Békés Megyei Népújság, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-18 / 220. szám

Félidőhöz közelednek Petőfi születésének Kinek az érdeme? a KISZ-vezetőségválasztások Szeptember elejétől a prog­ram szerint tartanak megyénk­ben a KISZ vezetőségválasztó taggyűlések. Az eddigi tapaszta­latok alapján elmondható, hogy az alapszervezeteik vezetőségei­nek jó előkészítő munkája nyo­mán a taggyűlések sikeresek voltak, s a beszámolókban, majd az azt követő vitákban a fiata­lok elemző módon tárták fel az eddigi mozgalmi munka eredmé­nyeit és esetleges hiányosságait. A fiatalok tisztújító gyűlésein eddig mindenütt részt vettek a vállalat, intézmény, párt-, szak- szervezeti és gazdasági vezetői is. A KISZ Békés megyed bizott­ságától kapott tájékoztató sze­rint a vezetősógválasztó tag­gyűlések a megyében félidőhöz érkeztek, s ma például reggel 6 órakor a békéscsabai 8. szá­mú Volán Vállalat két alapszer­vezetének KISZ-esei választanak új vezetőséget. A jövő héten már megkezdődnek a küldött- gyűlések is. így például 20-án Gyulán a Húsipari Vállalatnál tartanak küldöttgyűlést, Med- gyesegyházán és Kétegyházán 22-én, Telekgerendáson 24-én rendeznek községi küldöttgyű­lést. A küldöttgyűlések és kül­döttértekezletek várhatóan ok­tóber közepére fejeződnek be. A középiskolákban, mivel ott már korábban lebonyolódott a vezetőségválasztás, a kongresz- szusá dokumentumok vitád foly­nak, s a diákok képviselői szep­tember utolsó hetében vesznek részt a küldöttgyűlésein és kül­döttértekezleten. 150. évfordulójára készülnek Vas megyében Petőfi születé­sének 150. évfordulójára készül­nek. Az ünnepség lebonyolítá­sára emlékbizottságot hoztak létre Ostffyasszonyfán, ahol kü­lönösen sok a Petőfi-emlék. A költő 1839-ben miután Selmeeet, tanulmányainak színhelyét el­hagyta, Ostffyasszonyfára került Salkovits Péter mérnökhöz, aki­nek háza még ma is áll. A ház előtti kerek malomkőről azt tartják, hogy Petőfi azon írta szerelmes verseit a csönged Csá- fordd Tóth Rózához. Az ílfjú költő ostffyasszonyfad tartózkodásának legszebb emlé­kei a Rába partjához fűződnek, ahol Orlay Petries Somával, ba­rátjával naponta sétát tett. K itüntetést kapott a közép­szintű vezető, és amikor fölöttese munkatársai je­lenlétében gratulált ne­ki, többek között megjegyezte; az elismerés nemcsak az ünne- peltnek szól, hanem az egész kollektívának. Erre is érkezett, válasz, igaz csak néhányan hal­lották. A reflexió gazdája azt mondta: igen, a munka a kol­lektíváé volt, a jutalom viszont csupán egy embert illetett. Re- zágnáció, némi megbántottság érződött hangjából — és úgy lát. szott, többen egyetértettek vele, mert helyeslőén bólogattak. Mi hát a tényleges helyzet? Hogyan születnek az eredmé­nyek? Az emberek nem mindig találják meg a helyes választ A dolgok, tények megítélésébe oly­kor a kelleténél több szubjektív momentum is beszti remiik. Tény, hogy az eredmények ma Háromszáz gyermeknek nincs helye I Áz idén különösen nagy gon­dot okozott Békéscsabán az óvo­dáskorú gyermekek elhelyezése. A korábbi évekkel szemben ugyanis sokkal több volt a je­lentkező. Ennek oka elsősorban az, hogy belépték azok. akik­nek édesanyjuk a gyermekgon­dozási segély igénybevétele után Ismét dolgozni ment. A má­sik tényező a természetes szapo­rodás emelkedése és az iparoso­dás révén a nagyarányú beköl­tözés. A beköltözők között sok a kisgyermekes édesanya, ezek is szeretnék nyugodt, bizton­ságos helyen tudni gyermekü­ket. Sajnos az elhelyezés nem megy könnyen. Előnyben az egyedülálló és kiskeresetű szülők gyermekei Gajdács Páltól, a békéscsabai városi tanács művelődésügyi osztályának vezetőjétől kértünk tájékoztatást arról, hogyan sike­rült megoldani az idén a gyer­mekek felvételét, sok-e azoknak a száma, akik valamilyen oknál fogva kimaradtak. A városban 13 tanácsi óvoda működik. S az idén látva az igé­nyeket — hótszáznál több je­lentkező volt — a tanács min­dent elkövetett, hogy a lehető legtöbb gyermeket tudják fel­venni. Saját erőből 60-nal nö­velte a férőhelyek számát. S így jelenleg a városban ezekben az óvodákban 1350 gyermek elhe­lyezését tudták biztosítani. Mindegyik kihasználtsága 115 százalékos. Az új jelentkezők közül azonban így is csak 402 gyermeket tudtak felvenni, 300- nak nincs helye. A felvételeket bizottságok döntötték el tagjai a kerületi MSZMP, a Hazafias Népfront, a Nőbizottságok és a szülői mun­kaközösségek vezetői, valamint a vezető óvónők. Ezek a bizott­ságok már 10 éve működnek, ugyanis ennyi ideje évenként visszatérő gond az óvodai felvé­tel. Nagy gyakorlatuk van te­hát, s igen körültekintően ve­szik figyelembe a szülők és gyermekek helyzetét. Az elsőd­leges szempont, hogy az egye­dülálló édesanyák, valamint a kevés keresettel rendelkező szülők gyermekeit részesítsék előnyben. Akik tehát kimaradták, zömmel olyanok, ahol van nagy­szülő így a gyerekek elhelyezé­se többé-kevésbé megoldott. De akadt nerr. egy olyan család is, ahol a szülők jövedelme megha­ladja a 8—9 ezer forintot, s ezért lettek elutasítva. Ugyanis van anyagi lehetőségük arra, hogy megfelelő térítés mellett magán­személyt bízzanak meg gyerme­kük gondozásával. Természetesen bármennyire körültekintő is a felvétel, akad reklamáció, hiszen a legtöbb szülő azt szeretné, hogy gyerme­ke óvodába kerüljön, s a 700-ból 400-at nagyon nehéz kiválaszta­ni. Sajnos, mindaddig gondot okoz ez, míg az új óvodák fél nem épülnek. A legnagyobb óvoda Ami a tanács erejéből anyagi lehetőségeiből futotta, azt meg­tette. A Tanácsköztársaság úti óvodát bővítették a már emlí­tett 60 férőhellyel, úgy. hogy a logopédiai csoportot és a peda­gógus szakszervezet városi bi­zottságát máshová helyezték. Így két terem felszabadult. Ez­zel Békéscsaba legnagyobb óvo­dáját hozták létre. Összesen 207 gyermek kapott itt helyet, s bi­zony ez a nagy létszám nem a legideálisabb. Arra is törekedtek, hogy az üzemi óvodákban helyezzenek él gyermekeket. Ez elől az üze­mek nem is zárkóztak el, de a helyzet az, hogy ezek többsége is zsúfolt, sőt a kötöttárugyár­ban a dolgozók gyermekei kö­zül 100-at tanácsi óvodában kel­lett elhelyezni. A legnehezebb a helyzet a V. kerületben, Békés­csaba munkásnegyedében, ahol 100 gyermek felvételét kellett elutasítaná hely híján. Kapacitáshiány, elmarad az üzemi segítség ? Háromszáz gyermek kimaradt. Nagyon sok ez, s még az sem vi­gasztaló. hogy az országosnál jobb az óvodai ellátás. Országo­san ugyanis 55, nálunk viszont 77 százalékos. Mindössze 23 szá­zalék az, akiket nem tudtak felvenni. De ennek a 23 száza­léknak is hely kell. Hogyan, miből, mikor? Ez a kérdés, melyre nehéz választ kapni. Nem lett volna olyan nagy baj az idén sem, ha a Szegfű utcában felépült volna már az 50 férőhelyes óvoda. Vagy a Szigligeti utcai 100 férőhelyes építését előbbre hozták volna. Csakhogy ez igen komoly aka­dályba ütközik. Nem a pénzen múlik, a tanács erre biztosított megfelelő összeget, a kapacitás- hiányon, a tervkészítésien és egyebeken. Persze, ha még fel is épül ha­mar ez a két óvoda, ez is kevés, az igény jóval több. A hozzáve­tőleges számítások szerint 350 férőhely kellene, hogy az ilyen gond a jövőben megszűnjön. A tanács részéről volt is törekvés arra, hogy az üzemek segítségét biztosítsa. Ez ügyben tanácsko­zás is volt, s akkor elhangzott néhány ígéret. Azóta azonban semmi sem történt. Pedig óvo­dák kellenek, s ez nemcsak ta­nácsi, hanem üzemi érdek is. Az összefogás és az üzemek anyagi segítsége nem maradhat él Jó lenne ezen mielőbb el­gondolkodni és tenni is valamit. Kasnyik Judit már mindenütt összefogással, közös erőfeszítéssel születnek. A századforduló idején még eset­leg elképzelhető volt, hogy a természettudomány egy-egy ki­magasló alakja egyedül jutott el korszakos érvényű felfedezése­kig — bár itt is meggondolandó, mire ment volna az elődök fel­halmozott tapasztalatai nélkiL Napjainkban viszont minden eredmény mögött tudáskollektí­vák, sőt néha egész sor tudós- kollektíva közös erőfeszítése rej­lik. Rengeteg probléma adódik ab­ból az életben, hogy a kollektíva sikerekhez való hozzájárulását figyelmen kívül hagyják. Ami­kor a termelőszövetkezet elnöke nem tudja, nem érzi, nem is­meri el, hogy hiába lettek volna jó ötletei és elképzelései, ha az egész tagság nem dolgozik teljes erővel az eredmények minősége is, mérve is jóval kisebb lett volna. AM lebecsüli a kollektíva ere­jét, jelentőségét, az többnyire érdemtelenül túlzott jelentőséget tulajdonit önmagának és tettei­nek. Az ilyen ember úgy érzi, hogy a munkatársak tömege egy olyan massza, amit Mzárólag az ő keze gyúrhat át cselekvő anyaggá. Az ilyen ember tehát »■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■•■a «aai 4 1971. SZEPTEMBER 18. Dér Endres (Regény) 11. Sok-sok ilyen filmbedllő tör­ténet esett öreg mesteremmel. Körmölte is őket, amennyire telt tőle. Megsajnáltam, s fel­ajánlottam, hogy majd én írom, amit mond, csak diktálja; a ke­zem is, a szemem is fürgébb hoz­zá. De ő csak nevetett, a fejét rázta s megmagyarázta, hogy ez éppoly szenvedély, mint másnak a cigaretta. Hanem, mégiscsak tetszhetett néki, hogy hajlandó lettem volna segíteni, mert ő járta ki, hogy a következő év nyarán két hét rendkívüli szabadságot kaphas­sak. Nagyon kellett ez a szabad­ság: apám kibetegedett a cséplő­géptől, s nekem kellett a he­lyére állnom, hogy meglegyen az évi gabonaszükséglet. Akko­riban csak az segített egy vidéki családon, ha az évi lisztkészletet megkereste valamelyik család­tag. Természetben. Létkérdés volt hát a gépnél folytatni apám munkáját. Apám alacsony, vékonyka em­ber volt, ötvenkét kilós mindösz- sze, nem bírta a gépnél, mert rudast kellett hordania. A ru­dashordó iszonytató munkát vé­gez, tömény porban, nagy terhet emel feszt, apámnál döngöltebb emberek is kidőltek már abban. Különös társaság jött ott össze. Egy maszek traktor és egy ál­lami gépállomás cséplődobja kö­ré. Zömmel cigányokból állt a társaság. Mindjárt befogadtak maguk közé. Rendes cigányok voltak amúgy, csak nem nagyon iparkodtak; míg egyéb gépeknél 100—120 mázsát csépeltek na­ponta, mi 60—70 körül. Apácán és Pusztaföldváron csépeltünk. Jól jött a kereset a családnak, az egész család évi fejadagja ki­jött a járandóságból. Pedig pech is akadt: három hét után kigyűlt a bal hüvelykujjam. Nem mertem felvágni. Egy vén cigányasszony gyógyított meg. Előbb paradicsomban kellett tartani, aztán tojást csentünk a parasztoktól, abba áztattam Felfakadt, jobban lettem véle. Mari néni, a cigányasszony a kelésemen is segített. Csúnya kelés nőtt az oldatomon, úgy szúrt, csak úgy szikrázott a sze­mem. Nem tudtam, mitévő le­gyek. — Gyerekem — mondta Maii néni —, legyen egy forintosod, vidd ki a keresztútra. Három­szor megkeríted, a pénzt a há­tad megé dobod és otthagyod. Három nap múlva elmúlik a kelésed. Arra az emberre száll a kelés, aM felveszi á pénzed.*. öntelt, beképzelt. S olykor a ki­tüntetés csak még inkább azzá teszi. Ezért azon az ünnepségen a gratulálónak nemcsak azt kel­lett volna mondani, hogy az el­ismerés a kollektívát is illeti, hanem azt is megfogalmazhatta volna: azért, mert tekintélyes, sőt döntő része volt a sikerek Mvívásában. Ám a széksorokban elhang­zott megjegyzés is választ érde­méi. A társadalmi, közéleti gya­korlatban találkozni ugyanis olykor a személyiség szerepét lebecsülő nézetekkel, vélemé­nyekkel. Magyarán mondva: sok ember nem ismeri el, hogy az eredményekért vívott harcban ugyan a kollektíva minden tag­jának az erőfeszítése benne rej­lik, ám sikerekhez való hozzájá­rulás személyenként nemi egyen­lő, sokszor nagyon is eltérő mér­vű. Ami természetszerűleg — többnyire — kifejeződik az el­ismerés nagyságában is. Mélységlesen egyetértünk az egész kollektívát jutalmazó M- tiintetések gyakorlatával, ám az értékelést végző szervekkel, in­tézményekkel együtt hisszük és valljuk: igen nagy jelentősége van a személyre szóló dicséret­nek is. És amint mind jobban Mbontakozik a reform nyomán, az az érdekeltségi rendszer, amely a szocialista gazdasági fejlődés egyik fő emelője lesz — részint máris az —, még na­gyobb súlya, rangja lesz. Helytelenül szólt tehát a greé tuláló, amikor elfelejtette hang­súlyozni a kollektíva szerepét. De nem volt igaza a megjegyzést tevőnek sem, aM a feladatok végrehajtásában lebecsülte & személyiség szerepét. Egyik nélkül sem lehet éHréf*« zelni az egyenletes fejlődést, és mindig az adott helyzet konkrét elemzése dönti el, Mnek milyen szerepe volt a dolgok előbbre vivésőben, s hogy ezért milyen jutalmat érdemek S kár hamis vagy téves következtetésekkel elron­tani a jutalmazás ünne­pélyességét ,mint ahogy az néha, néhol sajnálatos módon olykor még megtörténik, (p.) Babona; nem babona — hét végére nem volt kelésem. Saj­nos, mégse számíthattam egész embernek; amikor a hüvelykuj­jam gyűlt, háromjnegyed-részes lettem, mert csak fél kézzel működhettem: a pdyvalyukból kapartam Mfelé a polyvát az ép kezemmel. Később asztagos vol­tam. Az asztagosnak, megállás nélkül hánynia kell a kévét. Ak­kor nagyon esős tavasz és nyár­elő volt, nagy volt a gaz, ned­ves, folyandáros, sásos kévék voltak — iszonyúan összetört ez a munka estig. Nyúltam el, mint akit fej bevertek. A rudashordó feladata se könnyebb. Azt is Mpróbáltam. Ha elöl ment az ember, a ru­dast a hóna alatt fel kellett húz­ni, közben rohanni felfelé, sok­szor derékig süppedve a szalmá­ban.'Ha hátul volt az ember, ak­kor a rudast ki kellett emelni a létrán és tolni-emelni az első embert — ínszaggató, kemény küszködés volt... Akkor rá kellett jönnöm, hogy gyenge va­gyok ehhez. Az ácsmestersóg nem merített M ennyire soha. A gerendaemelés, fűrészelés a leg­nehezebb ott, de ácsmunkán so­ha nem éreztem olyan, a halál- félelemhez hasonlatos kimerült­séget, mint a gépnél. Ronda munka volt, az emberek szök- döstek elfele a géptől, úgy kel­lett a rendőröknek visszavinni egyiket-másikat, mert a gabonát M kellett csépelni. Igazi cigányélet volt, a tisztál­kodási lehetőség szinte a nullá-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents