Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-16 / 166. szám
lett a takarékbetétek száma Várható időjárás ina estig: Időnként borultságig növekvő felhőzet, többfelé, első. sorban az északi országrészben esővel, egy-két helyen zivatarral, élénk, helyenként erős északnyugati, északi, pénteken átmenetileg délnyugati, nyugatira forduló szél. Változékony idő, a nappali félmelegedés kissé gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—16, legmagasabb nappali hőmérséklet 21 —26 fok között. Érforduló 175 évvel ezelőtt, 1796. július 16-án született Jean Baptiste Camille Corot, a híres francia festő és grafikus. '■A 79 éves korában elhunyt Corot, a múlt század egyik legvonzóbb francia mestere, művészetével a lírai realizmus, a igyöngyház-tónusú korai plain air törekvések képviselője volt. Csak 27 évesen kezdett el festeni. Néhány évet Olaszországban töltött, majd Párizsba visz- szatérve, műtermet bérelt, de továbbra is állandóan utazgatott Franciaország különböző vidékein. Több mint kétezer festményét, sok száz rajzát tartják nyilván: néhány képét a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzik. — ANYA- ÉS GYERMEKVÉDELEMRE a kétegyházi tanács ebben az évben 348 ezer forintot fordít. Ebből az összegből fedezik a bölcsődék és az egészségház fenntartásának költségét is. — OTP-TÁRSASHÁZAK építéséhez látnak hozzá Mezőhegyesen 1972-ben. A megépítésre kerülő 120 lakásból ólló társasházak fűtését gáz biztosítja majd, az ivóvízellátást pedig az ugyancsak a jövő esztendőben kivitelezésre kerülő törpevízmű. A gáz- és vízműhálózat megépítése 200 ezer forintot igényel. — SARKADON, a Körösháti temetőben a lezárt, erdősített részen a sírhely- és síremléktulajdonosok jogigényeiket 60 napon belül megújíthatják az újteleki református egyháznál. x Molekulává egyesülő atomokat fedezett fel egy francia csillagász a világegyetem távoli pontjain. Az egy hidrogén és egy oxigénatomból álló hydroxilt Leonid Weliachew földünktől 10 millió fényévnyire levő két csillagrendszerben figyelte meg Bár ő maga nem nyilatkozott ilyen értelemben, a felfedezés fontos új bizonyíték azoknak a tudósoknak a kezében, akik A Csanadapáca és Vidéke Takarékszövetkezet 1961-ben alakult. A működési körzete Pusztaföldvárra és Medgyesbodzásra is kiterjed. Tagjainak száma pedig 200-rói 1210-re gyarapodott. A legfőbb tevékenységük a betétgyűjtés. Ez év első felében 700 ezer forinttal emelkedett a betéték összege, s így a Mai névnap: Valter A Valter ónémet eredetű, név, a „béri vagy hari” „nép, hadsereg”, a „waiter” pedig „uralkodni” jelentésű, így értelme: „a seregben parancsoló, hadvezér” lenne. A névnapjegyzék szerint ma ■van Ruth napja, ez óhéber eredetű és „barátnő” jelentésű. —1 LAKÄSSTATISZTIKA. Szeghalmon 2789 lakás van. Ezek közül egyszobás 1584, kétszobás 1062, a három-, vagy annál több szobás lakások száma pedig 143. — KAPOTT KEGYBŐL. A taorminai görög—római színház festői színpadán átadták az „Arany glóbusz”-t a nemzetközi filmfesztivál győztesének, Nino Manfredimek, aki a „Kapott kegyből” című alkotásával, mint rendező mutatkozott be. — FAGYX,ALT-KON ZERV. A Szegedi Konzervgyár számos nyári újdonságot hoz forgalomba, Ezek közül legnagyobb sikere a fagylalt-konzervnek lesz, amelyből több száz vagonnal készítenek. — FÖLDRENGÉS RÁZTA nveg csütörtökön hajnalban Bolognát, Modénát, Ferrarát, Pármát, Milánót és több más Észak-Itáliai várost. A húsz másodpercig tartó földlökéseket követően egyedül Pármából jelentettek sebesüléseket. Kongresszusra készülnek A gyulai járási. KISZ VB vezetőképző tanfolyamot tartott az alapszervezeti KISZ-titkárok és szervező titkárok részére a szabadkígyósi Szakmunkásképző Intézetben. A háromnapos tanfolyam célja a KISZ VIII kongresszusára való felkészülés volt. Ezenkívül megvitatták az ifjúsági mozgalom járási problémáit is. szerint a világűr legtávolabbi pontjain is van élet, esetleg a földinél fejlettebb fokon. Eddig kizárólag a Tejut-rend- szerhez tartozó csillagok megfigyelésekor fedeztek fel hasonló kémiai folyamatra valló gázokat. A hydroxilnak rendkívül nagy jelentősége van a földi élet kialakulásában. Egy hidrogénatom kapcsolódásával ugyanis vízmolekulává válik. szövetkezet betétállománya elérte az 5 millió forintot. Az utóbbi két évben megnőtt a hitelíorgalom is. A lakosság főleg háztáji állattenyésztésre, s takarmány beszerzésére igényel kölcsönt. Május és június hónapban több mint 600 ezer forintot folyósított a takarékszövetkezet kölcsön címén. Az igénylők részére ebben az évben összesen 2 miihó 500 ezer forintot kölcsönözhet a szövetkezet. Ez az összeg természetesen megoszlik a három község között. A hitelpolitika irányelveit szem előtt tartva, a taka- rékszövetkezet 1 millió 300 ezer forintot kizárólag termelési célra folyósít tagjai részére. — BŐVÍTIK AZ AUTÓSZERVIZT. Szarvason a negyedik ötéves tervben kerül sor a Vas- és Fémipari Ktsz autójavító üzemrészének bővítésére. A beruházás költségéhez a megyei tanács a szolgáltatásfejlesztési alapból 2,4 millió forinttal járul hozzá. — „LEVÁGTAM A FEJÉT” — jelentette ki újabb perének szerdai tárgyalásán Charles Manson, a Sharon Tate filmszínésznő és hat társa meggyilkolásáért elítélt hippy bandavezér. Mansont most Gary zenész és egy filmdublőr meggyilkolásával vádolják. — DR. STRÉBELY Gusztáv csecsemő-gyermekgyógyász szakorvos, kórházi főorvos magánrendelőjét áthelyezte Gyulán, Szt. László út 2/B alá. Rendel: délelőtt fél 8 órától— fél 9-ig, délután fél 5-től fél 6-ig. 244539 «■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a 1 ^ j \ Biztonságban \ 2 Hosszúhajú fiatalember : ■ várakozik a borbélynál. ; ; Már régen rákerült a sor, 2 \ de ö csak üldögél. 2 — Önön a sor — mond- ; ! ja a borbély. S — De kérem, én nem 2 \ akarok hajat nyíratni! 2 2 Apám elöl szöktem el és : j ez az egyetlen hely, ahol ■ ; nem fog keresni. ■ : — MADOCSAIAK ÉVFORDULÓJA. Fennállásának 25. évfordulójához érkezett Tolna megye híres parasztegyüttese, a Mado- csai Népi Együttes. A Duna- menti ősi magyar falu gazdag folklór hagyományait ápoló együttesének 350 fellépése volt az elmúlt negyedszázadban. — MENNYI VOLT A BEVÉTEL? Endrődnek két művelődési háza van. A község belterületén a Déryné, a külterületen az öregszőlősi művelődési ház. Az év első felében a Déryné művelődési ház bevétele 127 ezer forint volt. — JUBILEUMI ÜTTÖRÖEXP- RESSZ. Tegnap a hajnali órákban a Nyugati Pályaudvarról kifutott a „Jubileumi úttörő expressz”, amely 300 magyar úttörővel a Szovjetunió legszebb vidékei felé vette útját. Élet, tízmillió fényévnyire Uj sxorjet gépkocsi A ZIL—117 típusú új szovjet személygépkocsi. (TASZSZ Fotó: V. Szoboljev felvétele — MTI—KS) — TOVÁBB ÉPÍTIK a Velencei tó déli partján a már négy kilométer hosszúságban elkészült partfalat. A megépítés után kotrógépekkel fürdésre alkalmas medret alakítanak ki. Ennek során csaknem ötmillió köbméter iszapot távolítanak el a tóból. — ROMAI JÁTÉKOKAT elevenít fel a székesfehérvári István király Múzeum a táci gor- siumban, hazánk egyik legjelentősebb római kori ásatásának színhelyén. A hajdani városka romjai között megrendezik az antik Róma néhány kedves ünnepét. ^gyeletes^ríporteríinli FÁNAK ÜTKÖZÖTT Július 14-én, szerdán 13 órakor Gyónna és Körösladány között a 11-es kilométerkő közelében történt baleset. Kovács György autóbuszvezető, Szarvas, Tessedik u. 67 szám alatti lakos az autóbusszal letért a menetirány szerinti jobboldali útpadkára, s egy fának ütközött. A nagy erejű ütközés következtében balra csúszott és lefordult a nyári útra. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Az anyagi kár 13 ezer forint. HULLA A CSATORNÁBAN Szerdán délután 13 óra tájban Perjési Pál kubikosbrigádja a Fényesi tanyasor mögött húzódó csatorna tisztítása közben egy idős asszony hullájára akadt. Azonnal értesítették a gyulai rendőrséget. Közben a közeli tanyáról odajött Mbgyeri Gábor is, aki a ruháról a két hete eltűnt édesanyja hullájára ismert. JELZÉS NÉLKÜL KANYARODOTT Július 14-én, 17 óra 45 perckor Kardos Sándor 11 éves tanuló, Szeghalom, Újtelep I. utca 18 szám alatti lakos kerékpárján irányjelzés nélkül úgy kanyarodott balra, hogy nem adta meg az elsőbbséget a már előzésben levő Mocsári József motorkerékpárosnak. A 20 éves gépszerelő, Szeghalom, Újtelep V. utca 28 szám alatti lakos már hiába fékezett, elütötte a kerékpárost. A baleset következtében Kardos Sándor nyolc napon túl gyógyuló súlyos, de nem életveszélyes, Mocsári József és pótutasa, Radványi Győző szeghalmi lakos nyolc napon belül gyógyuló könnyebb sérülést szenvedett. GYERMEKJÁTÉKBÓL TŰZI Tegnap a déli órákban Békés- szentandráson az I. kerületben, a 60. szám alatti tanyán a sertésól szalmafedésű tetőzete gyulladt ki. A tűz veszélyeztette a közelben levő búzatáblát is. A tüzet a tanyában lakó Molnár Károly 7 éves fia okozta, aki a sertésól mellett talált gyufával játszadozott. A gyorsan tovaterjedő tüzet azonban a szarvasi és a helyi önkéntes tűzoltóknak sikerült még idejében lokalizálniuk. Az utóbbi hónapokban elszaporodtak a gyerekjátékból keletkezett tűzesetek, amelyök nemcsak a környezetet, hanem a betakarításra váró gabonát is veszélyeztetik. Erre való tekintettel a megyei tűzoltóparancsnokság felhívja a szülök figyelmét, hogy fokozott gondot fordítsanak a gyufa és egyéb tűzgyújtásra alkalmas eszközökre, nehogy azok a gyermekek kezében kerüljelek. A* MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, dl. emelet Telefon: 12—lse, 12—296 Kiadja a Békés megyei Uapkladé Vállalat Békéscsaba, n, Tanácsköztársaság útja s. Telefon: U—021, u—OSI Felelős kiadó: teböczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dll egy hónapra 20,— pt. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index- 25 051 Megérkezett! * -A ColoSSCHMl CJJPlittSZ Megérkezett! Békéscsabán, a Vasas-sportpályán Silviana Moríni és a Cli Sqnali-együttes, az olasz tv sztárjai. I Jegyékelővételben a színház pénztáránál válthatók; júl. 16-, 17-, 18-, 19-én tartja Trinidad-SHOW afrikai néger egzotikum és más világ- Előadások kezdete: 16-án este 8 órakor, 17-én délután 4 és este 8 előadásait hírű artisták fellépése. I órakor, 18-án délután 4 és este 8 órakor, 19-én este 8 órakor. Erősödő szél