Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-29 / 100. szám
Patyolat, óh! Hogyan valósul meg az „Arccal az alapszervezetek felé" jelszó? „Belátom, hogy hibát követ* tem el, amikor március 19-én, pénteken vittem csak ed tisztítani a ballonkabátomat—frjaVág- ner Zsuzsa, békéscsabai olvasónk. — Már akkor megdöbbentem, amikor az igazoló cédula „vállalási idő” rovatába 21 napot írt az átvevő. No, mindegy — gondoltam —% még így sem lesz túlságosan elkésve. Aztán mivel az időjárás egyre Javult és a meteorológia is szép és meleg Időt jósolt, számolgatná kezdtem a napokat. A 21 nap elteltével cédulámmal felkerestem a békéscsabai István király téri üzletet, ahová a ballonkabátot vittem. Itt felvilágosítottak afelől, hogy a tisztítást 21 munkanapra (?!) vállalták, Tehát menjek három nappal ké. sőbb. Ekkor már nem éppen bizalommal gondoltam a Patyolatra. De eltelt a 21 munkanap is, ismét beállítottam az üzletbe, Most már szinte biztos voltam Válasz Hagy Lászlóné gázpalack-gondjára Lapunk április 8-1 számában közöltük Nagy Lászlóné gondját, aki hiába igényelte a gázpalackot még az ősszel, a mai napig sem kapta meg. A cikkre a Délalföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat Szegedi Igazgatóságától kaptunk választ. „A propán-butángáz felhasználás kötött keretgazdálkodás alá tartozik. Ezért a vállalat bekapcsolási keretszámát a Nehézipari Minisztérium engedélyével a felügyeleti szervünk (OKGT) állapítja meg. Az elmúlt évek rohamos fogyasztói létszám növekedésével nem épültek arányosan a palack letöltő üzemek és további fogyasztói létszám bővítéséhez jelen időszakban kellő mennyiségű propán-butángáz sem áll az ország rennelkezésére. A Nehézipari Minisztérium ügy rendelkezett, hogy 1971—72. években fogyasztói létszámbővítést eszközölni nem lehet, biztosítani kell a már meglevő fogyasztók zavartalan ellátását. A vállalatunk részére 1970. évben megállapított üzembe helyezési keret csak azt teszi lehetővé, hogy akik 1970. szeptember 15- ig adták gázfelhasználási Igényeiket, azokat 1971. év első félévében üzembe helyezzük. Amennyiben a nevezett igénylő a fenti időpont után adta be igényét, úgy az üzembe helyezésére 1972. év végép, illetve 1973. évben kerülhet Sor.” A vállalat Javaslata, hogy mindazok, akik készüléket szándékoznak vásárolni a jövőben, vásárlás előtt kérjék meg a vállalattól a gázfelhasználási engedélyt. abban, hogy elkészült a tisztítással a vállalat Am tévedtem. Az átvevő ezt válaszolta: — Ja, kedves, örüljön, ha a jövő hét végén meglesz. Van itt még olyan is, aki március 15-én hozta az árut és még az sincs kész. Ekkor már nagyon bosszankodtam, de azépf' vártam a következő keddi napra kitűzött határidőt Amikor elmentem, szinte hihetetlenül hangzott, hogy még akkor is azt mondták, menjek pénteken! Végül mégis elkészült a tisztítás, április 23-án vettem át a szépen rendbehozott kabátot Valami azonban elgondolkoztatott A 33 forintos tisztítási díjat előre kérte a vállalat Köz- gébe járok és annyit már megtanultam, hogy a vállalatok negyedévenként mérleget készítenek, ezekben elszámolják eredményeiket Vajon a Patyolat első negyedévi erdményeábe beke. rültek-e azok a 33 forintok is, amelyek fejében csak a következő negyedévben végzik el a szolgáltatást 7' Olvasónk befejezésül azt kérdi: vajon indokolt-e egy ilyen vállalatnál a szabad szombat amikor a vállalási határidőket nem tudják teljesíteni? Z. Mátyás a mezőhegyes! állattartók gondjáról ír a Szerkesszen velünk rovatnak. Köztudomású, hogy a háztáji állattartásnál egyre Inkább rátérnek a koncentrált takarmánytáp használatára. A mezőhegy esi ek azonban kénytelenek még ma Is hagyományos módon, Illetve a megszokott takarmánnyal etetni a háztáji állatokat, mivel nem kapnak takarmánytápot a községben. Az elmúlt időben összesen négy alkalommal volt ta- karmánytáp-árusftáa, akkor is csak fél napig. Pedig az állatoknak folyamatos takarmányéi látásra van szükségük. Amikor megérkezik az áru, az elosztásnál olyan tumultus és sorbaállás van, hogy emlékeztet a háborút követő időszakra. Olvasónk kérdi, miért nem oldották meg még mindig a községben a tápárusítást, ugyanúgy, mint Mezőkovácsházán, ahol egész héten folyamatosan lehet kapni, így elkerülik a sorbaállást A helyi telepvezető tájékoztatása szerint kétséges, hogy az elkövetkező időszakban, mikor lesz kapható ismét takarmánytáp a községben. Z. Mátyás javaslata a következő: ha nincs elegendő alap„Interpelláció" kéményseprés ügyben Egyik békéscsabai olvasónkat a lapunkban tett hirdetés késztette levélírásra, ugyanis azt olvasta, hogy a Békés megyei Kéményseprő Vállalat közölte a , lakossággal, hogy ezek után nem havonta, hanem kéthavom. ta járnak a házakhoz kéményt seperni. Olvasónk azon gondolkodott, hogy miért történt ez, s meditációi közben arra a következtetésre jutott .hogy lám itt is van lehetőség burkolt árdrágításra. Ugyanis a seprési díjat nem csökkentették, holott szerinte ez lett volna logikus. Vajon mit szólnak ehhez &z illetékesek? —, kérdi végül levelében) Levelének tartalmát a legilletékesebbel, a Békés megyei Kéményseprő Vállalattal közöltük, ahonnan a következő választ kaptuk: Eddig valóban havonta jártak a kéményseprők a házakhoz, most viszont kéthavonkénti. Ez nem jelenti azt, hogy fele munkát végeznek. Az intézkedés központilag történt erre vonatkozóan és természetesen a tűzrendészet! hatóságokkal egyetértésiben. Oka, hogy az utóbbi években a lakosság zöme korszerű fűtőanyagot használ — olaj, gáz stb. — így a kémények tisztítását sem szükséges havonta elvégezni, hiszen kevesebb a szennyeződési lehetőség. Ami pedig a havi díjat illeti, ez félreértés, hiszen a tisztítási dijat nem hónapokra, hanem egy évre állapították meg. anyag, akkor csak egyes állatfajtákra állítsanak elő tápot, de erről tájékoztassák a lakosságot és akkor tudja, mihez alkalmazkodjon, milyen állatokat érdemes nevelni, hogy ne okozzon gondot a szükséges takarmány beszerzése. Másik javaslata, hogy ha nincs elegendő keverőkapacitás az illetékes üzemnél, vegyék fel a kapcsolatot a Mezőhegyest Állami Gazdasággal, amelynek nagy kapacitású távkeverő üzeme van és feltehetően vállalhatna bérkeverést ist Természetesen ezen kí vül még számos más megoldásra van lehetőség, csak meg kellene találni a módját annak, hogyan lehetne az ilyen irányú igényeket kielégíteni Me_ zőhegyasen. Csak a kirakatban... Furcsa eset történt meg egy® békéscsabai olvasóval a napokban. Járt egy olyan üzletben, ahol nem eladó az áru, bár szebbnél szebb cikkeket láthatnak a vásárlók a kirakatban és bent Is. Olvasónk vásárlási szándékkal kereste fel a békéscsabai népművészeti boltot, mert a kirakatban látott Ízléses, hímzett gyeirndkruhácska nagyon megtetszett. Sajnos, a vásárlásból nem lett semmi, mert a boltban nem találtak belőle egy darabot sem. Talán ez nem is bosszantotta volna a vásárlót annyira, mint az Itt dolgozók magatartása. Jóformán szó-' ba sem álltak vele. Amikor azt mondta, hogy a kirakati ruhácska jó lenne, mert a nagysága S-as, még csak nem is válaszoltak, nyugodtan gombolyították a megkezdett fonalat, amin korábban is dolgoztak. Olvasónk — enyhéin szólva — furcsának vélte magatartásukat, ugyanis más boltban készséggel beveszik a kívánt árut, vagy ha éppen akkor nem tudják, közük, hogy mikor jöhet érte. Egy bolti dolgozónak többek között ez is erényei közé tartozik. Szerdán délelőtt Gyopároson tartotta soron következő ülését a KISZ Békés megyei Végrehajtó Bizottsága. A résztvevőik elsőként a inegyel. bizottság és a határőrség orosházi KlSZ-bizofct- ságának közös tennivalóit vitatták meg, különös tekintettél a fiatalok honvédelmi nevelésére. Szó volt azokról a formákról és módszereikről is, amelyek révén a fegyveres testületek fiataljainak KlSZ-munkája tovább javítható. A végrehajtó bizottság tagjai A Magyar Mezőgazdasági Múzeum immár háromnegyed százada szolgálja mezőgazdasági kultúránk, a haladó agrártudományok tudatosításának, népszerűsítésének ügyét A múzeumoknak otthont adó, történelmi hangulatot árasztó Vajdahunyad- várba látogatók beszédes bemutatókon, kiállításokon, kincseket érő tárgyakon át pillanthatnak be a magyar mezőgazdaság múltjába, jelenébe, s mérhetik le eközben azt a nagy fejlődést, járhatják be gondolatban azt a hosszú utat, amelyet ez az ágazat az évek hosszú során át megtett Kereken négyezer négyzetméternyi kiállítási területen több mint 300 ezer tárgy szolgálja a szakmai műveltség ápolásának ügyét Hogy közülük melyek a legbecsesebbek? Nehéz lenne vagy talán nem is lehet a kérdésre egyértelműen válaszolni. Van, aki a vadászati kiállítási részre szavazna. Igaza lehet mert hiszen a szakértők egybehangzóan vallják, hogy a világon másutt nincs ilyen értékes kiállítási anyag együtt s hogy a világrekorder dámszarvas és őzagancs éppen a mi birtokunkban van, a Magyar Mezőgazda- sági Múzeumban őrzik azokat Vagy még egy példát: hozzáértők és kíváncsiskodók mindig elragadtatással állnak meg az anatómiai különlegességnek számító híres Kincsem telivér csontváza előtt Ez adott alapot annak az izomzatnak, amely az 54 versenyében verhetetlen maradt csodalovat sikerre vezényelte. A jubiláló múzeumban nemzedékek ismerték meg őseink ve- rítékes földművelő munkáját s a mostani látogatók a jelen mezőgazdaságának, élelmiszergazdaságának bemutatóit szemlélve, érzékelhetik, láthatják az utóbbi évek rohamos fejlődését is. Miközben a múzeum dolgozói — agrár-, kertész- és erdőmérnökök, agrártörténészek, néprajzosok és muzeulógusok közösen keresik agrártörténetünk múltját kutatják az előrehaladás tanulságos bizonyítékait — egyben formálják a holnap mezőgazda- sági múzeumának témáit is. Most azt tervezik, hogy az eddiginél is szélesebb skálán mutatják majd be az egész élelmiszer és fagazdasági vertikumot A kor követelményeihez is alkalmazkodva, egy kicsit közgazdasági szemléletből fakadóan akarják szemléltetni, hogy e nagyon fontos ágazat milyen szerepet játszik és milyen jelentős helyet foglal el népgazdaságunk egészében, hogy milyen szakaszon ment keresztül, amíg eljutott mai fejlettségéig. Világszerte elismert eredmények, e kor szellemét is figyelembe vevő útkeresések, tervek — ezek jellemzik a 75 éves Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkáját Hogy a holnapot is sikeresen formálják, ahhoz az elmúlt 75 év gazdag, kincseket érő tapasztalata, s az elődeikre tisztelettel emlékező, a haladó hagyományokat folytató mostani szakemberek hozzáértése a fő biztosíték. Egyébként a Magyar Mezőgazdasági Múzeum nemzetközi elismerését tükrözi az a tény is, ezt követően a KISZ KB 1968. december 27-i határozata végrehajtásának tapasztalatait beszélték meg, a KISZ Orosházi Járási Bizottságának jelentése alapján. A határozat, amely .Arccal az alapszervezetek felé” jelszó jegyében az alapszervezeti munka megerősödését szorgalmazta, az orosházi járásban a KISZ-fiatalok öntevékenységének növekedését és a mozgalmi munka sokszínűségét eredményezte — állapították meg az ülés résztvevői. hogy Líblice és Stuttgart után éppen a jubileum alkalmával április 19—23 között Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián rendezték a Mezőgazdasági Múzeumok III. Nemzetközi Kongresszusát. Neves szakemberek, nemzetközileg is elismert tudósok adtak ezúttal találkát egymásnak Budapesten. Az agrár- muzeológiai és az agrártörténelem különböző hazai kérdései a nemzetközi tudósgárda érdeklődésének a középpontjába kerültek. Különböző témákban ezúttal csaknem kétszáz előadás hangzott el, ez pedig tízszer annyi, mint a már idézett legutóbbi stuttgarti kongresszuson volt A Mezőgazdasági Múzeumok in. Nemzetközi Kongresszusán szerzett tapasztalatok bizonyára jelentősen hozzájárulnak mező- gazdasági múzeumunk további sikereihez, agrárkultúránk fejlődéséhez. Dr. Fehér Károly Meggyógyulnak a beszédhibás békési gyerekek Októberben indította logopédiai tanfolyamát a békési művelődési központ, ahol jól felszerelt helyiségben Kiss Imréné javítja az óvodás korú és az alsó tagozatos gyerekek beszédhibáit A munka eredményességét bizonyítja, hogy azóta öt gyerek távozhatott gyógyultan a művelődési központ tanfolyamáról. Ide figyeljen direktor! Kéthetenként érkeznek a vendégek a gyulai SZOT- MEDOSZ gyógyüdülőbe. Vannak, akik a biztonság kedvéért egy kis „hazait” is hoznak magukkal. Ám kiderül, hogy arra semmi szükség nincs. Ember legyen a talpán, aki képes többet enni, mint amennyit itt kap. Emellett választékos, ízletes is az étkezés. Nemrég az egyik vendég a turnus végén tréfás szemrehányással mondta az igazgatónak: — Ide figyeljen, direktor! Látja, hoztam hét szál kolbászt, most vihetem haza. Aztán szépen becsomagolta a világot látott „hazait” és gondosan elhelyezte a bőröndjében, nehogy a holmija zsíros legyen tőle. BÉKÉS 5 1971. ÁPRILIS 29. V Szodahiány Mezőhegyesen Mezőhegyesen az ÁFÉSZ 18-as majori üzletében igen jó az ellátás, az üzletvezető kitűnő beszerzőnek bizonyult, s a vásárlók tulajdonképpen semmiben sem szenvednek hiányt ,csupán egy dolog kivételével. Ez pedig az üveges szódavíz. Köztudomású, hogy a környéken és Mezőhegyesen is a legrosz- szabb az ivóvíz, ezért a lakosság gyakrabban vásárol szódavizet. Ezzel próbálják némileg is csökkenteni az ivóvíztogyasztást, illetve, szomjúságukat enyhíteni. A 18-as boltban azonban hiába kérnek a vásárlók, nem kapnak szódavizet. A boltvezető szerint szállítási kapacitás hiánya miatt nem jut ide a kért áru. Ez a válasz nem nyugtatja meg egyáltalán a vásárlókat, hiszen ha másik boltba mennek — természetesen jóval távolabb a lakóhelyüktől — akkor meg tudják vásárolni, s joggal kérdik, a 18-as boltban miért néni juthatnak hozzá a kért áruhoz. Reméljük, az ÁFÉSZ megteszi a szükséges intézkedést a lakosság ilyen irányú igényeinek kielégítésére is. Ne tartsanak állatokat? Hetvenöt éves a Magyar Mezőgazdasági Múzeum