Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-08 / 83. szám

\ Minden kilométerkőnél A MEGYEI P A RT AIZ 0T T E AG t S A MEGYEI TAnACS LAPjA Á megyei verseny győztese Várható idő­járás ma estig: Változóan fel­hős idő, szór­ványosan elő­forduló esővel, zivatarral. Mérsékelt, he. lyénként még élénk északnyu­gati, északi szél mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 4—9. legmaga­sabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között. a békési fiúkollégium Évforduló Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1846. április 8-án — 51 éves ko­ráiban — halt meg Vásárhelyi Pál, a reformkor legjelentősebb vdzimérnöke, a Tisza-szaibályo- zás tervezője, a Magyar Tudo­mányos Akadémia tagja. 1843-ban készítette el egyik legfontosabb munkáját, a Du­nának és mellékfolyóinak • az Adriai-tenger szintjére vonat­koztatott magasságmeghatározá­sát. Fő műve a Tisza-szaibályo- zás terve, amelyet végül is — hosszas vita után — teljesen Vásárhelyi elgondolásai alapján hajtottak végre. A KISZ KB titkársága 1967. december 7-én hozott határoza­tot a KISZ KB Kollégiumi Ván­dorzászlójáért folyó verseny megrendezésére. Az azóta eltelt időszak alatt az első éviben a Békéscsabai Kulich Gyula Leánykollégium nyerte el a KISZ KB vándor- zászlóját, második évben a Bé­késcsabai Kuliah Gyula Fiúkol­légium került az ország legjobb öt helyezettje közé. Az elmúlt tanévben pedig a Békési Szege­di Kiss István Gimnázium és Szakközépiskola Fiúkollégiuma nyerte a megyei versenyt és így ők képviselik megyénket majd az országos döntőben. Második helyezést ért el a Battonyai Martos Flóra Leány­kollégium és eredményes mun­— NEM KELL HÚSVÉTI TO­JÁST FESTENI. Mindennap egy húsvéti tojáshoz jut Rita Free­land, akit Blanche nevű fehér tyúkocskája kék, míg a Freck­les nevű tyúkja világoszöld to­jásokkal ajándékoz meg. A szí­nes tojásokat a gének szokat­lan kominációja eredményezi. — ÖT ÉS FÉL MILLIÓS KAR Békés megyében. Az Állami Biztosító Békés megyei Igazga­tósága több mint öt és fél mil­lió forintot fizetett ki megyénk­ben márciusban bekövetkezett károk miatt. TIT-előadások az első űrrepülés évfordulóján Érdekes előadásokat rendez a TIT Békés megyei Szervezete a Szovjet Űrkutatás Napjai al­kalmából. Gagarin első űrrepü­léséről, az űrállomások gyakor­lati hasznáról, a Vénusz-kuta- tásról beszélnek a terület szak­emberei Békéscsaba üzemeiben és tanyaközpontokban, a gyulai SZOT-üdülőben és szociális otthonokban. Az előadássorozat április 8- án délután 4 órakor a vésztői művelődési házban kezdődik, ahol Márki-Zay Lajos, a TIT Csillagászat Baráti Körének or­szágos titkára A kozmosz kü­szöbén címmel emlékezik az emberiség egy évtizeddel ez­előtti nagy vállalkozására. fiz üzletek húsvéti nyitvatartásáról A Békés megyei Tanács Ke­reskedelmi Osztálya az alábbi­akban szabályozza az üzletek húsvéti nyitvatartási rendjét. Április 10-én ,szombaton az iparcikk és vendéglátóipari üz­A Vizesfasi Állami Gazdaság nagyobb mennyiségű silózott tömegtakarmányt eladásra felkínál. Érdeklődni lehet: a gazda­ság központjában, Békésen. Telefon: 126. kajáért jutalmat kapott a Gyu­lai Román Kollégium, a békési leány- és a battonyai fiúkollé­gium. — ISMERETLEN HAL A BA­LATONBAN. A hazai füzeken eddig ismeretlen halfajtát fe­deztek fel a Balatonban a ti­hanyi Biológiai Intézet munka­társai. A Neogobins FuviatUis néven ismert hal a Fekete-ten­ger kevésbé sós vizű öbleiben él — EGY HÉTTEL KÉSŐBB. A Gépipari Tudományos Egyesület Békés megyei szervezete április 8-án, csütörtökön délután 3 árai kezdettel Keményfém-betétes kivágószerszámok címmel ren­dezett volna előadást Békéscsa­bán, a Technika Házában. A mai választási nagygyűlés mi­att az előadást egy héttel ké­sőbb, április I5-én délután 3 órai kezdettel tartják meg. Mai névnap: Dénes A mai Dénes nevünk, erede­te a vidámságot tükrözi: Dior nys, Dionysius volt az eredeti formája s a „dionizosz” görög szó, melynek „vidámság, öröm” a jelentése. Nálunk Gyenes for­mában családnévvé is lett, nyu­gat-európai nyelvekben Dennis, Denis, Dionig formában honos. DJ filmsorozat kezdődik a televí­zióban. A IS részes, mindvégig Iz­galmas, lebilincselő kalandfilm-so- rozat sokban hasonlít a Kockázat­hoz. A történet az 1930-as években — TERMELŐSZÖVETKEZETI ÉS KISZ-VEZETÖK TANÁCS­KOZÁSA. A VII. Békéscsabai Ifjúsági Napok keretében ma termelőszövetkezeti és KISZ-ve­zetők tanácskozására kerül sor Békéscsabán a Szabadság ter­melőszövetkezetben. Vitaindító előadást Szekeres János, a KISZ MB munkatársa tart. riporfarllnk letek szombati, az élelmiszer­üzletek a hétköznapi nyitvatar­tási rend szerint tartanak nyit­va. A proton-bután gázcsere- telepek 16 óráig állnak a fo­gyasztók rendelkezésére. Vasár­nap minden üzlet zárva lesz. Az édesség, és dohányboltok a va­sárnapi, a vendéglátóipari he­lyek a szombati nyitvatartási rendnek megfelelően lesznek nyitva. Április 12-én, hétfőn az üzle­tek egész napon át zárva tarta­nak. Az illatszerből tok 9—12 óráig nyitva lesznek. Az édes­ség- és dohány-, valamint a va­sárnapi nyitvatartásra kijelölt élelmiszer, és vendéglátóipari üzletek a vasárnapi nyitvatar- tás szerint lesznek nyitva. JELENTKEZZENEK A KÁROSULTÁK A közelmúltban hírt adtunk arról, hogy az Orosházi Városi es Járási Rendőrkapitányság előzetes letartóztatásba vette Orosz Jenő mezöberényi és Zsiga Zsófia békéscsabai lakost, lopás bűntette miaitt. Kihallgatásuk sod­rán több olyan bűncselekményt is elismertek, amelyek kárval­lottal eddig még nem jelentkez­tek a rendőrségen. Ezért az Orosházi Városi és Járási Rend­őrkapitányság felhívja azokat a még ismeretlen személyeket, akiknek: az elmúlt év augusztusában vagy szeptemberében ellopták Békéscsabán, a MÁV-állomás elől férfi kerékpárját; az elmúlt év októberében vagy novemberében Tótkomlóson, a fürdőben férfi karóráját; ez év januárjában az orosházi MÁV-állomás előtti kerékpár­megőrzőből TA 27046 gyári szá­mú férfi kerékpárját; ugyancsak januárban Békés­csabáról Szegedre induló sze­mélyvonat egyik vasúti kocsi fülkéjében levő táskából egy So­kol táskarádióját; < ez év februárjában Orosházán, a Csillag Ámház előtt levő ke­rékpártároló-helyen egyik ke­rékpár kormányáról egy na­gyobb méretű, műbőrből készült utazótáskát, amelyben egy pár használt gumicsizma és egy pár használt tornacipő volt — jelent­kezzen az Orosházi Városi Rend­őrkapitányságon. HALÁLOS BALESET BÉKÉSSZENTANDRASON Bét; ésszentandráson, a Szexit Erzsébet utcában a gyalogjárdán kerékpározott Nagy Antal 18 éves békésszentandrási lakos. A fiatalember menetközben elesett és olyan súlyos sérülést szenve­dett, hogy a helyszínen meghalt kerékpArlopás A POSTA ELÖL Április 3-án a békéscsabai 1- es számú postahivatal elől isme­retlen tettes ellopta Egressi Imre békéscsabai lakos női kerékpár­ját és a rajta levő táskát, amely­ben több ezer Ft értékű üzem­anyagjegy volt. A Békéscsabái Városi Rendőrkapitányság felké­ri mindazokat, akik tudnak va­lamit az ügyről, jelentsék a ka­pitányságon. — TÜZOLTÓSZERTÁR NAGY. BÁNHEGYESEN. A Mezőko­vácsházi költségvetési üzem 200 ezer forintos költséggel tűzoltó- szertárt épít Nagybánheg y ese n. amelyet előreláthatóan még eb­ben az évben átadnak rendelte­tésének. — KOMSZOMOLISTÁK RÓ­ZSÁSON. Hazánk felszabadulá­sának évfordulóján 30 tagú szovjet komszomol -delegáció vett részt Rózsáson az ünnepsé­gen, a helyi KISZ-szervezet meghívására. Az ünnepség után közös klubestet rendeztek a fia­talok. — NEM FEKVŐ BETEG nő mellé gondozót keresünk. Békés­csaba, Szamuelly u. 19. 1130 —A BOKROSI KOSSUTH Ter­melőszövetkezet termelői borki­méréshez bizományosokat keres. Érdeklődni lehet: Bokros, tele­fon : 6. x Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér IV, DJ. emelet. Telefon: la—196, 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, II., Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—oei, 11—051 Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft, Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index: 25 057 Időben biztosítsa jegyét a II. Békéscsabai Színházi Napok előadásaira Az Aradi Állami Román Szín­ház — Nemzeti Színház — Zrenjanini Szerb Színház — Kecskeméti Katona József Szín­ház — Thalia Színház — Jókai Színház bemutatói április 13—18-ig Felvilágosítás a színház szervező irodájában! Felhős, esős idő kezdődik és az ország felszabadu­lásáig tart. A magyarul beszéld bol­gár filmsorozat első részét ma este 20 érakor mutatja be a televízió. Képünkön egy jelenet a filmből.

Next

/
Thumbnails
Contents