Békés Megyei Népújság, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-25 / 302. szám

ai utcába Sokszor írtunk már róluk, de gondjaikról nem lehet elégszer szólni. Ne tűnjön ünneprontás­nak, mert nem az, s nem is an­nak szánjuk, hogy karácsony első napján az ár- és belvízkárt szenvedett Békés megyei csalá­dokról talál e helyen riportot az olvasó. Jól tudjuk, vannak kül szóltunk az anyagellátási problémákról, az iskolákban, vá­lyogkunyhókban lakók panaszai­ról, újjáépítés, új otthon-teremtés látványos és kevésbé látványos eseményeiről. Ügy véljük, nem lenne teljes a kép, ha részlete­sen nem számolnánk be arról, hogyan lett — most már végle­gesen is a 20 békési és hat bél­hétfön, a végleges birtokbavétel pillanatában kerestünk fel, s akiknek — furcsa véletlen — mindhármuknak Nagy a veze­tékneve... A Prágai utca 5 szám alatt idős, nagyon-nagyon pici öreg­asszony nyitott ajtót. Nem szólt, s csak a szemével tessékelt bel­Házavató a Prágai utca 5 szám alatt. mészszagú falak között, örül­nek-e? Hát persze, hogy örülnek. És nem hitték, nem is reményked­tek benne, hogy még ebben az évben, ebben a számukra na­gyon sok keserűséget hozó év­ben tető alá kerülnek. Igaz, mégcsak sebtében rendezkedtek be, s akárcsak a szomszédos új házaknál, az ajtó, ablak még festetlen, de a szobában már villany világít, s ünnepi hangu­latot áraszt a díszítésre váró fe­nyőfa... Aztán nyílik az ajtó, megjön a férj is, s a bemutat­kozás arra is jó alkalom, hogy megtudjuk a nagy „fényesség” okát. Nagy László villanyszerelő, s így a Prágai utca 4 szám alatt a környéken talán legelőször gyűlt ki a villanyfény. Mit is mondjunk, mát is mondjanak Nagyék? Mint min­denki, ők is a karácsonyra ké­szülnek. Igaz, túl sok ajándék nem kerül a fenyőfa alá, de — és ezt ők állítják — kell ennél a háznál szebb ajándék?... Alig­ha márcsak azért is — és ezt már mi tesszük hozzá —, mert Nagyék a harmadik gyereket várják. Szeretnének a két fiú után egy kislányt is.. gázt, mert itt már gázzal fűtik az üstházat), hogy látni is lehes­sen azt, amit amúgy is lát az egész utca, mert messze környé­ken sehol sincs kerítés. Nagy Imréék disznót vágtak, s a kora délelőtti' csípős szél jóféle illato­kat lenget a piroscserepes házak fölött. A házigazda rámutat az új épületre, amelyből még az építők kopácsolásának semmi mással össze nem téveszthető zaja hallik. Néhány nap múlva beköltöznek, de most az a leg­főbb gond, hogy igazán „békési” legyen az a kolbász, ízes a hur­ka, ropogós a tepertő. A házi­gazda négy gyereke és hat unokája is hivatalos a torra, s az is biztos, hogy az új ház éléskamrája nem lesz üresen ka­rácsonykor. Eddig tart a három befejezet­len történet, a három Prágai utcai családról. Legalább 300 hozzájuk hasonló család van még a megyében. S négyszer annyian vannak, akik csak jövő­re költöznek az elpusztult, meg­siratott régiből az újba. öröm legyen mindnyájuknak az új tu­lajdonosok öröme, s közös köte­lesség a többi ház felépítése. Sokszor írtunk már róluk, íme Nagy Imréék disznót vágtak. Fél évvel ezelőtt itt még romok voltak. Azóta új házsor született. ben, kölcsönös jókívánságok kö­zepette lehetett koccintani. A szemközti házban, Nagy Lászlóéknál néhány perccel ko­rábban járt a műszaki átvételt végzők népes csoportja. Nagy- nét és a két srácot, Lacikát, és Zolikát találtuk otthon, a még Néhány házzal följebb, a von­tatók által szinte fölszántott, nadrágszíj széles Prágai utcában népes család üdvözli a bámész idegent. Egy hatalmas üstből gőzfelhő száll, s a fotós kedvéért eloltják a (Fotó: Demény Gyula) most korácsonykor is. Mitagadás jólesik csak jót írni az újjáépí­tésről. Most, bár csak három Prágai utcai család boldog kará­csonyáról szóltunk, de az ő örömük mindnyájunk öröme is. Brackó István A két fiú után egy kislányt szeretnének. vidámabb, az alkalomhoz job­ban illő témák is. De most — e túl hosszúnak tűnő bevezető jó alkalom erre — meg kell nyug­tatni a szelidebb szavakra vá­gyó újságolvasót, optimista vég­kicsengésű írást kap a bőséges karácsonyi ebéd mellé; de — és ez a lényeg — nem az ünnepre, mint sokkal inkább a tényekre való tekintettel. Gyakran írtunk az ár- és bel­víz okozta károkról, a helyreál­lítási munkákról, a fedél nélkül maradt emberek semmi máshoz nem hasonlítható kiszolgáltatott­ságáról. Hogy csak a címeket idézzük, Békétlen Békés, A ház­nélküli utcák lakói, Októberi ajóndéknyár az újjáépítőknek, És Békésben mikor... Segítőkész szándékkal, de nem indulat nél­megyeri család közül három, ka­rácsony előtt néhány nappal háztulajdonossá, maga felett a biztonságot adó tetőt érző, újra mosolyogni tudó emberré. Tudjuk, sokan, legalább 300- an vannak, akik új, a réginél korszerűbb lakásba költöztek. De lévén Békés a víztől legtöb­bet szenvedett község a megyé­ben, ha innen ítéljük meg a dolgokat, az általánosítással nem fogunk mellé, hiszen máshol, csak jobb lehet.... Jobb? Akinek nincs háza, azt hiába igyekeznénk bármiről is meggyőzni. Azt hidegen hagyják a statisztikák, s számára kevés­nek tűnik a mégoly akkora erő­feszítés is, ha az ő lakása ro­mokban hever. De kérdezzék meg riportalanyainkat, akiket jebb a mész alatt még nedves falú, de igazán takaros lakásba. Ajtó, ablak a helyén, a kályhá­ban lobogott a tűz, s a még pu- colatlan ablaküvegen át talics- kázó, sarat taposó, szélei hálta ruhájú emberek látszották. A mennyezet közepéről csak a csupasz vezeték csüngött le, de karácsonyra villany világít, — dicsekedett a nénike. A műszaki átvételt végző szakemberek — az építők; a Békés megyei Ta­nácsi Építőipari Vállalat dolgo­zóinak nagy örömére — csak apróbb hibákat találtak. így az­tán, az ünnepi alkalomra tarto­gatott borral, nagy egyetértés-

Next

/
Thumbnails
Contents