Békés Megyei Népújság, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-23 / 95. szám
Új csatorna készül a Míortt pártbizottság És a mécybi TanAcs l'Apía Jubilál a megyei kórház A Gyulán, működő megyei kórház ez évben ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. Eb- ből az alkalomból május 27—28 —29-én Gyulán jubileumi tudományos üléssorozatot, valamint emlékünnepséget rendeznek. A megnyitó ünnepély a városi tanács dísztermében lesz, s az ország, valamint a megye minden részéből érkeznek majd neves orvosok, egészségügyi szakembereik, előadásokat tar« tanak. Ezenkívül kiállítások is szerepelnek a programban. Többek között a résztvevők Battonyán, a vasút és a gépállomás környékén, valamint az új településen közel 3 kilométer hosszúságú belvízlevezető csatornát épít a mezőkovácsházi vízitársulat. — TORONYZENE MA ESTE. Orosháza alapításának évfordulója alkalmából ma, pénteken este fél 8-kor a Petőfi Művelődési Központ fúvószenekara toronyzenét ad az evangélikus templom tornyában. Német ifjúsági vezetők Békéscsabán Az úttörőmozgalom fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre drezdai ifjúsági vezetők érkeztek Békéscsabára. A küldöttség tagjai — U. Geissler, M. Quen- zel és W. Friedenberger — részt vettek a jubileumi ünnepségeken, majd a békéscsabai iskolákkal, az úttörőélettel ismerkedtek, találkoztak munkásmozgalmi veteránokkal, ellátogattak a KISZ-táborba. A következő napokban pedagógusokkal, úttörőkkel cserélik ki tapasztalataikat és felkeresik Gyula nevezetességeit, majd szombaton utaznak vissza az NDK-rba. Értelmiségi Klub alakul Csorváson Április 22-én este 6 órakor a Művelődési Házban tartja alakuló ülését a csorvási Értelmiségi Klub. Az első rendezvény dr. Kulin Györgynek, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatójának előadása, melynek címe: A művelt ember és a csillagászat. — ROSSZ TRÉFA. Fetszállas után néhány perccel visszatért a repülőtérre az ír légitársaság egyik repülőgépe 108 utassal. Ugyanis egy ismeretlen telefonáló közölte, hogy a gép fedélzetén 12 dinamitrúi található. A bejelentés valótlannak bizonyult.- AZ ORSZÁGOS KIVÁLÓ KISIPARI SZÖVETKEZET.' A Békéscsaba és Vidéke Textilfeldolgozó Szövetkezet elnyerte az Ország Kiváló Kisipari Szövetkezete címet. Az átadási ünnepséget április 28-án délután 4 órai kezdettel tartják meg Békéscsabán, az Ifjúsági és Üttörőház nagytermében. — ÉHEZŐ PARASZTOK, ötszáz éhező paraszt vonult be a brazíliai Palmares városába. Vezetőjük felkereste a polgármestert és tájékoztatta őt sorsukról, míg az asszonyok és gyermekek a városban koldulni kezdtek. ügyeletes, riporterünk *- GYILKOSSÁG RÖPLABDAPÁLYA MIATT. Négy rendőr letartóztatott, majd agyonveri egy 35 éves asszonyt Sao Paulában, mert a szomszédos gyermekek számára engedély nélkül röplabdapályát építtetett. A négy rendőrt őrizetbe vették. — OLVASÖ KÖZSÉG. Eleken, a községi könyvtárban az elmúlt év végén 1167 olvasót tartottak nyilván. A statisztikai kimutatás szerint legtöbben — 438-an — 14 éves és ennél fiatalabb olvasója van a könyvtárnak. BETÖRŐ JÁRT A PRESSZÓBAN Magyarbánhegyesen április 21-én. hajnalban az ÁFÉSZ eszpresszójába ajtóbetörés útján ismeretlen tettes hatolt be. A nyomozás eddigi adatai szerint az ismeretlen betörő 590 forint készpénzt, s több mint 500 forint értékű italt, cigarettát vitt el. Az ügyben és az ismeretlen tettes felkutatására a mezőkovácsházi rendőrkapitányság nyo. mozást indított. ÖNBETÖRÉS Darabos László 56 éves anyagkiadó feljelentést tett az orosházi rendőrkapitányságon, hogy az általa vezetett orosházi üveg. gyári raktárból ismeretlen tettes lefűrészelte a lakatot, s onnan munkaruhákat, gumicsizmákat vitt el, több, mint ötezer forint értékben. A nyomozók a helyszíni szemle és a nyomozás során megállapították, hogy Darabos állítása a betöréssel kapcsolatmegtekintik az Erkel Ferenc életét és munkásságát bemutató kiállítást, az Erkel Diák Ünnepségek alkalmából rendezett fotókiállítást, valamint egy bélyeg- kiállítást is. Az ünnepségsorozat egyik fénypontja lesz az orgona, hangverseny. Évforduló Nyolcvan évvel ezelőtt, 1891, április 23-án született Szergej Szergejevics Prokofjev, a kiváló szovjet-orosz zeneszerző. Tüneményes zenei adottságai már igen korán jelentkeztek; ötéves korában komponált, és 12 éves koráig tucatnyi zongoradarabot, három operát és szimfóniát írt Legkiemelkedőbb darabjai: Rómeó és Júlia, balett; XX. hegedűverseny; Péter és a farkas; Alekszander Nyevszkij, óratórium- Háború és béke opera stb. 1953 márciusában hunyt el Moszkvában. ban „sántít”, amit az is alátámasztott, hogy lakásán a házkutatás során előkerültek az eltűnt holmik. Kihallgatása során azzal próbált magyarázkodni, hogy el akart menni a vállalattól és az eltulajdonított holmikat később értékesítem akarta. HALÄLRA GÁZOLTA A VONAT Nóránt János 43 éves mező- kovácsházi lakos április 21-én, a késő esti órákban induló vonattal Magyarbánhegyesire utazott és eközben szerencsétlenség érte. A nyomozás eddigi adatai szerint feltehető, hogy Nóránt a vonatban elaludt, s amikor Ma- gyarbánhegyesről a vonat kiindult, ébredt fel, le akart ugrani a már mozgó vonatról és eközben a kerekek alá került Ezt a feltevést látszik igazolni az is, hogy a szerencsétlenül járt ember holttestét a magyarbán- hegyesi állomástól 300 méternyi, re találták meg; Szesztilalom A Belkereskedelmi Minisztérium felhívja a vásárlók figyelmét, hogy az országgyűlési képviselői és tanácstagok választár sáról szóló törvény és kormány- rendelet szerint 1971. április 24-én déli 12 órától 1971. április 26-án 12 óráig szesztilalom lép életbe. Az említett időszakban az üzleteknek, vendéglátó egységeknek a közönséget szeszes itallal bármilyen formában kiszolgálni tilos. Tovább tart a meleg Várható időjárás ma estig: Kevés nappali felhőképződés, eső nélkül. Éjszaka gyenge, napközben kissé élénkebb, változó irányú szél. A hőmérséklet alakulásában lénye, ges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Emberrablás Svájcban Mai névnap: Béla Béla nevünk eredetére nézve kétféle magyarázat van: az egyik szerint a szláv „belit”: ,.ra- gyogó”, vagy az orosz „bjeiüj”: ,,fehér” szavakból ered, a másik szerint az Adalbert, Albert alapszava, melyben az „adál” ógermán szó „nemes”-t, a ,.beruht” pedig „ragyogó”-t jelent. — MÁSFÉL SZÁZ JÁRMŰ. Több mint százötven járművet kínáltak eladásra a vasárnap Orosházán megrendezett országos autó-, motorfcerékpárvásá'- ron. Az eddigi legtöbb 114 személygépkocsiból — melyek között szinte valamennyi típus megtalálható volt — ezúttal is több gazdát cserélt. Többek közölt Trabantok, Wartburgok iránt volt nagyobb az érdeklődés. BÉKÉS HEGYÉ Fernand Müller masszázs-sza- lontulajdonos elrabolta Ausztria zürichi főkonzulátusának tisztviselőjét, Luise Kneisslt (a képen). Az emberrabló 5 millió svájci frank válságdíjat követel Luise Kneissl szabadon bocsátásáért, valamint különgépet maga és családja számára, hogy azon Spanyolországba utazzon. (Telefotó — AP—MTI—KS) HfPÚJSiCt Aa MSZMP megyei bizottsága És a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17, m. emelet. Telefon: 12—196. 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, n.j Tanácsköztársaság útja 6. Telefon: U—021, 11—051 Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszt) a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 20.— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Biztosítási és ÖNSEGÉLYZŐ CSOPORT