Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-25 / 174. szám

A kubai nép nagy ünnepre készül

Július 26-án emlékezik meg a kubai nép nagy ünnepéről — a nemzeti felkelés napjáról. A Fidel Castro vezetésével 18 évvel ezelőtt kirobbant felkelés megindította a kubai nép nemzeti-felszabadító harcát, amely hat évvel később teljes győzelemmel végződött.

Az azóta eltelt 12 év alatt Kuba gazdasági, társadalmi életében óriási változások mentek végbe. Felszámolták az éhínséget, a nyomort, a munkanélküliséget, az analfabétizmust. Az országot egy nagy építkezéshez lehet hasonlítani. Üjabb gyárakat helyeznek üzembe, újjáépítik a kikötőket. létrehozzák az önálló halászati flottát.

Az imperialisták állandó provokációkkal próbálják megzavarni a szocializmus anyagi alapjainak a larakását Kubában. Nemzeti érdekeinek és békés alkotó munkájának megvédésében a kubai nép a szocialista tábor testvéri segítségére támaszkodik. Fidel Castro miniszterelnök többször rámutatott, hogy a Szovjetunió létezése nélkül Kuba sohasem tudott volna vereséget mérni az imperialistákra, s az amerikai kontinens első szocialista országává válni.

Az ünnep alkalmából a magyar párt- és állami vezetők táviratban köszöntötték Fidel Cast- rót és a kubai népet.

tgy látta a tietet kommentátorunk, Réti Ervin:

Hárem-ünnep és kivégzések

Nem hinnénk, hogy ezen' a héten különösképpen bizonygatni kellene, milyen bonyodalmas világban élünk. Elég sorra- venni a címszavakat: Szudánban hetvenkét óra leforgása alatt kétszer történt „helycsere” az elnöki palotában és a börtönökben; a Jordán folyó völgyében palesztin gerillák inkább az izraeli járőröknek adták meg magukat, mint Husszein beduinjainak; s természetesen tovább hullámzanak a kedélyek ‘Nixon Peklngbe tervezett útja körül is.

Kezdjük a Közel-Keleten, ahol drámai módon kavarognak az események. Rabatban a hárem ünnepével tettek pontot a levert marokkói lázadás után — harminchat felesége és ágyasa órákon át táncot lej tett Hasszán király körül, A diplomáciai vetü- letben korántsem tűnik lezártnak az ügy, Marokkó és Líbia kölcsönösen vádaskodik egymás felien. Meg nem erősített hírek érkeztek egy elvetélt jemeni puccskísérletről, valamint negyvenöt iraki katonatiszt balul sikerült összeesküvéséről is. Azután tetőzött a Jordániái krízis. Husszein király nyilván arra számítva, hogy a többi arab országok saját belső viszályaikkal vannak elfoglalva, általános támadást indított a gerillák ellen. Túlzás lenne azt állítani, hogy teljesen felszámolta a palesztin mozgalmat, hiszen annak gyökerei változatlanul megmaradtak, ám harcképességét hosszú időre megbénították. Az ammani udvar sokezer gerillát megöletett vagy fogságba vetett; néhány százan Izraelben kerestek menedéket a fizikai megsemmisítés elől — végül harminckilenc palesztin ellenállónak az uralkodó „engedélyt” adott a partizánharc folytatására. Ez a harminc, kilenc fedayin azonban aligha fog megsemmisítő csapást mérni az ellenségre.

Líbia arab csúcsértekezlet összehívását indítványozta a jor- dániai válság megvitatására, de a magas szintű találkozót akadályozzák az arabközd ellentétek. Ezeket tovább terhelte a szudáni puccs és ellenpuccs. Irak támogatni látszott a Nimeri elnököt megdöntő erőket, míg az EAK és Líbia örömmel üdvözölte az államfő visszatérését a hatalomra. Ma még tisztázatlan, hogy pontosan milyen mértékben játszottak közre külső erőik a sZudánj eseményekben.

Korai lenne akárcsak konszolidációról beszélni, nemhogy kimunkált értékítéletet adni — különösen áll ez a szudáni fejleményekre. Sajnálatos, hogy a harcok sok esetben a nemzeti mozgalom különböző osztagai között robbantak ki. Még sajnálatosabb, hogy ' letartóztatásokról. megtorlásról, kivégzésekről szólnak a jelentések és kom- munistaellenes kirohanások

hangzanak el. A valóban kivezető utat csak az antiimperia- lista erők egységével és összefogásával lehet elérni. Ez ‘azért is nélkülözhetetlen, mert közben az átfogó közel-keleti krízisben tovább tart a holtpont. Az pedig nyilvánvaló, hogy politikád rendezés, a kibontakozás nem valósul meg magától. Az erőviszonyok kedvező fejlődése az előfeltétele a politikai rendezésnek, csakhogy a sorozatos arabközi ellentétek éppen az erőviszonyok kedvező alakulását akadályozzák.

D tervezett Nixon-látoiga.tással kapcsolatos új események

arra mutatnak, hogy kínai és amerikai részről „kóstolgatják” egymást, Csou En-laj egy amerikai küldöttség előtt határozott antümperialista kijelentéseket tett, s egy határsértés kapcsán elhangzott Peking 494. „komoly figyelmeztetése”. Ugyanakkor ai Egyesült Államokban több kínai tárgyú tanácskozás zajlott, a legkülönbözőbb hírek keringenek a várható amerikai álláspontról az ENSZ-ben, valamint Tajvannal kapcsolatosan. Vannak nyugati sajtóvélemények, hogy Kissinger útja során néhány alapelvben máris kínai— amerikai megegyezés történt.

Érdemes megemlíteni; a koreai és a vietnami sajtó, a meghívás bejelentése után, anélkül, hogy erre a tényre utalt volna, élesen bírálta Nixon politikáját. (A vietnami megnyilatkozásokat a kínai sajtó is közölte, igaz napokkal később, mint más szocialista országok újságjai.) A Távol-Keletnél maradva; erős polarizálódás tapasztalható Japánban, ahol a kormánypártban összecsapnak a Kínai Népköz- társaságot, illetve Tajvanit támogató körök.

Egy valamiben csaknem mindenki egyetért, a különben homlokegyenest ellenkező irányú kommentátorok közül. A lényeg a folytatás: vagyis a kínai— amerikai párbeszéd elősegíti-e majd az indokínai iépek szabadságharcát és a világpolitika alapkérdéseinek konstruktív megoldását. Mivel pedig ezeket nem lehet a Szovjetunió nélkül vagy a Szovjetunió ellenére megoldani; hogyan alakul majd az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság viszonya Moszkvával?

Keli körképünket fejezzük be egy biztató hírrel, ami talán súlyánál kisebb visszhangot váltott ki a közel- és távolkeleti bonyodalmak sűrűsödése közepette. A jelek arra vallanak, hogy Nyugat-Berlin kérdésében egy kompromisszumos megállapodás körvonalad1 bontakoznak ki. Egy ilyen egyezmény, ha nem is feltétele az európai biztonsági konferenciának, de meggyorsítaná az értekezlet realizá- i lódását s új folyamatokat indíthatna el kontinensünkön.

Mégis

kivégezték

Atta

őrnagyot

Jóllehet pénteken még lehetett lövéseket hallani Khartoumban, s mint hírlik, továbbra is érvényben van az alkonyaitól hajnalig tartó kijárási tilalom, a Reuter hírügynökség szerint Szudánban lassan visszatér az élet a normális kerékvágásba. A brit hírszolgálati iroda kész ténynek veszi, hogy Hasem Atta őrnagyot, a Nimerit megdöntő puccs vezetőjét és három tiszttársát kivégezték, és ehhez az AFP francia hírügynökség Sza- lah Abdel Al-ra, a „Szudáni Forradalmi Tanács” főtitkárára hivatkozva, hozzáteszi: a hadbíróságok, amelyek a puccsistákat halálra ítélték, „éjjel-nappal” dolgoznak. Több tucat ember ügyében ítélkeznek.

Az A1 Ahram szombati száma megerősítette Hasem Atta és három társa kivégzéséről szóló híreket

Nincs hír továbbra sem a puccsista forradalmi tanács Ben- ghaziban letartóztatott két tagjának, El-Nur Oszmánnak s Hama- dallahnak a sorsa felől. Az utolsó értesülés szerint, amely Líbiából származik, repülőgépen elindultak Khartoumba, hogy szembenézzenek a rájuk váró ítélettel.

Holnap startol az Apollo—15

Az Apollo—15 három asztronautája, aki két éven át kemény edzésekkel készült fel, július 26-án kezdődő 12 napos Hold-utazásra, a startig hátralevő időt pihenéssel és kikapcsolódással tölti.

Az Amerikai Országos Meteorológiai Intézet a start pillanatára csaknem ideális légköri viszonyokat, könnyű szellőket, derűs, felhőtlen égboltot ígér.

Az Apollo—15 július 26-án, hétfőn, közép-európai idő szerint 14.32 órakor startol Cape Ken- nedy-ről. (Reueter)

Szíria

külügyminisztere megkoszorúzta a Hősök

emlékművét

Abdul-Halim Khaddam, a Szíriái Arab Köztársaság miniszterelnök-helyettese, külügyminiszter szombat reggel megkoszorúzta a Magyar Hősök emlékművét, Ezután magyar vendéglátóinak társaságában a Balatonra utazott, ahol a hét végét pihenéssel tölti. (MTI)

Ilku Pál hazaérkezett Csehszlovákiából

Pénteken este hazaérkezett Prágában és Pozsonyban tétt ötnapos látogatásáról Ilku Pál művelődésügyi miniszter, aki a két fővárosban partnereivel: Miloslav Bruzek cseh művelődésügyi ntiniszterrel, Josef Haviin cseh közoktatásügyi miniszterrel, Miroslav Valek szlovák I

művelődésügyi miniszterrel és Michai Gregus szlovák közoktatásügyi miniszterhelyettessel tárgyalt. Kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik művelődésügyi helyzetéről és miniszterünk ismerkedett a cseh és a szlovák kulturális életteL (MTI)

Szovjet Haditengerészet Napja

Július 25-én ünnepük a Szovjetunióban a haditengerészet napját. Rnkétakilövés a tengerről.

(Fotó: K. Kulicsenko — APN—KS)

A JWxqií—Mao héxttsoríláa előtt (S.)

A „kínai üzlet" ezer igen-szavazatot kap

— A Kína-ügyek a Fulbright-bizottság előtt —

Kissinger 1971. júliusi, titokzatos pekingi útja előtt nemcsak a Fehér Házban és a pekingi „Tiltott városban”, azaz a vezető kínai politikusok rezidenciájában, meg a genfi-varsói, közel, száznegyven találkozón foglalkoztak komoly, alapos előkészítés után az 1972 májusa előttre időzített látogatással, az USA elnökének pekingi utazásával....

Még 1966-ban — persze többéves gondos és titkos tárgyalás után — megalakult az „amerikai—kínai kapcsolatokkal foglalkozó országos bizottság”; tagjai között ismert politikai személyiségek és nagyhatalmú üzletemberek voltak. A bizottság a legnagyobb titokban dolgozott, adatokat gyűjtött, szakembereket hallgatott meg és első nyilvános megemlítésre is csak 1966- bam került sor.

Igaz, 1965 áprilisában — néhány héttel a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni amerikai kalóztámadások

megindulása után! — különleges esemény tanúi lehettek az Amerikai Kereskedelmi Kamara évi kongresszusára kiküldött újságírók. Elhangzott ugyanis az elnökségnek egy tömör javaslata, amely felszólította a kormányt: tanulmányozza, milyen lépéseket lehetne tenni abból a célból, hogy _ megnyíljanak a kapcsolatok csatornái az USA és a Kínai Népköz- társaság között. A javaslat elhangzott, és a jelenvolt mintegy ezer üzletember egyhangúlag megszavazta az indítványt. A nagy monopóliumoknak a „kínai üzlet” iránti feszült érdeklődése nyilt kifejezést kapott. Hétszázötven milliónyi fogyasztót jelentő piac lehetősége politikai változást is érlelhet...

Még egy év sem telt el és a szenátus külügyi bizottsága, a Fulbright-bizottság 1966 márciusában napirendre tűzte a kínai—amerikai politikai viszony kérdését. Hol voltunk már az óvatos „kapcsolatok csatornáinak megnyitása” kifejezésétől! A szenátusi bizottság vitájában 11 szenátor szólalt fel, beszédeikben a washingtoni kinai politika teljes felülvizsgálatáról, a kereskedelmi kapcsolatok normalizálásáról, sőt a diplomáciai elismerésről nagykövetségek cseréjéről, Kína ENSZ-tagságá- nak kérdéséről is szó esett. Bár csak három szenátor védte a régi, í a mereven Peking-ellenes irányvonal minden részletét, a a vita még nem hozott konkrét eredményt. Nem volt nagyobb hatása Edward Kennedy (1966

májusi) kongresszusi felszólalásának sem, amelyben a demokrata szenátor világosan kifejtette: „Az amerikai kormány számára elérkezett az idő a Kínára vonatkozó politika felülvizsgálatára”.

De már érlelődtek a határozottabb döntések. Igaz, félelmetes erőkkel kellett megküzdenie azoknak, akik a Kína-politikában fordulatot óhajtottak. Az amerikai politikában 1949, a Kínai Népköztársaság megalakulása óta a legitevékenyebb — és legtöbb eredményt elérő — kijáró-csoport, úgynevezett

„lobby” volt a „Tajvan-lobby”, a Csankajsekista bábkormányt támogató üzletemberek és politikusok szövétsége.

(Még 1949-ben történt, hogy a külügyminisztérium megkérdez, te a vezető üzletembereket, mi nő vonalat javasolnak a népi Kínával szemben. A tanácskozáson

III. John Rockefeller volt a fő hangadó. Azt mondta; minden eszközt fel kell használni Peking ellen és maga mellé állított lényegében minden monopolista csoportot; megszervezc tók az „egymilliós bizottságot”, hogy az egymillió aláírást gyűjtsön egy Kína-ellenes kiáltványra. Rockefeller s mások 300 000 dollárt fizettek az USA egyik legügyesebb reklámvállalatánaik, a Hamilton Wright Organisation nak. hogy az dolgozza ki „Tajvan támogatásának amerikai ízű reklámtervét. A „Tajvan-lobby” vezetői között volt mindenekelőtt a hidegháborús külügyminiszter, John Foster Dulles, de odatartozott a hírhedt „boszorkányüldöző” Joseph McCarthy szenátor és a szóvá-