Békés Megyei Népújság, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-25 / 276. szám

/ Tudatos inunkat követel a következő öt év feladatainak teljesítése Vélemények a Központi Bizottság kongresszusi beszámolójáról Várható volt, hogy országszer- : te, s így megyénkben is a televí- ' zió mellett ült, aki csak tehette november 23-án délután, hogy szinte élményszerűen részese le­gyen a magyar kommunisták nagy tanácskozása, a X. kong­resszus megnyitásának, a Köz­ponti Bizottság beszámolójának. Ezt a feltevést igazolták azok a párttagok és pártonkívüliek is, akikkel tegnap délelőtt beszél­gettünk az üzemekben. Mivel hétfőn délelőtti műszakosak vol­tak, a délután jó részét a tele­vízió mellett töltötték, s teg­nap délután hazamén ve, első dolguk volt a beszámoló elolva­sása az újságokból. BotyánsZki János, az Erőmű és Karbantartó Vállalat párt- alapszervezetének titkára elmon­dotta, hogy a mühelybizottsóg 40 újságot rendelt meg a kongresz- szus időtartamára, hogy a mun­kakezdés előtt vágy után frissi­ben tájékozódhassanak a dolgo­zók a kongresszus munkájáról, újra elolvassák azt, amit a te­levízióból csak részben hallottak, vagy érteitek meg. A kongresz- szus anyagának tanulmányozását csak a későbbi időpontra üte­mezték be a politikai tanfolya­mon,,ahol 14 párttag mellett 12 pártonkívüli Is fejleszti politi­kai ismereteit. A nyolc szocia­lista brigád, amelynek tagja szinte az üzem valamennyi dol­gozója, máris hozzálátott a kong­resszusi anyag olvasgatásához. Műszak után minden brigád kü- lün-kűlön úgynevezett sajtófél­órákat tart. Az üzemben egyébként jó a hangulat és a munkaszellem. Ezt eddig is igyekeztek őrizni, s növelni a párttagök és az üzem törzsgárdájának tagjai. Most már közeledik régi vágyuk megvaló­sulása, az új üzem felépítése. Bíznak benne, hogy a negyedik ötéves terv szakaszában megfe­lelő munkakörülmények között és a kongresszus által kért oda­adássá! dolgozhatnak majd. Költözködés előtt áll a Forgá­csoló- és Szerszámgyár 2-es szá­mú telepe is, a részben már fel­épült és még .bővülő új gyárte­lepre. Ez a tudat könnyíti meg a még itt dolgozóknak a külön­böző nehéz körülmények leküz­dését. S az a tudat is, hogy a ne­gyedik ötéves tervben az eddigi­nél ütemesebben halad maid a szocialista épitömunka. Tóth) Kiss István esztergályosnak az a j véleménye, hogy olyan ötéves | tervet, mint a mostani, még nem terjesztett népünk elé a párt Központi Bizottsága és a kor- j mánv. Ez a terv nagy figvelmet fordít a munka- és az életkö­rülmények javítására, úgymond, ennek szolgálatába állítja az új beruháZcások csaknem mindeavi- két. Nagyon hc-lvesli azt a célt, hogy hazánk túljusson a közepes ipari ország rangián. egyben nagy jelentőségűnek is tartja, hi­szen hazánk korábban nagyon elmaradt, alacsony színvonalú iparral és mezőgazdasággal ren­delkezett. A célok megvalósítá­sához fontosnak tartja a pártnak azt a törekvését, hogy a párt tagiai sorában, és egész népünk körében is növekedjen a tudat, a szorgalom és a fegyelem. Az a véleménye, hogy ösztönösen Közli leiek figyelem! Csomagolásra kiválóan alkalmas fehér papír és makulatúra nagyobb mennyiségben eladó. bEkEs megyei NYOMDAIPARI V/VLLALAT, Békéscsaba, István király tér 18. x ma már senki sem dolgozhat. Szabó István minőségi ellenőr j elmondotta, hogy neki az élet- j színvonal növelése ragadta meg | figyelmét a Központi Bizottság i beszámolójából. Helyesli azt a kitételt, hogy csak annyit oszt- ; hatunk el, amit megtermelünk s I azt is csak úgy, hogy gondos- j kódunk a fejlődés további alap- jainak megteremtéséről. Az élet \ színvonal növekedése alatt töb- í bek közölt a lakáshelyzet javu­lását is érti. Nagy jelentőségű­nek tartja, hogy eddig több mint egymillió ember költözött ha­zánkban űj lakásba, s a követ­kező ötéves tervben isfnét négy- százezer lakás épül. Azért tartja ezt nagy jelentőségűnek, mert szerinte nem mint)egy, milyen körülmények között nőnek fel azok a gyerekek, akiknek végső fokon a szocialista hazánkat építjük. Debreczeni Antal segédmun­kás véleménye: Az előző kong­resszusok, főleg az 1956 előttiek I alkalmával szlpte szurkolva vártam, hogy milyen határozatok kerülnek majd az ország lakos­sága elé. Most szinte természe­tesnek tartom, hogy a X. kong­resszus mindenki megelégedésé­re határoz majd. Azért, mert jó előre megismerhettem én is Az ár- és belvíz okozta épület­károk felszámolására november 20-ig Békés megyében felhasz­náltak 17 millió darab téglát, egymillió cserepet, 4600 tonna cementet, 2800 tonna meszel, 12 ezer köbméter kavicsot. Az'OTP 1590 újjáépítéshez biztosított köl­csönt, s ténylegesen 847 ház épí­tése kezdődött meg. Az újjáépítési munkákat irá­nyító szakembereknek a hét ele­jén tartott megbeszélésén hang­zottak el az előbbi adatok. Könnyen kiszámítható, hogy a helyreállítás első ütemének anyagszükséglete n)ár mintegy 90—95 százalékban az építtetők rendelkezésére áll. A készültségi fok és a panaszkodók nagy szá­ma azonban ellentmondani lát­szik ennek, ha nem tudnánk, hogy sokan azok közül, akik csak a második ütemben kerül­és mindenki a kongresszus es a negyedik ötéves terv irányelvei­vel. Azért is. mert őszinte, jó a politikai légkör egész hazunk­ban. Jó irányban fejlődik a szo­cialista demokrácia és mind job­ban háttérbe kerül a szubjekti­vitás. Baku András mentegetőzött, hogy ő nem akar három párttag munkatársával véleményt mon­dani a kongresszusról, mert hi­szen ő pártonkívüli. Miután mégis erre kértük, véleményé­ből és meglátásaiból az tűnt ki, hogy ő is iigyelemmel kísérte a kommunisták vitáját, kongresz- szusi előkészületeit s természete­sen a kongresszus munkáját is. Elmondotta többek között, hogy mindannak a feladatnak, célki­tűzésének, amit a X. kongresz- szus, és a negyedik ötéves terv irányelvei népünk elé tárnak, megvannak a szilárd és reális alapjai s ezért biztosra vehető ezek teljesítése. Bár most egye­lőre nehéz körülmények között dolgoznak a forgácsolóban, de szilárd a munkásgárda s fegyel­mezetten igyekeznek teljesíteni a rájuk váró feladatokat addig is, amíg az új üzembe átköltöz­nek. K. I. nek majd sorra, beszerezték az első ütemre biztosított építő­anyagot. Részben ennek, részben pedig a szállítási elégtelenség­nek tudható be, hogy néhány, nem fővonal mellett fekvő köz­ségből pillanatnyi anyaghiányra panaszkodnak. Pedig van, pon­tosabban lesz anyag, s célszerű­nek látszik, ha a lakosság a jö­vőévi építkezésekhez szükséges téglát, cementet, meszel, még a téli hónapokban beszerzi, A megyei tanács építési osz­tályán tartott tájékoztatón el­mondották még, hogy a Békés megyei újjáépítési és helyreállí­tási munkák pontos felmérésé­nek érdekében — kérdőívek se­gítségével — részletes tájékoz­tatót kérnek 52 község tanácsá­tól, s a kérdőíveket december elején összegezik. B. 1. A X. pártkongresszus tiszteletére: Szabad szombaton balórás műszakot ’ar'ani’i A Mezőhegy esi Vasipari Ktsz dolgozói, Bulik Józsefné alumí- niumedény-gyártó brigádjának kezdeményezése alapján a párt- kongresszus tiszteletére vállal­ták, hogy november 28-án, sza­bad szombatjukon 6 órás műsza­kot tartanak. A vállalás elősegíti „Jó fos, /•» November 25-én, ma kezdődik | az évenként megrendezendő „Jó I fog, jó egészség” hónapja. Az | Mikor forduljnitk Panaszaink sokszor jellegzete­sek és bizonyos szájbetegségekre jellemzőek. Máskor csupán az orvos észlel — egyéb kezelés kapcsán — elváltozást. Minden embernek más és más a fájda­lomtűrő képessége, és ez a ma­gyarázata annak, hogy például ugyanolyan nagyságú seb az egyik ember táplálkozását szin­te lehetetlenné teszi, míg a má­siknál különösebb panaszt nem okoz. Bármilyen elváltozást, tü­a szövetkezet tervének túltelje­sítését, egyúttal pedig hozzájá­rulást jelent a nemzeti jövede­lem egyszázalékos növeléséhez. A dolgozók a szombati mun­kabérüket az üzemi kultúrterem berendezésének a fejlesztésére ajánlották fel. esemény kapcsán közöljük az alábbi cikkünket a szájbetegsé­gekről : a fogorvoshoz? ne tét észlelünk a szánkban, le­gyen az egy kis seb, fogínyvér­zés, nyelvégés — ne kísérletez­zünk különféle szájvizekkel vagy szomszédtól kapott „bevált” gyógyszerekkel. Keressük fel fog­orvosunkat, mondjuk el neki a panaszokat vagy az észlelt jelen­séget és bízzuk rá a gyógykeze­lést, Az általunk nem látható, fogíny alatti fogkő eltávolítása után például a makacs, hónapo- pig tartó fogínyvérzés egy-két nap alatt megszűnik. Részletes felmérés készül a helyreállítási munkákról Msimyit kapott a oiezoherényi ifjú Szegediné? — Miért csurrant ki a könnye a sarkait! Kovácsáénak? — Kire neheztel az újkígyási Bánfi lánosné? Libamáj-osztályozás és mérés. Exportálás előtt minden egyes libamájat alaposan megvizsgál ,ak. mérnek, majd jégforgáes közé csomagolnak. A mérlegén levő máj annyit ér, mint egy 7—8 kilogramos élő liba. (Fotó; Demény Gyula Kezdtük az elején. Ifjú I Szegedi Lajosné mezőberényi la- I kos ebben az esztendőben 29 májliba hizlalására kötött szer­ződést. A BOV Békéscsabai Gyá­rában dolgozták fel a jószágokat és a kitermelt máj 14,86 kiló volt. A máj átlagsúlya 51,2 deka. A hízott liba kilóját 28,5 forin­tért vették át. Így 7210 forintot kapott. Erre jött a 2972 forint májprémium. Vagyis a 29 liba utáni bruttó bevétel 10182 fo­rint. Ifjú Szegedi Lajosnénak a 29 liba annyi bevételt vitt, amennyiről nem is álmodott. Sőt kételkedett abban, amivel érvel­tek a BOV szakemberei. Az iga­zat megvallva nemcsak Szegedi­né kételkedett a BOV-osok sza­vában, hanem a libatartásban jó hírnek örvendő és felkeresett 400 termelő közül 340. A BOV Békéscsabai Gyárának , mezőgazdasági osztálya hónapo­kon át nagy erővel dolgozott azon, hogy megértesse a terme­lőkkel a libatartás jelentőségét, a májliba-hizialásban rejlő jö­vedelmezőséget. A szám külön­ben azt mutatja, hogy a meg­kérdezettek túlnyomó többsége nem hitte el, hogy érdemes liba- hizlalásai foglalkozni. Ezt mu­tatja az is. hogy a BOV békés­csabai körzetébe 1070-ben kihe­lyezett félmilliónál is több na­poslibából nagvon jó lesz. ha 50 ezret májra hizlalnak meg. Mennyi haszon marad el a tsz- ekben és a háztájiban csak azért, mert nem hizlalják ki a libát, hanem soványan adlak el9 Érde­mes erről számítást tenni. Jó ala­pot szolgáltat ehhez a 29 liba utáni 2972 forintos májprémium. Ha a soványan értékesítésre ke­rülő 450 ezer libából májlibát hizlalnának, akkor 46 millió fo­rintnál is nagyobb bevételhez juthatnának a termelők csak ! májorémiúm címén! De a ráhiz- laln.si súly értéke is megközelí­tené a 46 millió forintot! A BOV Békéscsabai Gyárának körzeté- ! ben .tehát csak a libatartás és' hizlalás jó szervezésével 92 mil­lió forinttal lehetne növelni a bevételeket. Feltétlen érdemes • lenne elgondolkodni ezen. elvég­re a paraszti jólét növelésében az az összeg mér igen jelentős I lehet. I A libamái értékesítése , — házi vágás esetén — megyénk- j ben még nem honosodott meg. > Néhány termelő, köztük a sar­kad! Kovács Gáhorné is szoron­gó érzéssel kereste fel a gyárat, hogy hat libájának máját meg­vételre kínálja. Az idős asszony, szeméből kibuggyant a könny, I amikor a pénztári bizonylaton megpillantotta az 1617 forintot. Az eladott máj súlya elősosztály- ban 4 és fel kiló, harmadosz­tályban pedig 0,28 kiló volt. Az újkígyósi Bánfi Jénosné az idén hat libát vágott és csak egy májat értékesített. 200 fo­rintnál is nagyobb bevételt ért el. S amiért neheztelt: korábban nem tudta, hogy ilyen értékesí­tési lehetőség is fennáll. A szűkös propaganda jut az ember eszébe. Emiatt a termeles és értékesítés lehetősége — noha ez összességében csaknem 100 millió forint nagyságrendet Kép­visel —, háttérben marad. Hogyan lehetne ezzel a terme­lési és értékesítési lehetőséggel jobban élni? Egyszerűen úgy, hogy a félmillió libából ne 50 ezer, hanem legalább 250 ezer májlibaként kerüljön felvásár­lásra. Ez azonban csak egy öt­hetes tömés után érhető el. Je­lenleg általában két hétig tö­mik a libákat. A libatartás fejlesztésére igen sokat tehetnének a legelővel rendelkező tsz-ek. A húslíbának nevelt jószágokat ősszel a tsz- tagok öt hétre a háztájiban tö­mésre vállalhatnák. De az Is jár­ható út lenne, ha legalább 300 liba nevelésére és hizlalására egyszerű társulásba vagy szak­csoportba tömörülnének az em­berek. A tartás és tömés gépe­sítése 300 liba esetében már jó eredménnyel megvalósítható. Ezekben az esetekben a gyár mezőgazdasági osztálya a jelenleginél szélesebb körben juthatna közvetlen kapcsolatba a termelőkkel, segíthetné, a piaci igényeknek megfelelően, orien­tálhatná munkájukat. Ez viszont csak a bizalmon, a kölcsönös megértésen alapulhat! A BOV működési terüle­tén lassan oldódik a bizonyta­lanság. Nagyon helyesen a bi­zonyosság váltja fel. Problémát csupán a, váltás üteme jelent. Lassú ez a folyamat. Kevés az élő és hatásos propaganda anyag. Akad tehát tennivaló, s aki segíteni akar ereje, tudása legjavát adhatja, azért, hogv a csaknem 100 millió forint bevé­telt a masuk javára fordíthassák a termelők. Dupsi Károly BÉKÉS MÉCSIG 5 1970. NOVEMBER 2a

Next

/
Thumbnails
Contents