Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-24 / 70. szám
A diákbajnokságról jelentjük Matyucz Éva tornászott a legjobban Vasárnap került sor a középfokú iskolák megyei tornászbaj. nokságára. A három kategóriában rendezett versenyen nagyon szegényes mezőny gyűlt össze, hiszen csupán 8 iskola indított csapatokat. A leányok jobb felkészülésről tettek tanúságot, mint a fiúk. Különösen a békés, csabai Közgazdaságj Szakközépiskola csapatai szerepeltek kiemelkedően. A fiúk igen alacsony színvonalú teljesítményt nyújtottak. Talán a B. kategória Stefanik Agnes Matyucz Éva első három versenyzője mutatott valamit a férfi torna szépségéből ... A bajnokságon az alábbi eredmények születtek. Leányok. „C” kategória: (6 j csapat). 1. Bcs. Közgazdasági Szakközépiskola A csapata 170.9, 2. Orosházi Táncsics M. Gimnázium 167,0, 3. Gyulai Er- , kel Ferenc Gimnázium 165,6, 4. Szarvas Vajda Péter Gimnázium ! 162.9, 5. Bcs. Közgazdasági Szakközépiskola B csapata 155,2, 6. Szeghalom Gimnázium és Szakközépiskola 136,8. ,3” kategória: (4 csapat). 1. Felújítóit, garanciális CSEPEL D 352-es tehergépkocsik raktárról kaphatók. vagy rövid határidőre szállítunk. XIII-as AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT kereskedelmi részlege, DEBRECEN. Balmazújvárosi üt 14. Bcs. Közgazdasági Szakközépis. kola 178,5 (Adamik Gyöngyi, Varsányi Anna, Varga Ilona, Kurilla Edit, Gyebrovszki Ágnes, Zeitler Ágnes. Testnevelő: Lukács József), 2. Békési Szegedi Kiss István Gimnázium 171.0 (Molnár Katalin, Pataki Erzsébet Balázs Rózsa, Radnóti Kamilla, Hídvégi Eszter, Csar- nai -Mária. Testnevelő: Kecskeméti Gábor), 3. Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium 169,6. (Testnevelő: dr. Fábri Károlyné), 4. Bcs. Szlovák Gimnázium 168,5. (Testnevelő: Such Sándorné). „B” kategória egyéni: 1. Kovács Mária 74,1 (Bcs. Kemény Gábor Gimn. és Szakközépisk.), 2. Adamik Gyöngyi 73,3 (Bcs. Közg. Szakközépisk.), 3. Gyeb- rovszkd Ágnes 73,1 (Bcs. Közg. Szakközépisk.), 4. Oláh Zsófia 71.0 (Bcs. Közg. Szakközépisk.), 5. Andó Katalin 70,0 (Bcs. Közg. Szakközépisk.). ,,A” kategória: (1 esapat). 1. Békéscsabai Közgazdasági Szakközépiskola 183,5 (Matyucz Éva, Jacsek Judit Oláh Zsófia Laczó Mária, Stefanik Ágnes, Jacsek Judit, Andó Katalin, Oláh Zsófia. Testnevelő: Lukács József.) ,3” kategória egyéni: l. Matyucz Éva 75,3, 2. Stefanik Ágnes 75,1, 3. Laczó Mária 73,1, 4. Jacsek Judit 60,9 (valamennyi Bcs. Közg. Szakközépisk. Edző: Lukács József és Lukács József, né). Fiúk: „C” kategória: (7 csapat). 1. Bcs. Vízműépítési Technikum A csapata 260,7, 2. Szarvas Vajda Péter Gimnázium 257,9. 3. Orosháza Mező- gazdasági Szakközépisk. A csapata 250,5, 4. Békési Szegedi Kiss István Gimnázium 249,9, 5. Bcs. Vízműépítésd Technikum B csapata 248,1, 6. Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium 235,2, 7. Orosháza Mezőgazdasági Szakközépisk. B. csapata 234,8. ,,B’* kategória: (1 csapat). 1. Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium 248,5. (Testnevelő: Szigeti István). „B” kategória egyéni: 1. Egresi Miklós (Békési Girnn.) 108, 2. Hanczár János (Békés Gimn.) 107,3 Pászti Tibor 102,7, 4. Tábori Tibor 98,8, 5. Ambrus János (mindhárom Gyulai Erkel Ferenc Gimn.) 98,8. Nagy meglepetéssel kezdődött a megyei II. o. labdarúgó-bajnokság Vasárnap a megyei □. osztályú labdarúgó-bajnokságban is megkezdődött a csapatok pontvadászata. Es mindjárt alapos meglepetések születtek, különösen a Keleti-csoportban: az 1—1. helyezett közül egyik sem nyert, s otthonában nem bírt a lelkes kétsopronyiakkal a Nyugati listavezető Szarvasi MEDOSZ sem. Az 1. forduló eredményei azt bizonyítják, hogy a vezető csapatok helyzetét alaposan megnehezítik még az „alsóháziak”. Ez pedig sok-sok váratlan eredményt, izgalmas összecsapást hozhat. KELETI-CSOPORT Kétegyházá MEDOSZ—Lökösházi TSZSK 2:0 O:0). Kétegyházá, 300 néző. V: Fülöp. Kétegyházá: Ottla- kán II -- Ottlakán III, Kaposi, Av- ramuez (Tóbiás), Grósz, Abrudán (Földi), Kovács, Lupás, Rocskár, Árgyelán, Dila. Edző: Hrabovszkl János. Lökösháza: Brandt (Sulyok) — Bíró,» Homolya (Fenyvesi), Kirí, Vlszokai, Süli, Kiss, Medve, Kovács (Zámbó), Dafkó, Telek. Edző: Fenyvesi Tivadar. G: Rocskár, Dila. A 65. percben Telek (Lökösháza) tett- 1 eg ességért kiállítva. Elek—Kunágota 1:0 (1:0). Elek, 400 néző. V: Nagy I. Elek: Oláh (Vo- zár) — Lőrinc, Morár, Burkus, Szabó II, Donner, Püspöki, Pugymer, Gál, Fazekas (Boros), Szabó I. Edző: Gavara György. Kunágota: Tóth — Szabó n, Pápai, Fodor (Lázár), Révész, Gábor, Lajosi, Szabó I, Márkus, Bíró, Szilágyi. Edző: Szilágyi János. G: Donner. Fodor (Kunágota) az egyik akciónál rosszul lépett és lábtörést szenvedett. Kardoskút—Ojkígyós 1:1 (1:1). Kar- doskút, 80 néző. V: Gyarmati. Kar- • doskút: Bagosi — Kovács, JámborKosárlabda Szarvasi Főiskola—Kunszent, mártoni TE 103:67 (47:25). NB III, férfi. Szarvas, 150 néző. V: Tóth, Perjési. Szarvas: Bakos (18), Bogáth (17), Faragó (24), Lipták (6). Horváth (13). Csere: Murvai (8), Pataky (9), Megyeri (4), Gombos (4), Földesi. Füller. Edző: Szirony Pál. A nagyszámú szarvasi közönség szellemes támadásokat, kemény védekezést és sok kosarat láthatott csapa tá. tói. Jók: Bakos, Bogáth, Faragó, Murvai. Szegedi Élelmiszeripari Főis. kola—Szeghalmi MEDOSZ 90:72 (50:41). NB III, férfi. Szeghalom, 50 néző. V: Bíró. Szeghalom: Mohos (18), Köstner (14), Kézi (10), Rózsa (13), dr. Temes. vári (15). Csere: Jeszenszky (2), Berta, Fürj, K. Papp, Bagyinka. Edző: Balázs Pál. A legjobb centerüket nélkülöző hazaiak nem tudták ellensúlyozni a szegediek magassági fölényét. A MEDOSZ. nak a védekezésben sokat kell javulnia! Jók: Köstner, dr. Temesvári, Rózsa. Szeged) Tanárképző Főiskola- Szeghalmi MEDOSZ 67:46 (29:29). NB III. női. Szeghalom. 20 néző. V: Bíró. Szeghalom: Zsila (6) Horváth (8), Boros (12), Mező X- (8). Mező A. (12). Csere: Feuerverker, Kulich. Lakatos, Bazsonyi. Edző: Balázs Pál. Csak a második félidő közepén — Boros ki pontozása után — kerekedett felül a vendégcsapat. Az eredmény túlzott! Jók: Boros, Zsila, Mező A. Mezőberényi ÁFÉSZ Vörös Meteor—Kecskeméti Főiskola 41:57 (25:28). NB III, férfi. Szarvasi Főiskola—Bcs. Volán 63:75 (29:34). Megyei, férffimér- kőzés. esik, Poór, Szász (Birtecz), Szabó n, Verasztó, Udvardi (Rideg), Hargitai, Bogdán, Kincses. Edző: Lenti József. Üjkígyós: Ekker — Gedó II, Gedó I, Cifrák, Bánfi, Harangozó, Békési, Kimpián, Gazsó,Swarsnik, Kiss. Edző: Csatlós György. G: Bogdán, ill. Gazsó. Almáskamarás—Bcs. Kinizsi 4:2 (3:0). Almáskamarás, 200 néző. V: Forgács. Almáskamarás: Tóth — Kőszegi, Zeitler A., Nagy I, Csonka, Sturm, Horváth, Juhász (Zeitler F.), Gábor, Loss, Prágai n. Edző: Bus András. Bcs. Kinizsi: Fabulya — Jó- zsa (Korcsok), Vozár, Szarvas, Vaszkó, Kovács, Balogl, Lehoczki, Sajben, Suba, Filipinyi (Kasznár). Edző: Szarvas György. G: Horváth, Gábor, Prágai n. Csonka, ill. Lehoczki, Sajben. Csorvási MEDOSZ SK—Szabadkígyós! TSZSK 2:1 (1:1). Csorvás, 100 néző. V: Toldi. Csorvás: Berezvai — Nemes Hl, Benyovszki I, Nemes I, Benczúr, Kerekes, Bohus, Búzás, Barakonyi, Uhrin, Breznyik. Edző: Lestyán Mihály. Szabadkígyós: Kó- ródi — Horváth, Nagy, Leszkó, Márton, Köves, Hansági, Börcsök, Krajcs, Mohácsi, Behán. Edző: Köves János. G: Kerekes, Uhrin, ill. Krajcs. Medgyesbodzás—Zalka SE 1:0 (0:0). Medgyesbodzás, ISO néző. V: And- rejkó. Medgyesbodzás: Flender Gy. — Zalán űl, Pálfi, Szlvák, Flender A., Sebők dr., Sántha, Deák, Szabő, Oláh 1, Oláh J. Edző: Szabó Béla. Zalka SE: Tímár — Harmati, Pet- póvszkl, Hoffman, Sebestyén, Komiszár, Bihari bambiik, Vasvári, Ozgyin, Karadl. Edző: Sebestyén János. G: Oláh. További eredmény: bcs. Szabadság-Végegyháza 0:0. Ifjúságiak: Kardoskút—Újkígyós 0*. Kétegyháza—Lökősháza 2:2, Almáskamarás—Bcs. Kinizsi 0:3, Csorvás—Szabadkígyós 2:1, Csabaszabadl —Kaszaper 1:3, Elek—Kunágota 4:0, Bcs. Szabadság—Végegyháza (?). NYUGATI-CSOPORT Oh. MEDOSZ—Nagyszénás 2 :• (8:0). Orosháza, 100 néző. V: Bon- tovics. Oh. MEDOSZ: Baranyai — Iványi, Harmati, Sonkolyos, Mihály, Joós, Rattal, Zsilák, Kovács, Túri, Kasuba. Edző: Túri József. Nagyszénás: Hegyi — Kovács, Tóth, Benkő (Vági), Nádasi, Kiss, Kulcsár (Zu- berecz), Patyi, Nagy, Plesovszki, Gál. Edző: Patyi Béla. G: Kovács, Rattai. Az 51. percben Zsilák (Oh. MEDOSZ) kiállítva. Szarvasi Főiskola—Dévaványa 2:0 (0:0). Szarvas, 200 néző. V: Ora- vecz. Főiskola: Major — Szeri, Cse- vicze, Széli, Kozma, Ungvári (Drax. ler), Orosi (Müller), Kiss, Kurilla, Marosvölgyi, Szüvási. Edző: Koltai Lajos. Dévaványa: Sándor — Kiss, Berta, Kecse (Szilasi), Séllei, Nagy, Tóth, Katona, Balogh (Kiss), Halasi, Farkas. Edző: Balogh Lajos. Gr Kurilla, Draxler. Békési MEDOSZ—Körösladány 4:0 (2:0). Békés, 150 néző. V: Zslbrita. MEDOSZ: Pataki — Csapiár, Nagy, Takács, Mihalik, Juhos, Ilyés, Kiss, Lestyán. Balogh, Gurcsó .Edző: Med- gyesi László. Körösladány: Molnár — Hancsák, Ponta, Nagy, Faragó, Ombódl, Dávid, Ladányi, Nagy, Tóth, Makra. Edző: Baki Imre. G: Lestyán (2), Gurcsó, Kiss. Füzesgyarmat—Békési Vasas 2:1 (l:l). Békés, 50 néző. V: Bogyó. Füzesgyarmat: Bajnok — Gulya, Tüdős. Kőkai, Herczeg, Latyák, Illés, Bakonyi, Rácz, Kiss, Magyar. Edző: Makai Sándor. Vasas: Kiss — Hégely, Szilágyi, Balogh, Szabó, Acs, Papp, Orl, p. Szabó, Tuska, Pősze. Edző: Toman Rudolf. G: Illés, Rácz, ill. Acs. Kiállítva: Her-j czeg (Füzesgyarmat) és Acs (B. Va-1 sas). g Bmmcrn^ 1971. MÁRCIUS 24. Szarvasi MEDOSZ—Kétsopronyl TSZSK 0:0. Szarvas, 150 néző. Vi Farkas M. Szarvas: Kondacs M. — Janis, Janecskó, Brachna, Csiesély, Lelkes (Lestyán), Kasuba (Kovács), Varga, Liska, Bánáti, Medvegy. Edző: Pataki György. Kétsoprony: Laurinyecz P. — Krizsán, Laurinyecz M., Laurinyecz I., Laurinyecz Gy„ Tóth, Gábriel, Szabó, Kukely; Szabó. Edző: Laurinyecz János. Gyulavári MEDOSZ SK—Orosházi Üveggyár 5:0 (5:0), Gyulavári, 150 néző. V: Szarvas. Gyulavári: Király — Novák, Nagy I, Mészáros, Dobra (Arató), Palotai, Diriczl, Fa- ulháber, Biros, Nagy n. Kovács. Edző: Ludányi Béla. Oh. Üveggyár: Nellen — Kalácsl, Vámosi, Ivanics, Komjáti, Zahorecz, Cseszkó, Csordás, Bognár, Tóth, Hemző. Edző: Cziráki József. G: Faulháber (2), Biros, Diriczi, Kovács. A 85. percben Hemző (Orosháza) durvaság miatt kiállítva. Kondorost TSZSK—Sarkadi KSE 8:0 (6:0). Barátságos, Sarkad, 60 néző. V: öry. A hazaiaknak nem volt érvényes sportorvosi igazolása. További eredmény: Kertészsziget- Gádoros 2:0. Ifjúságiak: Gyulavári—Oh. Üveggyár 4:1, Békési MEDOSZ—Körösladány, utóbbi nem jelent meg. Békési Vasas—Füzesgyarmat 2:0, Szarvasi Főiskola—Dévaványa 2:0, Szarvasi MEDOSZ—Kétsoprony 12:0, Sarkadi MEDOSZ—Kondoros 1:1 (barátságos) , Oh. MEDOSZ—Nagyszénás 3:2, Kertészsziget—Gádoros iá). A megyei n. o. labdarúgó-bajnokság Keleti-csoport állása I. Üjkígyós 16 U 3 2 31—15 25 2. Zalka SE 16 9 4 3 55—17 21 3. Kunágota 16 10 1 5 50—16 21 4. Lökösháza 16 10 1 5 40—22 21 5. Csorvás 16 9 3 4 34—21 21 6. Medgyesbodz. 16 9 2 5 37—27 20 7. Kardoskút 16 8 3 5 33—25 19 8. Bcs. Kinizsi 16 6 5 5 27—21 17 9. Elek 16 7 2 7 29—31 16 10. Kaszaper 16 6 4 6 23—26 IC 11. Szabadkígyós 16 5 4 7 38—41 IC 12. Csabaszabadi 16 5 2 9 24—37 12 13. Bcs. Szabads. 16 2 4 10 13—42 8 14. Kétegyházá 16 2 3 11 14—57 7 15. Végegyháza 16 3 2 11 22—16 C 16. Almásk. xx 16 4 1 11 15—41 3 Nyugati-csoport 1. Szarvasi M. 16 12 4 — 48— 7 28 3. Gyulavári 16 12 2 2 43—13 2« 3. Szarvasi Fői. 16 10 5 1 38—10 25 4. Oh. MEDOSZ 16 11 2 3 37—17 28 5. Dévaványa 16 9 — 7 35—32 18 6. Oh. Üveggy. x 16 8 3 5 28—19 11 7. Kétsoprony 16 6 4 8 28—25 IC 8. Kertészsziget 16 7 2 7 25—23 18 9. Békési Vasas 16 7 2 7 21—27 18 10. Nagyszénás H 5 3 8 28—35 1» 11. Gádoros 16 5 — 11 18—29 10 12. Füzesgyarmat 16 4 2 10 20—56 M 13. Békési MED. 16 4 1 10 31—4« 9 14. Körösladány x 16 5 — U 18—23 8 15. Sarkadi M. x 15 3 2 10 27—48 8 16. Kondoros xx 15 2 2 11 16—42 3 x 2 büntető pont levonva, xx — 4 büntető pont levonva. A Sarkad—Kondoros mérkőzés eredményét nem számítottuk be. M Ax Bcs-MÁVPetrozsény Ma délután román kézilabdások szerepelnek Békéscsabán. A kiskunhalasiak meghívására hazánkba látogatott petrozsényi női válogatott barátságos mérkőzésen találkozik a Bcs. MÁV NB n-es együttesével. Színhely: a Tanácsköztársaság úti kispálya, a kezdési idő 15 őrá. A nemzetközi mérkőzés után, 16 órakor kerül sor a Bcs. Kötött- Szarvasi SC előkészületi mérkőzésre, amelyen a textilesek új összeállításban, az új edző. Bárány Béla vezetésével lépnek pályára. Laczó Mária — „ég és föld” között.