Békés Megyei Népújság, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-13 / 292. szám
Hz elmílt két évben javult a dolgozók szociális helyzete Szakszervezeti választás a KPM Békéscsabai Közúti Igazgatóságánál A KPM Békéscsabai Közúti igazgatóságának dolgozói két évvel ezelőtt választottak önálló szakszervezeti vezető testületet. Az azóta eltelt viszonylag rövid idő munkája is eredményesnek mondható. A szakszervezet a gazdasági vezetés megfelelő partnerévé vált. A szakszervezeti vezetőség újjáválasztó küldöttgyűlést december 11-én tartották meg, melyen Nyilas Károly szb-titkár beszámolójában többek között elmondta, hogy két év alatt jelentősen nőtt a dolgozók átlagbér színvonala. Bevezették a 44 órás munkahetet is. Megkezdődött a szocialista munkaverseny, amelybe három brigád és a központi géptelep nevezett be. Kiszélesedett a munkavédelmi oktatás. Lehetővé vált, hogy többen részesüljenek üzemi étkeztetésben. Javult az útmesterségek dolgozóinak szociális ellátottsága. Igen jelentős sikernek könyvelNépM-rendemnyet az V. kerületben A Hazafias Népfront békéscsabai V. kerületi elnökségének nőbizottsága két előadást rendez december 14-én, hétfőn este fél 7 órai kezdettel . Békéscsabán. Az egyik előadást dr. Ratkai Imre nőgyógyász-szülészorvos tartja a kerület pártszékházában a Családtervezés helye és szerepe társadalmunkban címmel. A másik előadás a Rózsa Ferenc utcai 11 számú általános iskolában hangzik el, ahol a pedagógiai csoport részéről Ferenc Sándor megyei szakfelügyelő Az apák feladata a gyermeknevelésben címmel ismerteti az apák teendőit. hető el, hogy csökkent a munkaruha kihordási ideje, a bitumenes és a szervezetre károsan ható munkáknál pedig kihordási idő nélkül, alkalmanként is kiadható védőruha. Az igazgatóságnál 1969 február óta munkaügyi döntőbizottság működik. Társadalmi bíróság is létrejött, amelynek azonban két év alatt egy ügyben sem kellett eljárnia. A szakszervezeti bizottság kezdeményezésére a dolgozók egynapi keresetüknek megfelelő pénzösszeget ajánlottak fel az árvízkárosultak megsegítésére és sokan részt vettek az árvízvédelemben, valamint az újjáépítésben is. f A beszámolót követően, Bo- ross József igazgató tájékoztatta a küldötteket arról, hogy az igazgatóság eredményesen teljesíti az idei feladatait. Ezért a KPM Közúti Főosztályának vezetője elismerését fejezte ki. Két gyomai küldött, Ladányi András és Gál György kérte, hogy az szb-titkár többször keresse fel a fizikai dolgozókat és beszélgessen el velük. Kneifel Antal, az Építők, Fa- és Epítőanyagipari Dolgozók Szakszervezete megyei bizottságának titkára elmondta, hogy az igazgatóság szakszervezeti bizottsága országosan is átlagon felüli tevékenységet fejtett ki és ezért a megyei bizottság elismerését tolmácsolta. Átadta azt a köszönetét is, amit a Sza_ bolcs-Szatmár megyei Tanács a megyei bizottság útján. küldött az árvízvédelemben részt vett vállalatoknak, költségvetési egységeknek. A kétéves jó munka eredményeként a küldöttek egyöntetűen ismét Horváth Anthlt választották meg az szb elnökéül, Nyilas Károlyt pedig titkárául. Az szb tagja lett Surinás György, Han- czár János, Pálvölgyi Györgyné, Meliska János és Bóné Lajos. Megválasztották a számvizsgáló bizottságot és a társadalombiztosítási tanácsot is. Triumvirátus: Dr, Szabó Ferenc, Dr. Virágh Ferenc és Csendé Béla Nyolc óra előtt néhány perccel máni-közvéleménykutatást tartottunk a verseny színhelyén, a békéscsabai Ifjúsági és Űttörő- házban. A többség Vas megyét várta az első helyre. Három és fél órával később eldőlt a verseny. Bács-Kiskun lett a győztest A második helyért folytatott küzdelemben többször tudtunk előnyt szerezni — ilyen látszatot keltett egy ideig a zsűritől ajándékba kapott, aztán visszavont négy pont is —, Vasnak azonban jobban sikerültek az utolsó válaszai. A Tiszán innen — Dunán túl vetélkedő végűiig nem Tiszán inneni és nem Dunán túli, hanem Duna—Tisza közi megye nyerte. A mi nyereményünk: mai képzőművészeti alkotások. A magunk erejéből pedig játszóterek, járdák, egy határidő előtt átadott lakóház. És az erőssé ko- vácsolódott közösségi érzés, a megye egész lakosságának összefogása a minél jobb szereplés érdekében. Ezt hangsúlyozta a verseny után mondott köszöntőjében a rádióban Dobozy, Imre, Békéscsabán pedig Csatári Béla, a Megyei Tanács elnökhelyettese. Utóbbit itt csák néhány százan, a teremben levő versenyzők hallották, de szóltak ezek a szavak Békés megye félmillió laMunkában a barkocliba-csapat Amikor még reménykedtünk (Fotó: Demény Gyula) kosának: jól küzdöttünk, becsülettel helytálltunk. És ha Bács és Vas ezúttal meg is előzött bennünket, a tizenhat versenyző megye közül harmadiknak lenni azért nem kis dicsőség. 8 smmm 1970. DECEMBER 13. Ajándékozzon W ÉS IMPORT ALAPANYAGBÓL KÉSZÜLT „STAR” JELZÉSŰ TERVTÁL férfiingeket Kapható a megyei állami és szövetkezeti szaküzletekben, valamint a „CENTRUM” áruházakban. Forgalomba hozza: Délmagyar Röviköt Vállalat Harmadikok lettünk