Békés Megyei Népújság, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-06 / 105. szám
Kiissek Antal (Gyulai Erkel Gimnázium) országos középiskoláé csúcsot javított a távolugrásban Gyulán rendezték a múlt hetinél jobb időben, elég jó pályán a Békés megyei középfokú iskolák egyéni atlétikai bajnokságát. A legkiemelkedőbb eredményt Kliszek Antal, a Gyulai Erkel Gimnázium tanulója érte el: 732 csm-es távolugrásával a legrégibb országos iskolai csúcseredményt adta át a múltnak. Külön érdekesség, hogy a korábbi országos csúcsot is Békés megyei versenyző tartotta — 33 éven át! Annak iején 723 centiméterrel Zechmeister Tibor, a szeghalmi gimnázium diákja, aki később Zajkai Tibor néven sok. szoros magyar válogatott lett távolugrásban. Reméljük, Kliszek követi elődjét! A fiúk általában az ügyességi számokban értek el jobb eredményeket. A futószámokban elmaradtak a várt teljesítmények. A lányoknál éppen fordítva törLabdarúgás Oh, Kinizsi—Bcs. Agyagipar 9:0 (1:0). Tartalékbajnokság, Orosháza. V: Tóth. Oh. Kinizsi: Frák — Setényi, Harmati, Kiss, Farkas, Tóth X, Fejes I, Árvái, Garamvölgyi I, Raffai, Halupa. Edző: Csonka Béla. Bei. Agyagipar: Lőrincz — Hricsovinyi, Sajtom; Stefanilc, Vasas, Dér, Kukuk, Kálói Huezti, Vandliik, Nagy. Edző: Huszti Árpád. G: Garamvölgyi I, Tóth 3—3. Kiss 2, Harmati. Jók: Tóth X, Rafiái, Árvái, Harmati, Garamvölgyi, ill. Sajben, Vandlik. Ifjúságiak: Oh. Kinizsi—Bcs. Agyagipar 4:0 (3:0). További eredmények: (Zárójelben az ifjúsági eredményeiket közöljük). VI. forduló: Oh. Kinizsi—Bcs. Agyagipar 92) (4:0), Bcs. VTSK— Szarvas SC 3:0 (2:2), Gy. MEDOSZ —Gyoma 6:0 (3:0), Sarkad—Mh. MEDOSZ 2:0 (0:6), Szalvai SE—Me- zőkovácsháza 2:2 (1:1). vn, forduló: Bcs. Agyagipar—Bcs. VTSK 2:2 (2:1), Mh. MEDOSZ—Szalvai SE 2:5 (8:1), Szarvas SC—Gy. MEDOSZ 1:1 (0:5), Mezökovácsháza—Oh. Kinizsi 1:3 (6:1). Gyoma—Sarkad elmaradt. Oh. Dózsa Tsz—Pusztaföldvár 2:2 (2:1). Körzeti bajnokság. Orosháza, 150 néző. V: Hári, Dózsa Tsz: Csömör — Borbély, Fiam, Jankov, Tóth, Lászlóteléki, Szőke, Lantos, Pusztai, Zsemberi, Szlávik. Edző: Szőke József. Pusztaföldvár: Tóth — Bodai, Dékámy, Szűcs, Zsurka, Zalai, Abrahám, Szöllősi, Tóth n, Rajki, Rédai. Edző: Zalai Antal. G: Szlávik, Tóth, Hl. Rédai 2. Jók: Fiam, Lantos, Zsemberi, Szlávik, ill. Tóth, Abrahám, Tóth U, Rédai. További eredmények: Béíkéssám- son—Oh. Béke Tsz 2:3, Oh. Vörös Csillag Tsz—Gerendás 5:3, Szente- tomya—Oh. Űj Élet Tsz 2:0. AZ OROSHÁZI KÖRZETI LABDArcgo-bajnoksag Állasa 1. Pusztaföldvár 10 8 1 1 22—11 17 2. Oh. Dózsa Tsz 10 7 2 1 36—13 16 3. Oh. Béke Tsz 10 5 1 4 18—18 11 4. Oh. Vörös Cs. 10 5 — 5 19—21 10 5. Szenté tornya 10 1 1 5 14—20 9 6. Békéssámson 10 3 — 7 15—20 6 7. Oh. trj É. Tsz 10 Z 2 6 10—26 6 8. Gerendás 10 z 1 7 19—24 5 Barátságos mérkőzés keretében 10 év után ismét találkozott Békésen a Spartacus és a Helyiipar együttese. Az öregfiúk a következő ösz- szeállításban játszottak: Spartacus: jenei (Toman) — szabó, Fehér, Kocsor, Pikó I, Püslki, Beliczai; Högye, Czakó, Balogh, Mészáros. Csere: Jantyik. Ceávás, Bartyik, Pocsai. Helyiipar: Püslki (Körözsi) — Toldi, Faulcsik, Cs. Varga, Szi- kora, Sáfrány, Szilágyi; Veress, Fekete, Medgyesi, Balogh. Csere: L. Szabó. Az izgalmas „csata” remek szórakozást nyújtott a nézőknek, a gólokat Mészáros, illetve Pikó (öngól) lőtte. A levonuló csapatokat nagy taps köszöntötte, de kijutott az elismerésből a remekül bíráskodó Remeczki játékvezetőnek is. 6 BÉKÉS 1371. MÁJUS 6, tént. A futók szerepeltek jobban és az ugró-dobó eredmények voltak halványabbak. Az egyes versenyszámok legjobbjai a következők voltak. Fiúk. I. korcsoport. 100 m. 1. Jánovskki (Szarvasi G.) 11.4 (az előfutamban 11.3), 2. Lenti (Orosházi G.) 11.4, 3. Korponai (Gyulai Erkel G.) 11.5. 200 m. 1. Lenti (Oh) 2.6, 2. Kösatner (Gy. E.) 24.4, 3. Fazekas (Oh. Mezőgazd. tech.) 25. 400 m, 1. Lenti (Oh) 52.9, 2. Kösztner (Gy. E.) 55.7, 3. Kozsuch (Bat- tonyai G.) 56.4. 800 m. 1. Kisgu- ba (Gy. E.) 2:19.9, 2. Turcsek (Mezőkovácsházi G.) 2:20.4, 3. Barna (Bcs. Vízmű) 2:25.2. 1500 m. 1. Tábor (Bcs. Rózsa F. G.) 4:25.5, 2. Kisiguba (Gy. E.) 4:33.4, 3. Beliczai (Gy. Kertészeti tech.) 4:34.6. 3000 m. 1. Kiskuba (Gy. E.) 9.51.4, 2. Bottyán (Bcs. Vízmű techn.) 10:10.1, 3. Sári (Bat- tonyai G.) 10:27.0. 110 gát. 1. Kiss (Gy. E.) 15.6, 2. Taby L. (Bcs. Rózsa F. G.) 17.4, 3. Taby D. (Bcs. Rózsa F. G.) 18.5. Magas. 1. Kliszek (Gy. E.) 180, 2. Laduver (Bcs. Rózsa F. G.) Í75, 3. Rácz (Gyulai 613. ITSK) 170. Távol. 1. Kliszek (Gy. E.) 732 (országos középfokú iskolai csúcseredmény), 2. Jánovszky (Szarvasi Gimn.) 638 3. K. Szabó (Gy. 613. ITSK) 613. Hármasugrás. 1. Kliszek (Gy. E.) 13.68, 2. Szelcsányi (Bcs. Kemény G.) 12.51, 3. Lenti (Oh) 12,21. Rúdugrás. 1. Szarka (Bat- tomyiai G.) 260. 2. Setény (Baitto- nyad G.j 240. Súly. 1. Cserenyecz (Oh.) 14.30, 2. Horváth (Oh) 13.07, 3. Lindenberger (Gy. E.) 12.86. Diszkosz. 1. Cserenyecz (Oh) 40.34, 2. Lindenberber (Gy. E. ) 40.10, 3 Simon (Bcs. 635. ITSK) 37.40 Gerely. 1. Kliszek (Gy. E.) 50.24, 2. Erdélyi (Gy. 613 ITSK) 49.84, 3. Bencsik (Bcs. 635 ITSK) 49.52. Kalapács. 1. Fecske (Battonyai G.) 41.54, 2.- Varga (Battonyai G.) 41.40, 3. Cserenyecz (Oh) 40.12. II. korcsoport (serdülők). 100 m. 1. Jávorcsik (Oh.) 11.7, 2. Ambrus (Bcs. Dózsa F. G.) 12.2, 3. Szűcs (Bcs. Kemény G.) 12.2. 400 m. 1. Vincze (Bcs. Kemény G.) 57.7. 2. Szűcs (Bcs. Kemény G.) 58, 3. Schmidt (Oh.) és Cse- renyecz (Oh.) 58.5. 800 m. 1. Vincze (Bcs. Kemény G.) 2:10,7, 2. Gál (Oh.) 2:13.3, 3. Cserenyecz (Oh.) 2:14.0. 100 m gát. 1. Szilágyi (Gy. E.) 15.9, 2. Bottó (Gy. 613 ITSK) 15.9. 3. Cseh (Gy. ITSK) 17.9. Magas. 1. Szől- lősi (Oh. Mezőgazd. techn.) 174, 2. Nádházi (Gy. E.) 165, 3. Oláh (Gy. ITSK) 165. Távol. 1. Saől- lősi (Oh. MGT). 598, 2. Ambrus (Bcs. Rózsa F. G. 590, 3. Vigh (Oh.) 589. Súly. 1. Szőliősi (Oh. MGT) 12.45, 2. Csuha (Gy. ITSK) 12.36, 3. Bálint (Gy. E.) 12.11. Diszkosz. 1. Sódar (Bcs. Kemény G.) 33.72, 2. Hudák (Tótkomlós! G.) 31.56, 3. Csuba (Gy. ITSK) 31.26. Gerely. 1. Csuha (Gy. ITSK) 46.15, 2. Göbölös (Battonyai G.) 43.92, 3. Nádházi (Gy. E.) 40.06. Kalapács. 1. Kovács (Battonyai G.) 40.34, 2. Koszár (Gy. ITSK) 28.02, 3. Réti (Gy. E. ) 27.30. Leányok. I. korcsoport. 100 m. 1. Katona (Bcs. Rózsa F. G.) 13.1, 2. Regős (Bcs. Rózsa F. G.) 13.2, 3. Józsa (Oh) 13.2. 200 m. 1. Regős (Bcs. Rózsa F. G.) 27.6, 2. Józsa (Oh.) 27.7, 3. Katona (Bcs. Rózsa F. G.) 28.3. 400 m. 1. Máté É. (Bcs. Rózsa F. G.) 62.2, 2. Máté E. (Bcs. Rózsa F. G.) 64.8. 3. Józsa (Oh.) 65.3. 800 m. 1. Máté É. CBcs. Rózsa F. G.) 2:25.1, 2. Máté E. (Bcs. Rózsa F. G.) 2:30.0, 3. Józsa (Oh.) 2:34.2. 100 m gát. 1. Bod- zsár (Gy. E.) 17.2, 2. Józsa (Oh) 17.9, 3. Babóthy (Gy. E.) 18.8. Magas. 1. Kisházi (Bcs. Rózsa F. G.) 153, 2. Szabó (Gy. E.) 147, 3. Lovas (Bcs. Kemény G.) 144. Távol. 1. Bodzsár (Gy. E.) 539, 2. Mihalics (Tótkomlós! G.) 506, 3. Gazsó (Gy. E.) 496. Súly. 1. Kisházi (Bcs. Rózsa F. G.) 11.08, 2. Gulyás (Battonyai G.) 10.47, 3. Laurinyecz (Bcs. Rózsa F. G.) 9.18. Diszkosz. 1. Gulyás (B. GJ 32.88, 2. Krizsár (Békési G.) 32.14, 3. Csuvarszki (Bcs. Rózsa F. G.) 31.64. Gerely. 1. Babóthy (Gx. E.) 34.62, 2. Fehér (Bcs. Közg. T.) 33.96, 3. Gulyás (B. G.) 33. II. korcsoport. 100 m. 1. Mad- lovics (Bcs. Rózsa F. G.) 12.5, 2. Andó (Bcs. Vízmű) 13.1, 3, Vámos (Bcs. Közg. T.) 13.4. 300 m. 1. Madlovics (Bcs. Rózsa F. G.) 42.2, 2. Laczó (Bcs. Rózsa F. G.) 44.2, 3. Aradszki (Bcs. Közg.) 45.6. 80 gát. 1. Andó (Bcs. Vízmű T.) 12.7, 2. Maczák (Bcs. Közg.) 14.9. 3. Schwézner (Bcs. Rózsa F. G.) 16.7. Magas. 1. Ma- tűz (Bcs. Rózsa F. G.) 144, 2. Végvári (Gy. E.) 141. 3. Kunos (Oh.) 141. Távol. 1. Schwézner (Bcs. Rózsa F. G.) 475, 2. Andó (Bcs. Vízmű) 473, 3. Végvári (Gy. E.) 461. Súly. 1. Jantó (Battonyai G.) 11.65, 2. Tóth (Mez- kovácsházi G.) 10.33, 3. Püski (Gy. E.) 967. Diszkosz. 1. Kaszás (Beás. Közg.) 31.84, 2. Hattinger (Gy. E.) 30.96, 3. Jantó (B. G.) 27.58. Gerely. 1. Dohány (B. G.) 31.26, 2. Kubácza (Bcs. Közg.) 28.74, 3. Bányai (B. G.) 27.60. A büntetőket be kell lőni! Csepel—Bcs. Kötött 14:9 (7:3) NB I-es női kézilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 350 néző. V: Éliás, Farkas. Kötött: Hrabovszki — Ilyés, Szegediné (2), Tóth 0), Varga, Bodó (4), Vaszkó. Csere: Timámé (2), Csapó, Sziszük, Bánfi, Stefanovics. Edző: Bárány Béla. Remekül kezdett a csabai csapat, de Tóth „ziccert”, Szegediné 7-est hibázott. A másik oldalon Szabó 12 méterről lőtt gólt. 1:0. Hyés kihagyott egy büntetőt. Viszont az ólomlábakon mozgó textiles zóna mellett 3:0-ra ment el a CsepéL A következő csabai 7 méterest Bodó végre bevágta. 3:1. Kapkodott a hazai csapat, így a 15. percben már 6:1 volt az eredmény — a Csepel javára. Szünetig Szegediné, Timámé, illetve egy súlyos átadási hibát kihasználva — Keleti volt eredményes. 7 a. Közben Tóthot kiállították. Az emberhátrányból — an. félidő elején — Tiinámé lőtt gólt. 7:4. Polsz- ter és Bodó (7 méteresből) gólja után (8.-5) teljes zűrzavar lett úrrá a hazaiak soraiban. A vendégek — bár 2 perces emberhátrányba kerültek — a 42. percig 6 (!) gólt lőttek és cseresorukat küldték a pályára. Ekkor a közönség harsány biztatása közben feljavultak a csabaiak és — újabb 7 méteres elhibázása mellett — 14:9-re alakították a találkozó végeredményét. Gólokban gazdag, küzdelmes; köMunkahelyi testnevelés a Férfi Fehérneműgyárban Örvendetes hírről számolhatunk be a munkahelyi testnevelés elterjesztésével kapcsolatban. A Férfi Fehémeműgyár békéscsabai gyárában május 3-tól mindkét műszakban bevezették a munkahelyi aktiv pihenőt. Az intézkedés a varrodák több mint ezer dolgozóját érinti! Ezúton is üdvözöljük az üzem párt-, gazdasági és szalcszervezeti, vezetőinek kezdeményezését. Bízunk abban, hogy a dolgozók megértik, mennyire elősegíti egészségük védelmét a munka közbeni testmozgás! Kedvező hatása — bizonyára — már néhány hónap múltán érezhető lesz azoknál, akik rendszeresen, fegyelmezetten hajtják végre a gyakorlatokat! Közilletek munkaerőigénye Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat Szegedi Kirendeltsége felvételre keres kezdő és gyakorlott hajósokat tiszai munkára. Jelentkezés írásban vagy személyesen Szeged, Dózsa György u. 5. sz. alatt. 1907 16 évet betöltött lányokat •zövönek felvesz a Pamuttextilművek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét. Ezen idő alatt havi 1050 Ft bruttó fizetést, és napi 1 forintért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben idunk. Jelentkezés írásban, a PTM Jacquard Szövőgyár Műn. kaerőgazdátkodásl Osztályán, Budapest, XM., Szekszárdi u. 19—25. x *•» Slmagépes dolgozókat, vasalónőket, szabászati terítőlányokat, vágőszabászt, férfi segédmunkást, kocsikísérőket és takarítónőket felvesz a Férfi Fehémeműgyár Békéscsabai Gyára. Esztergályos,’** hegesztő, fényező szakmunkásokat, anyag- mozgatókat, szakképzettség nélküli női munkavállalókat felveszünk. MEZŐGÉP Vállalat, 9. sz. Gyáregysége, Békéscsaba, Szarvasi üt. 272471 «•« Békéscsabai Hizlalda Kétegy- házi úti telepére felvételre keres kisvasúti motorost, rakodókat, segédmunkásokat. 272532 Munkásszállításhoz 1 db 60 személyes Ikarus 557 típusú autóbusz ŰJ MOTORRAL ES t db 32 személyes ÁMG 408-as autóbusz üzemképes állapotban eladó ÁR MEGEGYEZÉS SZERINT. BÉKÉS MEGYEI TÉGLA. ÉS CSERÉPIPARI V. Ügyintéző: LISZKAI. Telefon! 11—665. 93. moll x zepes színvonalú mérkőzést láthattunk. A vendégcsapat nem volt any- nyival jobb, mint azt a gólarány mutatja. Csakhát lövőerőben és taktikailag felülmúlták ellenfelüket. A vendégek hamar észrevették, hogy a hazai kapus sorozatban rosszul helyezkedik, Tóthot kivéve, senki sem lép ki az átlövőkre, a szabaddobá- soknál, a visszapattanó labdáknál rendre lemaradnak a csabai lányok. A Csepel, 10—11 méteres átlövésből 7 gólt lőtt. Ez mindennél többet mond! A textilesek ezúttal jobb teljesítményt nyújtottak; mint a Győr és a Goldberber ellen. Ez azonban — kevés volt! Elsősorban azért, mert a mostani csapat nem bírja ki azt, hogy Vaszkó és legfőképpen Ilyés — ne lőjjön gólokat, s a védekezésben is gyengélkedjen! A hazai támadójáték sablonos volt. Rengeteg volt az üresjárat, a technikai hiba. Lányaink szinte mindig állva várták az átadásokat, csak akkor mozogtak, ha már lekezelték a labdát. Amennyire a javulás jele az s kidolgozott akcióból lőtt gól, annál elszomorítóbb, hogy a teljesen jogosan kiharcolt 7 (!) büntetőből négyet (Szegediné kettőt; Ilyés, Bodó egyet-egyet) kihagytak. Meggyőződésünk, hogy a 7 méteresek értékesítésével (nem beszélve a 4 kihagyott ziccerről), a védekezési és kapushibák ellenére — pontot vagy pontokat szerezhette’- volna á Csepeltől! Pontok - jutalompontok Jól emlékszünk arra, milyen vitát váltott ki a tavaly tavaszi félfordulós labdarúgó-bajnokság pontozási rendszere. Később kiderült, hogy helyes volt a döntés: érdekes, izgalmas küzdelmeket hozott a tavaszi forduló. És a tétet a „jutalompontok” jelentették, amelyeket a csapatok magukkal vittek az 1970—71-es bajnokságba. Az alábbiakban a labdarúgó NB I/B két tabelláját közöljük. Az elsőn a jutalompontok és a szerzett pontok együtt szerepelnek. A feljutás, kiesés kérdését ez a táblázat dönti el. A másikon csak a megszerzett pontokat tüntettük fel. Ez a csapatok tavaly őszi és a tavaszi fordulóban nyújtott teljesítményét mutatja. Az NB I/B állása t. VM Egyetértés 35—ie 48 3. Eger 35—16 40 3. Oroszlány 35—2# 37 4. Kecskemét 28—22 36 5. Békéscsaba 32—28 34 fi. MÁV DAC 22—19 34 7. Zalaegerszeg 31—25 33 8. Pécsi Bányász 23—35 32 9. Debrecen 31—24 31 10. Bp. Spartacus 23—27 30 11. Ganz-MAVAG 30—35 29 12. FÖSPED 21—32 29 13. Szolnok 27—31 27 14. BVSC 37—42 26 15. Várpalota 27—25 25 Ifi. Ózd 26—36 25 17. Székesfehérvár 20—30 23 18. BKV Előre 14—31 19 Jutalompontok nélkül 1. VM Egyetértés 35—10 40 2. Eger 35—16 35 3. Oroszlány 35—29 30 4. Debrecen 31—24 29 5. Kecskemét 28—22 29 6. Zalaegerszeg 31—25 28 7. Békéscsaba 32—28 28 8. MÁV DAC 22—19 28 9. Ganz-MAVAG 30—35 25 10. BVSC 37—42 25 11. Várpalota 27—25 24 12. Szolnok 27—31 23 13. Pécsi Bányász 23—35 23 14. Bp. Spartacus 23—27 22 15. Ózd 26—36 22 16. Székesfehérvár 20—30 21 17. FÖSPED 21—32 20 18. BKV Előre 14—01 »16