Békés Megyei Népújság, 1970. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-12 / 291. szám
IW'ági véíngafott viadal: Magyarország — Lengyelország 12:10 Hétvégi sportműsor ! Sporiturmix A lengyel és magyar ifjúsági ökölvívó válogatott tagjai csü. törtökön érkeztek Orosházára. Tegnap délelőtt az üveggyárat látogatták meg, majd kora délután Mihály András, a városi tanács vb-elnöke fogadta a két csapat vezetőit. Hétszáz lelkes szurkoló szorongott a kultúrház nézőterén, amikor a két nemzet himnusza után bemutatták a versenyzőket és a bírói kart. (Vezetett a magyar Neumann és a lengyel Bar» kowski, pontozott: Demeter és Witczuk, valamint a bolgár Kancsev.) Az orosházi Benkó és Kerékgyártó (ÉVIG) bemutatója után következett a viadal, mindjárt váratlan eredménnyel. Papírsúly. (Elöl a magyar ver. senyzők.) Glück—Gorwy. Junior Európa bajnokunknak nem ment úgy, ahogy az első menetben szokott. Később óriási ütéseket vitt be, de a pontozók Gorwyt hozták ki győztesnek, 0:8. Légsúly. Kiss—Parafino- wicz. Az első menet a lengyel a Női teke-rangsor A női NB IIben a két békés- csabai csapat, a § Spartacus és a —MÁV versenyzői a következő be- " sorolást nyerték a rangsorban. összatlag. 3. Hursán Zs. 402,2, 22. Molnámé 382. 26. Rau 379,8, 36. Lip- ták 373, 52. Likerecz 354,7, 55. Ve- szelkáné 349.1, 56. Litauszky 346,1, 59. Nikulóné 336,1, 63. Kovács 326,3. 64. Szabó E. 325,6, 66. Baranka 322,8, Bohusné 315,2, 69. Heldt 310.3. Idegenbeli átlag. 2. Hursán Zs. 398, 9. Molnámé 383.5, 12. Lipták 361,3, 22. Rau 374,9, 32. Veszelkáné 358,2, 45. Likerecz 349,3, 47. Litauszki 349,1, 54. Nikuláné 330,5, 55. Szabó E. 327 6, 56. Heldt 325,4, 59. Baranka 321,6, 60. Kovács 318,6. összesen 87 versenyző szerepelt. A kimutatás érdekessége, hogy a csabai nők többsége idegenben jobb átlagot ért el, mint a hazai pályán! Sakk Körös Kupa Az MTS szarvasi Ä járási-városi taná- __k csa kiírta a Körös Kupa férfi sakkver-1 ser>y t, amely ma kezdődik és decem-l bér 20-ig tart. A résztvevők a következők: Bacsúr (Szentes) mj., Bánszky (Bcs. Építők) mj., Deák (Bcs.j Spartacus) cs. X. o., Bajusz (Bat-j tonya) I. o., Osgyán, Patkós' (Szarvas) I. o., Roszik J., Roszik Gy., Szigligeti, Lestyán, Herz- berger, Balatoni (Szarvas) II. o. versenyző. A küzdelmekre a ruházati ktsz klubhelyiségében kerül sor. A versenynapok a következők: december 12, 13 (délelőtt 9 és délután 13 órától). December 14—15—16—17—18 (17 órától 22 óráig). December 19—20-án (8, illetve 13 órától). A verseny győztese elnyeri a Körös Kupát. 3 Máimmssi 1970. DECEMBER 12. második Kiss fölényét hozta. Nagy ütésváltások után megérdemelt magyar győzelem született, 2:2. Harmatsúly. Pálfalvl— Dulski: Itt Is a vendég fiú kezdett jobban, de aztán a kitűnő erőben levő Pálfalvi pontozással nyert, 4:2. Pehelysúly. Botos— Krecidlo. Óriási horogcsatát látott a közönség. A második menetben Krecidlóra rászámoltak nyolcat, azután már Botos akkor ütötte meg ellenfelért;, amikor; akarta. 6:2. Könnyűsúly. Harmat —Lewandowski. A lengyel tá-1 madásaát Harmat jobbal rendre keresztbe verte. Mindkét fiú sokat ütött, végül Lewandowski í elfáradt, 8:2. Kisváltósúly. Kocsis—Pierwieniecki. Óriási taktikai harcot hozott az első hat perc. A harmadik menetben végig rohamozott a lengyel fiú és pontozással nyert, 8:4. Váltósúly. Csizmadia—Voslk. A két nyurga fiú kiegyenlített harcát láttuk két meneten át. A harmadik menet csupa dulakodással telt el. A lengyel bíró jogtalanul intette nsd® Iádlá'tr(t, aki ezzel vesztett, 8:6. Nagy váltósúly. Tart— Janecki. Már az első menetben rászámoltak Janecki re. A csupa izom Tari a második menet első percében ismét leütötte ellenfelét és döntő fölénnyel győzött, 10:6. Középsúly. Kozma— Piech. Kozma remekül kezdett, de aztán tisztán hagyta a fejét. Piech a találkozó vége előtt 10 mp-el kiütötte Kozmát, 10:8. Félnehézsúly. Jakab—Budyn. Jakab remek egyenesekkel gyűjtötte pontjait és biztosan nyert, 12:8. Nehézsúly. Krimicz—Wyd- ra. A második menettől kezdve a szívás lengyel versenyző ütései remekül ültek és az elfáradó Krimicz ellen pontozással nyert, 12:10. SZOMBAT Kosárlabda. Péter András Ku-1 pa, Szeghalom, Gimnázium tornaterme, 14 órától: Labdarúgás. Tessedik teremkupa, Szarvas, Öntözéses Főiskola tornaterme 14 óra. Röplabda. Megyei középiskolás férfi döntő. Békéscsaba, Kemény Gábor Gimnázium 14 órától. Résztvevők: Sarkadi Gimnázium (kupavédő), Bcs. Kemény Gábor Gimn., Gyulai ITSK, Bcs. Vízmű Techn. Sakk. Jubileumi emlékverseny. Békéscsaba, Kórház utcai TS-székház 14 órától. Körös Kupa. Férfiverseny, Szarvas. Ruházati Ktsz klubterme 9 és 17 órától. VASÁRNAP Kosárlabda. Péter András Kupa, Szeghalom, Gimnázium tornaterme, 9 órától. Kézilabda. XIV. Békés megyei ; Népújság Teremkupa II. fordulója, Békéscsaba, Kemény Gábor; Gimnázium. 8.00: Bcs. Előre—j Űjkfgyesi TSZSK ffi II. o., 8.35 :| Bcs. Városi SI IX.—Mh. Kinizsii fiú serdülő, 9.00: Bcs. Városi Sí XI.—Szentesi VSC leány serdülő, 9.25: Bcs. Városi SI I.—Mh. Kinizsi leány serdülő, 9.50: Mb. Textil— Gy. Munkácsy férfi II o., 10.25: Szentesi VSC—Med- gyeseháza leány serdülő, 10.50: Szarvas SC—Bcs. Vízmű férfi NB, 11,35: Bcs. Városi SI I.— Szarvasi SC fiú serdülő, 12.00: Szarvas SC—Bcs. Vízmű férfi I. o., 12.25: Oh. MEDOSZ—Bcs. Konzerv női II. o. 12.55 Ebédszünet. 13.05:' Kamuti TSZSK— Medgyesegyháza női ifjúsági. 13.40: Békési Spartacus—Medgyesegyháza női I. o., 14.15: Endrődi Spartacus—Szarvas SC női I., 14.50: Endrőd—Szalvai SE férfi I. o., 15.25: Békés—Bcs. MÁV férfi I. o., 16.00: Bcs. Közg Szakisk.—Szarvas női I. o., 16.35: Bcs. Konzerv.—Bcs. MÁV női NB., 17.15: Bcs. Előre—Kamuti TSZSK férfi II. o., 17.50: Bcs. Előre II.—Bcs. Előre I. férfi NB, 18.35: Bcs. Üj Ginm— Bcs. Előre férfi ifjúsági, 18.40: Bcs. Vízmű—Szalvai SE férfi I. o. Röplabda. Megyei középiskola női döntő, a Gyomai Gimnázium (kupavédő), Sarkadi Gimnázium, Bcs. Rózsa Ferenc Gimn., Bcs. Vízmű Technikum részvételével, Békéscsaba, Vízmű Techn. tornaterme. Sportlövő-rangsor A Békés megyei 0 Sportlövő Szakszövetség elnök, sége értékelte a; MKUf megyei verseny-1 Mm zök eredmé-1 % nyeit, amelyeket; ft “ a Magyar Nép- I köztársasági í Kupa I.—IV. 1 fordulójában értek el. A legjobbak rangsora a következő. MNK. Légpuska 20 iövéses álló. Serdülő fiúk. 1. Gálik István (MHSZ Bcs. Agyagipar Lövész Klub) 750, 2. Varga István (MHSZ Bcs. Városi LK) 738, 3. Thúry Endre (Bcs. AMTE) 710 körrel. Leányok. 1. Tóth Gabri-1 ella (Bcs. VLK) 405, 2. Mázán1 Mária (Bcs. VLK) 389, 3. Pozsonyi Márta (Bcs. VLK) 355. Ifjúsági fiú I. korcsoport. 1. Magyar László (MHSZ Szarvasi LK) 750, 2. Hankó Mihály (Bcs. VLK) 684, 3. Pásztor László (MHSZ Békésszentandrási LK) 676. Ifjúsági leány L korcsoport. 1. Sajti Mária (Bcs. AMTE) 443, 2. Gógolya Erzsébet (Szarvasi LK) 417, 3. Garai Jánosné (Bcs. VLK) 255. Ifjúsági fiú II. korcsoport. 1. Kardos Ferenc (MHSZ Orosházi Üj Élet Tsz LK) 843, 2. Nagy János (Oh. Űj Élet LK) 807, 3. Házi János (Békésszentandrási LK) 676. Ifjúsági leány II. korcsoport. 1. Szín Margit (Békésszentandrási LK) 569, 2. Szarvas Mária (Bcs. VÜK) 415, 3. Kolzsvári Lenke (Bcs. VLK) 377. Nők. 1. Székely Klára (MHSZ Bcs. Építők LK) 221, 2. Bohus Károlyné (MHSZ Csorvási LK) 137. Férfiak. 1. Rákóczi István (Bcs. AMTE) 817, 2. Bánfi Mihály (MHSZ Csanád- apácai LK) 773, 3. Mecskó Mátyás (Bcs. AMTE) 765 körrel Apróhirdetések Jó állapotban levő CP W artburg I Limousine igényesnek eladó. Gyű- ! la, Bajza u. 2. 109007 1 K 25-ös Zetor szalagfűrésszel eladó. Kevermes, Hősök u. 1. 166624 1971 január hónapban esedékes Skoda S—100 utalvány átadó. „166684” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 166684 250 négyszögöl gyümölcsös, szoba-, konyhás, spájzos házzal, beköltözhetően eladó. Szolnok, Szandaszöllős, Petőfi út 29. 128027 180—200 kilós hízó eladó. Békéscsaba. Berényi u. 31. _________________ 663 N égy kh. szántó kiadó, lovas gumis kocsi eladó. Kétsoprony, Tanya 157. *62 12 darab malac eladó. Békéscsaba, Achtm u. 9._________________ 660 1 80 kilós hízó eladó. Békéscsaba, Földvári utca 12._______________ 659 A zonnal beköltözhető utcai fél ház eladó. Békéscsaba. III., Munkás u. 1. Érdeklődni: szombat, vasárnap. 166667 180 kg-os hfzó eladó. Békéscsaba, Kisrét, Tanya 24. Konzervgyár után első dűlő.________________________166666 Hízó eladó. Békéscsaba, Dobozi út 6. Sziklai András. 166665 MIA Diesel uj állapotban Csonka i szivattyúval eladó. Békéscsaba. IV., j József U. 19._____________________166637 160—170 kg-os hízó eladó. Békéscsa- ba, Micsurin u. 35. ~ ________ 166623 V ilágos, külföldi szőrmebunda igényesnek eladó. Nagy húsvágó gép kölcsön kiadó. Békéscsaba, Klapka u. 11.____________________________166632 H ízók eladók. Békéscsaba, VI., Kodály Z, u. 7. Dobozi kövesút mellett. 166659 Hízó eladó. Békéscsaba, Szarvasi u. 67. 166660 Elcserélném Felsőkörös soron levő I. em. 2 szoba, Összkomfortos, gázos lakásom 2 és fél szobásra. „Csak központban” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 166626 100—120 kg-os hízó eladó. Békéscsaba, Oroshá-'.i út 42. ______________166678 E gy hízó eladó. Békéscsaba, III., Bulcs u. 2. Benzinkútnál. 166676 Békés, Délöban 5 hk. föld eladó. Érdeklődni: Békéscsaba. Kismegyer, Tanya 132, szombat délután, vasár- nap egész nap.___________________166611 250 négyszögöles házhely eladó. Békéscsaba, V., Pozsonyi u. 106. 16G675 Üjszerü állapotban levő olajkályha, román gáztűzhely palackkal, műanyag konyhabútor eladó. Békéscsaba, IV., Csokonai u. 10/1. 166571 K—25-ös „Zetor” traktor, kifogástalan, tartozékokkal eladó. Vésztő. Baj- za u. 1. _________________________ 166664 B irka és 150 kg-os hízó eladó. Bé- j késcsaba. Degré utca folytatása kör- ! gáton kívül, Jobbra az első tanya. 1 1PRPIV) 130—170 kg-lg hízó eladó. Békéscsaba. IV.. Halász u. 4. 16**49 P 70-es gépkocsi eladó. Dr. Ravasz, Battonya. Néphadsereg u. 76. 166643 ! 180—200 kg-os hízók eladók. Békés- csaba, V., Szamuely u. 60.______166644 18 0 kg-os hízó eladó. Békéscsaba, _Wagner u. 13. 166642 Villanymotoros Lucznik varrógép eladó. Békéscsaba, Hunyadi tér 4. __________________________ 166639 K anina vadrózsa eladó. Békés, I., Gát 4. Utánvéttel iß. 111327 1 Tanya, beköltözhetően eladó. Kétsoprony 135. Érdeklődni: Békéscsaba, Klapka u. 24. 166670 Férfiaknak is pattanások, szeplők. szőrszálak végleges eltávolítása. Faragóné kozmetika. Szarvas, Szabadság 45. Telefon 282. 029932 Énekes kanárik (narancs színek), zebra, sirályka, rizspintyek — nimfa, rozeikolis papagájok beszerezhetők. Kovács László tenyésztőnél, Vá- sárhely, György ú. 29. __________54425 E ladó egy K—25-ös Zetor hidraulikus ekével, üzemképes állapotban. Érdeklődni lehet: Gál Benedek, Gyo- ma. •p-tt^vánv lit 4______________36099 J ó állapotban levő Moszkvics személygépkocsi eladó. Megtekinthető: vasárnap, Békéscsaba, V., Mikes u. 7. 166668 Hízók eladók. Békéscsaba. III,. Déli sor 13._________ 166614 6 hengere.«; Wanderer személygépkocsi, rendszám nélküli, olcsón eladó. Érdeklődni: délutánonként* Mezőbe- rény, Csabai út 11.______________166651 1 40 és 180 kg-os hízók eladók. Bé- késcsaba, Sas u. 16._____________166652 H ízók eladók. Békéscsaba, Erkel u. 5. Érdeklődni: szombat, délután, vasárnap^ ________________________166655 N éhány sor kézírásából legőszintébb jellemábrázolást küldöm egyéniségéről. Adatokat: kor. foglalkozás, válaszbélyeg, Somoskéry Pál, Buda- pest 10, Postafiók 144.__________7673 G yulán, Lenin úton 180 négyszögöles házhely és 1000 darab vállog eladó. Érdeklődni: Gyula, Lenin út 5. ___________________________________109008 K ét íoo kilós hízó eladó. Bókéscsa- ba. Május 1 utca 16.______ 653 2 00 kg-os hízó eladó. Békéscsaba. Kastélyt szőlő 1940. Gyeraj. 654 Egy 200 kg-os hízó eladód B ék és csa- ba, Sallai u, 49. 640 Kondoroson szappan- és mosóporcsere minden szombaton a reggeli órákban.___________ 193112 Két 180—200 kilós hízó eladó. Békéscsaba, Gellért u. 2._________________636 Menyasszonyi és vőlegény! ruha nagy választékban kölcsönözhető. Jelmezkészítő és Kölcsönző Vállalat, Kazinczy u. 26. x Két 160—180 kilós hízó eladó. Békéscsaba Zrtnvj utca 6 649 1700-as Opel eladó. Mezőberény, Gyomai u. 17. 166529 Telekgerendás 273 számú tanya ei- dó. Frripviődn^' vasárnap. 650 Kb. 230 kg-os hízó eladó. Békéscsaba, Kastélyi-szőlök 2073/1. 166631 örzskönyvezett kutyák, kuvasz, boxer, törpe német Rattler, fiatal kanok jutányos áron eladók. Békése* aba, Egressy 59._____________________648 Ü j televízióasztal, konyhaszékek, ajtó. ablak eladó. Békéscsaba, Hajnal utca 3______________________________547 i 8 50-es Fiat eladó. Békéscsaba, Ku- lich Lakótelep 30. B. II. 6» 642 I Szokatlanul furcsa esettel kell a Sao Paulo-i lábdarúgószövetség fegyelmi bizottságának foglalkozni; Az egyik amatőrcsapat mérkőzésén a partjelző hirtelen fölemelte zászlaját s ezzel már az egész védelmet áttörő, nagyszerű lövőhelyzetbe került csatárt állította meg les címén a játékvezető sípja. Pedig lesről szó sem lehetett és —• mint a partjelző vallotta — eszeágában sem volt ilyet jeleznie. Mindössze az történt, hogy egy szúnyog csípte meg őt abban a pillanatban s emiatt ő „védekezésből” lengette meg maga körül zászlaját. Erre a tényre való hivatkozással, az addig ones vesztésre álló csapat óvást nyújtott be azzal az indokolással, hogy a játékvezető téves ítélete fosztotta meg őket a „valószínű” kiegyenlítés lehetőségétől. A nem mindennapi érdekes óvás ügyében most a labdarúgó-szövetség „salamoni” döntését várják. Brazíliában még mindig tart válogatottjuk Mexikóban kivívott harmadik világbajnokságának mámoros ünneplése. Szenyor Teofilo Lenes, az ismert brazil balettmester Pelé és társai részére elkészítette a „Mundial”- tánc koreográfiáját. Hogy mily -tökéletességgel? A zene ritmusaira végzett minden egyes tánclépés, mozdulat a brazil sztárokra emlékeztet. A „Mundial”-tánc elemed tartalmazzák Jairzinho hirtelen megugrásait, Pelé elképesztő felhőfejeseit, csakúgy, mint Tostao kiszámíthatatlanul ördöngős cseleit. Lenes szerint: „aki ezt a táncot jól megtanulja, az egyben tökéletesen elsajátíthatja a focisták magas szintű technikáját is... *** Ha a svéd Roy Eckdal klubjának, az AJK Landakrona valamelyik mérkőzésén szerepel, a játék szinte mindig feltűnően a legsportszerűbfe keretek között zajlik le. Ennek különös oka van: Eckdal ugyanis civilben bírósági ügyész... Westerlund, az ismert svéd labdarúgó az „Eckdal-komplexus”-ról így vélekedett: „Bár tisztában vagyunk azzal, hogy ő ugyanolyan játékos, mint a többiek, mégis az ellenfél játékosait bizonyos „gátlások” kerítik hatalmukba, ha vele szembekerülnek. *** Statisztikai kimutatások szerint az 1970-es mexikói világbajnokság 3E mérkőzésén 352 játékos, sok csere- játékos és 30 játékvezető működött közre. A játékidő 'pontosan 2070 perc volt, mely idő alatt 56 játékos érdeme folytán 96 gól született. A VB eseményeiről 1800 újságíró számolt be — s ahogy a posta közölte — mintegy tizenötmillió szót közvetítettek telexen és pontosan 2117 telefonbeszélgetést folytattak. Az is ismert, hogy a VB-nek 2 258 148 fizető nézője volt s a belépőjegyek átlagos ára száz forint körül mozgott. Hogy milyen kihatással volt a VB a föld legtávolabbi részeire is. azokból a számadatokból is kitűnik, amelyet a rádió és a tv adott közre. Becslések szerint ugyanis legalább kétmilliárd ember (tehát minden három ember közül kettő) hallgatta vagy látta a közvetlen adást. Érdekes megjegyezni, hogy a VB mérkőzéseit az űrben keringő szovjet asztronauták is rádión hallgatták ! *** A fociszurkolás néha életveszélyes! Mégpedig nemcsak a pályán a labdai úgókra, vagy a lelátón a nézőkre, akik agyonpüfölik egymást egy megadott gól vagy tizenegyes fölötti vitában. Vajon ki gondolná, hogy a foci a vonaton is életveszélyes lehet. Különösen akkor, ha a szurkoló mozdonyt is vezet!? Ez év áprilisában, a 62 éves William Best mindenáron el akart jutni kedvenc csapatának döntő mécsesére s ezért a piros szemafórjel- zést elnézve rohant a vesztébe. Coventry mellett összeütközött egy szembejövő vonattal. Mindkét mozdonyvezető meghalt, harminc utas megsebesült. A brit közlekedési minisztérium most hozta nyilvánosságra a vizsgálat eredményét: a mozdonyvezető „ámokfutására” csak egy magyarázat lehetett: miközben a mozdonyt a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette, már egyre csapatának döntő mérkőzésén Jártak gondolatai... Somos István