Békés Megyei Népújság, 1971. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-09 / 33. szám
Yffag proletárjai egyesüljetek! a Megyei' fArtsezottsAg éj a. megyei tamAcí lap/a NÉPÚJSÁG Repülő nyilak Eső, havas eső Várható időjárás ma estig: Felhős idő, többfelé cső, havas eső. Időnként élénk, helyenként átmenetileg erős nyugati, észak- nyugati szél. Délnyugaton egykét helyen éjszakai köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —1—plusz 3 fok Legmagasabb nappali hőmérséklet 2—7 fok között. Évforduló Kilencven évvel ezelőtt, 1881. február 9-én halt meg Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, a világhírű orbsz regényíró. Orvoscsaládból származott, és hadmérnöknek tanult, de irodalmi érdeklődése már fiatal korában felébredt. 1849-ben — 38 éves korában — forradalmi demokrata magatartásáért és írásaiért bebörtönözték, halálra ítélték, de büntetését később száműzetésre változtatták. Börtönélményeit írta meg később Emlékiratok a holtak házából című munkájában. Világszerte legnagyobb hatást gyakorolt műve a Bűn és bűn- hődés (1866). Nálunk is ismert, fontosabb művei még A félkegyelmű (1868), A Karamazov testvérek (1879). A Magyar Galambtenyésztők Országos Szövetsége a hét végén rendezi meg Budapesten, a városligeti BNV 43-as pavilonjában az országos galambkiállítást, amelyen sok érdekes és különleges fajtákat is bemutatnak. : c « ■ j Egy pillanatra \ ■ Azt olvastam» hogy nyugaton « 5 Operálják a kutyákat, Műtét után néma lesz majd S ; A sok szegény háziállat. « ■ * ■ * m 2 Bérházakban az ebeket ■ Tartani már csak így lehet, 5 Ha szükséges lesz, a gazda S Ugat majd a kutya helyett? S m m ■ ■ a * —o— S : s — TÖBB MINT A FELE. A statisztikai felmérések szerint az ország lakosságának 50 százaléka községekben él, mégpedig 1711 önálló és 1440 közös tanácsi településben. Az utóbbi 10 évben azonban 2,4 százalékkal csökkent a községek lakóinak száma. — EGÉR A COLA BAN. 20 ezer dollár kártérítést ítéltek meg Washingtonban egy George Patai as nevű polgárnak, aki egy üveg Colában egy fél egeret talált. A 76 éves Patalas nagyon a lelkére vette a dolgot, mert azóta rá sem bír nézni a húsra: étrendje sajtra, tojásra és süteményre korlátozódik. Harminc volierben láthatók majd az „élő repülő nyilak”, a világhíres magyar röpgalambok, amelyek falkába röptetve, nyolc —tíz óráig képesek a levegőben tartózkodni, négy-négy és fél kilométer magasságban. A pilóták megfigyelései szerint tiszta, napfényes időben' elérik az öt kilométeres magasságot is. Láthatók majd ezeken kívül a zuglói pajzsos, keringő galambok, a texán, az autószex king, valamint a franciák egyik gazdasági galambja, a Kosoá-k. — HÁNY FILMET GYÁRTOTTAK? A napokban a Filmművészeti Tanács értékelte a magyar filmgyártás elmúlt évi eredményeit. 1970-ben 10 táir- sadalmi drámát, 3 zenés, 1 bűnügyi, 4 szatirikus és 2 történelmi filmet készítettek. Mai névnap: Abigél Az ősi héber eredetű Abigél név csak 1967-ben kapott helyet a naptárban. Eredeti formája az „Abigail” volt, melyben az «ab”: „atyát”, a „gila’A pedig „öróm”-et jelent így a név az atya örömét fejezi ki újszülött leánygyermeke mia+t. A skótok közt gyakori név, nálunk ritka, mégis ismert Arany János: Te- temrehívás című költeménye Kund Abigélja révén. Színházi próbán Miszlay István Jászai-díjas rendezi Vidor Eftlmiu: A csavargó című komédiájának előadását a Jókai Színházban. A neves román író darabjának bemutatója 1971. február 19-én lesz. Képünk a próbán készült. A szereplők balról jobbra: Körtvélyessy Zsolt, Demeter Hedvig Jászai-díjas, Simon György Jászai-díjas és Agárdi Ilona. — JÉGTÖRŐ RABA-MANN. A Győri Magyar Vagon- és Gépgyár motorgyárában gyártott nagy teljesítményű Rába-mann motorok nemcsak a közúti járművekbe, hanem a vízi járművekbe is beszerelhetők. A Balatonfüredi Hajógyárban készített jégtörő hajó már Rába- mann motort kapott, amely a Balaton 40 centi vastagságú jegén is utat tör magának. — BÉKÉSSÁMSON a járás következő helysége, ahol az Orosházi Járási-Városi Tűzrendészeti Parancsnokság TIT-előadás keretében tájékoztatja a lakosságot a tűzesetek megelőzésével kapcsolatos tudnivalókról. Az előadást február 10-én, szerdán tartják, s a tájékoztatót filmvetítés követi. Könyvvásárlás — jutalomsorsolás A Mezőgazdasági Könyvhónap alkalmából jutalomsorsolást hirdet a Szövetkezeti Könyvterjesztő Vállalat, melyen minden egyéni és közületi vásárló részt vesz. Annyi szelvénnyel, ahányszor harminc forint értékű mezőgazdasági szakkönyvet vesz február folyamán a szövetkezeti könyvesboltokban, illetőleg könyvbizományosoknál. A győztes tízezer forintos vásárlási utalványt kap. további kilenc szerencsés szelvénytulajdonos egytől ötezer forintos értékig terjedő utalványokat, ki- lencvenen pedig száz és ötszáz forint értékű kiskönyvtárt mondhatnak majd magukénak. A Pénzügyminisztériumban a megyei tanácsok elnökhelyetteseinek és pénzügyi osztályvezetőinek bevonásával a napokban megvitatták a lakosság adóztatásával kapcsolatos tanácsi feladatokat. E közérdekű kérdésről a következő tájékoztatást adta dr. Hunor János, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője. — Mint ismeretes, a lakosságtól származó mindenfajta adóbevétel a tanácsokat illeti. Valamennyi adó megállapítása — újabban a borforgalmi adóé is —, továbbá az adók beszedése, esetleges mérséklése vagy elengedése elsőfokon ugyancsak a községi, a városi, a kerületi tanácsokra tartozik. Ez az önállóság nagy felelősséget ró a tanácsokra. Elsősorban azt kell szem előtt tartaniuk a lakosság adóztatásánál, hogy érvényesüljön az adó jövedelemszabályozó szeA sorsolást a Mezőgazdasági Könyvhónap befejezése után, március 17-én rendezik. — ZENÉSZEK, FIGYELEM! Az Országos Szórakoztatózenei Központ április—május hónapban működési engedélyt szerző és kategória javító" vizsgát tart a vendéglátóiparban használatos hangszerekből és énekből. Bővebb felvilágosítás a megyei ki. rendeltségen. Jelentkezési határidő március 10-ig az OSZK megyei kirendeltségén: Békéscsaba, Felsőkörös sor 14. fsz. 3. telefon 12—994, délelőtt 9—12-ig. repe. Olyan helyi adópolitikát kell tehát folytatniuk, amely korlátozza és akadályozza a spe. kulációkat, a törvények kijátszásával szerzett konjunkturális jövedelmeket. Erről azért kell külön szólni, mert bár országosan kedvező az adómorál, még szép számmal akadnak, akik ha. mis bevallással, jövedelmük eltitkolásával jogtalan előnyökre igyekeznek szert tenni. A tanácsoknak erélyesen fel kell lépniük az adócsalók ellen. Ugyan, akkor az adópolitika gyakorlati alkalmazásakor kedvezni kell olyan szolgáltató, javító munkát végző kisiparosoknak, a kiskereskedőknek, akik a lakosság ellátását szolgálják. Erre főleg a kevéssé iparosított, vagy kereskedelmi hálózattal nem kellően ellátott területeken kell tő. rekedni. — TURIZMUS. A múlt évben közel 6 és fél millió külföldi utazott át az országon, illetve érkezett hazánkba. Ebben az évben a nyugati országokból 20 százalékkal, Jugoszláviából 40 százalékkal, más szocialista országokból pedig 10 százalékkal több turistát vár az Idegenforgalmi Hivatal. — TÖBB MINT KÉT ÉS FÉL EZER LAKASIGÉNYLÖ. Békéscsabán az elmúlt évben újabb 264 lakásigénylő jelentkezett a városi tanácsnál. Szövetkezeti lakást 126-an kértek. így az elmúlt év végén összesen 2549 állami és 713 szövetkezeti lakásigénylőt tartottak nyilván. — ÖNKISZOLGÁLÓ ÉTKEZES. A bucsai általános iskola napközi konyháján áttértek az ön- kiszolgáló étkeztetésre. Így az étkezés gyorsasága mellett felszabadul egy ebédlő, ahol tanári szobát rendeznek be. — NEMZETKÖZI AUTÖS- T ALÁLKOZÓ. Húsvétkor Kőszegen és Szombathelyen rendezik meg a már hagyományos autós „randevút”. A találkozó iránt máris nagy az érdeklődés, amelyen magyarokon kívül osztrák, olasz, jugoszláv, csehszlovák és lengyel autósok is részt vesznek. Világhaíafmaliról — a csabai TIT-ben Firon András, a Magyar Hírlap munkatársa lesz a TIT békéscsabai Értelmiségi Klubjának szerdai vendége Az este 7 órakor kezdődő előadáson a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyáról, a szembenállás és az együttműködés különböző időszerű témáiról és területeiről kapnak elemző tájékoztatást az érdeklődők. HALÁLOS VÉGŰ SZÓRAKOZÁS Az orosházi Városi, Járási Rendőrkapitányság előzetes le. tartóztatás mellett indított eljárást halált okozó súlyos testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt Harangozó István 27 éves alkalmi munkás, csanád- apácai lakos ellen. A nyomozás eddigi adatai sze. rint az elmúlt szombaton az esti órákban Zatykó Béla 69 éves csanádapácai lakos a Hazafias Népfront községi szervezetének klubjában sokat ivott és az ajtó melletti széken elaludt. Zárórakor — este 11 óra tájban — Harangozó István „csak úgy” virtusból felemelte az idős embert és kidobta a helyiségből, egy kövezett folyosóra. Néhány cin a jelenlevők közül felemelték a földön heverő Zatykót és egy közeli padra ültették. Másnap — vasárnap reggel — Zatykót holtan találták a pádon. A halál okának tisztázására vizsgálat indult. A MALAC NEM MINDIG HOZ SZERENCSÉT... Legalábbis nem Durst Ferenc és Bócsik Zoltán eleki lakosoknak. Ugyanis vasárnap a Gyula/ és Elek közöttij útszakaszon Kora László malacai az úttestre futottak és az éppen akkor motorkerékpáron arra közlekedő Durst Ferenc elé kerültek, aki az összeütközést nem tudta elkerülni és motorkerékpárjával felborult. A szerencsétlenség kö. vetkeztében Durst könnyebb, míg utasa, Bócsik Zoltán súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. A felelősség megállapítására a rendőrség vizsgálatot indított. TŰZ FÜZESGYARMATON ÉS OROSHÁZÁN Február 6-án a déli órákban Füzesgyarmaton a Kossuth út 5 szám alatt Lázár Gyula lakásában tűz keletkezett. A vizsgálat megállapította, hogy Lázár- né ruhaneműt tett a tüzes cserépkályha mellé — az előírt 1 méter távolságon belül —, ami száradás után a sugárzó hőtől lángra lobbant. A keletkezett tüzet a helyi önkéntes tűzoltók oltották el, mielőtt jelentősebb kár keletkezett volna a lakásban. Másnap, február 7-én a délutáni órákban keletkezett tűz Orosházán, a Lázár Vilmos út 3. szám alatt. Juhász József 10 éves fia a konyhában levő rádióról vette le az ott tartott gyufát, amivel meggyújtotta az udvaron összerakott szénát. Szerencsére a tűz kifejlődése előtt, a gyermek apja észrevette és a szomszédok segítségével megakadályozta továbbterjedését. A tüzet aztán, az időközben helyszínre érkező helyi tűzoltóegységek oltották el. A keletkezett kár jelentéktelen. HALÁLOS BALESET ENDRÖDÖN Tegnap Endrődön halálos közúti baleset történt a Bajcsy-Zsl- lonszky utcában. Farkasínszki Lajos 60 éves kézbesítő, endrődi lakos kerékpárjával a sáros úton megcsúszott és egy szembejövő tehergépkocsi hátsó kerekének ütközött, majd innen az úttest szélére vágódott. Súlyos sérüléssel szállították — koponyaalapi töréssel — a mezőtúri kórházba, ahol néhány órával később meghalt. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított. Az MSZMP megvet bizottsága éa a megvet tanúé* lapja Főszerkesztő: Caere! PtU Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér lí. Ili emelet Telelőn: 12—196. 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba. CL Tanacsköztareasag útja g. Telelőn: 11—021. u—051 Felelős kladú: Lebérzky Mihály Terjeszti a Magyai Posta Előfizethető * postahivataloknál te a kézbesítőknél Előfizetési díj egy nőnapra Ft Békés megyei Nyomdaiban Vállalat, Békéscsaba. Indesi 25 05’ A pénzügyminisztérium a lakosság adóztatásáról