Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-09 / 84. szám

Tizenhetten a húszról Ejtőernyős­Szerdán a tatabányai válasz-j tási nagygyűlésen Fodo Jenő, a Minisztertanács elnöke bejelen­tette: „1971. jánius 1-én... felemel­jük az alsó» es középfokú okta­tás intézmények és az óvodák pedagógusainak illetményét 1* százalékkal. Ez az intézkedés mintegy 110 ezer pedagógust érint. ...l'elemeljük az alsó- és középfokú oktatási intézmények egyéb alkalmazottainak bérét 10 százalékkal” Ezrek hallották a bejelentést a helyszínen, százezerek értesül­tek róla a rádióból, televízióból.' s a csütörtöki újságokból. Tele­fonon kérdeztük meg az ál lank i és társadalmi szerveink néhány! vezetőjét, valamint a bérrende- j zésben érdekelt pedagógusokat es mas dolgozókat: miben lát- j iák a béremelések jelentőségét, s ennek milyen hatására szá­mítanak? *** ökrös László igazgató. Geszt, általános iskola: — Nagyon-nagyoti örültünk j valamennyien, amikor most „hi-1 vatalosan” is megtudtuk a fize- j tésemeleseket. Külön öröm. hogy a korábban hallott július helyett már június elsejétől ma­gasabbak lesznek a bérek. Kö­szönet érte a kormánynak Ileák Ferenc, a megyei tanács művelődésügyi osztályának meg­bízott vezetője: — Azt reméljük többek között ettől a bejelentéstől, hogy csök­kenti a pedagógus diplomával rendelkező, de más munkaterü­Varga Dezső szatírája a rádió vasárnapi műsorában Varga Dezsőnek, lapunk ol­vasószerkesztőjének mai tár­gyú szatirikus írása is szere­pel a Petőfi-rádió vasárnap délután 16.05-kor kezdődő i Kabarékeverék! című műso­rában, A Bodor Zoltán, Ga­lambos Szilveszter, Iván Ro­zália, Szilágyi György és i Varga Dezső szatíráiból ösz- szeállított műsorban fellépnek többek között Bárdy György.1 Horváth Tivadar, Kabos j László, Major Tamás es Ba­lassa P. Tamás kisegyüttese. létén dolgozó pedagógusok szá­mát. Ügy gondolom, hogy a pá­lyájukat kezdő fiatalok fizetése, esetleg az átlagos 20 százaléknál is nagyobb mértékben fog emel­kedni. Ezt azonban véglegesen csak a május végén megjelenő Végrehajtási Utasítás határozza majd meg. Joót, Béla. igazgató. Mezőbe- rény, l. számú általános iskola: —• Máris sokkal vidámabbak az arcok a tantestületben. Ügy gondolom, ez a jókedv a követ­kező hónapokban, esztendőkben is érezhető lesz majd. Erek után azt is biztosabban reméljük, hogy a nem túlságosan távoli jövőben a pedagógusok es a ta­nulók túlterhelését is sikerül majd központi akarattal csök­kenteni. Jász József, a megyei tanára művelődésügyi osztályának gaz­dasági csoportvezetője. — Mindenkinék emelkedni fog a fizetése, de nem azonos mér­tékben. Lesz, akinek kevesebbe] S olyan is, akinek többel emel­kedik a bére, mint 20 sízázalék. A 10 százalékos kategóriában ezek az eltérések kisebbek lesz­nek. Kálmán Gyula igazgató. Bé­késcsaba. Kemény Gábor Gim­názium és Szakközépiskola: — Hosszú idő óta problémát jelentett ez a kérdés. Örülünk, hogy most végre mód nyűt é megvalósítására. Varga Lajos igazgatóhelyettes: — Szinte minden iskolában sok gondot okoz a technikai sze mélyaet hiánya. Reméljük, hogy a fizetésrendezes után például az eddigiinéi kevesebb hivatal­segéd fog elkívánkozni az okta­tási intézményekből. Búb .Andrásne dajka, oros­házi Bajcsy-Zsilinszky utcai óvoda: — Nagyon sok gond, van 135 gyerekkel Hat óvónő és a tech­nikai személyzet négy tagja az eddiginél is szívesebben végzi majd az emelt bérért ezt a na­gyon nehez munkát Borka Mária, a békéscsabai Micsurin utcai ovoda óvónője: — Egy éve végeztem. Most 1100 forint a fizetésem. Talán 1300-ra fog emelkedni. Ej?ért egy kicsit előre is ittam a med­ve bőrére, anyám segítségével előre bevásároltam. Június else­je után könnyebben tudom majd neki ezt az összeget visszatérí­teni. Szelezsan Janosne hivatalse­géd, . Kétegyháza, román tan­nyelvű általános iskola: — Lesz helye a pénznek. Há­rom kislányom van. Még a fér­jem nem tudja a hírt. 6 is na­gyon örül majd neki. Veasenyi László, ast orosházi járás úttörőtitkára: — Ez az intézkedés a nevelők mozgalmi munkájában is érez­tetni fogja a hatását. Egyrészt ezért örülök neki. Másrész pe­dig: a feleségem is pedagógus.. Mayer Andrasné, a Pedagógu­sok Szakszervezete megyei bi­zottságának titkára: — Szakszervezetünk állásfog­lalása hogy a pályakezdő fiata­lok bére az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedjen. Ugyan­így, hogy az emeles mértékének meghatározásánál a miunka mennyisége és minősége domi­náljon. Gazsy Endre, a békéscsabai 10. számú általános iskola tanár ra: — Szeretnénk, ha ae átlagos­nál többet kapnának) a fiatalok és azt is ha az elbírálásnál, nemcsak az egyes osztályokkal elért tanulmányi eredmény len­ne a meghatározó, hanem a pe­dagógus felkészültsége, tényle­gesen befektetett munkája Egyébként pedig: azt hiszem, hogy most az országban mind á 110 ezer pedagógus és a sok tízezer technikai alkalmazott nagyon-nagyon boldog (Danisét Gyümölcsprognózis — 1975-re A negyedik ötéves terv idő­szakába«, 17 000 hektárnyi igyü- möicsast telepítenek, ebiből 14 000 hektárt nagyüzemekben Ennek ellenére a gyümölcsösök összes területe nem nő — 1795- ben is 170 000 hóid körül lesz —, mert sok helyen kell pótol­ni az eiöregedett kipusztulófél­ben levő fákat. — Micsoda hóbort ez már me­gint, Luciánó? — Vágyom egy jachtra. Szántóéinak is tetszik a dolog. — Persze, innen előbb-utóbb el kell mennünk, inert nem lé­tezik, hogy a Kaszinó sokáig állja az ütéseket. — Áthajózunk Londonba, — mondja Luciánó. — Londonban nem lehet jachttal kikötni — mondja Zi- ma. Szántódi elég szemtelen. — Én megveszem neked. Lu­ciánó. Zima felfigyel. — Miből, ha szabad érdeklőd­nöm? Szántódi nem fél már; — Van egy kis spórolt pén zero. V­Zimanak megvillan a szeme — Maga lop? Szántódi nem is tagadja — Igen. De kitől? — Nincs joga elvenni a közös­ből. Az az állam pénze. Ki hoz­ta ki magát ide? — És Luciánót ki fedezte fel? És ki hívta ki Margitot? Zima tajtékzik. — Mennyije van? — Nem mindegy? Egy jachtot még meg tudok venni. — Az legalább 150 ezer frank-. — Akkor tizet, Zima nem bírja tovább. — Maga azonnal hazamegy Szántódi vállatvon. — A Lánchídnál ki lehet köt­ni jachttal? Luciánó látja, hogy a dolog így elmérgesedik, ő pedig a bé- . kespegei szsreüa — Ne vitatíSQaz&tokií Az anya- ■ 31 érdekeltség élvét természete- : sen tiszteletben kell tartanunk. : Én is lopok, bevallóin. MargStot * megtanítottam az automaták: kezelőére. Zima ehdárs, maga 5 meg ráhajt valami kitüntetés- • re... Ne bántsuk egymást. Annyi ■ dolgunk: van még. Zimára ez hat legjobban. — Igaza van... Örülök, hogy : végre van magában egy kis iá-: kesedés. Luciánó szégyenlősen vallja 5 bér • s — Igen, Kezdek belejönni. Azt \ hiszem magasabb célokat is ki- ; tűzhetnénk magunk elé, mint a ■ valutatermaMs... — Mire gondol? — kérdezi ; Zima. Luciáno elmosolyodik. Nem: arulja él. — Bízza rám. Lehet, hegy még ■ utcát is fognak elnevezni ró- ■ lünk... És, esetleg szobrunk is j lesz... : — Ajaj. Hol? — kérdezi: bzántódi. ! — Világszerte... ■—* válaszolja: LiUciánó. Ismét munkába állnak. Há- i rom asztalon folyik a játék. ■ mindhármójuk előtt a szokásos • n agy halom zseton. Zima éppen behúz egy 10 ez­res tétet, illetve csak behúzna, mert az asztalnak már nincs ennyi pénze, illetve zsetonja, hogy ki tudja fizetni. A főkru­pié elküldi a kosárral az alkru- piét zsetonért. dglUtatiUk) „j Bár az utóbbi évek adagos egymillió tonnás termésével szemben 1975-re 1,7 millió ton­nás termést irányoztak elő, a fogyasztód igényeket a gazdasá­gok még akkor sem tudják min­den tekintetben fedezni. Miután a nagy gyümölcstelepftésefc ide­jén, a második ötéves tervben az alma és az őszibarack telepí­téséhez a gazdaságok ugyan­olyan állami támogatást kapták, mdnt a bogyósokhoz es a meggy­hez, a gazdaságok előnyben ré­szesítették a kevésbé kézi mun­kaigényes, géppel manipulálha­tó és általában magasabb jöve­delmet biztosító almaféléket, a málna, az epei’ és a meggy rová­sára Az 1970. évi 85,4-ről 90 kilóra nő a tervidőszak végére az egy főre jutó gyümölcsfogyasztás. Az ipar 150 000 helyett 250 000 tonna gyümölcsöt dolgoz majd fel évente, az export mintegy százezer’ tonnával nő és 1975- ben eléri az 560 000 tonnát. Bttti nmilSzn C 1951, AP BILIS E oktatói iskola A Magyar Honvédelmi Szö­vetség Országos Központja szer­vezésében egyhetes ejtőernyős oktatói módszertani iskolára ke­rült sor a békéscsabai repülőté­ren. A 78 függetlenített és tár­sadalmi oktató, edző értékelte az elmúlt évi tevékenységet, s kiképzést kapott: miként kell te- vekenykednie ebben az évben. Startra kész Kardos János ejtőernyős segedoktato, aki az iskola utolsó napján hajtotta végre 134. ugrását. Kardos János a Be­ké* megyei ejtőernyős szakosztály tagja, másodosztályú spor­toló. Beszállás a gépbe. Az ejtőernyős ugrást a gépelhagyástól kezdve árgus szemek fi- äjeiik. (Eotó; Varga Gyula)

Next

/
Thumbnails
Contents