Békés Megyei Népújság, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-10 / 135. szám

A világ első állandó űrállomása A június 6-án ma már világ­szerte ismert három utasával felbocsátott Szojuz—11 új feje­zetet nyitott az űrkutatás, egy­ben a Föld körüli pályákra te­lepített űrállomások létesítésé- | nek történetében. •Most először fordult elő, hogy egy űrhajó utasai hosszabb ide­je, mintegy két hónapja a világ- j Űrben tartózkodó rendszerbe — . a Szaljut-ba — szálltak át. Ez feltétlenül az egyik lényeges mozzanata a küldetésnek. Az űrállomások személyzetét kez­detben valószínűleg rövid ott- tartózkodás után váltják majd, azonban magának az űrállomás- | nak az egy váltás tartózkodási idejénél lényegesen hosszabb ’ élettartamúnak kell lennie. Lé­tesítése és fenntartása ugyanis I csak így kifizetődő. Eddig azonban — kivéve a I Szaljut-rendszert — nem bocsá­tottak fel olyan objektumot a világűrbe, amellyel szemben kö­vetelményül szabták volna, hogy az ember számára hosszú hóna­pokon, esetleg éveken át képes legyen biztosítani az életfeltéte- | leket. A Szojuz—11 asztronautái egy nappal indulásuk után ösz- szekapcsolták űrhajójukat a Szaljuttal és átszálltak annak | orbitális fülkéjébe. Ezzel újabb fontos lépés- tör- I tént az űrállomások létesítésé­nek irányában: bizonyossá vált, hogy mind energetikai, mind egyéb vonatkozásban megteremthetők egy váltott sze­mélyzetű, hosszú időn át üzem­képes űrállomás műszaki felté­telei. Természetes azonban, hogy még további feladatok megoldására is szükség van I ahhoz, hogy egy ilyen űrállomás és annak személyzete megkezd­hesse tényleges és tartós szerep­lését a világűrben. Föld körüli pályán. Ezt a fontos feladatot sorrendben a negyvenedik em­berszállító űrhajó utasai oldot- [ tpk meg. Természetesen felmerül az a I kérdés is, hogy milyen feladató- [ kát szánhatnak a szakemberek I egy ilyen űrállomásnak. Nos a válasz: meglehetősen sokat és I sokfélét. A Föld körüli pályán a világűrben keringő űrállomá­sok megfelelő egységeiben lét­rehozható igen alacsony nyomás, nagy munkaterekben, ahol — a Földön egyelőre elképzelhetet­len — fizikai, anyagszerkezet­vizsgálati, s egyéb kísérletek bonyolíthatók le. A tartósan fennálló alacsony nyomással egyidőben igen alacsony, az ab­szolút nulla fokot 4—5 fokra megközelítő hőmérsékletek is biztosítható!* Ez a fémeknek az elektromos árammal szemben tanúsított ellenállásuk elveszté­sét eredményezi — számos fém vagy ötvözet esetében. Mivel ezen jelenségek ismerete az elektromos áram veszteség nél­küli továbbításában igen jelen­tős, érthető az érdeklődés ezen | területek iránt. Egy űrállomáson kitűnően ta- | nulmányozhatók a kozmikus su­gárzásban száguldó energiájú elemi részek, amelyek a?, anyag atomi szerkezetének mélységébe engednek bepillantást. Ilyen energiájú részecskéket a Földön egyelőre — s valószínű, hogy még hosszabb .időn át — nem le- ' hét előállítani, s azok a légkör részecskéivel való kölcsönhatás [ miatt a kozmikus sugárzásban áramolva sem érik el a tenger- i szintet. E terület vizsgálata ér­dekes biológiai kísérletekkel is | összekapcsolható. Lehetőség nyílik továbbá ar­ra, hogy csillagászati, geofizikai, geológiai, térképészeti, meteoro­lógiai, mezőgazdasági jellegű megfigyeléseket végezzenek. A leendő űrállomások tehát mind gyakorlati, mind tudományos szempontból jól felhasználhatók. Ezért is várjuk nagy érdeklő­déssel a folyamatban levő kí­sérlet fejleményeit, a Szajuz—11, illetve a Szaljut legénységének további kozmikus tevékenységét. Sinka József A MEGYEI PÁRT BIZOTTSÁG tS A MEGYEI TANÁCS \ 1971. JÜNIUS 10., CSÜTÖRTÖK Ara: 80 fillér XXVI. ÉVFOLYAM, 135. SZÁM Román, szlovák, magyar együttesek a Békés megyei Nemzetiségi Napokon Péntektől hétfőig Nemzetiségi I Napokat rándeznek Szarvason, Kondoroson és Gyomén. Június [ 11-én este 7 órakor a rózsás! KISZ-klubban a szlovák Szpis- ka Nová Vési „Prakovcsan” né­pi együttes vendégszerepel, ugyancsak ők lépnek fel szom­baton este 8-kor a kondorosa Művelődési Házban. Vasárnap délután 3-kor az Önkéntes Tűzoltó Testület Fú- vószenekarának a Vajda Péter Művelődési Központ előtti tér­zenéjével kezdődik a szarvasi program. Ezt követi a vendég­együttesek felvonulása, majd a Román Képzőművészek Szö­vetsége aradi csoportja Bé­késcsabán már bemutatott kiállításának megnyitása, öt órakor a Művelődési Köz­pontin kezdődik a Barát­sági est, ahol Enyedd G. Sándor, az MSZMP Békés megyei Bi­zottságának titkára mond ün népi beszédet. Utána bemutat kozik a szarvasi közönségnek a Prakovcsan együttes, az aradi művelődési ház folklór-együtte­se, a sárisápá bányász vegyes- kar. valamint a békéscsabai Balassi és a gyomai Körösmenti néptáncegyüttes. A nap esemé­nyeit az Árpád étterem díszter­mében este 9-kor kezdődő Nem­zetiségi bál zárja. Prakovcsan együttes hétfői gyomai ven dégf él 1 épése lesz a Nemzetiségi Napok utolsó'hiva­talos rendezvénye, amellyel párhuzamosan még néhány be­mutató kínál művészi élményt a megye közönségének: az ara­diak szombaton Batten y ára, kedden Kétegyházára, szerdán Nagyiétára, csütörtökön Bihar- keresztesre látogatnak. A MAE új kitüntetettjei A Magyar Agrártudományi Egyesület elnöksége az 1970. évi igen eredményes egyesületi munkáért Aranykoszorús jel­vénnyel tüntette ki Körössy Zol­tánt, a MAE Növénytermesztési Társaság alelnökét, a Felsőnyo­mási Állami Gazdaság igazgató- helyettesét, dr. Botos Lajost, a MAE szakosztály titkárát, a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium osztályvezető-he­lyettesét, Kopácsi Józsefet, a MAE szakosztály titkárát, a faj­takísérleti intézet igazgatóhe­lyettesét, Gubacsi Bélát, MAE elnökség tagját, a szegedi Fel- szabadulás Tsz főagronómusát, dr. Kiss Béla kandidátust, a MAE elnökség tagját, a putnoki Felsőfokú Mezőgazdasági Tech­nikum igazgatóját, Sárközi Fe­rencet, a MAE-szakosztály tit­kárát, a MÉM munkatársát. A kitüntetettek az 1971. évi nö­vénytermesztési vándorgyűlésen t vették át a MAE elnökségének " magas elismerését. II békehónap záró rendezvényeire bolgár vendégek érkeztek megyénkbe Barátsági nap Békéscsabán, Nagyszénáson és Gádoroson A Nemzetközi Béktehónap al­kalmából megyénkben is ren­dezvények sorozatain emlékez­teik meg május 9-ről, a győze­lem napjáról. Most, a békehó­nap záró aktusaként június 9-én és 10-én magyar—bolgár barátsági napokat rendez a Hazafias Népfront megyei bi­zottsága. Meghívásukra június 9-én Békéscsabára érkezett Nino Nikolov, a Bolgár Kultu­rális Központ igazgatója és Lengyel Károly, a Bolgár Kul­turális Központ titkára. A ked­ves vendégeket a Hazafias Nép­front megyei bizottsága és a megyei béke operatív bizottsága nevében Vichnál Pál köszöntöt­te a népfront székházában. Rö­vid itt-tartózkodásuk után Vichnál Pál kíséretében a bol­gár vendégek látogatást tettek a megyei tanácsnál, ahol Nagy János, a megyei tanács elnök- helyettese fogadta őket. A ba­ráti beszélgetésen részt vett és a megyei párt végrehajtó bi­zottsága nevében köszöntötte megyénk bolgár vendégeit Enye- di G. Sándor, a.Magyar Szocia­lista Munkáspárt megyei bizott­ságának titkára. A továbbiakban a programnak megfelelően a helyszínen ismer­kedtek a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, valamint az UNIVERZÁL Kiskereskedel­mi Vállalat munkájával, me­lyekről a vállalatok igazgatói adtak tájékoztatást. Este 7 óra­kor Békéscsabán, az UNIVER- ZÁL Kiskereskedelmi Vállalat kultúrtermében barátsági esten vettek részt, ahol Nino Niko­lov, a Bolgár Kulturális Köz­pont igazgatója, a Bolgár Kom­munista’ Párt X. Kongresszusá­nak állásfoglalásai az európai biztonságról címmel tartott elő­adást. E nap befejezéseként a részvevők megtekintették a Bemutatjuk Bulgáriát című fil­met. A mai nap Nagyszénásra és Gádorosra látogatnak a kedves vendégek. Itt ismerkednék a két nagyközség életével, neve­zetességeivel, majd este fél 8 órakor Gádoroson a községi művelődési házban a barátsági esten beszédet mond Nino Ni­kolov. A vendégek pénteken vissza­utaznak Budapestre. Az Önök országában igen eredményesen lehet dolgozni A növénytermesztési vándorgyűlés nemzetközi visszhangjából Az 1971. évi növénytermesz­tési első MAE vándorgyűlésen a bolgár, a csehszlovák és a len­gyel tudományos testvéregyesü­letek küldték el képviselőjüket. A bolgár és a lengyel delegáció­val találkozott lapunk munka­társa, akik kérdésére a követ­kezőt válaszolták: Kosztadinka Cvetkova, a ple- veni Agrártudományi Egyesület titkára, a pleveni Ágrokomple- xum közgazdásza: — Örömmel jöttünk Magyar- országra. a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület meghívására, hogy részt vegyünk ezen az igen nagy jelentőségű tanácskozáson. Véleményem szerint helyesen jár el a magyar testvéregyesü­let, amikor társadalmi úton is megvitatja a következő tervidő­szak legfontosabb növényter­mesztési tennivalóit. Mi Bulgá­riában hasonlóan jártunk el, mi­előtt elhatároztuk volna az úgy­nevezett agráripari komplexu­mok létrehozását. Pleven kör­nyékén is működik egy ilyen komplexum, amely a mezőgaz­dasági < növények termesztése mellett foglalkozik a termékfel­dolgozással és a kereskedelem­mel. Hazánkban több ilyen ag­ráripari komplexum működik. Mi bolgárok úgy látjuk, helye­sen jártunk el, amikor ezeket létrehoztuk. Javult a kapcsolat a termelő, a feldolgozóipar és a kereskedelem között és e ■ kap­csolatjavulás révén a fogyasz­tóhoz több és jobb minőségű áru jut. Stefan Ratalicsak, a póznani Vajdaság mezőgazdasági osztály- vezető helyettese: Négy napot töltünk ebben a gyönyörű országban azért, hogy részt vegyünk a vándorgyűlésen. Nagyon megragadott dr. Soós Gábor, a MÉM miniszter első helyettesének, a MAE elnöké­nek vitaindító beszéde. Kicsit odahaza, a lengyel problémák­ban éreztem magam, mivel mi is célul tűztük a növénytermesz­tés hozamainak emelését. Ma­gyarországon azonban ehhez kedvezőbbek a feltételek, mint nálunk. Az állami gazdaságok < és a termelőszövetkezetek hatá­ra nagyon gyönyörű. Meggyőző­désem, hogy az önök országá­ban igen eredményesen lehet dolgozni. Sok hasznos tapaszta­lattal térünk haza. Elmondjuk majd honfitársainknak, hogy Magyarországon a búza és a ku­korica termesztése, eredménye milyen áldozatos és következe­tes munkával jutott el a világ­színvonalig. D. K. Arany-lak Geszten <> • - - V- ■ : <•, Ünnepélyes keretek között adta át Baratt József, a HNF Orszá­gos Tanácsának titkára Geszt község lakosságának az Arany János állandó emlékkiállítást. (Tudósítás az ünnepségről a 3 oldalon.) (Béla Ottó felvétele) i

Next

/
Thumbnails
Contents