Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-30 / 75. szám

M A Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYE* PAMTBIZOUSÁG É S A MEGYEI TMiACS LAPJA NÉPÚJSÁG 1971. MÁRCIUS 30., KEDD Ära: 1 forint XXVI. ÉVFOLYAM, 75. SZÁM LOTTÖ­TARGYNYEREMÉNY- SORSOLAS (6. oldal) AZ I. BÉKEKÖLCSÖN- SORSOLÁS NYERŐSZÁMAI (10. oldal) „Esküszöm, hogy hazámat...'” Katonaújoncok eskütételéről szóló riportunk a 3. oldalon. mMnBBEB*aas8eaae*»aecBaB8saa»B«afeaaas«asBa»aa«aaaaa»aBeaa»ssaaaaaaasBBseas»ai Ez MSZBT munkájáról, szervezeti változásokról tárgyalt a megyei elnökség A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Békés megyei elnöksé- j ge március 29-én tartotta ülését Békéscsabán. Boros Gergely el­nöki megnyitója után Kovács Ferencné, a Magyar Szocialista Munkáspárt Megyei Bizottság Propaganda és Művelődésügyi Osztályának megbízott vezetője értékelte az MSZBT megyénk­ben végzett munkáját Megál­lapította, hogy a baráti társaság megalakulása óta eredménye­sen segíti a párt munkáját, a két nép barátságának elmélyí­tésében. A megyei pártbizottság elismerését tolmácsolva köszöne­tét mondott az elnökségnek az eddig végzett odaadó munkájá­ért. Ezt követően ismertette a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Titkárság 1970. július 6-i ülé­sén hozott határozatát, mely bi­zonyos szervezeti változásokat jelöL meg az MSZBT megyei felépítésében is. Ehnez a napi­rendi ponthoz az elnökség csak­nem valamennyi tagja hozzá­szólt. Legvitatottabb volt a ho­gyan tovább a barátsági munka erőteljesebb társadalmasításával foglalkozó téma. A határozat érteimében az elnökség társa­dalmi megbízatása a mai nap­pal lejárt. A barátsági munka folyamatosságának biztosítására új szervezeti forma vált szüksé­gessé. A vita során kikristályo­sodott a teendő: a barátsági munka folytonossága a tömeg­bázis szélesítését követeli meg. Célja, hogy a Szovjetunió isme­rete eljusson 9 dolgozók vala- I mennyi rétegéhez. Erre legjobb formának ígérkezik a tagcsopor­tok önkéntes megalakulása üze­mekben, gazdaságokban, intéz­ményekben egyaránt. Ezzel kap­csolatban a határozat hangsú­lyozza az MSZBT párt- áliami és társadalmi szervek együttmű­ködését. A magyar—szovjet ba­rátság gondolata évtizedeken ke­resztül behatolt a köztudatba és mély gyökerekkel rendelkezik megyénkben is. Van testvér-me­gyénk. Penza, ilyen jellegű üze­meink is vannak. E kezdemé­nyezés szélesí lésére való törek­vés még inkább segíti a két nép életének közelebbi megismeré­sét. Hangzott el javaslat a szo­cialista brigádok szovjet—ma­gyar munkaversenyére, kölcsö­nös cserelátogatására. Az új szervezeti forma a tag­csoportok kialakítása most van kezdeti stádiumban. Sikere nagyban függ a helyi pártbizott­ságok, pártszervezetek hozzá­állásától, agitatív munkájától, de nem nélkülözheti az MSZBT harcban kipróbáit aktíváinak odaadó tevékenységét sem. Kovács Ferencné összefogla­lója után Boros Gergely elnök, az elnökség nevében lemondott, s ezzel a határozat értelmében az elnökség társadalmi megbí­zatása lejárt. Az elnökség tagjai a későbbiek során kidolgozandó munkabizottságokban tevékeny­kednek maid a szoviet—magyar barátság további erősítéséért. (r> Ma kezdődik az SZKP kongresszusa Küldöttségünk megkoszorúzta a Lenin-mauzóleumot A Pravda hétfői vezércikké­ben az SZKP kedden nyíló 24 kongresszusának tiszteletére fo­lyó szocialista verseny eredmé-. nyeit méltatja. Megállapítja, hogy a kongresszus előtt sok moszkvai és leningrácb vállalat határidő előtt teljesítette válla­lását, üzembe helyezték a Vol­gái autógyár első részlegét. Ka­zahsztánban és Nyugat-Szibériá- ban pedig szuperteljesítményű nagyolvasztók kezdték meg üze­müket. Nagy sikereket értek el az ukrán bányászok: az év első három hónapja alatt 3 millió tonna szenet termeltek ki ter- ven felül. Ezek az eredmények A BW heti i programja A VII. Békéscsabai Ifjúsági Napok következő rendezvényé­re április 1-én, csütörtökön ke­rül sor az ifjúsági és úttöröház. ban. Délután 3 órától a Rózsa Ferenc Gimnázium KlSZ-szer- vezete emlékezik meg hazánk felszabadulásának 26. évfordu­lójáról. Pélután fél 6-tól és es te 8 órától Divat show címmel műsoros divatbemutató lesz. A műsorban fellép Rátonyi Ró­bert, Gobbi Hilda, Kovács Jó­zsef, Poór Péter. Monyóik Il­dikó, Késmárky Marika, Gál- ffy János, s közreműködnek a Balikó-nővérek és a Winkei- mayer—Brass-együttes tagjai. A divatbemutatón Molnár Margit tv-riporter konferál, s a mane- kenek az OKlSZ-labor terve­zésében készült legújabb mo­dellekben jelennék meg. tanúsítják, hogy az új ötéves terv jó ütemben indult. A kong­resszusi verseny lendületében kifejezésre jutott, hogy a kom­munizmust építő szovjet dolgo­zók egységesen és összeforrot­tan sorakoznak fel harcos élcsa­patuk, az SZKP mögött — írja a Pravda. A lap hétfői számában Ed­ward Gi ereknek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, Kurt Bachman nak, a Német Kommu­nista Párt elnökének és Jorge Colle Cuetonak, a Bolíviai Kom­munista Párt Központi Bizottsá­ga első titkárának cikkét közli a7 SZKP 24. kongresszusának jelentőségéről. A magvar pártküldöttség, amelv Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának ve­zetésével vesz részt az SZKP XXIV. kongresszusán, hétfőn megkoszorúzta a Lenin-mauzó­leumot A Piros szegfűkből kötött ko­szorú nemzetiszínü és vörös sza­lagján aranybetüs felirat: „Vla­gyimir Ujics Leninnek — az MSZMP küldöttsége”. A koszorúzáson szovjet rész­ről jelen volt Vlagyimir Kirillin teiniszterelnökhelyettes. Jevge- nyii Kiszeliov. az SZKP KB osztályvezetőhelyettese, vala­mint más hivatalos személyisé­gek. Ott voltak a moszkvai ma­gyar nagykövetség vezető beosz­tású diplomatái is. A koszorúzást követően ® magyar pártküldöttség még a hivatalos megnyitó előtt — meg­látogatta a Képzőművészeti Akadémia ünnepi kiállítását, amelyet az alkotók és a rende­zők az SZKP XXIV; kongresszu­sának ajánlottak. A vendégeket Nyikolaj Tomsz- kij. az akadémia elnöke fogad­ta, majd kalauzolta végig a ki­állítási termeken. A kiállítási sétát követő be­szélgetéseken Kádár Íán06 elis­meréssel szólt a látottakról, a szovjet festő, szobrász, grafikus akadémikusok legutóbbi alko­tásai róL A hétfői nap harmadik prog­rampontja is művészeti esemény volt. A Kádár János vezette de­legáció a Gorkij utcai kiállító­teremben megtekintette a Re- pin-díjas népi iparművészek ki­állítását: csipkéket, szőtteseket, mesefigurákat, faragványokat, díszes dobozokat. A vendégeket ezúttal Nvikoláj Kuznyecov, az OSZSZSZK művelődésügyi mi­nisztere fogadta és ismertette meg a gazdag kiállítási anyag­gal. (MTI) Ma befeiezSdnek a re>öl5gyűlések Csaknem százezer résztvevő - Tizenegyezer hozzászóló a tanácstagi jelölőgyűléseken Április 3-án délelőtt 9 órától — szintén az ifjúsági és úttörő­ház nagytermében — kerül sor a III. Üttörő Nemzetiségi Ta­lálkozóra. Köszöntő beszédet Babák György, a városi tanács vb elnökhelyettese mond. Dél­után 3 órától a békéscsabai Ba­lassi, valamint a gyulai és bat- tonyai néptánc-együttesek aján­dékműsort adnak az úttörő ta­lálkozó részvevőinek. A város úttörőcsapatai ünnepi gyűlése­ket tartanak az általános isko­lákban. A 4-i, ünnepi programot kü­lön közöljük. Az országgyűlési választóke­rületi jelölőgyűlések befejezése után a mai napon március 30-án véget ér a tanácstagi jelölőgyű­lések sorozata is megyénkben. A március 15-e óta tartó vá­lasztási előkészületeknek ez a szakasza a rendelet értelmében március 31-én zárulna. Meggyor­sította azonban a jelölőgyűlé­sek megtartását az a szervezés, amely jól hangolta össze a la­kosság szabadidejét a jelölő­gyűlések időpontjával. így el­enyésző azoknak a helyeknek a száma, ahol a jelölést meg kel­lett ismételni. A legfrissebb tájékoztatás szerint a 3064 tanácstagi vár lasztókerületből 3049-ben siker résén megtartották a jelölést. 2948 helyen egy személyt jelöl­tek tanácstagnak. Választási törvényűnk de­mokratizmusát, a választópolgá­rok szabad akaratát hűen tük­rözi az is, hogy 101 jelölőgyűlé­sen történt kettős, illetve többes jelölés. Mindössze 89 esetben nem fogadták el a Hazafias Népfront helyi bizottságának javaslatát és helyébe mást je­löltek a jelölőgyűlés résztvevőt Változatlanul jó volt a vár lasztópolgárok érdeklődése is. A lezajlott 3049 jelölőgyűlésen ed­dig 96 ezer 554 választópolgár vett részt és 11 ezer 364-en szó­laltak fel. Ezek a számok még növekednek, hiszen Orosházán és a békési járás néhány közsé­gében ma tartják meg az utolsó jelölőgyűléseket: összesen 15 választókerületben. A jelölőgyűléseket követően április 2—18-lg a helyileg legal­kalmasabb időpontban választói gyűléseket tartanak városokban és községekben. A választási gyűlések megtartását követően a legjelentősebb törnegmozgcsítá. si feladat április 25-re, a válasz­tás napjára összpontosul. Ez ugyancsak komoly szervezési munkát igényel a pártszervek­től. a Hazafias Népfronttól és az aktíváktól. A jelölőgyűlések si­kere arra enged következtetni, hogy a választópolgárok időben eleget tesznek majd a törvény­ben biztosított kötelezettségiek­nek. Vasárnap is dolgozlak a földeken Igazi tavasz, verőfényes szép | idő köszöntött megyénkre már­cius utolsó vasárnapján. A me­zőn időszerű munkákra hasz­nosították a kedvező időjárást. Megyeszerte dolgoztak a vető­gépek, számos helyen készítet-1 ték a talajt a tavasziak alá. A kondorost Dolgozóit Tsz hatá­rában például a vetögépeken I kívül lányok, asszonyok népes csoportja ültette a maghozó sárgarépa- és cukorrépa-dug­ványt. A kertészetben a fólia alatt ültették a palántákat, szellőztették, tavaszi napfény­hez juttatták a zsenge növény- j állományt. Hasonló szorgos munka folyt az orosházi Szabadság és me­gyénk számos más termelőszö­vetkezetének • földjén. Benépe­sültek a háztáji porták is. Tisz­togatták a gyümölcsfákat, ás­tak. veteményeztek a zöldséges, kertekben. A házikertek fólia­sátraiban palántát ültettek, szel­lőztettek és egyéb időszerű munkával foglalatoskodtak. Ütrakeltek a természetbará­tok. a kirándulók is. A szarvasi Arborétumot csoportosan ke­resték fed fiatalok, felnőttek j egyaránt, sokan keresték fel a gyulai középkori Várat és me­gyénk más nevezetességeit. I

Next

/
Thumbnails
Contents