Békés Megyei Népújság, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-04 / 2. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A ME GY El }TAN ACS LAP] A Ismerkedési est a Szocialista Brigádvezetik Klnkiábai Évforduló Kétszáztiz évvel ezelőtt, 1761. január 4-én született Debrecen­ben Diószegi Sámuel botanikus, a leíró növénytan és az alaktan szaknyelvének megteremtője. Az 53 éves korában elhunyt pap-tanár 24 évesen Hajdúbö­szörményben kezdte a pedagó­giai pályát, mint tanító. Rövi- debb ideig Kecskeméten is ta- nárkodott, majd a göttmgeni egyetemen természettudományi tanulmányokat folytatott. Sógorával, Fazekas Mihállyal közösen megírta a Magyar Fü- vész Könyvet Nagy érdeme, hogy magyar nyelven közismert­té tette Linné rendszerét és megteremtette a leíró növény­tan és az alaktan magyar szak­nyelvét. Orvosi Füvészkönyv cí­mű munkájában a magyar or­vosi nyelv fejlesztéséért is sokat tett. Előszeretettel foglalkozott nyelvészeti kérdésekkel is, ez a munkássága azonban csak rész­ben bizonyult időállónak; a nyelvújítás lázában adott ma­gyar növénynevei például nem szerencsesek és közülük sok aem is maradt fenn. (Tudósítónktól) A kardoskúti olajbányászok­nál 19 csoportban 440-en vesz­nek részt rendszeresen „A szo­cialista demokratizmus” című tanfolyam előadásán. Battonyán kettő, Mezőhegyesen egy. Kar- doskúton 16 csoport részére tartják az oktatást. Gondosan szervezik a temati­ka alapján az MSZMP X. kong­Magyarázat Mondd, nem, tudod, miért volt ilyen gyenge a szilveszteri tv-műsor már este tíz után? —i Szerintem a műsor szer­kesztői olvasták az újságban, hogy a tavalyinál több innivaló kerül az üzletekbe. No és? *—1 Azt remélték, hogy tíz félé már mindenki olyan részeg lesz, hogy mindegy, mit ad­nak ... — 140 KILO MORFIUM. A nientoni határállomáson a fran­cia vámőrök felfigyeltek egy gyanús gépkocsira, amely Olasz­országból érkezett. Átkutatták és elrejtve 140 kiló morfiumot találtak. — PETÁRDA MIATTI SÉRÜ­LÉSEK. A szilveszteri mulato­zások során a robbantott petár­dák Rómában 130, Nápolyban 110 embert sebesítettek meg. Ta­valy a szilveszteri mulatságok során kétszázan sérültek meg hasonló módon a két városban. köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk kö­szönetét mindazon rokonok­nak, ismerősöknek, szomszé­doknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, KRAJCSÖ JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, e részvétükkel mély fájdalmun­kat enyhíteni Igyekeztek. Kü­lön köszönetéi mondunk keze­lőorvosának, dr. Hudák Györgynek. Gyászoló család 734 Orosházán a közelmúltban megnyílt a Szocialista Brigád­vezetők Klubja. A Petőfi Műve. lődésd Házban megtartott is­merkedési esten Raffai József, a városi szakmaközi bizottság titkára a szakszervezeti szervek nevében üdvözölte a klub tag­jait. Az első klubfoglalkozáson 47­— SZILVESZTERI KÉPRAB- LÖK. Ismeretlen tettesek 20 ér­tékes festményt raboltak el „va­lamikor szerda és az újév kö­zött” egy müncheni luxuslakás­ból. A rendőrség szerint a képe­ket — közöttük öt eredeti Picas, so-festményt— szakszerűen tá­volították el keretükből. — VASÜTI KATASZTRÓFA. Súlyos vasúti szerencsétlenség történt december 31-én reggel az iráni Isfahan és Yazdan közti pályaszakaszon. Két vonat egy­másba rohant, 45-en életüket vesztették, 66-an megsebesültek. resszusa anyagának feldolgozá­sát is. A párt- és a gazdasági ve. zetés hatékony segítséget ad az oktatási munka eredményes végzéséhez. Három névnap Üjévi számunkból technikai okok miatt kimaradt a január 2-i és 3-i névnap. Ezért most a mai névnappal együtt pótoljuk. JANUAR 2: Ábel Öse „Hebel” volt, mely az asz. szír és a héber nyelvben a kicsi­ségre, a múlandóságra utal. Az idők során a szelídség és a gyen­gédség fogalmi köre rakódott rá a névre. JANUAR 3: Genovéva Jelentése az ófrancia nyelv­ben „koszorús”, az ógermánban pedig „fiatalasszony”. Főleg francia nyelvterületen terjedt el Genevieve formájában. MAI NÉVNAP: Titusz Egyike azon kevés névnek, amelyeket már az ókorban sze­mélynévként használtak. Jelen­tése a görög nyelvben „tisztelet­reméltó”. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetét mondok mindazon rokonoknak, isme­rősöknek és szomszédoknak, akik szeretett jó édesapám, TÓTH BÉLA temetésén megjelentek, ravata­lára virágot és koszorút he­lyeztek, részvétükkel Igyekez­tek fájdalmamat ■ enyhíteni. Külön köszönetét mondok a Kevermesl Lenin Tsz tagságá­nak, a községi tanács végre­hajtó bizottságának és az MSZMP vezetőségének. A gyászoló család nevében Tóth István en vettek részt. A kilenctagú klubvezetőség ismertette a klub célját, majd bemutatta a klub­tagokat egymásnak. A jó han­gulatra jellemző, hogy 24 részt­vevővel barkochba játékra is sor került. A Petőfi Művelődési Ház és a szakmaiközi bizottság gazdag programot állított össze az elkö­vetkezendő három hónapra. Nyolc alkalommal találkoznak a klubtagok és érdekes előadáso­kat hallgatnak majd meg, D. F. Harmincöt év Harmincnyolc évi szolgálat után vonult nyugdíjba Békéscsa­bán Krasznai Pál, a Szakszer­vezetek Békés megyei Társada­lombiztosítási Igazgatóságának osztályvezetője, aki munkás­éveiből 35-öt töltött a társada­lombiztosító szolgálatában. A nyugdíjba vonulás alkalmából az igazgatóság pénzjutalomban ré­szesítette az ünnepeltet. A mun­katársak a párt- és szakszerve­zet értékes ajándékokat adtak a különösen hosszú szolgálati idő után pihenését megkezdő Krasz­nai Pálnak. Ünnepség a nyugdíjba vonulás alkalmából (Tudósítónktól) Bensőséges ünnepség színhe­lye volt Szilveszter napján a Szeghalmi Járási Tanács szak- szervezeti szobája. Két olyan dolgozót ünnepeltek, akik most mentek nyugdíjba. Kardos Lász. Ióné pénzügyi főeladó és Gyűrű Istvánné hivatalsegéd mögött negyedszázadnyi munka áll. Az ünnepeiteket Sándor József vb- elr.ök köszöntötte, majd Kardos Lajos szb-titkár értékes ajándé­kokkal kedveskedett a két nyug­díjba vonuló tanácsi dolgozónak. — ELMEGYÓGYINTÉZETI TRAGÉDIA. Szörnyű dráma ját­szódott le újévkor a franciaor­szági Nevers közelében, egy el­megyógyintézetben. A 60 éves Julie Gase asszony, aki hosszú idő óta mindennap ott ült 30 éves lánya betegágyánál, január 1-én megmérgezte elmebeteg lá­nyát. — „MINT A TV-BEN”. Giusep­pe Zito ötéves olasz kisfiú pénteken a családi ebédnél revolverrel agyonlőtte negy­venöt éves nagybátyját. A kisfiú a lövés után kétségbe­esett szüleihez így fordult mo­solyogva: „Ügy akartam csinálni, ahogy a televízióban szoktam látni...” Tanácstagi fogadóórák Tanácstagi fogadóórát tart Bé­késcsabán január 6-án, szerdán 17—18 óráig az 5-ös számú vá­lasztókerület részére a Garai ut­ca 3 alatt Nagy János; január 7-én, csütörtökön 17—19 óráig a 62-es választókerület részére az Orosházi út 53 alatt Havas De­zső. Szakszervezeti politikai tanfolyamok Kardoskúton Felhívás! A Békéscsabai Városi Tanács V. B. építési és közlekedési osz­tálya felhívja az ingatlantulaj­donosok, az állami szervek fi­gyelmét, az ingatlanjaik előtt húzódó járdák takarítására. A járda tisztán tartása mindenkor az ingatlan tulajdonosának, il­letve használójának feladata. Amennyiben szabálytalanságot észlelnek, úgy a rend érdekében helyszíni bírságot szabnak ki. — ALKOHOL ÉS NIKOTIN EL­LEN. A dohányzás és az alkoho­lizmus „fekete napja” volt a szombat az Egyesült Államok­ban. A kormány döntése értel­mében megszűnt a cigaretták reklámozása a televízióban, s ezzel egyidejűleg a Fehér Ház 300 miliő dolláros programot in­dított be az alkoholizmus leküz­désére. — MŰVÉSZETI KISFILMEK. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat békéscsabai értelmiségi klubjában január 4-én, ma este 7 órakor művészeti kisfilmeket vetítenek. Bemutatásra kerülnek a Paul Robeson, a Találkozás a tánccal, a Beszélgetés Gács Györggyel és az Amerigo Tot cí­mű kisfilmek. Nálunk még havazik Várható idő­járás ma estig: Felszakadozó felhőzet, de ke­leten még ha­vazik. Időn­ként, helyen­ként erős, vi­haros lökések­kel kísért északi szél. Hófúvások, keleten az utakon síkosság. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő- méséklet általában mínusz 10— mínusz 15 fok között, keleten mínusz öt fok körül. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet mínur­3—mínusz 8 fok között. — VAK BÁBAASSZONNYAL... Brazília egyik legsötétebb sar­kában, az Alagoas állambeli Atalaia-ban hármas ikreket szült egy 19 éves asszony. A brazil hírügynökség jelentése szerint az újszülötteket egy 60 éves vak bábaasszony, bizonyos „Felipe nagymama” segítette világra. — MINDENES bejárónőt kere­sünk. Jelentkezni lehet: Békés­csaba, Áchim utca 21 szám alatt. Fábián. 166843 BOTRÁNY A KOVÁCSHÁZI UTCÁN Szilveszter éjjelén nem volt közúti baleset. A rendőrség azonban jó néhány esetben kénytelen volt a helyszínre ki­vonulni. Az esetek közül kettő súlyosabb. Mezőkovácsházán Bi- licska Sándor 28 éves mezőhe- gyesi villanyszerelő ittas állapot­ban az utcán garázda magatar­tást tanúsított. A mezőkovács­házi rendőrkapitányság őrizetbe­vétel mellett eljárást indított el­lene. MÁR A BÍRÓSÁG ELŐTT Balkó János 19 éves budapesti lakos az. új év első órájában Tótkomlóson, a KlSZ-székház- ban tartott rendezvényen szó­rakozott. Ittasan több asztalról lesöpörte az üvegeket, székkel hadonászott az asztalok fölött, majd be akart menni a tótkom- lósi MHSZ klubhelyiségébe. Mi­után kiutasították, betörte az ab­lakot. Az orosházi járási-városi rendőrkapitányság garázdaság miatt őrizetbe vette, és a mai napon — előállításos eljárással — már bíróság elé is állítják. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP megyei bizottság; és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér VI., tn. emelet Telefon: 12—196. 12—298 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba. EL, Tanácsköztársaság útja 3. Telefon: 11—021. 11-051 Felelős kiadó: Lehóezfcy Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivatal oknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat« Békéscsaba. Index» SS ősi SZEMLÉLŐDÉS-

Next

/
Thumbnails
Contents