Békés Megyei Népújság, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-25 / 302. szám
Mohácsi Lajos KOROS TÁ J a színházművészet műhelyei mindeddig, a mintegy 40U0 csoportot számláló és 80 ezer taggal rendelkező műkedvelő együttesek voltak. A jövőben ezt a jelentős bázist a hivatásos színházKarácsonyi ebéd Damény Ottó Hol szerencsésre vált az év. gazdag a föld s kemény a munka; megterem ételed, emberiség. Nem ima teszi, nem zsolozsma. Profán a szertartás maga. Gallyat a tűzre, lángra lábast! Sütőből száll a hús szaga, pecsenyévé pirul a szárnyas, A bukta könnyű, mint a pille, cukros lében hamvas saláta. Harmatosán reccsen a dinnye, bor csordul a fényes pohárba. Ünnep az evés — áldozás. Kés, villa, kanál — a szentségek. Örök nekirugaszkodás halálunkig az öröklétnek. Néhány szó egy kiállításról Csend Néhány hónappal korábban egy országos napilapban arról olvastam, hogy napjainkban a képzőművészeti kultúra emeléséért végzett ismeretterjesztő munkában milyen nagy gond a kiállítótermék hiánya. A cikk írója kiállító- termeket hiányolt, de érzésem szerint a hivatalos kiállító helyiségek kevés száma nem szabhatja gátját a képzőművészeti ízlésformálásnak. Legalábbis megyénkben nem, mint ahogy nem is szabja. Ezt mutatja az a tény is, hogy rövid időn belül a békéscsabai Jókai Színház másodszor ad helyet előcsarnokában kamara-tárlatnak. Korábban három fiatal békéscsabai alkotó jórészt sikeres első próbálkozásait láthattuk, most pedig a színház fiatal munkatársának, Jan. tyik Lászlónak olajképeit és szobrait tekinthetjük meg. Jantyik László olyan fiatalember, akiben az önkifejezés vágya, gondolatainak másokhoz való tolmácsolásának igénye a képzőművészetben keres utat és nyer formát képeiben, plasztikáiban. Nevét nem ismerjük, élsó egyéni jelentkezése ez a mostani, korábban szerepelt kollektív tárlatokon. Ezt figyelembe véve, valamint azt, hogy autodidakta módon jutott el eddig, útkeresései becsülendők. Tárlatán 12 olajképet és majdnem ugyanennyi plasztikai munkát láthatunk. A vászonra és fára készített olajképek szürrealista jellegűek, némelyik ábrázoláson belekarcolt grafikai jelleggel. Több képen nem egyértelműen elfogadható motívumkor alkalmazásával sorozatszerűen szándékozik vallani világunkról egyrészt a lilák és ibolyák színvilágában keresve a harmóniát, másrészt az ellentétes színekkel dinamizmust kifejezve. Festményei- nék közös jellemzője; a plasztikai jelleg, a plasztikai ábrázolás igénye. Ez az igény ölt testet a kiállítás jobb részét kitevő plasztikákban, melyek egy- része portré- vagy fantáziateremtette arckép ólomból, kőből, agyagból, valamint díszítő térplasztika. A bemutatkozás nagyságában és munkájában kiemelkedő darabja a két méternél magasabb diófából faragott és csiszolt „Termékeny asszony” szobra, mely absztraháló voltában sokat sejtet. E munkából legszimpatikusabb az a szerény két kis fa relief, melyek áttört, kiemelkedő, bemélye- dő égetett formáival szerényen szolgálják a felületdíszítés mindenhol és mindenkor jelentkező igényét. E sorok írójának őszinte véleménye és tanácsa, hogy az alkotónak inkább a téri ábrázoló művészeték felé kellene fordulnia, de csak alapos, mindenre kiterjedő előtanulmányok után a mondanivalónak és az eszmei tartalom érvényességének tisztázásával. Póka György Banális? Andrássy Lajos Csodát ne várj! Teremts magadnak és tiéd. S tiéd vele az alkotói láz is, e soha meg nem vásárolható kín... Igaz-e így? — Te mondhatod: banális. A színház- és drámaművészet műhelyei űvészetszocrioió- w) «.íj» giai vizsgálati«^'«» tok, statisztikai, elemzések eredményei és a gyakorlati tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy a színház iránti igények nem a kívánt mértékben alakulnak. Hazánk lakosságának 65 százaléka egyáltalán nem jár színházba; következésképpen a fennmaradó harmincöt százalék viszont szinte állandó színházlátogató. Ez a nagyjából azonos réteg évek óta „uralja” a színházak zsöllyéit, ami voltaképpen nem baj; annál nagyobb gond a többiek — a létszámban jóval jelentősebb — távolmaradók kimozdítása. Avval a téveszmével leszámoltunk már, hogy a televízió vonja el a színháztól a nézőket. A tévé „nézőköre” stabilizálódott, az igényes nézők ma már kellően szelektálnak, tehát a korábbi szabadidő csorbítatlanul a rendelkezésükre áll. Mégis, mi az oka annak, hogy a színház- barátok tábora esztendők óta stagnál — vagy helyesebben: zsugorodik. Hazánkban az irodalomoktatás és úiabban a film- esztétika tanítása két műművészeti ág esztétikai törvényeire „hivatalból” ad magyarázatot. A különböző irodalmi és filmklubok széles körben terjesztik az irodalmi és a filmkultúrát. Kissé különös, hogy a több évezrede élő és ható műfaj, a drámaművészet kevesebb figyelmet kap a színház falain kívül, mint az irodalom és a film. Sokan úgy hiszik, hogy a dráma a színpadon és a nézőtéren jól elvégzi do1 gát, nincs szüksée vitskhibokra, felesleges a látottak megvitatása, a művek eszmeiségének továbbgondolása. A közművelődés szakemberei már évek óta sürgetik azoknak a műhelyeknek a létrejöttét, amelyek a dráma, a színházművészet problémáival ismertetik meg az ifjú, a középkorú és az idősebb generáció tagjait. Létre kell hozni a színházbarátok köi'eit, s meg kell szervezni az állandó színházi klubmozgalmat. A Népművelési Intézet kidolgozott egy tervezetet, amely szerint a fővárosban, de különösen a viléki nagy- és kisvárosokban színházpártoló klubokat hoznak létre. A tudatos színházművészeti nevelés eddig a műkedvelő színjátszó csoportok keretében a különböző klubokban, ismeretterjesztő előadásokon és egyéb esetleges vitákon folyt. A felsorolásból is kiderül, hogy művészettel történő együttműködésre kellene felhasználni. Ama az öntevékeny mozgalmat illeti, nincsenek akadályok a közeledésre. A hivatásos színjátszás kissé arisztokratikus elzárkózása nehezíti az erők egy cél érdekében történő mozgatását. A jövőben a közművelődés ~n belül folytatandó színi, úzművészeti nevelésnek háromféle összefüggő és egymásra épülő típusát lehetne kialakítani. Az egyik az előadásos ismeretterjesztő forma, amelynek az lenne a célja, hogy a színházba nem járó közönségréteget a színház iránti érdeklődésre buzdítsa. Ezeknek szervezését a TIT és a művelődési házak kitűnően megoldhatnák. A színházbarát-körök a színházművészeti ismeretek továbbfejlesztésének műhelyei. A színházbarát-körök megszervezését a színházzal rendelkező megyeszékhelyek szakemberei, a jó minősítésű gzínjátszócso- port-vezetők, színház-értő tanárok vállalhatnák. Az akció irányítói és segítői a Népművelési Intézeten kívül a KISZ, a Magyar Színházi Intézet, a TIT Színházi Választmánya, az Országos Pedagógiai Intézet és a megyékben a megyei művelődési központok lehetnének. A feladat oroszlánrésze a megyei művelődési központokra hárul, amelyek gondozásukba vették a már rutinnal és nagyszerűen munkálkodó filmklubokat is. Párkány László Mladonyiczky Béla Erem
