Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-18 / 168. szám
A Penicillinről Szőnyeg több célra Három, vagy akár több, jól megválasztott, tetszés szerinti színnel, kisebb és nagyobb szőnyeg készítésére is alkalmas ez a szőnyegminta. Ágyelőnek, vagy faliszőnyegnek is egyaránt alkalmas. Olcsó temacryl fonálból készíthetjük a szőnyegek készítéséhez használatos bármely technikával. Például egyenlő nagyságú darabokra vágott fonalból, horgolótű segítségével elkészíthetjük subaszőnyegnek, de a nagylyukú tűvel varrott apróbb, vagy nagyobb huroköltésekkel készült szőnyeg is nagyon mutatós és tartós dísze lehet otthonunknak. Állítom, hogy ma Magyar- országon száz ember között alig akad kettő-három, aki — ha azt kérdeznék tőle, hogy mi is az a Penicillin — gondolkodás nélkül rá ne vágná, hogy orvosság. Kitűnő, hatásos, sokat emlegetett gyógyszer. A ■ száz között viszont mindig akad • egy-kettő, aki azt mondja: • ,Üsse meg a mennykő azt a hí- : rés Penicillint, én nagyon rosz- ; szül lettem tőle. Kiverte a vö- ; rösség a bőröm. Viszkettem, 5 fuldoklottam, úgy, hogy az or• vos el is tiltott tőle.” ; Jó gyógyszer... rossz gyógy- ; szer? Melyik állítás az igaz? ; Mind a kettő! Kitűnő orvos- S ság, de az is igaz, hogy csak a 5 rendelés, az előírás szerint • szedhető. ■ A Penicillin vegyi összetétele • igen bonyolult. Többféle szer- J kezetüeg hasonló, de nem azo• nos anyag van benne, amelyek ! részben természetesek — pe• nészgombatáptalajon termettek ■ — részben félmesterséges anya. Tasnádi Varga Anna: Fecskefészek Fecskemadár visszatért, zöld kaput nyitott a rét, 5 gyermekláncfű arany szála madárkáit régen várja. Fecskepapa sárga csőre szalmaszálat ejt a földre. — Huss’ — mondja — és [visszaröppen, — itt hagytam el fűben, zöldben! Kiterjeszti kéklő szárnyát, fák felett cikázik át, megtalálja, magragadja, s felszáll újra a magasba. Fecskemama csöndben várja, mikor tér meg ismét párja, eresz alján üldögél, tollát borzolja a szél, aztán ketten összenéznek, s tovább tapasztják a fészket. Intim női dolgokról... gok. A Penicillinek csoportjá- : ba tartoznak a Vegacilin, a E Beacillin, a Promcillin és sok más ■ egyéb. Gyógyító hatásuk az, • hogy a kokkusz nevű osztódó• szaporodó baktériumokat meg- ! felelő adagolás esetén a kísér- ! lefi csőben és az élő szervezet- i ben egyaránt megölik, a kór• okozóktól a beteget megszaba• dltják, úgy, hogy meggyógyul• hat, talpraállhat. A Penicillin ; tehát a betegségek bizonyos ■ csoportjának igen megbízható, 5 eredménnyel alkalmazható ’ gyógyszere. De csak egy bizonyos csoportjának és nem minden betegségnek. Például azoknak sem, amelyeknek nem kokkusz, hanem vírus a kórokozóVannak a kozmetikában olyan intim teendők, melyről keveset beszélünk, pedig ezek talán még fontosabbak, mint a szépség- ápolás. Ilyen például az alsótest tisztántartása. Az alsótest lemosó-1 sát langyos, szappanos vízzel naponta kell elvégeznünk. Erre a célra vásároljunk egy tálat, melyet kizárólag ilyen esetben használunk. Ha havonta rendszeresen meg. jelenő egészségügyi tisztulási folyamat tart, akkor — ameny- nyiben módunk van rá — naponta többször, de legalább reggel és este alaposan mosakodjunk meg. Igen sok nő van abban a hitben, hegy ezekben a bizonyos napokban nem szabad fürdeni. Ez téves felfogás. Ha az orvos kifejezetten nem tiltja meg valamilyen női okból, akkor langyos, tisztasági fürdőt nyugodtan vehetünk. Vigyáznunk kell azonban arra. hogy a víz ne legyen túl hideg, vagy túl meleg, mert az már valóban ártalmas. Vidéken még ma is sokféle babona kering ezzel a jelenséggel kapcsolatban. Az a hiedelem, hogy ilyenkor nem szabad fehérneműt váltani, tiszta ágyat húzni, mert akkor ,sokáig tart”. Ezeknek a babonaságoknak nincs semmi alapja. Nevetségesek. Éppen ezekben a napokban kell többször fehérneműt váltani. A beszennyeződött fehérneműt ne dobjuk a szennyesbe, hanem azonnal mossuk ki először hideg, majd langyos, szappanos vízben. Ezekben a napokban kímélnünk kell szervezetünket a megerőltető munkától. Egészségügyi célra legjobb a vatta. Nem kerül sokba és könnyen kezelhető, higiénikus, s megkíméljük magunkat a mosástól. Nem kevés a száma azoknak a nőknek sem, akiknek hüvely- öblitésre van szükségük. Erre a célra — ha az orvos mást nem rendelt — használjunk kamillafőzetet. melybe literenként számítva egy kávéskanál ecetet tegyünk. Fontos szabály: az öblítéshez szükséges felszereléseket is tartsuk tisztán. Nagyon sok az olyan család is, ahol n«m megoldott a lényed? felvilágosítása. Nem mondják el a kislánynak, hogy biológiai éré. se folytán majd milyen jelenséggel találja magát szemben. S ha a természet nagyleánnyá formálja a kislányt, megijed, mert nem ismeri az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Pedig ezekben a dolgokban nincs helye az álszeméremnek, őszintén és nyíltan kell ezekről beszélni. Női intim kozmetikával kapcsolatos teendő továbbá a combhajlatok gondos ápolása is. Különösen nyáron amikor a testnek nagyobb a kipárolgása. A bőrfelületek összedörzsöléséből könnyen keletkezhet bőrgyulladás. Ezt elkerülhetjük, ha tisztálkodás után a hajlatokat be- hintőporozzuk. Ha már a gyulladás fellépett, kamillával mossuk le és Alsói krémmel kenjük be. ' .< A keblek ápolása is ide tartozik. A mell mosását, masszírozását, mindig lágy, óvatos mozdulatokkal végezzük. Felfrissíti a bőrt, ha hetenként kétszer scs- borszesszel bedörzsöljük körkörös mozdulatokkal. (A mellbimbót hagyjuk ki). A mell alatt mosdás után hintőporozzuk be. mert könnyen gyulladás léphet fel. Havonta legalább egyszer tartsunk gondos önvizsgálatot, nem keletkezett-e a mellünkön csomó? Ha ilyen jelenséggel találkozunk, HALADÉKTALANUL forduljunk orvoshoz. Itt kell megemlítenünk, hogy a harminc éven felüli nők — saját érdekükben — évente egyszer jelenjenek meg rákszűrésen. Az intim kozmetika témakörébe tartozik az aranyeres bántal- mak kezelése. Igen sokszor szülés után keletkezik aranyér. Kellemetlen és később nagyon fájdalmas betegség. FELTÉTLENÜL ORVOSI KEZELÉST IGÉNYEL. mert ha elhanyagoljuk, könnyen végbélsipollyá alakulhat. Háziszerként javasoljuk a forró ülőfürdőket, kamillás gőzölést és tisztálkodás után gyulladásgátló, kamillás krém. vagy orvos által előírt gyógyszerkészítmények használatát. Végül a hónaljak ápolásáról egy-feét szót. A melegebb napokban igen kellemetlen szaghatásokat kell éreznünk például a járműveken. Messziről elárulja a test gondozatlanságát. Pedig tisztasággal és dezodoráló szerek rendszeres használatával meg lehet akadályozni a kellemetlen szaghatásokat. Fontos szabály: az izzadtságszagot nem lehet eltüntetni illatszerrel ! Az illatszer a jólápolt- ság hatásának fokozására való és nem kellemetlen szaghatások megszüntetésére. Fási Katalin juk. A Penicillin rendelésének és adagolásának tehát mindig oka van és annak céltudatosnak, meggondoltnak, indokoltnak kell lenni. A Penicillin megzavarhatja az élethez szükséges bél bak tóriumok egyensúlyát és emésztési zavart okozhat. Ha nem kellő mennyiségben szedi a beteg, nem ölj meg a kórokozókat, csak átmenetileg elkábítja, úgy, hogy azok Penicillinellenállóvá válnak és magukhoz térve még súlyosabb ártalmat okozhatnak, ami már Penicillinnel nem is befolyásolható. Ezért hívják őket peni- cillin-rezisztens kórokozóknak. A szervezetet allergiássá, túlér- zékennyé is teheti a Penicillin/ úgy, hogy a ha még egy adagot szed vagy kap a beteg, kiütések, viszketés, légzési zavarok keletkezhetnék hatására. Ezért nem szabad javaslat nélkül szedni a Penicillint. A hasznos, a kiváló eredményeket biztosító Penicillin káros mellékhatásai letagadhatat- íanok és azokkal az orvosi gyakorlat számol is. Hazánk egészségügyi kultúrában élő, kellően tájékozott lakosságának figyelmét tehát fel kell hívni arra, hogy ne könnyelműsködjék, ne tréfáljon a Penicillinnel. Ne akkor szedje, amikor eszébe jut, vagy a szomszédasszony javasolja, esetleg ha náthás, vagy valamilyen jelentéktelen panasza van. Csak akkor éljen vele, ha az szükséges, ha használatát és adagolását a kezelőorvos előírja! Orvosi rendelés nélkül szedése tilos, mert ártalmas, veszedelmes, esetleg helyrehozhatatlan következményekkel is járhat Dr. Buga László Egy recept Alföldi töltőt! hagyma 10—12 középnagyságú, meghámozott vöröshagymát (személyenként kb. hármat számítva) sós vízben puhára főzünk, utána szintén lecsurgatjuk, majd a közepüket kikaparjuk, hogy a hagymafejek 1 ujjnyinál valamivel vékonyabb falú csészéket képezzenek. A hagymákat iái kiló finomra őrölt sertéscombbal töltjük meg, amelyeket kevés finomra vágott hagymával, késhegynyi törött borssal, sóval, egy egész tojással ízesítettünk, és 2 kanál zsíron rózsaszínűre pirítottunk. A töltött hagymákat kizsírozott tűzállótálba rákjuk. Mindegyikre egy-egy vékony szelet füstölt szalonnát fektetünk vagy fogvájóval rögzítünk és sütőben rózsapirosra sütjük. Rizskörettel tálaljuk és a tálalásnál minden adagra tejfölt locsolunk. Hímzett tosak Tarthatunk benne kézimunkát, fonalat, áL kalmas kirándulásnál, bevásárlásnál, pótolhatja a retjkült, egyszóval sok mindenre felhaszná- ható. Alapanyaga lehet erős nyersvászon, ripsz, vagy rafiaszövet, de ha vékony műbőrből készítjük, még tartósabb. Színes műszálfonallal, erős tűvel hímezzük a szabásminta szerint kiszabott lapot, majd megfelelő nagyságú körlapot vágunk ki vastag kartonból — ez lesz az alsó része, s erre dolgozzuk rá a kivarrt oldalát. Erős, sodort zsinórt fűzünk a végébe, lehetőleg duplán.