Békés Megyei Népújság, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-11 / 109. szám
Kik kaphatnak lakhérhozzájárialásí? Megvesztegette a tanúkat: Hamis vallomássá! akarta altera'ni taleségáröl a gyanút flz új lakásügyi fogszabályok munkaviszonnyal kapcsolatos rendelkezései Számos kérdés érkezett lapunkhoz, hogy az új lakásügyi jogszabályok mennyiben függnek össze a munkaviszonnyal kapcsolatos kérdésekkel; Elsősorban a lakbérhozzájárulásról szóló 4/1971. Korm. sz. rendelet érint murikaviszony- nyal kapcsolatos kérdéseket Ezen rendelet szerint lakbérhozzájárulásra eleve csak a bérből, fizetésből élő keresők — beleértve a szövetkezeteknél rendszeres munkát végző tagokat is — továbbá a nyugdíjasok és keresőképtelen bérlők jogosultak. A keresők közül nem kaphatnak lakbérhozzájárulást azok, akik szabadfoglalkozásúak vagy önállók, továbbá magánmunkáltatóknál állanak munkaviszonyban. Ezen utóbbiak, az új lakbér megfizetésére csupán kedvezményt igényelhetnek, általában két évig terjedő időre, de lakbérhozzájárulás nem illeti meg őket Az ismertetett kereső dolgozókat is csak a munkaviszony fennállása alatt illeti meg a lakbérhozzájárulás. Amennyiben munkaviszonyuk a jogszabálynak megfelelő módon szűnik meg (például felmonással), úgy a lakbérhozzájárulás folyósítása szünetei mindaddig, amíg újból munkaviszonyt nem létesítenek. Ezen dolgozóknak azonban ügyelniük kell arra, hogy amennyiben a lakbérhozzájáru- lás szünetelésének kezdő időpontjától — tehát a munkaviszonyuk megszüntetésétől — egy évnél hosszabb idő telik el, anélkül, hogy újabb munkaviszonyt létesített volna, a lakbérhozzájárulás egyszer s mindenkorra megszűnik. Természetszerűen ez a rendelkezés nem vonatkozik arra az esetre, ha ezen egy éven belül az illető dolgozó nyugdíjassá vagy igazoltan, oly mértékben keresőképtelenné válik, hogy munkaviszonyt nem tud létesíteni. Egy éven belüli újbóli elhelyezkedés esetén a lakbérhozzájárulásra vonatkozó igény feléled és azt az új munkáltatónál kell igényeim. Szigorúbb a szabály azokkal szemben, akik munkaviszonyukat jogszabályellenesen szüne- tik meg. Ezalatt azt értjük, amikor a dolgozó a felmondásra vonatkozó jogszabályi és kollektív szerződésbeni rendelkezések ‘ figyelmen kívül hagyásával eleve felmondás nélkül kilép vagy felmond ugyan, de az esetében irányadó felmondási idő letöltése nélkül szünteti meg munkaviszonyát. Ideértendő az az eset is, amikor a dolgozó meghatározott időre szóló munka- viszonyát a vállalattal való közös megegyezés nélkül korábban szünteti meg, mint az eredetileg meghatározott időpont A fenti esetekben az érintett dolgozó lákbérhozzájárulása végleg megszűnik. Ez az eset tehát akkor következik be, ha a dolgozó munkakönyvében a „kilépett” bejegyzés szerepel. Ügyelni kell azonban arra, hogy a fegyelmi úton elbocsátott dolgozók munkakönyvébe is ..kilépett” bejegyzés kerül. Ezen dolgozókra azonban sz ismer- tetett megszorítás nem érvényesül, tehát a fegyelmi úton elbocsátottak nem vesztik el e címen a lakbérhozzájárulásra való joogsultságükat. Amíg azonban újabb munkaviszonyt nem létesítenek, addig a lakbérhozzájárulás folyósítása esetükben is szünetel. Itt említjük meg, hogy a szabadságvesztés büntetésre ítélt személyek részére a lák- bérhozzájárulás folyósítását mindaddig szüneteltetni kell, amíg büntetésüket töltik. Továbbá, ha elítéltetésükre, szándékos bűntettnél, két évet meghaladó szabadságvesztést szabtak ki, a lakbérhozzájárulás végleg megszűnik. A fentiek értelmében helyes a jogszabályellenesen munkaviszonyukat megszüntetni kívánó dolgozók figyelmét a szándékolt kilépésnél " felhívná, hogy amennyiben lakbérhozzájárulásra jogosultak, úgy az ismertetett hátrányokat fogják elszenvedni. Azoknál a vállalatoknál, ahol a munkabért havonta két vagy több alkalommal fizetik, a lakbérhozzájárulást minden esetben a végelszámolás alkalmával fizetett munkabérrel- együtt kell folyósítani. Továbbá munkajoggal kapcsolatos rendelkezés az is, hogy a lakbérhozzájárulás egyes számítási kérdéseivel kapcsolatos viták, a vállalati munkaügyi döntőbizottság hatáskörébe tar- toznak. Például az évi kerset és a havi keresetnövekedés megállapításával, továbbá a lakbérhozzájárulás fokozatos csökkentésével és szüneteletésével kapcsolatos vitáknál a munkaügyi döntőbizottság jár el a vonatkozó szabályok alapján. Ki tudja, hogy mire vitte vol-| na az életben. Talán feltaláló,! ügyes meseszövő, avagy éppen titokzatos rejtélyeket nagy bravúrral megfejtő nyomozó elme veszett el benne. Kétségkívül ragyogó, kombináló képességgel rendel-! kezik. Ennek ellenére sem ez,' sem az nem lett belőle. A sors mostoha volt hozzá. Letaszítot-í ta a társadalom peremére, sí Kényszert tette, hogy képességeit,1 ötleteit nemes célok helyett bűnös manipulációkban csillogtassa meg. Számtalanszor volt elítélve. Néhány évvel ezelőtt úgy látszott, hogy megjavul. Hiszen már idős ember. Azonban egy bűncselekmény alapos gya-] núja miatt felesége ellen a szarvasi ügyészség vádat emelt Mohácsi Józsefben ekkor újra felébredt a régi énje. Hogyan lehetne a feleségéről elterelni a gyanút? Kész volt a haditerve Sok gondolkodási ideje nem volt. Az események gyorsan pe-! regtek. A szarvasi járásbíróság hamarosan megkezdte a bűnügy tárgyalását A vád: besurraná-j sós lopás. Az ügyész kétséget kizáró bizonyítékkal rendelkezett-! A bűncselekmény elkövetésének időpontja 1969. május 18-a. Ezen a napon tartották meg Gyomén a vásárt. Sz. J. gyomai lakos isi oda készülődött. Közben háza ajtaján két cigányasszony kopogott Rostás Teréz és Mohácsi Józsefnó. Az ajtó nem volt bezárva, a lakás pedig tárva-nyitva. Az alkalom sietségre ösztönözte a két besurranót Néhány pillanat múlva ráleltek arra, .amit kerestek. A szekrény al-| ján egyköteg százas lapult, 5790 forint Már az ajtóban voltak, amikor Sz. J. észrevette őket Utánuk rohant Az utcán azonban nyomuk veszett. Szerencsére Gy. S.-né látta a két cigányasszonyt Ö igazította el Sz-t, Május II —13: Békéscsabán és Gyulán rendezik a statisztikatörténeti szakcsoport IX. vándorgyűlését A Magyar Közgazdsági Társaság statisztikai szakosztálya május 11-től 13-ig Békéscsabán és Gyulán rendezi meg a statisztikatörténeti szakcsoport IX. j vándorülését Elkészült a há- háromnapos vándorülés részletes programja, amely a következő: Kedden: Békéscsabán, a Körös-szálló tanácstermében délben Porkoláb Károly, a Központi Statisztikai Hivatal Békés megyei Igazgatóságának vezetője tort megnyitót, amelyben megyénk társadalmának és gazdaságának fejlődéséről, valamint Békéscsaba és Gyula történetéről ad ismertetőt. Ezután Huszár István államtitkárnak, a Központi Statisztikai Hivatal elnökének vezetésével megkezdődik az első napi munkaülés. Ennek keretében dr. Ember Győző ANYAGKÖNYVELÉSBEN JÁRTAS, gyakorlattal rendelkező munkaerőt keres a Békési TÖVÁLfc, Jelentkezés: Békés, Verseny u. 3. Tel.: 152. Fizetés megegyezés szerint 111279 akadémikus, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, dr. Dányi Dezső, a KSH könyvtárának igazgatója, Békés Ferenc, a Magyar Rádió és Televízió munkatársa, valamint dr. Dávid Zoltán, a KSH könyvtárának osztályvezetője tartja meg előadását. Szerdán: Gyulán, a városi tanács tanácstermében délelőtt 9 órai kezdettel folytatódik a második munkaülés, dr. Öllé Lajos kandidátus, tanszékvezető tanár elnökletével. Ezen dr. Horváth Róbert kandidátus, tanszékvezető egyetemi tanár. dr. Mádai Lajos, az Országos Közegészség- ügyi Intézet osztályvezetője, dr. Andorka Rudolf, a KSH munkatársa, és dr. Károly István, a Népességnyilvántartó Munkabizottság titkárságának munkatársa tartja meg előadását. A résztvevők délután Gyula nevezetességeit tekintik meg. Csütörtökön: Békéscsabán, a Körös-szálló tanácstermében rendezik meg délelőtt 9 órai kezdettel a harmadik munkaülést, dr. Kiss Albert kandidátusnak, a KSH elnökhelyettesének vezetésével. Ekkor Varga Imre, a KSH osztályvezető-helyettese, Halkovics László, a Nehézipari Minisztérium osztályvezetője és dr. Molnárfi Tibor, a KSH gazdasági tanácsadója tartja meg előadását, amit a választás, majd pedig a zárszó követ hogy merre mentek, s odaadta a kerékpárját is. így néhány perc múlva utolérte j két asz- szonyt. De hol a pénz? Azt is megtalálták a Dimitrov utca. 3. számú ház vízáteresztő csövében„ Mohácsiné azt állította, hogy a pénzt Rostás Teréz lopta el és ugyancsak ő dugta el. Teréz viszont mindent tagadott. Mohácsiné körül szorult a hurok. A bíróság a tárgyalást, elhalasztotta. A bizonyítékok még hiányosak voltak. Mohácsi József fellélegzett. Mire feleségével hazaért Békésre, már kész is volt a haditerve. Nézd meg a feleségemen Először Kovács Károlynál, akinek az élettársát, Jakab Józsefnél is beavatta a tervbe, pu- hatolódzott Gerendely Sándor után. Kovács szerint Gerendely megbízható ember, lehet vele valamit kezdeni. Este Békésen, a Dominó presszóban találkozott Mohácsi a kiszemelt emberével. Ügyesen „keverte a kártyát”, s lassan lépre csalta. Értette a módját. Nem hiába nevezte ma-j gát a bíróságon „dörzsölt pali-1 nak”. Egy mellékutcában aztán; cigányul meghányták-vetették a' dolgot. Mohácsi most már határozotton követelte Gerendely- től, hogy a következő vallomást tegye a bíróságon: ha kell, eskü! alatt is állítsa, hogy a gyomai vásáron Kovács Károly élettársával, Jakab Józsefnével volt. Az egyik utcában két asszony suhant el mellettük, majd egy másikba fordultak, A saroktól a harmadik ház vízáteresztő csövénél a kisebbik leguggolt, kezében valami volt Erre a vallomásra azért lesz szükség, hogy bizonyítsák a bíróság előtt, a pénzt Rostás Teréz dugta el, nem pedig Mohácsiné. Feleségét Gerendely elé penderttette.— Itt az asszony, nézd meg jól! Ha majd a bíróságon szembesítésre kerül sor, nehogy zavarba jöjj! — s nyomatékül kétszáz forintot nyomott a kezébe. A következő napon pedig Gerendely Sándor és Jakab Sándomé megnézték a bűncselekmény helyszínét, hogy hamis vallomásukat minél hitelesebben adhassák elő. Inába szállt a bátorsága A szarvasi járásbíróság 1969. szeptember 11-én újra tárgyalta Mohácsiné bűnügyét. Megidézte mind a két tanúját Gerendely azonban nem jelent meg. A járásbíróság szabadságvesztésre ítélte Mohácsinét. Később azonban Gerendely is vallomást tett. A megyei bíróság emiatt hatálytalanította az első fokú ítéletet A megyei ügyészség pedig új nyomozást rendelt el. Jakab Sándomé és Gerendely Sándor hamis vallomása alapján Rostás Teréz ellen is vádat emeltek. A következő tárgyaláson Rostás Terézt szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Gerendelyt azonban nem hagyta nyugton a lelkiismeretei, a bátorsága is inába szállt A múlt év augusztusában feljelentést tett az ügyészségen önmaga ellen. Elmondta, hogy Mohácsi József ösztönzésére hamis vallomást tett. A gyomai vásáron nem járt. Akkor ugyanis Pesten dolgozott. Mohácsi viszont nemi hagyta ennyiben a dolgot. Nyomban felkereste Kovácsot. Két lovat ajánlott fel neki. Csak vegye rá Gerendelyt a feljelentés visszavonására. Két ló, nagy szó, nagy pénz. Kovács minden raffi- nériáját latba vetette, mégse jutott sokra. Gerendely csak a fejét rázta. Még Mohácsi legújabb ajándéka sem tudta elhatározásának megváltoztatására bírni. A nadrágot, a zubbonyt, s az átmeneti kabátot azonban nem utasította vissza.- Ügy gondolta, hogy már így is sokat kockáztatott, legalább ennyi haszna legyem • A napokban tárgyalta a hamisan tanúzó vádlottak bűnügyét a békés járási bírósági; Mohácsi Józsefet felbújtói minőségben büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás és hamis tanúzásra való rábírás miatt halmazati büntetésként két év szabadságvesztésre ítélte. Mellékbüntetésként öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, a büntetést szigorított börtönben kell letöltenie. Jakab Jóasefnét hat hónap szabadságvesztéssel sújtotta. Gerendely Sándort pedig három hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Enyhítő körülményként értékelte, hogy a bűncselekmény tisztázásához önfel jelentésével nagymértékben hozzájárult, ezért büntetését háromévi próbaidőre felfüggesztették. Serédi János Tib szakmai előadással folytatódott a műszaki lejlesztési hónap Kedden kezdődnek a gépipari tudományos napok Tegnap, hétfőn a megye több tudományos egyesülete rendezett előadást a műszaki fejlesztési hónap keretében. A Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezetének és az állat- tenyésztők szakosztályának szervezésében délelőtt Békéscsabán, a Technika Házában dr. Miké József tartotta meg előadását A nagyüzemi kötetlen tertású marhahizlalás módszereinek és megyei eredményednek értékelése címmel. A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület megyei szervezete vidéken, mégpedig Orosházán és Mezőhegyesen tartotta meg rendezvényeit. A broiler pulykatenyésztés gazdasági jelentősége témáról dr. Pe- rényi Miklós szakmérnök tájékoztatta a hallgatóságot Orosházán, a BOV gyáregységében. A Mezőhegyesi Cukorgyárban dr. Viczián Brúnó, a Szolnoki i Cukorgyár főmérnöke ismertette a folytonos centrifugák üzemi tapasztalatait és gazdasági kihatásait. A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület megyei csoportjának rendezésében Békéscsabán, a Technika Házában hangzott el Kellerman György: Optimális gyártmányösszetétel meghatározása matematikai módszerekkel című előadása. Hétfőn tartotta meg első rendezvényét Orosházán a Gépipari Tudományos Egyesület megyei szervezete. Ezen a termelés és a munkahely megszervezésének kérdéseiről tájékoztatta a megjelenteket Róta Ernő főmérnök. A GTE szervezésében különbem ma, kedden kezdődnek a gébipari tudományos napok. A négynapos programban főként a gázfogyasztó készülékeket ismertetik, egyrészt szakmai előadásokban, másrészt termékbe-; mutatón. I