Békés Megyei Népújság, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-15 / 192. szám

A szúnyog is ember AZ A FIATAL próza­író nemzedék, amely az ötvenes évek végén, a hat­vanas évek elején „futott be” az irodalomban, első sikereit a murikásábrázolás- sal aratta. Akkor az őszinte hevületű, igazságra törekvő, s nem kendőző közeledés e témához nagy felüdülést hozott, egyszersmind né­hány Jelentősebb írásmű megszületését is előkészí­tette. Az említett nemze­dékkel indult pályáján Ba- ráth Lajos is, aki kitérők- kanyarok nélkül, modem melléklélektand búvárla­tok nélkül, hol nyers-in­dulatosan^ hol anekdotikus oldottsággal, mesélőkedv­vél, de mindenképpen ah­hoz a környezethez, osz­tályhoz kötődött, ragasz­kodott, mely útjára bo­csátotta : a munkásosz­tályhoz. Nem vagyunk bő- viber a munkásság világát mikroszkóp alá helyező művészi alkotásoknak — érdemtelenül kíséri hát kevés figyelem Baráth Lajos munkásságát az el­ső pályaévtized után. Az utóbbi két évben két munkát adott közre, némi szünet után: a Külső kö­rön című kisregényt, mely egy kisváros sportolói kö­rében játszódik, s most, ez évben a Sortűz című kötetet, melyben a címadó kisregény mellett két má­sik írását, A Kuszenda • lányok-at és a Homok-ot is megtaláljuk. ÜJONNAN SZÜLETETT írásnak a Sortűz számít ezek közül. A mű a beve­zetőben említett általáno­sabb szempont mellett azért is megérdemli a fi­gyelmet, mert az író úttörő munkára vállalkozott: első­ként dolgozta fel irodalmi ihletéssel azt az eseményt, amely „tatabányai csendőr- sortűz” néven ismeretes, s amely a minden esztendei bányásznap emlékidéző alapját adja. 1919. szeptem­ber 6-án dördült el a sor­tűz, a Tanácsköztársaság bukása után alig hetekkel, amikor a forradalmi lángok még ott lobogtak a prole­tár-szívekben, Baráth Lajos dokumentumregénye egyko­ri iratok, s az élő emléke­zet tanúságtételére épül, túl is lép azonban az ese­mények* felderíthető hite­lén: írói képzeletében ' ele­ven hús-vér emberekként rajzanak elő a történet hő­sei, figurái. AMI ERÉNYE, az egy­szersmind gyengéje is Ba­ráth könyvének: túllépni a dokumentumon, de attól el nem szakadni, nem könnyű feladat. Az író, a történet- tudomány kutatási eredmé. nyeit meg nem kerülve, érthetően elsősorban a bel­ső, a lelki mozgatórugókat, motívumokat keresd. Így villant fel számos emberi portrét, jellemvonást (a szervezett, öntudatos gon­dolkodású proletárok mel­lett a munkások ösztönösen harcoló vagy épp visszahú­zódó képviselőit; a bánya­igazgatóság tisztviselői, a csendőrök sem egysíkúan, csak negatív jellemzőikkel kerültek az esemény még- idézésébe). Mindezek a vo­nások azonban mélységben nem mutatnak meg elegen- dőt az emberi viszonylatok­ból, Baráth Lajos horizon­tális tablóján a hús-vér alakok ígérete jobbára csu­pán ígéret marad. A tör­ténelmi hitel, a dokumen­tumok, elsősorban a hat­vanegy bányatelepi lakó el­len emelt vád iratainak s a tárgyalási jegyzőkönyv­nek a felvonultatása nem tud elég szervesen illesz­kedni az emberábrázolás írói eszközeihez. Ami ezt a gyengét enyhíti, feledtetni tudja az olvasóval: az az érzékenység, belső hevület, amellyel az író a tragikus­véres eseményeket felidézi. A történelem kohójában emberek mozognak, edződ­nek — Baráth Lajos köny­ve adalék ahhoz, hogyan s miképp éled a napi esemé­nyekben a történelem. Csillagjós Mátyás Ferenc Egy csősz áll kunyhója szájában; csillagot, csillagra számlálva. Messzi mind, de fényük ideér, s itt cincog az egy csősz tenyerén. Forgatja fejében a messzit, — s lassan a csillagig növekszik. Jenkei János | Romvár' Etelka Házak Nádass József tárcája rimőrrel rend­szerint tavasz- szal, vagy kora nyáron ajándé­koz meg ben­nünket a ter­mészet, illetve a megbízott közvetítő, az állami keres­kedelem, még inkább a ma­gánszektor. Ezúttal én nem ■valamiféle frisszamatú gyü­mölcsről vagy más, vitamin- tartalmú termékről óhajtok megemlékezni, híradásom annak megérkezéséről, úgy­is lekésett volna. Egy ma­gán, egyéni, majdnem ön­telt primőrről szól most a híradás: megkaptam az ez évi első szúnyog-csípést. Látom, hogy ott valaki, a sarokban, felhúzza az orrát, az a sötétbőrű — olyan színű, mint a hús, amit a gondatlan szakácsnő elége­tett — s legyint: ez nem­csak a kanizsai gyorsot, de a lacházai vicinálist is Le­késte, most júliusban, regél az első szúnyogcsípésröl?! Micsoda konzervativizmus! Védelmemre megemlítem, hogy az ezévi júniust egy ostoba baleset kiiktatta nya­ramból (melyik baleset nem ostoba?) csak júliusban lá­togathattam meg a vízpar­tot, a berek,zt, a nevemet viselő (nem fordítva, én szerény ember vagyok) víz­melletti hegyesvégű nö­vényzetet, meg az erdőt, szóval azt a tájat ahol a szúnyogok kempingeznek. És az első este, hét óra után, a nap már lement, de csillagok még nem jöttének (ezt már írta előttem valaki, idős ember vagyok, nem jó az emlékezőtehetségem, kü­lönösen, ha kollégáktól köl­csönzők). Nos, ez a negyed-, félóra a szúnyogok hivata­los döfési ideje. És már meg is történt! Megkaptam az évi első szúnyogcsípésemet. Rágalom, hogy káromkod­tam volna, épp ellenkező­leg, elmosolyodtam, meg­örültem neki, ez aztán á primőr, azt jelenti, hogy ezt a nyarat is megértem. Bi­zonyság egy édes ellenség erőteljes akciója. Ez az is­meretlen szúnyog engem vá­lasztott ki, senki mást. Akár kitüntetésnek is tekinthe­tem. Nem, ő sem mellőzött engem. Kegyeskedett meg­szúrni!... Emlékszem életem első csípésére, ezt nem szúnyog­tól kaptam, de a tekinté­lyesebb nagybáty vagy fő­osztályvezető, egy darázs tisztelt meg, úgy hetven esztendeje. Az egész család, apa, anya, négy darab gye­rek, én a legkisebb, Fiúmé­ban voltunk, és nagyvonalú apám már befizetett egy ha­jókirándulásra Abbáziába. Ez azért is fontos volt, mert magasabb társadalmi érvényesülésre törő pesti­erzsébetvárosi_ terézvárosi kispolgár akkoriban roko­nai, ismerősei, üzletfelei kö­rében lehetőleg azzal büsz­kélkedett, hogy a nyáron Abbáziában volt. A szeré­nyebbek siófoki-képeslapot küldözgettek pesti ismerő­seiknek; a lipótvárosi, té­len zsúrfixet rendező ügy­védnők és bankárnék Ve­lencéből és Sorrentóból küldték nyári üdvözleteiket, mi még csak a közbülső dobogóra akartunk felhág­ni, — ezüst érem —, ezért tervezte apám az összesen egynapos hajókirándulást. Hiszen egy nap alatt renge­teg képeslapot lehet megcí­mezni és postára adni! És ekkor hívtam ki én a sorsot és egy sárga szi­gonnyal felszerelt légesava- ros bestia dühét, flgy a lá­bamba szúrt, hogy napokig kénytelen voVam cipőt húz­ni, nem hagyha' ak egyedül a fiumei penzióban, az abba- ziai hajóút paradox módon vízbe esett. Nem elég volt nekem a szenvedés, csalá­dom valamennyi tagja en­gem szidott. Könnyű volt nekik, én voltam a legki­sebb. Azt állították, hogy közismert ellenzékiségem felmérgesítette a szegény ártatlan darazsat. Úgy bán­tak velem, mintha én szúr­tam volna meg azt és nem az engem. Először kerültem ilyen helyzetbe, de nem utoljára. Hiába magyaráz­tam, hogy édes a vérem, ezt érezte meg a repülő orrszarvú is. Mit sg hasz­nált. Ez az állítólagos édes vér, mint nem mindig kellemes legenda, életemen át elkí­sért. Hogy van-e természet- tudományos alapja, azt bi­zony nem tudom. Minden esetre akadt orvostudor is, aki súlyos szavával meg­tartott e hiedelemben, ifjú éveimben számos nőismerő­söm hasonlóképp fogalma­zott, ők is szívták a vére­met, és a szúnyogok köré­ben mutatkozó népszerű­ségem szintén ez látszott igazolni. De az utóbbi években mintha elvágták volna. A nőkkel kapcsolatban nem nyilatkozom, a szúnyogok lanyhuló érdeklődését meg­kísérlem azzal magyarázni, hogy a napfoltok, vagy ta­lán az irodalompolitikái meglepetések csökkentették vérem édesség hányadosát. Keserűbb lett az ereimben lassabban folydogáló nedű. Már ezért is kötelességem, hogy nyilvánosan köszönetét mondjak annak az isme­retlen, derék szúnyognak, aki ,mit sem törődve a ró­lam, illetve véremről elter­jedt rágalmaknak. helyes­nek találta belémkóstolni. Egyébként sem tartom helyesnek, igazságosnak, és előremutatónak, fia szidal­mazzuk a szúnyogokat. Azt kellene mondanom, hogy a szúnyog is ember, ponto­sabban teremtmény, ő is a piacból él. Ezenkívül nem­csak ő táplálkozik a mi te­rünkből, belőle is táplálkoz­nak. Az a rigó, aki ma haj­nalban megjelent az ablak- párkányon és csípőre tett szárnyakkal rámjüttyentelt: micsoda lajhár, a hasára süt a nap, zeng és ragyog a- egész természet, ez meg az ágyban hever észik, n'y-l- váv. sz.ntén nem -vt* mzg a szúnyogpecsenyét. Nem nyilatkozott erről_ azt vi­szont láttam, hogy az elő­kelő frakkos fecskék szú­nyogból készített diétás me­nüt szolgáltak fel kicsi­nyeiknek. zt hiszem Arisz- totelesz mond­iTzgpgik ta, de leheti hogy Schoppen­hauer, — idős ember nem emlékezhet min­denre —. hogy ízlések és pofonok különbözőek. Ezt a bölcs és még ma is érvé­nyes megállapítást alátá­masztja az is, hogy néhány éwei ezelőtt a Dunaka­nyar egy szakaszán, de a Balatonpart egy részén is irtó hadjáratot indítottak a szegény szúnyogok ellen. Bizonyos eredménnyel, az üdülök (az emberek) üdvö­zölték az intézkedést, vi­szont, ahogy általában jól értesült helyről közölték velem, mindkét táj madarai tiltakozó kérvényt adták be felsőbb hatóságokhoz, amelyben katasztrofális élelmiszerhiányról panasz­kodtak. Mostanság, állítólag ahogyan ezt az én tegnap esti primőrcsípésem is bizo­nyítja, a madarak élelmezé­si helyzete valamelyest ja­vult. Kollektív világszemléletü ember vagyok, így hát ün­neplem ezt a változást, no­ha néhány csepp vérembe nekem is belekerült. Dehát *=s fő, hogy nyár van. ( ÚJ KÖNVV: Baráth Lajos: Sortűz KULTURÁLIS MELLÉKLET KÖRÖSTÁJ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents