Békés Megyei Népújság, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-24 / 301. szám
Miért kellett hozzá a Népújság? Nemrég Fajó Andrásné csabaszabadi olvasónk azért panaszkodott, mert már egy éve hiába várja elvégzett munkája bérét. Fajóné ugyanis még 1969. decemberében kimeszelte a csabaszabadi tanács-kirendeltség helyiségét. Panasz? nyomán a Békéscsabai Vá„Ki az ügyesebb”? Egy megyei tanácsi dolgozó írja a következőket: ..Köztudomású, hogy ebédelni csak nyugodtan lehet. Újabban azonban, mindig idegesen, kapkodva hányom befelé az ebédemet. Legjobb tudomásom szerint, mndenkinek, aki idejár ebédelni van egy étkezési jegye. Nekem is van. Azon az áll, hogy L2.30-kor megebédelhet. Tehát nem 12-kor és nem fél 2-kor. Mint olyan ember, aki már a rendhez szokott, igyekszem az időpontot betartani. Amikor lemegyek az étterembe, már kisebb-nagyobb csoportok állnak az asztalok mellett, üres székre várva. Ha megürül egy hely, kezdődik a „ki az ügyesebb ?”-játék. Persze nem árt egy kis testmozgás, hiszen úgyis egész nap ül az ember. Ez tehát még egészséges. De az már kevésbé, hogy még a levesnél tartok, de már szoros embergyűrű lesi a kanalamat. Már elkérik az étlapot, hogy í előtanulmányokat végezzenek j az ebédhez. Hozzák a másik fogást. Már mozgolódnak a hátam mögött. Lassabban megy az evés, szinte szégyellem, hogy eszek. A kollégáim gyorsan bevágják a másodikat és megkönnyebbüli sóhajjal egyedül hagynak. — A kedves kartárs már úgyis befejezi — tartja vissza kolléganőjét az egytik helyfog- laló. — Azért csak tessék nyugodtan enni! Ez nekem szólt, akinek már nem csúszik le a falat a torkán. Félbehagyom hát az ebédet és kijövök az étteremből. Lehetne-e változtam? Természetesen. Csak annyi kellene, hogy mindenki tartsa be az étkezési idejét: akkor jöjjön, amikor be van osztva. Olyan jó volna nyugodtan, idegeskedés nélkül ebédelni. Azt hiszem, ez igazán nem olyan nagy kívánság.” Egy kicsit pontosabban Boros József, a békéscsabai KPM Közúti Igazgatóság igazgatója kiegészítést, pontosítást fűz egyik cikkünkhöz: „Szigorú rendelet az utak igénybevételéről címmel a Népújság november 21-á számában megjelent ismertetéssel kapcsolatban felhívom a szer„Mint a disznók a vályúhoz“ K. S. békéscsabai olvasunk leveléből Idézünk: „December 12-én, szombaton délután a békéscsabai kisállomásről Újkígyósra mentem a 15.05-kor induló vonattal. Sok utas tolongott a peronon. Az ajtókat azonban csak az indulás előtt IS perccel nyitották ki. Megjelent az akkor éppen szolgálatban levő kalauz és nagy körülményesen hozzálátott a művelethez . Mikor többen kifogásolták, hogy miért ilyen későn nyitják ki a kocsikat, a válasz a következő volt: „Menne ez kérem, csak úgy tolongnak, mint a disznók a vályúhoz !” Ekkor több utas felháborodott és néhány „kedves” megjegyzés volt a válasz: — Nem mi vagyunk magáért, maga van miértünk! Majd egy másik: — Köszönjük a jelzőt, testvér! Pedig mindezt el lehetett volna kerülni. Csak egy kicsit korábban kellett volna kinyitni a kocsikat.” j kesztőség figyelmét arm, hogy • annak második mondata (Mindkét rendelet az 1962-től érvényes úttörvényt módosította...) téves. Az utakról szóló, 1962. évi 21. számú törvényerejű rendeletet az idei KPM-, illetve KPM—ÉVM-rendelet nem módosította. Miniszteri rendelet törvényerejű rendeletet nem is módosíthat. Az idei két rendelet a 4/1962. KPM-rendeletet helyezte hatályon kívül. Az ismertetés harmadik bekezdésének második mondata (a jövőben például közutat csak az illetékes hatóságok engedélyével lehet felbontani ...) ugyancsak téves, mert közutat felbontani, az alatt vagy felett .*■ létesítményt elhelyezni eddig is i csak az illetékes útügyi hatóság i engedélyével volt szabad. Az új rendeletek ismertetését az igazgatóság egyébként örömmel vette, mert a rendelkezések széles ismeretétől hatósági munkánk elősegítését várjuk.” Mi is nagyon köszönjük a „finomítást”. És — bár igyekszünk pontosnak, precíznek lenni —, ha be-becsúszik lapunkba egy-egy pontatlanság, örömmel vesszük a szakember-helyreigazítását. Hiszen a Népújságot szakember és laikus egyaránt olvassa. — A BOR LEGENDÁJA * Lehullott az első hó és rövidesen itt lesznek a karácsony , szilveszteri ünnepek. Az ünnepekkel együtt jár a vidám- ság, a szórakozás is. Ahhoz pedig. hogy hangulatosan teljenek el ezek a napok, nem maradhat el az asztalról a szívderítő, nyelvet feloldó, igazi tüzes magyar bor. Noé apánk (meséli a hagyomány), miután elültette az első szőlőtőkét, fogott egy szelíd bárányt, levágta és a vérével meglocsolta a tőkét. Azután fogott egy oroszlánt, annak a vérét is ráeresztette a tőkére. Utoljára pedig kiválasztott hízói közül egy jó kövér süldőt, s ennek vérével is megöntözte a szőlőtőkét. A szőlőből készült bor azóta is megőrizte a három állat vérének a tulajdonságát. És a három tulajdonság azóta is meglátszik a borozó emberen. igaz, csak sorjában. Az első ital után olyan kezes a legtöbb borivó ember, akárcsak egy szelíd bárány. A második üveg után felforr a vérünk, s a leggyávább legény is kész oroszlánná válik. A harmadik üveg viszont leüti lábáról az iszákos embert, aki aztán úgy hever a porban, sárban, akár a 5 disznó. 5 Ezért az ünnepek al- 2 halmával ne literszámra, 5 inkább csak poharán- • ként iszogassuk ezt az ; ősi, kedves nedűt. így » még egészségünkre is 2 válik, nemhogy megár- 2 tana. Felvidulunk tőle, ■ kipirul az arcunk, s a 2 legszótlanabb embert is 2 megszállja az életkedv, ■ megoldódik a nyelve, fel- [ csillan a szeme s bőt- 2 dogan gyújt nótára. , Mi, vendéglátóipart \ dolgozók azt kívánjuk, ■ hogy a jó bor mellett a 2 közelgő ünnepeken is ■ így legyen. : Sztanyiik Károly • Wiener Walzer, líilés nélkül Sokszor írtunk már vasúttal kapcsolatos problémákról. A MÄV-nak „Szerkesszen velünk” rovatunkban lassan „bérelt helye” lesz. Ezúttal — JAM aláírással — egyik békéscsabai olvasónktól kaptunk méltatlankodó levelet és ez elsősorban azért érdekes, ahogyan írták. Előfordul ugyanis benne egy-egy vasúti szakkifejezés, s ez olyasmire enged következtetni, hogy a levélíró vágj- vasutas, vagy pedig valamiféle köze van a vasúthoz. íme. „December 13-án a 6605. számú Wiener Walzer nemzetközi gyorsvonat belföldi részének I. osztályú kocsijában Békéscsabától Budapestig kénytelen volt kabátban ülni az utas. Nemhogy langyos, de teljesen hideg volt a fűtőtest. Pedig amíg Békéscsabán a tartalékmozdony állt a szerelvényein, érezhetően melegedett a kocsi, tehát nem volt műszaki hiba. Amikor azonban az érkező törzsszerelvényhez kapcsolták a belföldi részt, a fűtés megszakadt. Talán a néhány perces késés miatt nem szerelték össze megfelelően a gőzfűtést? Jó lenne, ha a MÁV nem az utasok egészségének a rovására igyekezne tartani a menetrendszerűséget.” ■••a9.acsBss**a«ass99i9S&SM*«ft«ig*f»»*aaft»9caii‘2i rosi Tanács csabaszabadi kirendeltségének vezetőjéhez, Bugyinsz- ki Andráshoz fordultunk. Bugyin szki elvtárs pár nappal később válaszolt: értesített bennünket, hogy a pénzt elküdték Fajónénak. A happy-end tehát megvan, tú lságosan örülnünk azonban nem érdemes. Bármennyire is jó az, hogy valamit elintézhetünk olvasónknak — azért egy ilyen, tulajdonképpen nagyon is apró ügyet a mi segítségünk nélkül sem szabadna egy egész évig húzni-halasztani. A most következő sztori kicsit hasonlít az előzőhöz. Itt viszont már érdemes az időpontokról is elgondolkozni. Mag Jánosné kaszapert olvasónk november 9-én Tótkomlósra utazott a Békéscsaba—Szeged között közlekedő délutáni buszjárattal. Százassal fizetett, a kalauznak azonban nem volt aprópénze, ezért kilencven forint a kalauznál maradt. Hogy erről kapott-e az utas valamiféle elismervényt, vagy ahhoz hasonlóit, nem lehet tudni. Magnó mindenesetre másnap levelet írt a békéscsabai AKÖV-höz, de sem választ, sem pénzt nem kapott. December 7-én viszont már szerkesztőségünkhöz fordult segítségért egy eléggé éles hangú levélben. A panaszos levelet átíküldtük az AKÖV igazgatójának. December 11-én meg is jött a válasz: „Mag Jánosnétól november 17-én kaptunk levelet, melyben bejelentette, hogy november 9én történt utazása alkalmával 100,— Ft címletű bankjeggyel fizetett, a járat kalauza aprópénz hiári’ a miatt nem tudott visszaadni, így 90 forint a kalauznál maradt. A kalauz ezt a többletet az előírásnak megfelelően a vállalat pénztárába befizette. December 9-én intézkedtünk a 90 forL-.nak Mag Jánosné részére történő visszautalása ügyében és erről ugyancsak december 9-én Mag Jánosnét levélben tájékoztattuk.” Már az első pillanatban feltűnik, hogy míg olvasónk szerint november 10-én ment él az első levél az AKÖV-höz, a vállalat szerint ez csak 17-én érkezett meg. Ez egy kicsit furcsa. De még akkor is, ha ez így igaz: mi történt a panasszal november 17-től december 8-ig, vagyis éppen három hétig? És végül még egy apróság Mikor kapta volna meg a panaszos a pénzét, ha nem fordul hozzánk segítségért? Kút van, víz nincs Megyeren Vízproblémával fordult hozzánk egy mezőmegyeri olvasónk. Megírta, hogy már csak egy kút működik a községben. Erre az egy kútra jár a falu apraja-nagyja. sok kisgyermekes anya még a mosáshoz szükséges vizet is innen kénytelen hordani. Sajnos, ugyanis nem mindegyik udvarban van kút. Levélírónk szerint a tanács tud erről, a nem éppen megnyugtató helyzetről. Eddig azonban még semmit nem intézkedett. ■•nimmnuiniuniHHintMiMin -.■■mmi««iiiiMiiiii,aii>Mii*iuiiu»u 10. Mancika a régebbi a szakmában. ö a nyitás napjától kezdve itt dolgozik Tiborral. Fekete szeme mindig úgy csillog, hogy bele lehet zavarodni. Ezt én a szikvízüzem-igazgató szájából hallottam, aki elég gyakran el- ücsörgott záróráig is mellettem, hogy utána Mancikát saját lakására taxiztassa. Emiatt a presszótündérke fáséban is van a főnökkel, akinek sehogy se akar lefeküdni, pedig huhu, de szeretné ez a hájtömeg. Már rég elbocsátotta volna, de Mancikát se lehet egykönnyen elpasszolni. Nagy bácsiké ja, akinek jóvoltából ide került, a megyei vendéglátóipari vállalat főkönyvelője. A tündérke már nagyon szeretne férjhez menni, de ez ebben a városban nem látszik valószínűnek, mert túl magasak az igényei. A „férfi” legyen csinos, fess, elegáns, rendelkezzen autóval, három szoba összkomforttal, legalább havi hatezerrel, hogy neki ne kelljen a férjhez menés után dolgozni. S, mi több: diplomás legyen! Hiszen a társadalmi hierarchiában mégse utolsó dolog — teszem azt —, egy mérnökfelrségnék lenni! Hát bizony ilyet eddig nem sikerült kifogni Mancikának, mert valami mindig hi- bádzott. Szépségét minden alkalmi lovagja elismerte, alakja és férfit uszító tekintete fokozott szexepilt váltott ki, de amikor kiderült, hogy a külcsín nincs kellő arányban a belbeccsel, sorban lekoptak mellőle, s Mancikának nem maradt más tőlük, mint néhány ajándéktárgy és az elfoszlott remények keserű emléke. Buta kis veréb a maga nemében, akinek kultúrigénye a nyolc általános elvégzése után csupán az érzelgős (egyre nehezebben beszerezhető) pengős regények színvonalára süllyedt. Azért, ha társaságban van, imádja Thomas Mannt, mert egyik „komoly” udvariója a zavartalanabb kaland kedvéért — később kiderült, hogy nős ember — felvitte Pestre, s ott megnézték a Mario és a varázslót. („Istenien röhögtem, amikor az az ütődött pali elterült a színpadon!”) Mindezek ellenére jó kávét tud csinálni, de ha „mucsai” téved be, attól elhúzza a nyersanyagot, a vízzel nincs hiba. („Örüljön, hogy ilyet is kap azért a potom háromhúszért!”) Csodára jó szimata van a kuncsaftok megítélésében Akiből nagyobb „forgalmazási lehetőséget” néz ki, tekintete tűz alatt tartja, s az árva honpolgár folyton oda spektál a pult felé és fogyaszt... fogyaszt. fogyaszt. Egyik munkaértekezleten nagy vita is támadt ebből, mert Mancika kategorikusan kijelentette, hogy a vendégekért vállalati érdekből ő tesz a legtöbbet, s még egy koszos SZOT-beutalót sem érdemel meg évenként, pedig az üdülés közben szerzett tapasztalatcseréből csak az üzletnek lenne haszna. A bírálat használt, mert a múlt nyáron már Siófokon üdült, s egy idősebb, európai körúton levő amerikai úr eljött utána, több mint egy hétig szórta a dollárokat ebben a semmi idegenforgalmi látványossággal nem rendelkező városkában. Ezzel végleg eljátszotta a férjhez menés helyi lehetőségeit Mancika, mert az öntudatos férfinépség nem akart egy kapitalista mögött második lenni. Emiatt aztán be is adta pár héttel ezelőtt áthelyezési kérelmét, mintegy igazolni akarván, hogy senki sem lehet próféta saját szülőhelyén. Még egy ilyen magafajta sexgránát sem, mert bombának nevezni túlzás lenne, arra már öreg, nincs ideje országos hatású robbanásra. (Vannak még, akik nem kegyeltjei a sorsnak!) Jucika a fakószőke tündér. „Hideg szépség” — szokták róla mondani a benfentesebb férfikuncsaftok. Ö is lelkileg kisiklott teremtés. Míg ápalános iskolába járt, színésznő szeretett volna lenni, otthon albumaiban v
