Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-06 / 157. szám
Balesetek Amikor az üzemben munka közbeni baleset következtében meghalt egy ember, a kivizsgálásnál a balesetért telelés gondatlan művezető csak úgy „mellékesen” megjegyezte, hogy az elhunyt cigány volt. Nyilvánvalóan ezzel akarta csökkenteni a tragédia súlyát és saját bűnét, gondolván, hogy ez a munkás származása miatt csupán másodosztályú, sőt azon aluli emberi értéket képviselt. Amikor az egyik könnyűipari üzemben a gép szétroncsolta egy fiatal munkásnő kezét, a baleset okát vizsgáló embereknek a szintén gondatlan igazgató csak úgy „mellékesen” megjegyezte, hogy az illető erkölcstelenül él, gyakran cseréli íérfiismerőseit. Tehát nem olyan nagy kár érte. Ezek az otromba érvek volnának tehát azok az utolsó szalmaszálak, melyekbe kapaszkodva egyes felelőtlen vezetők szeretnének a hullámokból a szárazra kerülni, a felelősség alól kibújni. Megrendítő dolog a baleset, még inkább a halál. Az üzem felbolydul, az emberek letargiába, nemegyszer pánikba esnek. Sajnálják társukat, akivel azelőtt együtt nevettek, beszéltek, dolgoztak. Nem állítjuk, hogy a balesetért felelős vezetők mindegyike a példában említett elítélendő módszerekkel védekezik. Még kevésbé, hogy minden balesetért a termelés vezetőd közvetlenül felelősek. Általában a balesetek okad összetettek. De a vezetők, különösen a termelés közvetlen irányítói, az üzemben mindenért felelnek, az emberek testi épségéért és életéért is. Viszont sok. szór az adott esetben e felelősséget elkenik, s a felelősségre- vonás nagyon „humánus”, vagy esetleg el is marad. Az utóbbi években sokat javult ipari és mezőgazdasági üzemeinkben a münkásvédelem, csökkent a balesetek száma. De az eredményekkel mégsem lehetünk elégedettek. Előbbre jutnunk e területen viszont csak az eddigieknél hatásosabb társadalmi összefogással lehet. Nem is olyan régen lezuhant az állványról egy tizenhét éves építőipari tanuló, aki éppen vizs. gamunkáján dolgozott. A fiú élete legszebb percében meghalt. Vezetői szerették, sajnálták. Koszorúra gyűjtöttek, a temetésen mindamnyian megjelentek. Sokan könnyeztek. De ez már késő bánat. Elejét kell venni a bajnak. Nem érzelgős álhumanitásra van szükség, de arra. hogy a vezetők a terv teljesítésénél számoljanak az emberek teherbíróképességével és tesi épségével is. A balesetek megelőzésére tehát a vezetők mindenekelőtt akkor tesznek a legtöbbet, ha üzemükben a termelési rendet, a technológiát és a munka szervezettségét a lehetőségeken belül a legtökéletesebbre fejlesztik. A vizsgálatok során gyakran hallottuk a termelés parancsnokaitól: a dolgozók nem tartják be a munkavédelmi előírásokat. Sajnos, ez is igaz. A dolgozók figyelmetlensége és felelőtlensége is sokszor okoz balesetet. Az egyik állami mezőgazdasági üzemben, játék közben, egy dolgozó elbotlott és nyitott bicskájába esett. Sebébe belehalt. Talán ez kirívó példa, de a fegyelmezetlenség és a munka közbeni ittasság (különösen a mezőgazdasági üzemekben) sok halálos baleset előidézője. De ez nem változtat azon a sajnálatos tényen, hogy a munkavédelmi oktatás gyakran formális. elmulasztják a visszakérdezést. Tehát nem győződnek meg arról, mit és mennyit értett meg a munkás az előadásból. így történhet, hogy a gépek kezelésének előírt szabályait azért nem tartják be, mert nem is ismerik a lapuló veszélyeket. (A balesetek nagy százaléka a gépek rendeltetésszerű működtetése közben történik.) A balesetek kivizsgálása külön párbaj a vezetők, valamint a sérült és az őt védő társadalmi szervek között Most ennek általános hatására, következményei, re szeretnénk felhívni a figyelmet. Miután gyakran nem az igazi okot (és felelőst) állapítják meg, nem is tesznek semmit a valódi ok megszüntetésére. Emiatt sok a visszatérő, azonos baleset. Persze, az abból is származik, hogy a társadalmi aktívákat gyakran lehetetlen helyzetbe hozzák az üzem vezetői. Gáncsot vetnek nekik, nem mindig engedik meg, hogy részt vegyenek a kivizsgálásban. Ha pedig megengedik, az erre fordított időt levonják a keresetükből. És ha nagyon „harcos” a társadalmi munkavédelmi felügyelő, akkor amolyan csendes bosszú áldozata lesz. Elfelejtik előléptetni, kihagyják a jutalmazások és prémiumok osztásából. Akad persze jó példa is. Az egyik igazgató fegyelmi elé állította azt a művezetőt, aki a munkavédelmi félügyelő intézkedéseit keresztül akarta húzni. A munkakörülmények javításával foglalkozó tervekben sok biztatót olvasunk. Mindez azonban egymagában kevés. A balesetek számát csak akkor tudjuk a minimumra szorítani, ha a termelésben részt vevő minden ember rangjának és beosztásának megfelelő hozzáértéssel végzi feladatát. És ehhez is hozzáad még egy kis pluszt: figyel, törődik, vigyáz magára és társaira. (suha) D verhetetlen Varga István Az elmúlt napokban rendezték meg a békéscsabai 8. sz. VOLÁN Vállalat már hagyományos KRESZ-vetélkedőjét, amelyen a gépjárművezetői beosztásban dolgozók vehettek részt. A DÁV kultúrtermében lebonyolított vetélkedő játékmestere Fodor Endre volt, aki teljes megelégedésre vezette végig, és irányította a versenyt. A zsűriben foglalt helyet többek között Molnár Imre rendőr alezredes, a VOLÁN pártszervezetének csúcstitkára Horváth Ferenc, A vetélkedőre 39-en neveztek és 26-an „hullottak el” a selejtezőkön. A négy fordulóból álló versenyt ismét a már évek óta verhetetlen Varga István autó- buszvezető nyerte meg. Második Szabó Bálint, harmadik Öllé Kálmán, negyedik Pocsai Imre gépkocsivezető lett. A győztesek és helyezettek értékes tárgyjutalmat kaptak. Táskarádiók, karórák, asztali lámpa, porszívó, zsebrádió, gázöngyújtó, kávéőrlő, volt a legjobbak díja. Ügy emlékszem az esetre, mintha tegnap történt volna, pedig vagy öt év is eltelt azóta. A szegedi vasútállomáson egy középkorú férfi szállt fel a békéscsabai vonatra. Kezében aktatáskát tartott. Egy fiatal asz- szony mellé ült le. Szemében nyugtalan tűz lobogott. Ügy meredt rá, mint valami csodára. Az zavartan felkapta a fejét. Ö pedig elmosolyodott, s megeredt belőle a szó. A hangja nem, volt szemtelen, de tolakodó sem, inkább valami avit udvariasság csendült ki belőle. Az asszony végül felengedett, s megértőén bólogatott. Erre arcát végtelen nyugalom öntötte el, csak amikor az asszony a következő állomáson leszállt, akkor fogta el újra a nyugtalanság. — Kár, hogy elment, sóhajtotta, A kupéban szótlanul üldögéltek az utasok. A férfi körbe- hordta tekintetét, majd térdemre tette kezét. — Tudja, hol épült az első börtön a világon? — Nem. — Angliában, Bridwell-ban. 1555-ben. Könnyű megjegyezni. — mondta diadalmasan, s azzal felállt és szóba elegyedett másokkal is. Mindezt olyan túlfűtött izgalommal tette, mintha saját magát akarta volna próbára tenni. Orosházához közeledtünk, amikor visszajött hozzám. A fülemhez hajolt. — Volna egy húszasa? A meglepetéstől nem tudtam válaszolni. — Csak egy húszast adjon! Most jövök a szegedi „Csillagból”, egy vasam sincs. Amit a börtönben kaptam, azt tegnap elittam. Látja, őszinte vagyok. Azt hittem soha sem találkozom többé vele. De mit tesz a véletlen! Néhány héttel ezelőtt a szerkesztőségben egy kopottruhás férfi keresett fel, — A nevem Mészáros Ferenc — mondta, miközben sapkáját alázatos mozdulattal levette fejéről. Rövid beszélgetés után döbbenten ismertem arra az emberre, aki olyan buzgó igyekezete tel próbált szóba elegyedni az aeae—mii»11 i Bg———— Bűvös körben utasokkal, mintha ettől függött volna az élete. Pedig alaposan megváltozott, szemében nem lobogott már a nyugtalan tűz, ami öt évvel ezelőtt felébresztette bennem az érdeklődést. Csonttá aszott, meggömyedt öregember benyomását keltette. Csak a hangja maradt a régi, s a tengerészekre emlékeztető himbálózó járása, amellyel szinte képletesen adta tudtára a világnak, hogy képtelen megállni a saját lábán. — Tanácsot akarók kérni — mondta bemutatkozás után. — Milyen ügyben,? Fáradt mozdulattal tolta hátra a széket. Mielőtt leült volna, néhány pillanatig maga elé me. redt, aztán ráborult az asztalra. — öngyilkos akarok lenni. Oktató válaszomra úgy kapta fel a fejét, mintha hidegvízzel öntötték volna le. — Nem érti? Én, egy bűvös körben éltem le életemet. Nyolc ízben ítéltek el börtönbüntetésre. Mikor először kerültem a cellába megfogadtam magamban, hogy kiszabadulásom után majd másképpen viselkedek. De nem így történt. Odakint nem találtam meg a helyemet, — Miért? — Egyetlen barátom se maradt, a családom hallani sem akart rólam. A bírósági költséget, s az okozott kárt meg kellett térítenem. Nem nagy ősz- szeg, de amikor az embernek nincs semmije, érti ugye?! — Mért nem vállalt munkát? — Vállaltam én. A Mezőhegy esi Állami Gazdaságban dolgoztam, majd a gyulai útépítő vállalathoz kerültem. De amikor munkatársaim megtudták ki vagyok úgy kezdtek kerülgetni, mint a beLpoklost. Én pedig annál jobban vágyódtam olyan emberek irtán, akikkel őszintén elbeszélgethetek. Ez vitt egyre gyakrabban a kocsmába. Az ital feloldja a szorongást. Rászoktam. Italozás közben akadtam rá a barátokra és új feleségre is. De a szórakozáshoz pénz keltett. Üjra loptam. Elítéltek. Mikor visszajöttem az asszony elvitt mindent, most már lakásom se maradt. Az első házasságomból származó három gyermekemet örökbe fogadták a rokonok. Ahogy hallom jó soruk van. Tudja, szégyelltem felkeresni őket. Ó, akkoriban még jó erőben voltam, azt hittem nekem áll a világ Ha elittam a pénzemet, minden lelkiismeretfur- dalás nélkül hozzányúltam mások tulajdonához. Már nem féltem attól, hogy börtönbe kerülök. A rendes emberek társaságát sem kerestem. Becsületszavamra elfogott a vágy, hogy újra a cimborák közé kerüljek. — Miért vágyott utánuk? — — Mert úgy éreztem, hogy képtelen vagyok kapcsolatot teremteni a rendes emberekkel. Nincs fájdalmasabb a magány- náL Egy időn' keresztül emlékekkel próbáltam nyugtatni magamat. Az ón emlékeim! Kasz- szásokkal és zsebesekkél voltam egy cellában. Munka után lopásról beszélgettünk. Volt egy nagymenő is köztünk, Mackósnak hívtuk. Asztalra ejtette inas, ráncos kezét — Most nem börtönből jövök. Már két éve csak a kórházakat járom. Többé nem akarok lopni. De már késő. A kör bezárult Itt a látleletem, 70 százalékos rokkant vagyok, Mondja, mát csináljak? — A gyermebeU — Nem, nem, őket nem akarom zaklatni. Én vagyok mindennek az oka. Velük sohasem törődtem. Nyomorult gazember vagyok. — Kap segélyt? — Kaptam már két ízíben, a mezőhegy esi tanácstól, pedig nem érdemeltem meg. Dolgozni szeretnék. — De rokkant! — Igen! Híz az én nagy bajom. Azért talán valami munka csak akadna számomra is. Mert nekem munka kell. Csak így tudnék megváltozni. Azzal váltunk el, hogy feűke* resi újra a mezőhegyesi tanácsot kérelmével, s néhány soros levélben tájékoztatja szerkesztőségünket az eredményről. Teltek a napok, a hetek, de levél nem jött Vajon mi történt vele? Tatán az önostorozó szónoklata csupán a visszaeső bűnözők szokásos lelkiismeretfur- dalásának pillanatnyi kitörése volt? És nincs ereje kiszabadulni abból a bűvös körből, amelyben a létezés legtermészetesebb módja a bűnözés? Felkerestem a mezőhegyesi tanácsot Ismerik, de amióta kijött a kórházból még nem járt náluk. Pedig segítségére lennének. Valamelyik vállalatnál munkaközvetítéssel munkához juttatnák. Munkaképtelensége esetén pedig szociális otthonba helyeznek el. Talán az utóbbi lenne a legmegnyugtatóbb megoldás számára. A rendőrség sem tud róla. Mind ez ideig bűncselekményt nem követett éL Látták ugyan a múltkor Gyulán, a napokban pedig Mezőkovácsházán tűnt fei, alkalmi munkából tartja fenn magát. . Ügy látszik még mindig viaskodik a gondolattal, hogy változtasson-e életmódján. Serédi János
