Békés Megyei Népújság, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-25 / 302. szám
ÚTKÖZBEN iáéröm kétkedve magyarázott. — Nehéz dolog, nemigen fog menni. — Miért? — Nem lehet azt megfogni, nincs annak mértéke, mint a hosszúságnak, meg a magasságnak. Mi az, hogy változás a fejekben, meg munkássá válás? Itt dolgozik a gyárban és kész. Be van írva a könyvébe, hogy munkás. Elgondolkozott, kis szünetet tartott, aztán még hozzátette. — Meg tudja miért is nehéz megfogni ? Mert egyszerűen nem hagyják. Az a reggel volt, amikor már nemcsak fent jár az ember, hanem fel is ébredt. Kiegyenesítette a buszban elgémberedett tagjait, túl van az első hecce- lődésen, lassan elmaradnak az otthonról hozottak. Szép az ilyen reggel. A z osztályvezető nehezen beszélt. Megszokta, hogy csak számokat kémek tőle. Ilyenkor többször megkérdezte, mire kíváncsiak — halmozott értékre, változatlan árra, súlyra, darabra — s azt pontosan megadta. Mást nemigen mondott — Az Orosházi Üveggyár idei termelési értékterve 508 millió forint Ebből az első fél évben 274 millió realizálódott, a másodikban 223 millió körül lesz. Ez összesen tizenegy millió forinttal kevesebb a tervezettnél. Felnézett a dossziéból — Mire kíváncsi még? — Az emberekre. Kicsit zavarba jött — Az a tíz százalék lemaradás nem végzetes. Be kell látni, hogy véget ért a felfutás időszaka, nincsenek már évenként látványos számok. Azaz vannak, csak másfélék. Ilyenek, hogy míg három évvel ezelőtt 34 féle üveg készült, most kilencvenegy. Akkor *egy gép napi kihozatala 63 ezer volt, ma hetvenezer. Ugyanaz a gyár, ugyanannyi huta, számszerint szinte ugyanannyi gép. Csak modernebbek. Ezekhez nem lehet egyszerűen odaállni, ismerni, bánni kell velük. Cigarettára gyújtott, a rutinos dohányzó mozdulatával csapta el a gyufa lángját. — Van ugyan szakmai oktatás, csak valahogy úgy van, mint mikor a kezdő tanító be-' megy az órára, de először maga is kétszer-háromszor felmondja a leckét. Az önképzés pedig ismeretlen fogalom. Meg aztán itt van a munkaerőprobiéma. Míg új volt a gyár, a puszta meglétével csábított, ma innen mennek el. — Ne-rn szerették meg? — Ki igen, ki nem. De sokan nemcsak azért mennek el, mert máshol úgyis felveszik, esetleg magasabb órabérrel is, hanem azért, mert egyszerűen nem ebből élnek. A mellék sből, a háztájiból. Nézze meg egyszer, hányán teszik a kapát, a sarlót műszak után a biciklire. • • Ö sszesen ezerhétszázan dolgoznak az üveggyárban. Közülük hétszázan minden üzemi gyakorlat nélkül léptek a kapun belülre. Vagy kétszázan a környező falvakból jöttek, ugyanennyien az elvándorlottak, Szabolcstól Baranyáig. Több százan pedig egyszerűen csak — otthonról. Az átlagéletkor harmincnégy év. A hutában dolgozók nyolcvan százaléka betanított munkás, a gépkezelők havi átlagkeresete 2200, a gépészeké, főgépészeké 2,400—2600. A dolgozók 35 százaléka nő; az üvegvalogató asz- szonyok keresete 1400—1600 forint. Évente öt-hatszázan mennek el, ugyanennyien jönnek. Kérdőívet küldtek 36 kilépettnek, miért ment el? Közülük 20 válaszolt: a három műszakhoz képest kevés a kereset, rosszak a munkakörülmények, másutt vagy egyszerűen otthon is megélnék. S istereg, dohog az automata. Karjaival kinyúl a lángoló cseppért, két- marokra fogja, kicsit magánál tartja, aztán továbbadja a gyurmát egy másik fekete karpámak, az is összefogja, igazít rajta egyet, végül ujjheggyel odatolja a rózsaszín üveget a szalagra. Sisteregve, dohogva megcsinálja ezt naponta tízezerszer. — Okos, ugye? — kérdi a főgépész. Arcán a finom barázdákba beleült az ólai, a verejték is legurul róla. Csak a figyelő szempár villan élesen. — Nincs melege? — Nem fázom! — kiabálja túl a gépet. — Jöjjön, itt kisebb lesz a zaj. Ülünk az olajos pádon, befelé fordítva inkább körömmel fogja a cigarettavéget — Meg lehet ám szokni ezt a zajt, meg a meleget. Hét év alatt legalábbis, amióta itt vagyok. Azelőtt egy évig tsz-ben dolgoztam a falumban. Most is ott lakunk ugyan, de itt tölti az ember a nap nagy részét Különösen most, hogy olyan sok az átállás. Azelőtt évente 3—4 volt, most van úgy. hogy naponta. Beleszólt a piac. azt kell csinálni, amit kérnek. Aztán nem megy ám mindjárt a jó üveg, mint a karikacsapás, s a pénz sem jön úgy, mert a se- lejtért nem fizetnek. Hát mi tehetünk arról, hogy hol ezt, hol azt kell csinálni? — Szakkönyvet szokott olvasni? — Minek az. Nem tudja azt nékem egyetlen könyv sem megmondani, hogy mit csinálják akkor, ha a gép rosszul formálja, mondjuk az üveg száiát. Magamnak kell arra rájönni, mint mindenre. Hívják a géphez, az ajtóból még visszaszól. — Tudja hol tanultam én a szakmát? Itt, a saját káromon. MT agyon kért a TMK-lakaI W tos, ne értsem félre. J. * — A múltkor megkérdeztem egy legényt, mondja már, mégis miért jött ide dolgozni. Ezt mondta: — Nézze, itt minden hónapban megkapom a borítékban azt a kétezret, reggel hatkor bejövök, kettőkor elmegyek, aztán még mindig van idő otthon mást csinálni. Mert buta ember az, aki a káposztában nem szereti a húst — mondta és nevetett, aztán még hozzátette: — Meg ugye van esztékám, kedvezményes ebéd, fürdő, meg ami még jár. — Hát ezt mondta. Most kérdem én, mit lát az ilyen a gyárból? A borítékját. Ügy van vele, hogy itt megkeresi a sóra, paprikára valót, a húsravalót meg otthon. Mondom, ne értsen félre, a mi műhelyünkben sem minden nagyon szép, nagyon jó. Vagyunk százötvenen, mindenféle ember, akad közöttük olyan is, aki, ha dudál a gyár, már nincs is itt, szalad haza a gumiskocsijáért, aztán megy fuvarozni. De legtöbbjük azért másként gondolkozik. Meleg van a fűtőtest mellett, kijjebb gombolja a pufajkáját, aztán az ingét. Erős mellkasa van, meg széles válla. — Igen, gondolkodik, mert odafigvel. A múlikor például határidőre kellett valami: t lebontani Nekiestünk, mint bolond tehén a borjának, aztán a nagy sietségben a gvereket is kiöntöttük a fürdővízzel. Káromkodtunk. miért nem jutott hamarabb eszü'kbe szólni, akkor jobban is meg lehetett volna csinálni, kevesebb kárral. Mondtak rá valamit hottentottául, azt tudja milyen, nem érteni belőle semmit. Persze, akkor tudják magyarul is mondaná, ha valami alkatrész sürgősen kell, mert ismernek bennünket, hogy nemigen spekulálunk. mikor jövünk ki jobban : ha bent maradunk túlórázni vagy ha megvünk masze- kolni. Megfogjuk és csináljuk. Akikor legalább tiszta lelkiismerettel megvünk haza. — Nem szokott maszekolni? — Dehogynem. Kérdezze meg a brigádot, mit csináltunk a múltkor. Jöttek téglát rakni meg ásni, mert építkezek. Az ajtó előtt utolért egy férfi. Bizalmasan félrehívott és megkérdezte, tényleg nem fuvarost keresek...? A z üvegválogató asszonyok nem lepődnek meg, sokfajta aktatáskás. meg fénvVépezőgé- pes járt már errefelé. Nézelődtek, csodálkoztak, kattostatták a masináiuíkat, aztán elmentek. — Volt úev. hogv köszöntek is — csipkelődik az egyik. — Miért, nem mindenki szokott? — Pár hete igen... Itt a szalag végén hét-három asszony osztályozza, rakja az üveget. A selejtet a kocsiba vágja, a jót a rakodólapra teszi. Az előbbit van úgy, hogy néha erősebben a kelleténél. Ilyenkor a felszabaduló feszültség csak úgy löki szét a szilánkokat. Senki nem számolta, hányszor emelik napjában magasba karjukat, hányszor hajolnak. — Mi a legnagyobb gondja? — Az a legnagyobb baj, hogy nincs bölcsőde — vágja rá gyorsan. — Nem tudjuk, hol hagyni a gyereket, ahányan annyi felé vagyunk. A férjem a BARNE- VÁL-nál dolgozik, a gyerekek anyáméknál vannak Gyopároson, mi meg anyósoméknál lakunk. Azt se tudom, merre szaladjak munka után. Pedig mi szeretnénk ám néha szórakozni. — Mennyit keres? — Én 1500—1600 forintot, igaz. három műszakban, a férjem kétezret. Nem panaszkodhatunk erre. De a hidegre annál inkább. Már most is meg l°het fagyni itt, hát még télen. Nem mondom, az I-es hutát már csi- náliák, valami hőszigetelő-féle lesz, megszűnik a huzat, meg ülve lehet válogatni. Majd csak ideérnek a hármasba is. Azért addig is becsukhatnák az aitót, mi asszonyok könnyebben megfázunk. Kifelé menet beteszem a nehéz vasadét. Otromba betűkkel ez a felirat áll rajta, így: „Aki fázik, fagyon meg.” L ám, milyen gyorsan téried a hír. A másik szalagnál megkérdezik. — Tényleg lesz bölcsőde? — Biztosan lesz... Mióta dolgozik a gyárban? — Hatod k éve. Nem hiszik, mPven könnyítés lenne ez nekünk, nyugodtabban dolgoznánk, több időnk is lenne. — Ha nem lesz bölcsőde, itthagyja a gyárat? — Már miért hagynám itt...? Szaggatott kürtjelzéssel közeledik egy emelővillás targonca. Ügvesen forgolódik, felemeli a bálát, megfordul, puhán ráteszi a kocsira. Autós ügyességi versenyen is elmenne. Kezelője középkorú nő. nem szívesen veszi a feltartást. — Nem talál a legiobb hangulatban, nézze mennyi üveg van ott, meg mérges is vagyok. — Miért? — Mert mindig kinyitom a számat, ha nem kéne is, aztán csak a baj van. De hogyne nyitnám ki, mikor én itt vagyok hét éve és nyolchúsz az órabérem, aki meg egy-két éve van itt, vagy most jött, annak nyolchatvan, meg kilenctíz. Ilven.kor szikráznak az üvegszilánkok. E lőször zavarban voltak, azt hitték, a hosszú hajuk miatt keresem. Az egyik oda is kiáltott az állványról: — Kopjon le, nem hagyom magam froclizni. A többiek, ugyanolyan hajúak, csitították. — Zárkózz magadba Pöttyös és veszítsd el a kulcsot — Aztán megfordultak és elnézést kértek. — Ilyen ez, mostanában szövegel, de ne adjon rá semmit. Tudja, a múltkor le akarták nyíratni a tollát, és mos+ játsz- sza a sértődöttel. Aztán az egyik szaki mondta, hogy hagyjáK békén, nem a haj számít, hanem az, hogv mit tesz az asztalra. Már úgy értem, hogyan dolgozik. Azzal meg nemigen van balhé. Hát ez a lényeg, nem? — De. Ez láthatóan megnyugtatja a többieket is, az asztal köré telepszünk, kérdően néznek. — Hogy megy a munka? — Kösz jól — mondja az egyik. — Nyakig benne vagyunk a melóban. Ezek a gépek néha megunják a masszírozást, így hívjuk a formázást, aztán nem győzzük csinálni őket. Két napia nem is borotválkoztam — mutatja és keze fejével megdörzsöli az állát. — Hol tanulták a szakmát? — Itt a gyárban, itt voltunk ipari tanulók. Van köztünk olyan, aki két évig kint volt az NDK-ban, ott is ragadt rá valami. De ránk is, mert azért itt mindennap hall, vagy olvas valamit az ember. — Persze, szórakozni is szeretünk ám — mondja hirtelen a másik. — Csörögni, kirándulni meg színházba járni. — Mit látott legutóbb? — Várjunk csak, itt a kultúr- házban láttam az első darabot. A világ teremtését, utána meg a Nagymamát. — A Salemi boszorkányokat nem látta? — Azt nem. Ja, meg olvastam a Tíz kicsi indiánt. Az aszta] másik végén halkan beszélnek, aztán egyikük megkérdezi: — Hallott valamit a városban az ifjúsági brigádunkról? — Igen. — Rosszat...? — Nem. — Jót? — Inkább. Bizonyossága tudatában mondja: — Na halljátok...?! Utána elköszönünk, egyikük visszaszól. — Aztán ne haragudjon a Pöttvös miatt, ő is megkomolyodik. Ha látta volna két-há- rom évvel ezelőtt, de jobb is, hogy nem látta, még ilyenebb volt. A z a reggel van, amikor már nemcsak fenn jár az ember, hanem fel is ébred. Lassan elmaradnak a máshonnan hozottak, aztán kitisztul mrnden, mint forrás közben a bor, ha vigyázzák. Szép az ilyen reggel Selcszt Ferenc smimssi 9 1970. DECEMBER 35.