Békés Megyei Népújság, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-03 / 181. szám
Tegyük társadalmi üggyé faMdelem a termelőszövetkezetekben Nem unatkoznak a nagyszénást öregek Két éve történt az egyik tsz>- ben. A vegyszeres raktárban, az utasításnak megfelelően, a raktáros nagytakarítást végzett. A felszálló por miatt néha elfogta a köhögés, a védőmaszkot azonban nem vette fel. Reggel követ, kezett be a tragédia. A halál közvetlen oka mérgezés volt közvetett oka pedig a munkavédelmi szabályok megszegése. A munkavédelem a termelésben részt vevő dolgozók egészségének, életének, testi épségének védelmét jelenti. Magába foglalja azokat a jogi, műszaki, egészségügyi és szervezeti előírásokat amelyek alkalmazása révén a balesetek elkerülhetővé válnak. A felszabadulás után születtek a munkás védő jogszabályok. Az alkotmány alaptételként mondta ki: legfőbb érték az ember. A mezőgazdasági nagyüzemekben, elsősorban az állami szektorokban a munkává, delem központi kérdéssé vált 0 munkahelyen megakadt A termel őszövetkezetekn ek éveken keresztül a vajúdás problémájával kellett megküz- deniök, csak az új gazdasági mechanizmus éve adta meg a munkavédelem kibontakozásához a lendületet. Olyan jogszabályokat hívtak életre, amelyek előírták a műszaki, egészségügyi védőberendezések kötelező alkalmazását. Megyeszerte munkavédelmi tanfolyamokat indítottak. A megyei tanács és a tsz- szövetség sokoldalúan támogatta a szervezési munkát. A nagyszerű kezdeményezésnek azonban a munkahelyeken kevés foganatja volt. Pontosan ott, ahol a kibontakozásra a legnagyobb szükség lenne. összehasonlításul vessünk egy pillantást a mezőgazdaság két szektorának baleseti statisztikájára. A megye állami gazdaságaiban, erdőgazdaságaiban, és a vízügyi szerveknél 1964-ben ezer baleset történt, 1970-ben pedig 701. Ugyanakkor megyénk termelőszövetkezeteiben 1965-ben 1348 baleset fordult elő, 1970- ben ez a szám a duplájára, 2832-re emelkedett. Míg az állami szektorban évről évre csökken a balesetek száma, addig a termelőszövetkezetekben emelkedik. Egy óvatlan pillanatban Az utóbbi években a termelő- szövetkezetekben valóságos ipari forradalom bontakozott ki. A manuális mimika fokozatosan háttérbe szorul. A gépesítés mellett a vegyszerek alkalmazása is tért hódít Tagadhatatlan, hogy ennek az örvendetes eseménynek van hátrányos oldala is; nő a balesetveszély. Az üzemi balesetek csak megelőzéssel kerülhetők el, azaz a munkavédelmi előírások betartásával. Az SZMT munkavédelmi felügyelői, Vágréti László és Koosondi József, a probléma alapos ismerői azt vallják, hogy a fejlettebb technológia sok veszélyt rejt magába. Ám a védőberendezések megfelelő alkalmazása révén a mezőgazdasági munkát végző ember egyre inkább kikerülhet a balesetveszélyes zónából.- A korszerűbb technika nemcsak nagyobb szakértelmet követel. A tapasztalat azt igazolja, hogy nem is ezzel van a baj, hanem a balesetelhárító szabályok betartásával, illetve betartatásával. Néha csak a tragédia hívja fel a figyelmet, hogy a termelőszövetkezetben a balesetelhárító szabályokról megfeledkeztek; A pusztaottlakad Egyetértés Termelőszövetkezetben egy járva silózó gépet, az előírás ellenére, kardánburkodat nélkül üzemeltettek. A gép kezelőjét a gyorsan forgó kardántengely egy óvatlan pillanatban magához rántotta és darabokra tépte. Ama termelőszövetkezet vezetői ebből a szomorú esetből sem vonták le a tanulságot. Egy másik gépet továbbra is kardán védő- burkolat nélkül működtettek. A pénz nem minden A statisztika szerint a legtöbb baleset az állattartással áll kapcsolatban. Tehát a termelésnek azzal az ágával, ahol a munka- védelmi eszközök beszerzése viszonylag a legkönnyebb és legolcsóbb. Egyes termelőszövetkezetek vezetői mégis előszeretetted hivatkoznak anyagi okokra. A kemizálás térhódítása korszerű felszerelést és tárolóhelyiséget, a gépek védőberendezéseket igényelnék, a kezelés pedig szakszerűséget. Mindehhez valóban pénz kelL De csak ez? A tapasztalat azt mutatja, hogy elsősorban a szemlélet körül van a hiba. Egyes termelőszövetkezetekben sokat költenek az építkezésre, a biztonságos munkafeltételek megteremtéséről ellenben megfeledkeznek. A sarkadi Lenin Termelőszövetkezet szigetelő panelek gyártását engedély nélkül, a biztonságos körülmények létrehozásának mellőzésével kezdte meg. A munkavédelmet a termelő- szövetkezetek még nem tekintik központi kérdésnek. A brigádokban akadozik a szervezés. A legtöbb baleset oka a hanyagság. Az elmúlt évben nyolc halálos baleset közül ötöt járműfelboru- _ lás, kettőt szabadtartás ú te- • nyészbika, egyet pedig áramütés • okozott. A vizsgálat három eset- ’ ben ittasságot, öt esetben nagyfokú hanyagságot állapított meg. Kártérítés Két rendelet is szabályozza, hogy a termelőszövetkezeti tagját üzemi baleset miatt milyen kártérítés illeti meg Az eljárás szerint a károsultat a termelőszövetkezetnek kell felszólítani, hogy jelentse be kárigényét. Ám a termelőszövetkezetekben gyakran megfeledkeznek erről, sőt a baleseti jegyzőkönyvet sem készítik el időben, s emiatt a károsultnak kell megtennie a kezdeményező lépéseket. A társadalombiztosítási igazgatóság baleseti kártalanítási segélyben részesíti a károsultat, ami keresetének 65 százalékát teszi ki, a tsz pedig a segélyt 100 százalékra egészítheti ki, holott valamennyi költségét, azaz a tényleges kárát kellene megtérítenie. Tehát még azt is, ami a háztáji gazdaságban keletkezett, mert a baleset következtében nem birt dolgozni. Nem egyszer fordul élői, hogy a károsult és a termelőszövetkezet között elkeseredett vita robban ki, s végül a bíróság dönt az igény jogosultságában. Ez történt a medgyesegyházi Haladás Termelőszövetkezetben a Szeve- rónyi üggyel kapcsolatban is, amely több, mint két évig húzódott. A termelőszövetkezet mindent megtett, hogy a kártérítési kötelezettség alól mentesüljön. A rendelet lehetővé teszi, hogy a tsz saját hatáskörén belül kártalanítsa balesetet szenvedett tagját. Tehát bírósági vita nélkül. Ha valakit baleset ér, nyilvánvaló, hogy ez a legméltá- nyosabb eljárás. Az 1970-es évben 53 ezer 500 munkakiesést okoztak a különféle balesetek a megye termelőszövetkezeteiben. Hogy ez pénzben mennyit tesz ki, arról hallgat a statisztika. Bizonyára nem kis összegről van szó. De ha nemcsak a napi termelési értéket vesszük alapiul, hanem a gyógyulási és kártérítési költségeket is, akkor ez az összeg még több millió forintra rúg Nemcsak a magas költségek miatt, hanem elsősorban, a dolgozó ember érdekében szükséges, hogy társadalmi üggyé tegyük a termelőszövetkezetben a munkavédelmet, Serédi János 20. A kép az ablakon át szürke volt és monoton; semmiben sem hasonlított a színes levelezőlapokhoz, amelyeket a kis Erik gyűjtött. Az igazat megvallva, nem érdekelte Francia- ország, alapjában véve mindent megvetett ,ami nem volt porosz, sőt még a bajorokkal szemben is megvetéssel vegyes bizalmatlanság félét érzett. Von Vormann ránézett órájára. Ha hinni lehet a menetrend, nek .akkor már negyven perce Saint Gilles-ben kellene lenniük. Valahogy csikorog a német pedantéria gépezete. Kinyitotta az ablakot. Hideg nedves szél csapta meg arcát. Köziéi járhattak már a tengerhez. A kanyar mögül kezdtek előkandikálni Saint Gilles csúcsos tetői, s egyre közelebbről lehetett látni a védelmi rendszer barna, párhuzamos betonfalait, az Atlanti Falat, amely megakadályozza az angolok és az amerikaiak partraszállását. Es Szép otthon, kellemes környezet, sok-sok virág a parkban, ez jellemzi a nagyszénási szociális otthont. Idős, magukra maradt öregeiknek nyújt pihenést már évek óta, s állandóan kétszázan lakják. Itt találtak igazi otthonra a község és a környező falvak idős lakói Sok szeretettel gondoskodnak itt róluk, s a vezetők, dolgozók mindent megtesznek azért, hogy jól érezzék magukat. Az otthon híre eljutott megyénk számos községébe és a városokba, és bár ezenkívül máshol is van szociális otthon, a legtöbben ide kérik magukat, s valósággal sorbaáilnak azért, hogy bekerülhessenek. Hogy miért? A gondoskodás mellett arra is jut idő, hogy szórakoztatásuk meglegyen a soksok szabad idő eltöltése ne legyen unalmas az itt élőknek. Minden napra megvan a program, kinek- kinek kedve, ízlése érdeklődés köre szerint Két rádiója és két televíziója van az otthonnak. Televízióból az egyiket tartaléknak tartják, hogyha az éppien működő meghibásodna, azonnal kicserélhessék. Szükség volt erre, mert az idős emberek a Tv-adásokat szeretik a legjobban. Persze emellett van más szórakozási lehetőség, unaloműző játék is: a billiárd, a sakk, a dominó, nem beszélve a sok-sok folyóiratról., melynek nagy a forgalma. Nem egy alkalommal, rendeztek magyamóta-estat is. Tavaly ősz óta pedig bevezették a filmvetítéseket is. Minden hétfőn, amikor Tv-adás nincs, átalakul a társalgó mozáterem- mé. Kedveltek ezek az esték, mondhatnánk úgy is: mindig telt ház van. Öreg korban sok a szabad idő. És ha nincs szórakozás, van munka. Az otthon vezetői erre is gondoltak. A nyoma meglátszik mindenütt, csak körül kell nézni a hálótermekben, irodákban, klubszobákban. Szebbnél szebb kézimunkák, térítők, szettek, megakadályozza? Erik von Vormann felhajtotta köpenye gallérját, a csomagtartóból leemelte elegáns neszesszerét. Amikor este megjelent a kaszinóban, az egykori szálló, a hivalkodó nevű „Hotel Majestic” éttermében — a cégtáblát valahogy senkinek sem ákaród- zott levenni — visszatért a kérdés, amelyet az eiső osztályú kocsi ablakában állva a tenger, parti beton védelmi rendszer láttán tett fel magának. Sikerül-e feltartóztatniuk a szövetségeseket, megakadályozni a partraszállást! Bort töltött poharába. Lőre. Apjára gondolt, aki valahol Nyugat-Ukrajnában „vonja ösz_ szébb az arcvonalat”, hogy a hivatalos nómenklatúrát használja. Nem kell különösebben nagy stratégának lenni ahhoz, hogy az ember kitalálja, mit jelent ez. És von Vormann még jól emlk észik gyermekkorából azokra a kis zászlócskákra, amelyeket még apja tűzögetett fel a hímzett párnák, horgolt díszek teszik szebbé, még otthonosabbá a helyiségeket Az idős asszonyok kezemunkáját dicsérik ezek. Az anyagot a himzőfona- lait, színes pamutot, az otthon adja. Napközben jólesik az árnyékos fák alatt leülni a padra horgolni, oda varázsolni a szebbnél szebb mintákat az anyagra. Az idős kezek szorgalmasan készítik ezeket a dísztárgyakat, s időnként külön jutalmait kapnak a legszebbekért Most éppen nem maguknak, hanem a vietnami gyerekeknek dolgoznak. Takarók készülnek, hirdetvén, hogy egy szociális otthon lakói is be tudnak kap>csolódni a nagy közös ügyekbe, a népek közötti barátság erősítésébe. Ebben az otthonban eddig 2 taíkairó készült el a vietnami gyermekek részére. A férfiak is hasznosan töltik szabad idejüket, a 8 holdas gazdaságban és a sertéstelepen dolgozgatnak. Gondozzák az állatokat, a kertben kapálnak, gyomlálnak, mikor milyen munkát kíván a föld, a növény. K. J, Debrecenbe készül a gyulai Körös Néptáncegyüttes Augusztus 19-én rendezik Debrecenben a Kelet-magyarországi Néptáncversenyt, melyen, a tavalyi hasonló fesztivál nagydíjasa, a gyulai Körös Együttes is részt vesz. Meghívták a gyulaiakat, ezenkívül a másnapi virágkamevált követő bemutatóra, melyen rajtuk kívül két debreceni csoport lép fed. A Körös táncosai Bőm Miklós két koreográfiájával készülnek a fesztiválra: a Korsós tánc és a Kecsedkdsfaludi táncok című produkciójukkal. hatalmas vezérkari térképekre, amikor az öreg porosz még azt remélte, hogy fiából igazi tisztet csinál. Szeme sarkából észrevette a kaszinóba belépő Elért ezredest, aki mától kezdve közvetlen felettese. Azonnal újság után nyúlt és színlelt érdeklődéssel elkezdte tanulmányozni az Oberkommando der Wermacht tegnapelőtti hadijeientését. közben arra gondolt, hogy ebben a sárfészekben, ahová száműzték, még az újságok is késve érkeznek. Nem volt kedve Elérttel társalogni. Nem tetszett neki a kövér ezredes harsány vidámsága, sem nyers modora. Primitív, tudálékos, közönséges — így vélekedett róla első találkozásuk után, míg Eléírt, miután átnézte okmányait, csak ennyit mondott: „Leutnant Vormann.” „A nevem, von Vormann” — jelentette akkor Erik, s külön hangsúlyozta a „von” szócskát. Ám Elért, mintha nem is hallotta volna, a beszélgetés folyamán még kétszer nevezte simán Vormann hadnagynak. Nem használt az újság. Elért megállt asztalánál, — Csak ne zavartassa magát, hadnagy — mondta, amikor von Vormann meglepetést színlelve felugrott és vigyázzfba kapta magát. A lábával közelebb húz. ta az egyik széket, leült, helyesebben lehuppanit rá — ahogyan a hadnagy a jelenetet gondolataiban rögzítette, és mitsem kérdezve töltött magának a borból. — Még szüntelenül egyedül« Építtetők! Beruházók! Kedvezményes nyári vásári Kettőt fizet, hármat kép 40^-os engedmény Csak 120x69-es szovjet hullámpalával kifizetődő a gazdasági melléképületek, víkendházak fedése. Beszerezhető a Medgyesegyházi ÁFÉSZ Tüzép-telepein. Felvilágosítást nyújt az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, Medgyesegyháza. 273790