Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-25 / 71. szám

« Kormányzó és szolgáló politika Amikor négy esztendővel ez­előtt megválasztottuk ország­gyűlési képviselőinket és ta- banácstagjainkat, nem egy­szerűen embereket választot­tul ik, nemcsak alkotmányos jo­gunkkal éltünk és állampolgári kötelességünknek tettünk eleget Szavazatainkat a választottaink által képviselt politikára adtuk, s erre készülünk most is. Nincs okunk elbizakodottság­ra, önelégültségre, de arra sem, hagy szemérmesen elhallgassuk: hazánk, társadalmunk határo­zottan halad a szocializmus tel­jes felépítésének az útján. Tör­vényesség, alkotmányos rend van országunkban, szakadatla­nul fejlődik a szocialista demok­rácia. Gazdagodik a haza, s vele együtt gyarapszanak állampolgá­rai is — anyagi javakban, kul­turális értékekben, emberségben egyaránt. Magyarország megbe­csült tagja a szocialista világ- rendszernek, nemzetközi tekinté­lye nagy. A világ dolgaiban kicsit is járatos ember tudja: ezek az eredmények csak jó politikával érhetőek el. Ennek a politikának pedig a munkásosztály, a párt a kovácsa. Az MSZMP elvi alapokról ki­indulva határozta meg szövetsé­gi politikáját is, amit a hétköz­napi szóhasználat népfront- politikaként emleget. Ennek az elvi politikának az a felismerés az alapja, hogy a szocializmus —, amely kezdetben csak egy osztály — a munkások —, csak egy párt — a kommunisták ügye, altkor juthat el a megvalósulás korszakába, ha az égés? nép cél­jává gondjává, ügyévé válik. Tehát a szocializmus felépítése céljából kovácsolja a párt azt a politikai szövetséget, amelynek „elemi alapja a tudatosan' fel­ismert közös érdek, az igazi ha­zaszeretet és az a szándék, hogy hazánk felvirágoztatásán mun­kálkodjunk együtt a közösség boldogulására”. Ezen a ponton a szilárd elvi politika felmutatja a lényegétől elválaszthatatlan másik arcula­tát is: ez a marxista—leninista politika egyben nemzeti politika is. Hiszen az új társadalmi rend, a szocializmus átformálja a ha­zát is, s minden polgárának ha­zájává válik; azoknak a milliók­nak is, akik alig több, mint ne­gyed százada még hontalannak, mostohagyereknek érezték ma­gukat ebben az országban . Nemzeti érdekeinket, békén­ket, függetlenségünket magunk­ban nem lennénk képesek meg­védeni. Nem is kényszerülünk erre, hála nemzeti s egyszers­mind internacionalista politi­kánknak. Békénk és független­ségünk legfőbb biztosítéka szo­ros szövetségünk a Szovjetunió­val és a szocialista országokkal. Szövetségeseinkhea való viszo­nyunk „nyílt és megingathatat­lan, szilárd elvi, internacionalis­ta alapokon nyugszik, és teljes összhangban van nemzeti érde­keinkkel”. Ám internacionalis­tának lenni nemcsak annyit je­lent, hogy számítunk másokra, hanem azt, hogy ránk is szá­míthatnak. Politikánk így is ér­telmezi az internacionalizmust. Szolidaritást vállalunk minden néppel, amely a világ bármely részén szabadságáért, nemzeti függetlenségéért, az emberi ha­ladás ügyéért harcol. Szolidári­sak vagyunk, mert tudjuk: a mi szabadságunk és független­ségünk is fenyegettetik azáltal; ha bárhol a világon, bármely nép szabadsága, függetlensége csorbát szenved; saiát embersé­günkben támadtatunk meg, ha az emberi haladást bármi­lyen támadás éri. Négy esztendő múltán újra választásokra készül az ország. S újfent nemcsak személyekre, hanem általuk képviselt politi­kára is szavazunk. Arra a poli­tikára, amely további boldogu­lásunk záloga, amely egvszerre kormányozza az országot és szol­gálja a népet. A mi politikánk­ra. Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A NÉPÚJSÁG 1971. MÁRCIUS 25, CSÜTÖRTÖK An 80 fillér XXVI. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM Félidőben a ielölőqyülések Ötvenegyezer résztvevő — Több mint ötezer felszólaló Növényvédelem ■■ I rr r rrI — repülőgépről Megyeszerte javában zajlik a jelölőgyűlések sorozata. Elmond­hatjuk, hogy az elmúlt időszak­ban jóit vizsgáztak a különböző választási bizottságok és aktí­vák. Hozzávetőleges számítások szerint több ezer aktíva vállalt részt ki választás, belpolitikai életünk nagy eseményének elő­készületeiből, s fáradozásuk e nagy munka minden területén jól kamatozott. Sokat tették azért, hogy határidőre befeje­ződjék a válasatojogos ultak ösz- szeírása. Ennek alapján a helyi tanácsok végrehajtó bizottságai megyénkben összesen 316 ezer 129 választó-jogosult személyt vették fel a választók névjegy­zékébe A A választási törvénynek meg­felelően a megyei tanács már korábban megállapította a helyi tanácsok választókerületeinek számát Eszerint megyénkben összesen 3064 helyi tanácsi vá­lasztókerület van — a négy vá­rosban a választókerületek szá­ma 620. A helyi végrehajtó bi­zottságok ennek megfelelően ki­alakították a tanácsi választó­kerületek területét,. s ezt a la­kosság tudomására hozták. Va­lamennyi helyen programot dol­goztak ki a jelölőgyűlésék elő­készítésére és megtartására. Nagy gondot fordítottak arra, hogy mind a hely, mind pedig az időpont jól alkalmazkodjék a lakosság munkarendjéhez. En­nek is betudható, hogy a 3064 tanácsi választókerületből az el­múlt hét péntekig 1505-ben tar­tották meg a jelölőgyűlést. (Ez a szám ma már sokkal több.) Ebből 1457-ben egy személyt je­löltek tanácstagnak, míg 48 vá­lasztókerületben kettős, és ket­tőben hármas jelölés történt. A hozzánk érkezett értesülések ar­ról tanúskodnak, hogy már ed­dig is 5i ezer 423 választópol­gár jelent meg a jelölőgyűlése­ken és 5 ezer 467-en hallatták szavukat az összejövetelek fóru­mán. Legtöbbjében eleven ér­deklődés kisérte az eseményso­rozatot és ez — sok egyébbel együtt — azt példázza, hogy év­ről évre csökken azoknak az ál­lampolgároknak a száma, akik közömbösek a közösség dolgai iránt. Ugyanakkor azt bizonyít­ja, hogy a legutóbbi választá­sok óta megnőtt a tanácsok rangja, tekintélye és megnőtt a végzett munka értéke is. A vá­lasztópolgárok nagy aktivitást tanúsítottak szűkebb hazájuk, a községük jövője iránt. Igények merültek fej a jelölőgyűléseken a helyi gondok megoldására és a felszólalók legtöbbje vállalta annak segítését. Gondoskodás történt arról, hogy a jelölőgyű­léseken elhangzott közérdekű ja­vaslatokat a helyi tanácsok, nép- frontíbizottságok összegezzék és megvalósításukat rangsorolják. Hozzátartozik az elmúlt idő­szak krónikájához, hogy egyes tanácstagi jelölőgyűléséken nem jelentették be: ki az országgyű­lési képviselőjelöltjük. Jő ha-1 tással lenne a választópolgárok­ra, ha az országgyűlési képvise­lőjelölték választókerületükben több tanácstagi jelölő gyűlésen megjelennének. A választási munkát előké­születeiben jelenleg tehát a je­lölőgyűléseknél tartunk. Az ed­digi tapasztalatok szerint jó együttműködés alakult ki a pártszervezetek, a népfrontbizott­ságok és a tanácsok között. Úgy véljük, jogos a várakozás, hogy a következő időszakiban sem ad­ják alább, ugyanis a jelölőgyű­léseket követően április 2—18-ig bezárólag a helyileg legalkal­masabb időpontban választógyű­lések megtartására kerül sor. Valamennyi községiben ismert a választási gyűlés időpontja, így már most foglalkoznak annak előkészítésével, szervezésével. (Szegedi tudósítónktól) A Gazdasági Bizottság mült évben hozott határozata a vas­úti teherkocsifordulók meggyor­sítására, mely szerint 1970. au­gusztus 15-től 1971. február 28- ig a késedelmes rakodások ese­tén fokozott bírságolást kell al­kalmazni, rendelkezés ideje le­járt. A GB 10.110/1971. sz. hatá­rozata azonban további intézke­désig fenntartja korábbi dön­téseit, aminek mind a vállalatok, mind a vasutas dolgozó iránt megvannak a maga okai és kö­vetelményei. A MÁV Szegedi Igazgatóságá­nak területén több közbevető intézkedést tettek a központi és a szolgálati ágak dolgozói a szál- líttatókkal tartott kapcsolatukon keresztül azért, hogy a GB ha­tározatának érvényt szerezze­nek. Ezzel együtt azért is, hogy csökkentsék a késedelmes rako­dásokat, s meggyorsítsák a vas­úti teherkocsifordulókat. Az említett határozat megértésre ta­lált mind a vasútnál, mind a i szállíttató feleknél. Mennyire hasznosan alakult az igazgató- j ság területén az említett idő­szakban a kocsiforduló és az ez­zel együttjáró kocsiálláspénz, azt az elmúlt hónapok adatai bi­zonyítják. A határozat előtti ha­sonló időszakban a kocsiállás­óra a feladásnál az összes ko­csiknál 7 százalékot tett ki, ugyanakkor a határozat érvé­nyességének idején 5,4 százalék­ra csökkent A leadási kocsik­nál a határozat előtti időszak­Tavaly kötött bérleti szerző­dést a Dombegyházi Állami Gaz. daság a Növényvédő Állomással egy repülőgépre. Igaz, nem ol­csó mulatság egy növényvédelmi ban 28,6 százalék volt a kocsi­állás-órák száma. A határozat érvényessége alatt ez 20,1 száza­lékra csökkent. Ez kocsikban mérve a leadásnál 17 ezer 250 olyan vagonnak felelt meg, ame­lyet hamarabb rendelkezésre bocsátottak. A rakodó vállalatoknál alkal­mazott különböző anyagi intéz­kedések és ösztönzők azonban nem mindenütt és nem mindig érték el céljukat. Az eredmé­nyek mellett ez károsán befolyá­solta a kocsifordulók gyorsítá­sát. Ettől függetlenül a vasutas dolgozóknak is mindent meg kell tenniük ahhoz, hogy a szál­lítási feladatokat minél eredmé­nyesebben végrehajtsák. Ehhez több mindenben szükséges vál­toztatni. Az igazgatóság terüle­tén ugyanis több vállalat képvi­selője panaszolta, hogy olykor késve vagy rosszul, esetenként pedig egyáltalán nem kapnak értesítést a küldemény érkezé­séről, valamint a kocsiknak ra­kodáshoz való beállításáról. Az iparvágánnyal rendelkező állo­mások nem mindig tartják be a grafikonos kiszolgálást, s így a várt vagonok több órás késéssel érkeznek az iparvágányra. Mindezért hasznos, ha a szol­gálati helyeken újból megvizs­gálják — a GB-határozatának szellemében —, hogy mit kell tenniük a gyorsabb rakodásért és a vasúti kocsifordulók meg­gyorsításáért Sziládi Sándor repülőgép, de — ahogyan azt a gazdaság szakemberei elmondot­ták — megéri, hiszen azóta a növényvédelmi munkák függet­lenül az időjárástól, rendben ha­ladnak. • Március 17-én ez a gép a Bánkúti Állami Gazdaság 1300 hold kalászosának fejtrágyázá­sát végezte. Látványos az ilyen munka, de nehéz, különösen azoknak, akiknek ki kell „szol­gálni” a gépmadarat. Néhány embernek ugyanis szinte 10 per­cenként kell a 15 mázsa műtrá­gyát a gépbe tölteni. Nem leányálom ez a munka, még az olyan tapasztalt pilótá­nak sem, mint Osisneg Ferenc, aki már 10 éve dolgozik a re­pülőgépes növényvédelemben. A pilóta elmondotta, hogy az el­telt három hónap alatt Domb­egyháza, Lőkösháza, Bánkút, Kisdombegyháza, s Magyar- dombegyháza mezőgazdasági üzemeiben 10 ezer holdon vé­gezték el a fejtrágyázást. Ez­alatt a repülőgép 80 órát töltött a levegőben, és naponta 30—40- szer szállt fel. B. O. Április 4—13-ig tavaszi szünet az iskolákban Az általános és középiskolák­ban a tavasza szünet április 4- től 13-ig tart A szünet előtti utolsó tanítási nap április 3-a, szombat, a szünet utáni első április 14-e, szerda. Az idén érettségiző diákok részére a ta­nítás május 8-án ér véget. Má­jus 11—18 között bonyolítják le országszerte az írásbeli érettsé­gi, illetve képesítő vizsgákat a különböző típusú középiskolák nappali tagozatán. Mind az általános, mind a középiskolákban június 8-án zí. ru] az oktatási év. A tanévzáró ünnepségeket június 12—17 kö­zött tartják, az igazgató által megjelölt napon. A középiskolai első osztályos tanulók beíratásának időpontja június 14—15-«. <r> A GB-határozcrt nyomán: Továbbra is szükség van a vasúti teherkocsifordulók meggyorsítására

Next

/
Thumbnails
Contents