Békés Megyei Népújság, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-30 / 152. szám

Pionírok, úttörők, katonák A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA • ^otorosrepülő-ís kola Békéscsabán 5 ,-en, csütörtökön dél­előtt -»mepélyes keretek között nyitják meg a békéscsabai re­pülőtéren az idei motorosrepülő­iskolát, amelyre az országnak szinte valamennyi részéből ér­keznek résztvevők. Az iskola „hallgatói” 3. osztályos középis­kolai tanulók, akik a repülős­Köztudottan szoros baráti kapcsolat alakult M a bucsaj társa- : dalmi és tömegszervezeték, valamint a hazánkban állomásozó • egyik szovjet alakulat között. Az idén áprilisiban például a szovjet t katonák „besegítettek” a község fiataljai által szervezett kommu- S nista vasárnap munkálataiba, s részt vettek a néhány nappal ké- ; sőbbi, kulturális rendezvényen is. A közelmúltban újabb közös ak- s cióra került sor a szovjet katonák és bucsadak között. Százötven ; pdondr és ugyanannyi úttörő, tisztek és katonák irányításával gaz- * dag programban bővelkedő harci túrán vett részt. Hat katonai jár- • mű szállította a község' határában elterülő, jól előkészített harci ■ terepre a gyerekeket, ahol a „kékek” és a „sárgák” nagy csatában • mérték össze erejüket. Képünk a harci túra egyik epizódját örö- ■ kitette meg. — JOGI TANÁCSADÁS. Ingye­nes jogi tanácsadást tart július 3-án, szombaton délelőtt a Nép­újság jogtanácsosa szerkesztősé­günkben (Békéscsaba. Szabad­ság tér 17., III. emelet 12. ajtó). — URBANIZÁCIÓ. Szarvas bel­területén 1960-ban 18 946-an lak­tak. Az azóta eltelt 10 év alatt a belterület- lakossága 19 476-ra gyarapodott. A külterületi lakos­ság száma viszont 21,3 százalék­kal csökkent. — KIS.Z-VB-ÜLÉS. Ma, június 30-án ülést tart a KISZ Békés­csabai Városi Végrehajtó Bizott­sága. Első napirendi pontként az ifjúsági termelési mozgalomról tárgyalnak .majd az ifjúsági és úttörőház nyári programját, va­lamint a városi KISZ-bizottság és végrehajtó bizottság második félévi munkatervét vitatják meg. — ROBBANÁS TÖRTÉNT egy mexikói iskolában, amelynek egyetlen helyiségét ideiglenesen tűzijáték-raktárnak használtak A szerencsétlenség következté­ben 16-an életüket vesztették, 26 személy —- közülük 17 súlyosan — megsebesült. — NAPSZÜRÄS KÖVETKEZ­TÉBEN a Szaharában meghalt egy amerikai diplomata, aki fe­lesége, fia és egy amerikai új­ságíró társaságában gépkocsin vágott neki a Rabat—Dakar köz­ti 131 kilométeres útnak. A tár­saság eltévedt, s mire rájuk akadtak, az amerikai diplomata már halott volt. A többieket kórházba szállították. Évforduló 1M evvel ezelőtt, 1861. június 30-an halt meg Firenzében — 55 éves ko­rában — Elizabeth Barrett—Brow­ning, híres angol költőnő. Tizennégy éves korában leesett egy lóról, és olyan súlyos gerincsérülést szenvedett, hogy egész életében nyo­morék maradt. Robert Browning, a hat évvel fiatalabb és akkor még is­meretlen költő levelezni kezdett ve­le: egymásba szerettek, de a szülők nem egyeztek bele a házasságba. Browning 1846-ban megszöktette Elizabethet, megesküdtek és Olasz­országban telepedtek le: itt gyerme­kük is született. Az egyik legjelentősebb angol köl­tőnő. Ifjúkori balladái keltették fel Browning érdeklődését Is. Híres verse (A gyermek sírása) 1844-ben jelent meg, s ez ipari forradalom okozta seznvedésekre hívta fel a közvélemény figyelmét. Az idők próbáját azok a versei állták ki, amelyekben legbensőbb énje tárult fel. Portugál szonettek címmel ad­ta ki ezt a negyvennégy szonett­ből álló szerelmi ciklust, amelyben férje Iránti érzéseit énekli meg. E kötete Magyarországon is megjelent. Kukoricát kapált — exüstpénzt talált Ötszázhuszonhét darab 16. szá­zadbeli ezüstpénzt talált a nagy- lóci Köntös dűlőben Lázár Ist­ván villanyszerelő, nagylóci la­kos. Lázár István felesége és csa­ládtagjai a nagylóci Köntös dű­lőben kukorica-kapálás közben felszínre került régi pénzdara­bokra léttek figyelmesek, ame­lyekkel a gyerekek játszadozni kezdtek. Lázár hét végén mun­kahelyéről hazatérve szemügyre vette a pénzdarabokat, s néhá­nyat hétfőn magával vitt Vesz­prémbe, ahol azokat bemutatta a múzeumban. Ott közölték vele, hogy az érmék 16. századbeli A dicsekvő Napról napra oko­sodó, ügyesedé kis­lányával dicsekedett barátjának a boldog, ifjú apa. — Figyeld csak, mi­lyen jói érti a szavak jelentését. s kezével rámutat a szóban for­gó élőlényre, tárgyra. A bizonyítás meg­kezdődött, s a kis­leány sorra-rendre mutatott rá anyuká­ra. a babákra, s ami még körülötte volt. Hirtelen feltűnt egy cica a közelben, s már hangzott is a büszke apuka kérdé­se: — Hol a cica . kis­lányom?' ■ ) A bizonyításban megfáradt kisleány édesapja fele fordult, s kezecskéjével hatá­rozottan mutatott ap­jára. A siker óriási volt a. jelenlevők között, csak a büszke apuka sápadt el egy kicsit. Hiába, a dicsekvés­nek mindig ára van Sz. A. ezüstpénzek. A következő hét végén Lázár a lelet helyén cél­tudatos kutatásba kezdett, s mint­egy harminc-negyven centimé­ter mélységben nagy mennyiségű ezüstpénzt talált. Előkerültek egy cserépkancsó maradványai is. A leletet Lázár István a ba­lassagyarmati Palóc Múzeumba vitte, ahol különböző országok­ból származó hét ezüst tallért, nyolcvan ezüst garast és négy- száznegyven ezüst dénárt és obulust vettek számba, amelye­ket feltehetően a Mohácsi vész idején a törökök elől menekülő kereskedők rejtettek el. A héten folytatják a kutatást a nagylóci Köntös-dűlőben. JÖ ÁLLAPOTBAN LEVŐ ZIL 4 tonnás tehergépkocsi eladó Érdeklődni*. GYÓGYSZERTÁRI KÖZPONT, BÉKÉSCSABA 1472 POLSKI FIAT 1300-as SZEMÉLYGÉPKOCSI JÖ ÁLLAPOTBAN ELADÓ Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: dévavAnyai ARANYKALÁSZ MTSZ központjában. Adamiik gépcsoport- vezetőnél. Telefon: 92. A HÜTÖHÄZ érettségizett fiatalokat felvesz MÉRLEGELŐI munkakörbe. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. X II Kner Nyomda felvesz Katonaviselt, érettségizett férfiakat gépmesterátkép- zősnek. férfi segédmunkáso­kat, valamint 25 év feletti erős fizikumú női munka­erőt segédmunkás munka­körbe és takarítónőket. Jelentkezni: Békés­csaba, Lenin u. 9. Terv- és munkaügyi osztályon. x tiszti pályát választották hiva­tásul. Szakképzett oktatók segít­ségévei ismerkednek majd a mo­torosrepüléssel, s az augusztus 10-ig Békéscsabán tartózkodó mintegy 50 diák néhány év múl­va talán éppen megyénk városai és községei felett repül el szu­perszonikus gépén, hivatását teljesítve, védelmezve hazánk légterét. Három kislány — nyolc lábbal? Javul az idő Várható idő­járás ma estig: Felhőátvonulá­sok. már csak szórványosan esővel. Az élénk, helyen­ként erős északnyugati, északi szét mér­séklődik. Javul az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 9—14. legmagasabb nap­pali hőmérséklet 20—24 fok kö­zött. 5 Képeslapunk, a Tükör, leg­■ utóbbi számában furcsa dolog­■ ra bukkantunk. „Égi és földi • látványosságok" címmel két S kép jelent meg az MHSZ gö- 5 döllői repülőterén rendezett ■ nemzetközi ejtőernyős négytu- I sáról. Az egyik képen „Három 5 kiváncsi magyar kislány a föl- 3 dön" aláírással egy repülőgép S ajtaján bekukucskáló lányokat ■ figyelhetünk meg. Igen ám, • csakhogy ha a képaláírás igaz, S akkor valami torzszillött Iá­■ S nyolcról lehet szó, hiszen négy 5 pár láb látszik,. Ha csak nem ■ valami biológiai psodát közöl- S nek, akkor viszont a kép cí- S me hamis. aaaaaMwaaaaaaaaBaaaMaBaaaaBaaiaaaaaaaBa» Mai névnap: Pál A mai Pál nevünkre jellemző, hogy a névnap-naptár többszöri átformálása után is négyszer szerepel az évben. Az orosz Pa­vel, a német Paul, az olasz Pauló vagy a spanyol Poblo for­mákban használatos egész Euró­pában. Jelentésére nézve latin formá­ja, a Paulus ad útmutatást, melynek „kicsiny, szerény” az értelme. Elterjedésére nálunk az is jellemző, hogy nemcsak a Pál, hanem Pálffy. Paál (a múlt szá­zadvég egyik jelentős festője). Pósa, valamint délszláv vidéken a Pankovics formában család­név is lett belőle. — A GA RÄZSSZÖ VETKEZE­TEK NEK jelenleg 1665 tagja van hanzánkban, a szövetkezeti akcióval felépített garázsok szá­ma eléri a 700-at. A szövetke­zetek szervező bizottsága az idén 25 garázsszövetkezetet hozott létre. — MEGYÉNKBEN A LEG­MODERNEBB LESZ. Még eb­ben az évben átadják rendelte­tésének a szeghalmi mentőállo­mást. Megyénk legkorszerűbb mentőállomásának építése mint­egy kétmillió forintba kerül. — A KIS AL CAPONE. Erős rendőri kísérettel szállították ne­velőotthonba a 12 éltes Manue- litot, egy fiatalkorúakbói álló Buenos Aires-i ' gengszterbanda vezérét. A hatóságok 3 gyilkos­ságot és 80 ' rablást tulajdoníta­nak az alvilági körökben kis Al Caponénak nevezett fiúnak. — MOSOLYOGVA ISMERTE BE Stockholmban a bíróság előtt Andjefko Brajkovics és Mi­ro Baresics,1 hogy ők gyilkolták meg Rolovicsot, Jugoszlávia stockholmi nagykövetét. A ter­rorista usztasa szervezet bűnré­szességgel vádolt másik három tagja közül ketten ugyancsak beismerték bűnösségüket. — ÜJ DIÁKOTTHON ÉPÜL, SZEGHALMON. A tervek sze­rint a Budai Nagy Antal fiú- kollégium szomszédságában épí­tik fel a 100 férőhelyes általá­nos iskolai diákotthont. A je­lentős beruházás kivitelezésére 1972-ben kerül sor. gyelefcs riportounk NEM ADTA MEG AZ ELSŐBBSÉGEI Kardosikút belterületen az Orosházi és Pusztáközponti út torkolatánál Vaszkó Istvánná 66 éves nyugdíjas kardoskúti lakos kerékpárjával nem adta meg az elsőbbséget Kohút Pál csorvási motorkerékpárosnak, aki elütöt­te. A baleset során Vaszkó Ist­vánná súlyos, míg a motorkerék­pár vezetője kisebb sérülést szenvedett. EREDMÉNYES TŰZRENDÉSZET! MUNKÁÉRT Az elmúlt napokban ünnepé­lyes keretek között vette át Dubravcsik Miátyás, a TÜZÉP Vállalat tűzrendészeti előadója a Tűzrendészeti Érem arany fokozatát. Az ünnepségen részt vett a Belkereskedelmi Minisz­térium és az Országos Tűzren- désaeti Parancsnokság képvise­lője. Tegnap, június 29-én a dél­előtti órákban rendeztek benső­séges ünnepséget Békéscsabán, a konzervgyárban. Itt Kubola Imre. alezredes, a Békés megyei Tűzrendészete Parancsnokság képviseletében adta áit a Bel­ügyminisztérium kitüntetését, a Tűzrendészeti Érem arany fo­kozatát Zelenyánszki György­nek, a konzervgyár igazgatójá­nak, aki hosszú idő óta kimagas, ló eredményeiket ért el a meg­előzési és tűzrendészeti munká­ban. Az MSZMP megyei bizottsága «e • megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17. m emelet. Telefon: iá—ige, 12—29« ttlaűja a Békés megyei t-apklad< Vállalat. Békéscsaba, CL, Tanácsköztársaság útja i. Telefonj u—Oki. u—051 Felelő« öadóc beboczlcy Mlhál.v Terjeszti a Magyar Poets előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dl) egy Hónapra Ft Békéi megyei Nyomdaipari Vállala Békéscsaba. Index: zs u

Next

/
Thumbnails
Contents