Békés Megyei Népújság, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-18 / 220. szám

A Legfőbb Ügyészség lilfteiiisek cseSiszioviMai látsialásáráf Dr. Szénást Gésa nyilatkozata Jól bevált a „VolsLaja", a magról veiéit hagyma Jelentős újítás a hagymatermesztésben A kétegyházi „Béke” Tsz 100 holdon termesztett az idén gépi vetésű vöröshagymát. 80—100 mázsával fizetett holdanként a magról vetett hagyma, minősége, nagysága azonos a két nyári, dugdosás útján szaporított hagymáéval. Jelentős termelési költ­séget takarítottak meg az új eljárással (a dughagyma munka- igényes termesztése, gépi erő, a föld elfoglalása, stb.), mely a lengyel kutatók munkáját dicséri. Képűnkön: Csumpilla György és családja. (Fotó: Márton László) K onyvm a t ussáletn ek kerülnek „kalapács alá99 November 20—21-én könyvaukció A napokban érkezett vissza csehszlovákiai látogatásáról a Legfőbb Ügyészség küldöttsége. Az út tapasztalatairól dr. Szé­nás! Géza legfőbb ügyész, a de­legáció vezetője elmondta az MTI munkatársának: — Értékes, hasznos tapaszta­latokat szereztünk a csehszlo­vák, illetve a cseh és szlovák lpgfőbb ügyészség munkájáról. Az őszinte eszmecserék bebizo­nyították, hogy sok a közös probléma, az azonosság a gyakor­lati tennivalókat illetően. Az el­követett bűncselekmények pél­dául Csehszlovákiában hasonló­képpen oszlanak meg, mint ná­lunk; legnagyobb számban ott is a vagyon elleni bűncselek­mények szerepéinek a statiszti­kában, ezeket követően pedig a közlekedési szabályok megsérté­sével kapcsolatos, majd az élet elleni bűncselekmények. Mint vendéglátóink beszámoltak róla, egyik nagyon fontos feladatuk­nak tekintik a jogszolgáltatás viszonylagos vontatottságának megszüntetését, azaz az idősze­rűség feltételeinek biztosítását, ami a törvényesség érvényesü­lésének egyik jelentős követel­ménye. A személyi feltételeket ehhez egyebek között új jogász- kiképzési rendszer bevezetésével is igyekeznek biztosítani. Lé­nyege az, hogy az ügyészi pályá­ra alkalmas, rátermett, érettségi­zett fiatalokat kétévi képzésben részesítik a jogi egyetemeken s velük egészítik ki az ügyészségi nyomozó apparátust. Ami a szervezeti kérdéséket illeti: a Cseh és Szlovák Köztár­saság igazságügyi, ügyészségi szervei azonos törvények és alapelvek szerint működnek, a szövetségi legfőbb ügyészség és legfelsőbb bíróság csupán egyez­tető, ellenőrző szerepet tölt be, illetve ha e két köztársasági szerv munkájában valamilyen joghézag mutatkozik, akkor azt a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság legfőbb ügyészsége, il­letve legfelsőbb bírósága hiva­tott rendezni. Beszámolt ‘dr. Szénási Géza arról is, hogy a magyar delegá­ció találkozott a testvéri ország több vezető személyiségével, köztük dr. Karol Laco csehszlo­vák miniszterelnök-helyettessel és Peter Colotka szlovák minisz­terelnökkel is. A házigazdákkal folytatott eszmecserék során töb­BOLGÁR EST (kedd 17.35-től). A televízió ismét egy más or­szágok televíziós műsorát bemu­tató összeállítást vetít. Termé­szetesen nehéz egyetlen délután vagy este képet adni egy ország tv-műsorának változatosságáról, ám néhány szín felvillantására ez is módot ad. Láthatunk egy bolgár kisfilmet egy olyan régi városról, ahol szinte minden egyes épület műtörténeti emlék; továbbá bolgár tájakat bemutató filmet és a nemzeti múltról szó­ló, Trákok című kisfilmet. Ezen­kívül musical-részleteket hallha­tunk bolgár művészek tolmá­csolásában, valamint Nadja Afe- jan operaénekesnőt. Végül Sza­bálytalan öt percek címmel egy fiatal pedagógus küzdelméről szóló játékfilmet. ÁRNYAK A NOTRE DAME FELETT (csütörtök 20.00). NDK- film. Az NDK televíziósok meg­történt eseményekre alapozottan készítették politikai krimijüket. A II. világháborút közvetlenül megelőző és a háború alatti idő­szakban játszódik a fordulatos történet, amelynek főszereplője egy bűnügyi riporter, aki né­hány politikai hátterű gyilkos­ság ügyében kezd nyomozni, amíg eljut a tettesekhez: a nácik franciaországi ötödik hadoszlopá­nak embereihez. A „Csuklyások” titkos fasiszta szervezete a haladó közéleti sze­mélyeket igyekszik eltenni láb bek között az igazságügyi szer­vek tevékenységéről, a bűnüldö­zés eredményeiről, az ifjúsági bűnözés megelőzéséről tárgyal­tak. A vendéglátók igen élénken érdeklődtek az alkotmány, vala­mint a különféle büntető és pol­gári törvények módosításával kapcsolatos magyarországi tör­vényelőkészítő munka iránt. — Látogatásunk eredményé­nek tartjuk azt is, hogy megál­lapodtunk az ügyészi szerveink közötti kapcsolatok továbbépíté­sében, delegációk cseréjében — fejezte be nyilatkozatát dr. Szé­nási Géza. (MTI) A Minisztertanács Tanácsi Hi­vatala elvi állásfoglalásában összegezte a tanácsi bizottságok működésével kapcsolatos tapasz­talatokat. feladatokat. Mint a dokumentum rámutat, a társa­dalmi testületek tevékenységi köre — az új tanácstörvény élet­belépésével — a korábbi műkö­dési feltételekhez képest nagy­mértékben növekedett. így a bi­zottságok elsősorban azokat a feladatokat látják el, amelyek a nem tanácsi szervek közremű­ködésével és az aktivisták be­vonásával oldhatók meg. Jelen­tősen bővült hatáskörük is: az eddigi javaslattevő, véleménye­ző és ellenőrző munkán kívül, előkészítik és összehangolják a feladatkörükbe utalt, elsősorban nagy horderejű, a lakosságot érintő és érdeklő témákat, ter­veket. A bizottságok széles körű funkciója, átfogó koordinatív tevékenysége egyik alapvető biz­tosítéka a tanácsok népképvise­leti-önkormányzati jellege erő­södésének, kiteljesedésének; ha­tékony eszköze a testületi irá­nyítás és ellenőrzés érvényesü­lésének. a tanácsi feladatok mind szakszerűbb ellátásának. A testületek egyik legfonto­sabb feladata — mutat rá az ál­lásfoglalás — ,ho*gy egyes ága­zatokon (gazdasági, egészségügyi, I alól, hogy ezzel is megkönnyítse a fasizmus hatalomátvételét. I Amint ismeretes, a haladó erők összetartása folytán Francia- országban nem jutott uralomra a fasizmus, s a filmben szereplő prominens-fasiszták csak ké­sőbb, a megszállás alatt, kolla­borálhattak a németekkel. A fő-! szerepet Jiri Vrstala alakít­ja, a filmét Kurtjung Alsen ren­dezte. VAN, AKI FORRÓN SZE­RETI (szombat 20.05). Magyarul beszélő amerikai film. A vígjáté­kot 1965 nyarán mutatták be ha­zánkban, miután már szinte min­denütt a világon átütő sikert aratott. Ennek oka egyfelől a pa­rádés szerepeosztásban keresen­dő: Marilyn Monroe, tragikus sorsú sztár és két partnere, akik miután nem kisebb nevek Jack Lemmon és Tony Curtis alakít­ják a főszerepeket; másfelől a felszabadult, kedves bohóckodás­ban keresendő. A történet 1929- ben játszódik, Amerikában, a szesztilalom idején, akkor tehát, amikor a gangszterizmus első fénykorát élte. Az alapötlet, ami­vel a történet indul, még ásí­tásra is okot adhatna — két férfi női ruhába öltözik, s ennél el- csépeltebb ötlettel aligha állhat elő rendező —, s mégis garantál­hatjuk a kétórás nevetést. * gy. Köiépiizené fejlesztik a Csepel Co'.érycr szeslialmi gvárrészlegét Ez év tavaszán üzemet tele­pített Szeghalomra a Csepel Autógyár. A Sárrét központjá­ban — Békés megye iparban legszegényebb körzetében — már 330-an készítik az autó- és motorkerékpár-alkatrészeket. A Sárrét bőven kínál még munkaerőt, ezért az új ötéves terv időszakában középüzemmé fejlesztik a szeghalmi gyárrész­leget. Az anyavállalat 95 millió, a Békés megyei tanács pedig 20 millió forintot szán erre a cél­ra. 1975-ben mér mintegy 1100 dolgozót foglalkoztat az üzem, és 310 millió forint értéket ter­mei. kulturális stb.) belül, illetve több ágazat között összehangol­ják munkájukat. Üj vonás, hogy a bizottságok számát, összetéte­lét maguk a tanácsok határoz­hatták meg tehát az államigaz­gatási szervek a helyi adottsá­goknak legjobban megfelelő bi­zottsági hálózatot alakíthatták ki. Űj szerep vár a bizottságokra a tanács és a lakosság közötti kapcsolat erősítésében, a szocia­lista demokratizmus szélesítésé­ben is. Így például a tanácsi bi­zottságok kötelesek meghallgat­ni — és a lehetőségekhez képest figyelembe venni — a lakosság véleményét, észrevételét. Fel­adataik közé tartozik a közérde­kű bejelentéseik sorsának figye­lemmel kísérése. Ugyancsak a tanács és a lakosság kapcsolatai­nak szorosabbá válását segíti elő. hogy tanácsi bizottságokba úgynevezett külső munkatársa­kat — azaz az adott terület leg­jobb ismerőit, szakértőit is — bevonták. Őket természetesen ugyanazok a jogok illetik meg, mint a tanácstagokat — hangsú­lyozta az állásfoglalás. A tanácsok nagyobb önállósá­gával a bizottságok önállósága is növekszik. Fokozottabban el­lenőrizhetik a működési terüle­tükön levő nem tanácsi szervek munkáját, beszámoltathatják a lakosság érdekeit szolgáló intéz­mények és más vállalatok illeté­keseit. Modellezők bajnoksága A szabadonrepülő A/2-es mo­dellek Körös Kupa egyéni ver­senyét ,szeptember 19-én, vasár­nap reggel 8 órától rendezik meg a békéscsabai repülőtéren. A bajnokságra a Hajtómű- és Felvonógyár 5-ös számú gyár­egységének KISZ-szervezete, az MHSZ Békés megyei vezetősé­ge, az MTS Békés megyei Ta­nácsa modellező szakszövetsége, valamint az MHSZ HAFE mo­dellező klubja szervezésében ke­rül sor. Megérett a mandula A Balaton-felvidéken megérett a vidék jellegzetes csonthéjas gyümölcse, a mandula. A kopár sziklás területeken is jól termő gyümölcsfajta az idén közepes terméssel fizet; a mandula is megérezte az ötven napos szá­razságot. Szerte a tó partvidékén sok ezer fáról szedik ezekben a na­pokban a termést. A mandula védőburka már kinyílt, s nem várják meg, amíg a szemek le­hullanak. Megkezdődött a szedés a nagyüzemi mandulásokban, Küngös és Akaii környékén is.' Már elkészült és kapható az antikváriumokban az a kataló­gus, amelyben 640 címszó alatt bemutatják az októberben ismét megrendezendő könyvaukció kí­nálatát. Az Állami Könyvter­jesztő Vállalat Országos Antik­vár osztálya október 23. és no­vember 14. között kiállításon sorakoztatja fel a Múzeum körút 21. szám alatti központi antikvá­riumban azokat a „könyvmatu­zsálemeket”, amelyek kalapács alá kerülnek a november 20. és 21-i árverésen. A legdrágább szóló-könyv az „Ortelius” kötet lesz, amelyet 1665-ben adtak ki. A kötetben egy sereg portré, sok városkép és várkép (összesen 100 metszet) található — s 12 ezer forint a kikiáltási ára. Gazdag anyag képviseli az 1848—49-as szabadságharccal kapcsolatos irodalmat. Táncsics Mihálytól hat korabeli művet kínálnak a gyűjtőknek. (MTI) Az Orosházi Üveggyár az alábbi munkakörökbe keres felvételre dolgozókat: 16 éven felüli női dolgozókat, kőműveseket. kocsirendezőket (iparvágány) csőszerelőket, rakodókat. férfi segédmunkásokat, férfi nyugdíjasokat (szezonmunkára) Bérezés megegyezés szerint. Vidékiek részére szállást biztosítunk. Étkezési lehetőség biztosítva van. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán ___________________________________*17991 A jövő hét a tv-ben Évi állásfcssSa’ás a tanácsi bizottsápk magválfozctt szerepblrérál és funkcióiról

Next

/
Thumbnails
Contents