Békés Megyei Népújság, 1971. május (26. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-23 / 120. szám
Takarót a vietnami gyerekeknek! Felhívás a megye szakszervezeti szerveihez, szakszervezeti nőbizottságokhoz, nőíelelősökhöz, a megye szervezett nődoigozóihoz Korunkban ÉiK emberi szabadságért, boldogságért és a békéért küzdő százmilliók szivében és tudatában Vietnam jelképpé vált, a hódítók elleni harc szimbóluma lett. A vietnami néppel szolidaritást vállaló békeharcosok világszerte felemelik szavukat: a vietnami népnek elidegeníthetetlen joga, hogy saját hazájában maga választotta rendszerben, idegen csapatok jelenléte nélkül békében éljen. A megye szervezett dolgozói a hős vietnami nép segítését állandó és rendszeres feladatnak tartják. Az együttérzést, a segítést, a gyakorlati értékké vált felajánlásokat mindig az emberi melegség, az internacionalista felelősség hatotta át. Abban a meggyőződésben támogatjuk hős vietnami testvéreinket, hogy Vietnamban az igazság győzedelmeskedik és az amerikai támadók távozásra kényszerüljenek. A győzelem eljövetelét, a világ békéjének megőrzését valamennyiünk biztonságát erősíti mindenki, aki segíti az amerikai agresszió ellen küzdő vietnami népet. A Magyar Nők Országos Tanácsa által kezdeményezett „Takarót a vietnami gyermekeknek” akcióhoz való csatlakozásra, az akcióban való aktív részvételre kérjük a megye szervezett dolgozóit. Bízunk abban, hogy a megye szervezett dolgozói, különösen nődolgozói megértéssel fogadják a törekvéseket, s a lehetőségeken belül szívesen, szeretettel készítik el a vietnami gyerekek egészséget védő vagy éppen gyógyulásukat segítő takarókat. Az emberi együttérzés, a szolidaritás ügyének újabb kifejezéséhez kérjük megyénk szervezett nődolgozóinak aktív, gyors közreműködését. A SZAKSZERVEZETEK BÉKÉS MEGYEI TANÁCSÁNAK NÖBIZOTTSÁGA Járási ifjúsági fórum Medgyesen A Hazafias Népfront mezó- kovácsházi járása bizottsága, valamint b mellette működő társadalmi bizottság és a KISZ- bizottság közreműködésével május 24-en (hétfőn) este 7 órai kezdettel ifjúsági fórumot hívott össze. A gondosan összeállított napirendem szerepel a takarékosság — ezen belül az ifjúsági takarékosság — mozgalom kiszélesítése, valamint a kislakás, illetve társasház építéséhez a kölcsönakeió ismertetése. Szó lesz a lakáskultúra fejlesztéséről, a fiatalok igényeinek megfelelően. Az ifjúsági fórum helye: M edgy esegyhaza. művelődési otthon. Prospektus megyénk gyógyfürdőiről — Fejlesztik a hétvégi pihenőhelyeket Egy éve alakult Békéscsabán a Megyei Idegenforgalmi Bizottság. Az akkori ülésem, szép tervek fogalmazódtak meg, értékes javaslatok hangzottak el. Mi történt azóta, hogyan, dolgoznák a munkabizottságok? Erről adott tájékoztatást S teiger - mold György, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője, a bizottság titkára és 7«o- kai Jánosné, a Megyei Idegenforgalmú Hivatal vezetője. A javaslatok figyelembevételével tárlati munkatervek készülték, s a hat munkabizottság ennek alapján tevékenykedik. Legeredményesebben dolgozik az idegenforgalmi csoport. Többek között elkészített és a nyomdába adott egy színes, képes, több nyelven megjelenő prospektust, amely a megye gyógyfürdőit mutatja be. Békéscsaba, Gyula, Orosháza, Nagyszénás, Tótkomlós, Békés és Gyama fürdőit, a gyógyvizek összetételét ismerhetik meg az érdeklődők, megyénk lakód és az idelátogatók. Természetesen azt is megtudhatják ebből a képes füzetből, milyen a szállás és étkezési lehetőség. A színes prospektust eljuttatják az ország valamennyi idegenforgalmi irodájának. Így a legtávolabbi vidékeken is megismerhetik Békés megye gyógyfürdőit, s ez igen hasznos, hiszen vannak olyan községek, városok, ahol talán még hírét sem hallották ezeknek a gyógyvizeknek. A fő cél persze elsősorban az, hogy az egy éve megnyílt gyulai határátkelőnél a hazánkba érkezők kezébe adják a prospektust, s ezáltal mintegy maradásra is késztessék a megyében átutazókat. Az új füzet húszezer példányban készül. A bizottság összeállít egy nagyobb ismertetőt is, mégpedig a Panoráma-sorozat egyikéként. Békés megye idegenforgalmi ne. vezetességeiről eddig ugyanis még nem jelent 'meg könyv. A mostani, 100—120 oldalas lesz, színes képekkel illusztrálja az ismertető szöveget. Minden érdekesség, ami megyénkben megtalálható — múzeumok, fürdők, jellegzetes tájegységek, népművészeti értékek stb. — bekerül a könyvbe. Természetesen, a me. gye térképe is megtalálható lesz majd. Más megyékhez hasonlóan készül még térképpel ellátott kis színes prospektus is, kevés sző- j veggel. sok képpel. Ezenkívül a ; városok, a fürdőhelyek a maguk erejéből, önállóan is kiadnak: egy-egy tájékoztatót. A kirándulók örömmel tapasz- j nihatják majd. hogy a bízott- i sag javaslatára a közeljövőben fejlesztik a hétvégi pihenőhelyer két — Szanazug, Gyula-Városerdő stb. —, s propagálják is ezeket, hogy megyénk lakossága minél nagyobb számban vegye igénybe szabad szombatokon ezeket a helyeket. Természetesen a cél többek között az is, hogy jobban megismerjék, milyen lehetőségek vannak megyénkben hétvégi kirándulásokra. Az eddigi tapasztalat bizonyítja, hogy akiit megismerték me- i gyénk nevezetességeit, szívesen ; látogatnak ide. Olyan kis he- j iyekre is, mint például Körös- tarcsa, ahol a községi tanács Ideális camping-tábort' létesített. Nem kis erőfeszítés árán, de érdemes volt, hiszen ma már Budapestről, Tatabanyáról, sőt Jugoszláviából is tömegesen keresik fol a látogatók Köröstar- csát és sokan törzsvendégként térnek vissza minden évben, annyira megkedvelték a csendes, árnyas, Körös-parti tábort. A hétvégi üdülőhelyeket kereskedelmi es vendéglátóipari üzletekkel jobban ellátják, bővítik a meglevőket és újakat építenek. Az új campinghelyek kijelölésével, közművesítésével pedig az idén as az elkövetkezendő években még nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy megyénk lakói közül, de az ország más vidékeiről is, egyre többen keressék fel a Kórósok vidékét, s élvezhessék e folyók adottságait, a szép környezetet. A horgászok már most is messzi vidékről idezarándokolnak, mert köztudott, hogy a Körösök vize a legtisztább, itt lehet a'legjobb húsú halat fogni. Az átmenő forgalom a határátkelő megnyitásával megnőtt. A kereskedelem és a vendéglátóipar éppen ezért gondoskodik a főútvonalakon levő üzletek jobb ellátásáról. A kereskedelmi munkabizottság javaslatára már több változás történt e téren. A 44-es foközlekedesi út mellett korszerűsítették, a tájjellegnek megfelelően rendezték be a Kistölgyfa csárdát. A Veszely-csár- dát pedig az idén már szünnap nélkül üzemeltetik. A fürdőhelyeken több új vásárlóhely nyílik. Gyulán, az Élelmiszerkiskereskedelmi és a Vendéglátóipari Vállalat közös beruházásaként üzletsor épül. A Gyulai ÁFÉSZ pedig éttermet nyit. A vendéglátó emellett a fürdő bejáratánál kávézót, fagy- laltozót létesített és bővítette a kertvendéglő fedett részét. A szállodahiány jellemző Békés megyére. Ennék enyhítésére Orosházán 120 férőhelyes szálloda, s ezzel együtt vendéglátó- ipari kombinát épül. minisztériumi és tanácsi erőforrásokból. Tervezik Szarvasom is egy 50 férőhelyes szálloda létesítését, mellé egy nagy befogadóképességű étterem és presszó épül. Mindezek bizonyítják, hogy az elmúlt egy év nem Volt eredménytelen, a munkabizottságok aktívan működtek. Tagjaik pedig olyan vezetőit, atkilk saját területükön goikat tudnak termi azért, hogy a Megyei Idegenforgalmi Bizottság elképzelései, javaslatai valóra is váljanak. Ez a biztosíték arra, hogy összehangoltan dolgozzanak a vállalatok, a különböző gazdasági egységek, az idegenforgalom növelése érdekében, s hogy a jövőben Békés megye ne legyen fehér folt hazánk idegenforgalmú térképén. Kasnyik Judit Huszonöt éve történt: A szénbányák államosítása A felszabadulás után egy évvel az egész országban támadásba lendültek az ellenséges erők, erőteljesen folyt a suttogó propaganda, az uszítás, helyenként tüntetések robbantak ki. merényleteket követtek el helyi funkcionáriusok és földjeiken dolgozó újgazdák ellen. Az ellenség támadta a földreformot, mindenáron meg akarta akadályozni a gazdasági élet stabilizálását. hogy a nyomorúság okozta elégedetlenséget kihasználhassa saját politikai céljaira. Ugyanakkor erőteljesen folytak az új, értékálló pénz. a forint kibocsátásának előkészületei. Meg kellett teremteni hozzá a szükséges feltételeket. Így került sor a szénbányák államosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalására a nemzetgyűlésben. Az akkori kormánykoalíció valamennyi pártja és képviselőinek túlnyomó többsége elismerte: amiként a földreform jogos volt, jogos és indokolt, hogy a föld mélyének kincsei egyes emberek vagy részvény- társaságok tulajdonából, az egész nép tulajdonába menjenek át. A parlamenti tárgyalás során Zgyerka János és Borbély János' képviselők bányász társaik múltbeli nehéz sorsáról beszél-. tek. Negyvenéves volt a szolgálati idő, a tőkések nem gondoskodtak a bányák technikai felszereléséről, s a földmunkás cselédeken kívül aligha volt olyan elnyomott és kisemmizett rétege az országnak, mint a bányamunkásság. Apró Antal kép. viselő arról beszélt, hogy a bá- nyaíbárók fenntartás nélkül szók gálták a hitleristák háborús céljait, a felszabadulás után sem gondoskodtak a termelés zavartalanságáról .ezért az államosítás végrehajtása nemcsak gazdasági, hanem politikai győzelem is lesz. A nemzetgyűlésben csakúgy, mint az ország közvéleményében, mind nagyobb tért hódított az a felismerés, hogy a bányák államosítása csak a kezdetet jelenti: azt követően végre kell hajtaná a Függetlenségi Front teljes államosítási programját. 1946. május 24-én — huszonöt évvel ezelőtt — a nemzetgyűlés kimondta, hogy a törvény- javaslat tulajdonképpen egy újabb lépése annak a jóvátételnek, mellyel a magyar állam, a magyar dolgozó népnek tartozik. — Arra* van szükség, hogy a technikai és gazdasági szakemberek vessék latba erejüket a szénbányászat felvirágoztatásáért, a bányamunkásság nyerjen lehetőséget a termelés és a vezetés ellenőrzésére. Azt az eredményt, melyet elértünk, hogy bányászaink a kezdeti 1055 vagonról minden nehézség ellenére 2200 vagonra emelték a napi széntermelést, továbbfejlesztjük -— mondották a felszólaló képviselők. Az elhangzott állásfoglalása«, után a nemzetgyűlés a szénbányászat államosításáról szóló törvényjavaslatot egyhangúan elfogadta Mi okozta a péntek estt áramszünetet Békéscsabán A kérdésre Trefil Károlytól, a DÉMÁSZ békéscsabai üzemigazgatóságának vezetőjétől kértünk választ, aki a következőket mondta: — Az erőtelepen levő kapcsolóállomáson az egyik berendezésben zárlat keletkezett. Emiatt más szakaszokra'kapcsoltuk át a vezetékeket* ami hoeszabb időt vett igénybe. —• Mi várható? — A javítást megkezdtük* 1— 2 napon belül befejezzük. Közben legfeljebb csak 1—2 percig tartó áramszünet lesz az átkapcsolások miatt. r. a « «la •■«*»»«« •BB*aa»«*asaB«K»**a8(tKaaacBaaaaBaaaaaBBaaBBBi*i «•taaaaaaaaai «sitasiaviKiBBBS&asuaassasaaaaaasa Ssov/et termékek a BXV-n A műszeripar seregszemléje Magyar szakkörökben jól is. merik a szovjet Maspriborintorg céget. Szinte minden gyártmányát exportálja Magyarországra, elsősorban automatikus berendezéseket, ellenőrző és mérőműszereket, köztük hidromete- orológiai és optikai műszereket, rádiómérő, továbbá számítástechnikai készülékeket is. Magyarország viszont automatikus távbeszélő központokat, rádió, adóállomásokat .hangfelvevő- és más berendezéseket szállít a Szovjetunióba. A szovjet cég minden évben részt vesz a Budapesti Nemzetközi Vásáron és sok szakkiállítást is rendez. Az egyesülés igen változatos kiállítással szerepel az 1971. évi Budapesti Nemzetköz; Vásáron is. Szabályozó- és ellenőrzőmérő- szeripari cég a Techsnabexport berendezéseket, televízió- és rádió-vevőkészülekeket, különféle órákat, filmfelvevő- és vetítő- valamint fényképezőgépeket mutat be a kiállításon. Az elektromos és rádióműsze- rek csoportjában a szakemberek megismerkedhetnek néhány laboratóriumi műszertípussal, mérőtekerccsel, mérőhíddal és po- tenciométerrel, továbbá mérő- generátorokkal, az SZ—110 elektrosztatikus küóvoltméternal, amely 45 Hertztől 5Ö0 kilohertzig terjedő frekvenciájú egyen- és váltóáram feszültség méréséire szolgál Magyarországon nagyon népszerűek a szovjet tranzisztoros rádiók. Nos, a látogatók megismerkedhetnek a szovjet tranzisztoros rádióvevő-készülékek sok új — köztük hosszú, középes rövid,- valamint ultrarövid hullámsávban működő Riga— 302, a Szelene, továbbá a Kozmosz—3 és a Lucs zsebrádiók — modelljével is. Másik nagy szovjet műszeripari cég a Techsnobexport Különböző típusú szovjet gyártmányú ellenőrző műszerek-