Békés Megyei Népújság, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-18 / 142. szám
Az NSZEP-kongresszus harmadik napja ' Tito - Jugoszlávia gazdasági és politikai helyzetéről vépünkön: néhányan a/ elnökség tagjai közül. Balról: P. Vem er. K. Hager, W. Stoph, L. I. li o/.snyev és E. Honecker.. I (Teleíotó: TASZSZ—MTI—KS) Berlin A csütörtöki ülésen terjesz- ette elő Brich Mudkeniberger,. a mandátumvizsgáló bizottság elnöke a bizottság jelentését. E Waller Ulbricht megbetegedése Berlin Watté* Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke június 14-én a késő esti órákban heveny vérkeringési zavarokban megbetegedett Azonnal megkezdték megfelelő orvosi kezelései, A betegség eddigi lefolyása kompiiRációméntes. Ez idő szerint Walter Ullbrichtnak még agyban kell feküdnie. (MTI) szerint á kongresszuson 1 90» 859 párttag képviseletében, összesen 2047 szavazati joggal rendelkező , küldött van jelesn. A Központi Bizottság beszámolójáról folyó vitában felszólalt Otto Winzer, az NDK külügyminisztere. A Központi Bizottság beszámolójából kiindulva, hangsúlyozta, hogy a Német Demokratikus Köztársaság a Szovjetunióval és a többi szövetséges szocialista országgal összehangolt külpolitikát folytat. Nagy jelentőséget tulajdonított a Varsói Szerződés országai politikai tanácskozó testületé múlt év decemberi berlini ülésezésének. Kiemelte, hogy a tee- j tület teljes szolidaritásáról biz- ; tosííofta ' az NDK békepolitiká- ; ját, és hangsúlyozta, hogy az I európai béke biztosításának | egyik alapvető feltétele az NDK A Hew York Times vezetőjének sajtónyilatkozata Arthur Ochs Sulzberger, a New York Times elnöke és kiadója szerdán megszakította angliai üzleti látogatását és hazarepült New York-ba. Repülőtéri sajtóértekezletén kijelentette: a Pentagon dokumentumai részei a történelemnek és már régen nyilvánosságra kellett volna hozni azokat. Amikor Meneküllek áradata Pakisztánból Calcutta Kelet-Pakisztánból újból felgyorsult a menekültek átáram- iása Indiába — jelenti a Reuter a két ország határvidékéről. Tizenkét napig az ütem valameny- nyire csökkent az indiai menekülttáborokban pusztító kolera- járvány hírére, amint azonban kiderült, hogy az indiai hatóságok úrrá lettek a járványon, újból megindult a menekültek áradata. A hét végétől szerda estig újabb 20 000 kelet-pakisztáni »lakos, többségükben hindu lépte át a határt. A menekültek közlése szerint Kelet-Pakisztánban egyes területeket még mindig ellenőrzés alatt tartja az Avami Liga felszabadító hadserege, habár e területekről is állandó lövöldözés hallatszik, arra utalva, hogy a pakisztáni központi kormány hadserege fokozatosan felszámolja az ellenállást. megkérdezték tőle. vajon véleménye szerint az okmányok kiszivárogtatása veszélyezteti-e az Egyesült Államok biztonságát, Sulzberger határozott nemmel válaszolt. Washingtonban az igazságügyminisztérium értésre adta, hogy nem tartja teljesen kizártnak bűnvádi eljárás indítását a lap ellen. Minisztériumi körökből kiszivárgott egyébként, hogy John Mitchell miniszter sokkal jobban aggódott a cikksorozat utolsó 2 részének megjelentetése miatt, mint amennyire idegesítette az első három megjelenése. Az UPI szerint valószínűleg a Diem-fivérek meggyilkolása körüli és utáni helyzet szerepelt volna a két betiltott folytatásban. 2 mtmOBsa 1971. JUNIUS 18, Chilei események A chilei rendőrség santiagói főkapitánysága ellen végrehajtott szerdai támadást — a korábbi jelentéseket helyesbítő hivatalos belügyminisztériumi közlés szerint — egyetlen férfi hajtotta végre. Heriberto Zalazar Pena berontott a főkapitányság épületébe, géppisztolyával leterítette a bejáratnál álló őrt, majd gombát hajítva a belső irodák felé, elmenekült. A nyomába eredő rendőrök bekerítették, a kialakult tűzharcban a támadó még egy rendőrt megölt, mielőtt gránáttal felrobbantotta magát. A rendőrség közlése szerint a merénylő célja az volt, hogy kiszabadítsa a Perez Zujovic volt alelnök megyilkolása nyomán letartóztatott társait nemzetköri helyzetének rendezése, amihez viszont az szükséges, hogy mindazok az államok, amelyek mindeddig nem tették meg. vegyék fel az NDK-val a diplomáciai kapcsolatot A Német Demokratikus Köztársaság támogatásáról biztosította az SZKP XXIV. kongresz- szusán meghirdetett bekepotátikái. Winzer elmondotta, hogy Brandt kancellár Helsinkiben, a Szocialista Interoacionálé tanácskozásán a bonni kormány ^urcpa-politikájáröl szólva, az NDK vonatkozásában egyenjogúságod. függetlenséget és önállóságot emlegetett, egyeidejúleg pedig felszólította az európai államokat, hogy nemzetközi kapcsolataikat a szuverén egyenjogúság alapjára helyezzék. Brandt a fentiékkel összefüggésben kijelentette, hogy állni fogja szavát, az .NDK pedig kész Brandtot a szaván fogni — hangsúlyozta a külügyminiszter és kiemelte, az NDK készségét nemzetközi jogi alapokon álló kapcsolatok megteremtésére az NSZK- vaL , Belgrád. i Tito jugoszláv államfő, a Ju- ; goszk'.v Kommunisták Szövetté- j gének elnöke, két napon át ta- i lálkozókon vett részt Beigrád j politikai és gazdasági életének képviselőivel, gyárakat és intézményeket látogatott meg, s meg- J beszéléséket folytatott a JKSZ j belgrádi aktivistáival Tito a ta- i lálkozó-sorozaton elmondott beszédeiben összefoglaló képet adott Jugoszlávia belső helyzetéről, A gazdaság tekhtte-teben Tito megállapította, hogy ott „bizonyos megtorpanás következett be, nehézségek mutatkoztak, kénytelenek voltunk intézkedéseket tenni a gazdasági élet megszilárdítására és feltárni a nehézségek okait”. A politika terén hangoztatta, hogy „problémák jelentkeztek nemzeti vonalon a köztársaságok között” és „szocialista közösségünk több mint 25 éves fennállása után most ismét foglalkoznunk kell azokkal a kérdésekkel, amelyekről már azt gondoltuk, hogy soha sjbbé nem jelentkeznek”. A JKSZ elnöke a belgrádi politikai atkiva előtt hangsúlyozta: „világosan megmutatkozott, hogy a kommunisták szövetté^ ge országunkban a fő összetartó erő”. Visszautasította az olyan nézeteket, amelyek szerint a pért a jugoszláv önigazgatási viszonyok között csak valamifajta „útmutató” erő lenne. Tito elvetette az olyan elképedéseket, amelyek szerint a áJCSZ-nek a jövőben a köztár- sysági kommunisták szövetségei valamifajta egyesüléséve kellene változnia. A JKSZ elnöke elégedetlenségét . hangoztatta amiatt, hogy a JKSZ „most meglehetősen heterogén, s magábah foglal tekintélyes számban olyanokat, akik különböző személyes ambícióból csatlakoztak hozzá, s nem azért, hogy elősegítsék a szocialista társadalom fejlődését ... Azoknak, akik képtelenek arra, hogy forradalmunk kitartó harcosai, katonái legyenek, távozniuk kell... Pártunk mindenkor káderpárt volt”. Tito felhívta a figyelmet arra, hogy a JKSZ idén sorra kerülő IT országos konferenciáján át teli vizsgálni a párt szervezési problémáit. 155 fordulat a Föld körűi Moszkva A Szaljut tudományos orbitá- lis állomás legénysége csütörtökön pihenőnapot tartott. Szerdán, moszkvai idő szer- rint, 22.30 órakor a Szaljut megtette a 155. fordulatot a Föld körül, s ismét belépett abba a zónába, ahonan rádiókapcsolatot tarthat fenn a Szovjetunióval. Kennedy — Kína elismerése mellett Edward Kennedy demokratapárti szenátor határozati javaslatot terjesztett a szenátus külügyi bizottsága elé, amelyben javasolja, hogy a Kínai Népköztársaság legyen Kína egyetlen képviselője az ENSZ-ben. Mint Kennedy elmondotta, javaslata 110 Kína-szakértőnek a múlt héten közzétett nyilatkozatán alapul és az „egyetlen-Kí- na” elvét követi. Mindaddig azonban, míg a Kínai Népköztársaság kormánya nem köt megállapodást a tajvani rezsimmel, a szenátor elgondolása szerint mindkét kormánynak jelen kell lennie a világ- szervezetben. Javaslatát, több más tervezettel együtt, a külügyi bizottság a jövő héten, a Kínával kapcsolatos amerikai politikáról szóló vitában tárgyalja meg. z Etna tövében FORRÓ MINDEN... Epizód a „Bolyongások vén Itáliában'1 szerzőjének útirajzából Ripostó: ide csatlakozik a Ferrovia Circumvet-vasút. 1895- ben épült, 114 kilométer hosz- szan. kerüli a tűzhányót, a parti vasúttal, Ca támláig több mint 150 kilométer kört ír le. . Ripostóval Garre város nőtt össze s Garre felett csak öt kilo- méterrp van. az oldalban For- nazzo község, a magasból iehú- zódó lávavölgyek között. Itt a legmeredekebb a hegy. a főkrá-, tér csak 15 kilométer légvonalban. a csúcson. S ott, a tenger felé néző peremen látcsövemmel a meteoTöiógiai-vulkanológiai obszervatóriumot láthatom. (Casa Etnea: 2942 méter.) Keletre ettől Hadriánus császár tudósának, Empedoklesnek rom- obszervatóriuma: Torre el Filo- sofó... Itt, ezen az oldalon nyíltak meg az utóbbi idők új kráterei ... A lávafolyások ellen a nép kőfalakkal próbál védekezni: ha a láva ezeknek ütközve kihűl, önmagának épít továbbá gátat... A hegy méreteit, lenyűgöző hatását itt érzem legjobban s a nemzedékeken át-itt örök veszélyben élők sorsába beleér- zek . .. Csoda-e, hogy az Óriás félelemmel töltötte el és ihlette meg itt a régi népeket évezredeken át? Az Etnábem voltak elevenen eltemetve Enkelados és Tifon titánok, Vulkanos és a ciklop- szok itt gyártották Juppiter szó- . mára a villámokat... S a part alatt, ahogy a hegv- iábnál továbbrobog a vasút Catania felé. Acireale után a tengerben az Isole dei Ciklopi merednek felém. Odisiszeüs itt járt a kiklopszoknál... A „faragliószerű oldalvölgy: a Valle del Bove kiindul, a beofhlott régi kráter völgye. A régebbi kitörések főleg erre voltaik. S a legszörnyűbbek. A hegy. amely békés korában „fenséges, lenyűgöző” látvány, ha kitör, szeszélye kiszámíthatatlan. Űj krátereket nyit s a megnyíló föla gyomrából millió köbméter számra önti a folyékony kőzetet... Első hiteles időpont kitöréséről ie. 396-ból való. (Naxos pusztulása utáni évek.) Nagyobb kitörést 1169, 1329. 1536—37, 1603—1620-ban jegyeztek fel. A catániai — minden idők legrettenetesebb je — 1669-ben volt. A déli oldal Ni colosa faltmái a kráterig felrepedt, a rnontpilie- ní dombokat elseperte. Szőlőhenik”: tengerből kiálló. 70 méter magas, meredek, festői szirt- óriások között... Az Etna itt már lankásabban lejt Catania felé. Autóbusz-út is kúszik fel rá ott, ahol a nagygyeket, házakkal, emberekkel hurcolt el a láva, eltemette Ca- tániát is, körülzárta középkori várát, a Castello Ursinót s a tengerbe kilométeres hegyfokot épített. A kifolyt láva egymilli-