Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-25 / 174. szám

T*Ax^>*k wiHWwwwwmm »twwwwtHwmmwwwwwv ctI Bumeráng '* hT%V>*0 Souvenir Futóverseny .V ^ £A<| vtó \W/Z­\ o .,SS V ' 'A, ~<><\s&’-~ Szokás hatalma • A * c? ° 4 • <2>* O* K Ez is megér egy mosolyt Néhány szó j a rágógumiról A szociológusok, pszichológu- • sok és antropológusok vélemé­nye szerint sokféle oka lehet annak, hogj? — kellemes izétől eltekintve — az emberek rá­szoktak a rágógumira. Az egyik legelterjedtebb vélemény szerint a rágógumi majszolása levezeti az emberben felgyülemlett fe­szültséget, adott esetben csök­kenti az étvágyat. Természete­sen a gyerekek leginkább azért rágják, hogy — meglehetősen ízléstelen és egyáltalán nem hi­giénikus módon — felfújják. Az egyik legnagyobb rágógumigyár, a „Goodyear Tire and Rubber Company”, kimutatása szerint 1970-ben az Egyesült Államok­ban rágógumira 172 milliárd lírának megfelelő összeget köl­töttek. I Mini m törtóncick \ m Ahogy mondják: meglátni és ] megszeretni egy pillanat műve : volt. A válás már hónapokba ke- • rült. I A téma szinte nap mint nap ! • a* utcán hevert. Onnan vitték : | elvonókúrára. « * * „Szeretsz?” „örökké!” Ami- : ■ kor a gyerek megszületett, a : ; férfi már semmire sem emléke- • ; zett, • ■ • • • ! • | Állítólag mindenki a maga í ; szerencséjének kovácsa. E mes- j ■ térségből sohasem sikerült szak- : ■ vizsgáznom. ... I < Az illető éppen jo útra akart : | térni a lopott holmival, de ősz- j ! szetalálkozott egy rendőrrel. . ■ ■ ! * * * i z | Ismerősöm kijelentette, hogy : ! megkeresi az igazságot. Azóta • í nyoma veszett. ■ ■ oki : ■ Egy fiatalasszony meglátogat­ja barátnőjét, aki nemrégiben szült. — Milyen édes kis baba! — kiált fel, amikor megmutatják neki a csöppséget. — Egészen az apja! — Csendesen, az istenért — kérleli a fiatal mama —, még meghallja a férjem! ... Rámában két kisfiú sétáltatja kutyáját a Villa Borghese kert­jében. Az eSVlk kisfiú meglehe­tősen szegényes ruhát visel, ku­tyája is korcs. A másik gyereket mintha dobozból vették volna elő, kutyája szépen ápolt, lát­szik, hogy fajtiszta. — A te kutyádnak van család­fája? — kérdezi a jólöltözött kis­fiú. — Nincs, neki bármilyen kö­zönséges fa megteszi. ... Ausztráliában egy napilapban olvasható a következő apróhir­detés: „Okleveles szülésznő szü­lés levezetését 10 dollárért vál­lalja. Bérlet 5 szülésre á: 4 dol­lár." ... XV. Lajos korában élt Bris- sac herceg, aki a reggeli borot­válkozás közben mondogatta: „Isten nemessé tett, a király ke­gyelméből uralkodó herceggé let­tem .. . borotválkozz Brissac. hogy be is csinálj valamit!” ... Hajnal ötkor a csendes televi- zióstúdióban két középkorú ta­karítónő serénykedik. Egyszerre egyikük, egyik kezében felmo­sóronggyal, másik kezében part­ossal és vödörrel odalép a mik­rofon elé, kihúzza magát, meg­köszörüli a torkát és nagy hangon igy szól: „A szőnyege­ket tisztította Antonia Brambil- li, az ablakokat ragyogóra fé­nyesítette Maria Rosi.” ... Vanna Busoni panaszkodik egy társaságban: Borzasztó, mennyien zaklatnak naponta mindenféle ostobasággal. A saját lakásomban nincs fél óra nyug­tom! — Ezen könnyű segíteni, szó­lal meg a társaság egy másiá. i ja. — Amikor nálam csönget­nek, felkapom a kabátom, fogok egy táskát és csak ezután nyi­tom ki az ajtót. Az érkezőhöz pedig így szólok: Ö, de sajná­lom, épp most kell elmennem. — És ha netán olyasvalaki csönget, akit szívesen fogad? — Egyszerű. A szöveg igy vál­tozik: Micsoda szerencséje van, épp most értem haza! ... Egy angol képviselő törvény- tervezetet nyújtott be a parla­mentbe. Javasolja, hogy a vona­tokon a „Nem dohányzó” szaka­szokhoz hasonlóan, legyenek fül­kék „Nem beszédes” utasok ré­szére is. ... Rosstnt részt vesz a Sevillai borbély egyik előadásán. A Rosina szerepét interpretá­ló énekesnő, ismeretlen okból, nem nagyon ragaszkodik a par­titúrához. Az előadás után Rossini fel­keresi öltözőjében. Az öltöző tele van a művésznő csodáiéival. Rossini lelkesen felkiált: — Asszonyom!, igazán nagyon szép voU, gratulálok! És... mondja csak, ki a zeneszerző? ... Két barát találkozik az utcán. — Minden rendben? — kérdi az egyik a másiktől. — Hát nem mondhatnám — feleli a másik, furcsa hangon. — Miért, mi baj? — Hát, képzeld, az imént vá­ratlanul hazamentem és ott ta­láltam egy férfit, aki ölelgette a feleségemet. — No és mit csináltál? — Mit? Fogtam az esernyő­jét. kettétörtem és jó hangosan azt mondtam: „Remélem, esm fog!” De látod, meg csak nem « esik... ■ ói ........ ■*■■■•■■••*« •■■«•■•■*•*•»«»■»»»#* itsiui« A forizmák Az emberek nem érzelmeket jebb annyit ígérhet meg, hogy : várnak, csak udvariasságod nem keresi az alkalmat Goethe A pontosság elrabolja az em­ber idejét. Oscar Wilde Szakértő az az ember, aki egy­re kevesebb kérdésben egyre jobban kiismeri magát. Nichalos Murray Butler- Bs egy nő becsületes, legfel­Georges de Levis » ■ ■ A szerelemben elveszíted a jj józan eszed és csak a házasság- j ban döbbensz rá erre a veszteség- : |*0 Saphir ■ ■ Majd az utókor? De miért len- • nének holnap az emberek ke- j vésbé ostobák, mint ma? Jules Kenard ! M/t a korán a htva- í*" tatban kell lennem, mert van egy kis „ma­szek” munkám. Alig múlt „hajnali” hat, már ott vagyok a busz­megállónál. Ügy lát­szik azonban, másnak is sietős a dolga. Hiába tömködöm magam, csak kilógok a sorból, hátsó­felemmel majdnem ver­desem a járda melletti hentesüzletet. Mindjárt le is vonom magamban a tanulságot: ha korán akarsz hivatalba menni, kelj fel még korábban. Óvatosan nyomulnék előrébb, de óvatosan mellbelöknek, hogy ma. radjak csak jól megala­pozott helyemen. Sebaj! Csak már jönne a busz! Csak már rajta lennék! Végre! Néhány perc­nyi öldöklő harc. kézi­tusa után máris a busz­ban állok. Vglami kis gömbölyűn. Azt hiszem tyúkszem lesz. Hogy jö­hetnék le róla? Körül­forgatom a szemem, mert más testrészem nem mozdul a prés mi­att. Lemenni erről a gömbölyűről?! Lehetet­len. Vajon kié lehet? El kell ájulni a hő­ségtől. Pedig a megálló felé baktatva, majd megfagytam. A sarok­ban valahol halkan szól a rádió. Ez szabályelle­nes. Ráadásul bosszantó. A szpíker bemondja az időjárásjelentést, mely szerint ma hűvös az idő. Hazugság! Oda kel­lene vágni a táskámat, de meg sem tudom moz. ditani a kezem. Mi ez? Hallucinálok? Valaki takargatja a hátamat. Jaj! Ne ott, egy kicsit lejjebb! Női kéz lehet, mert monotonon min­dig ugyanazt csinálja. Biztos eltévesztette a házszámot. Hátranéznék, gúnyos pofával, de még ez sem megy. arciz­maim ernyedten lógnak, ráncaiban csiklandósan csorog lefelé a verejték. Ilyen melegben az em­ber csak hülye vigyort tud vágni. Vágok és meglóbálom a vállai- mat. A birizgáló abba­hagyja a va kargatást. Eljut az agyközpontjáig, hogy idegen talajon ve­zeti le idegességét. A hátsó ajtótól — ahol fel sem lehetne szállni! — kétforintos induj előre. Végre va­lami változatosság! Be kell dobni. Majd közö­sen. Az én kezeim va­lahol a combjaimnál zsibbadnak, nem tudok részt venni a közös já­tékban, így csak félre­Relativitás hajtom a fejem, zöld utat nyitok a kétforin­tos előtt. Mindenki bol­dogan fog rajta egy ki­csit. S máris ott van a perselynél« Vege az iz­galomnak. A cselekvő­központok újra homály­ba borulnak. Tovább rázódunk. Egymás hasán, hátán, vállán, nyakában. Ha nem érünk minél előbb a hosszú megállóba, tel­jesen összeolvadunk, s egy díjnyertes Volán­ellenőr, sem kanalaz le innen minket. Végre kinyílik az ajtó! De jó is ez a hűvös szellő! Osztani kezd a hústö­meg. A lépcsőn potyog­nak ki az eltikkadt em­berek, s rendeződnek a megritkult sorok. Ám a hézagokat újak töltik be, a ftússen felszállók. Vidámak, boldogok — mint amilyen én vol­tam —, hogy felszáll­hatnak. Nem tudják, még mi vár rájuk. No, most elérkezik az én percem. Közeledik utam végcélja. Először is kigyomlálom magam állóhelyemből, majd megkezdődik a fúrás. (Ez szakszó, vem szó- szerint értendő). Jobb­karom már elérte a jel­zőgombot. Táskám bele­akad valakinek a lábá­ba. Hogy tépjem ki? Óvatosan kéne, nehogy leszakadjon a fogója. Megállunk. Érzem a hű­vös, friss levegőt. Az irigyek. bosszúállók, akik kénytelenek még pár percet eltölteni ezen a luxus-suhanón, bo- kánrugdosnak, hátba- vágnak, mérgesen lök­nek rajtam egyet. Nem bánom, csak lefelé! Ér­zem. csakúgy dőlök ki a buszból. Végre biztos talajon állok, de térde­im. erősen reszketnek, pár pillanat, amíg fel­erősödöm, s közben há­laima hagyja el ajka­mat. hogy épségben megúsztam az utat. A felszállni akarók durván sürgetnek, hogy menjek már valahova az ajtóból, ők is sze­retnének utazni. Alig várják, hogy a húskalo­dába kerüljenek. Fel­szabadultan, kissé kajá­nul integetek utánuk.: Jó utazást! Varga Dezső

Next

/
Thumbnails
Contents