Békés Megyei Népújság, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-22 / 274. szám
Még nem minden 1970 Esőből szőtt sűrű, hűvös pókhálófüggöny, kerekektől, cipőktől, csizmáktól habart sár. Vigasztalan reggel. November. Szürke az ég, szürke az eső, a sár is szürke. Csak lassan tűnik elő a többi szín. Üj, vagy legalábbis frissen vakolt, festett házak falán. Élénk kékek. Pasz- tell-pdrosak. Vörösesbarnák. Mindjárt barátságosabb a tájék. Aztán az idő is megváltozik. Tíz órakor márciust, délben áprilist idéz. Az eső eláll. Nincs mibői esnie, szétoszlottak a felhők. Kevesebb a sár is. Látszik a járda betonja. Ügy mondják az itteniek, a község minden utcájának legalább az egyik oldalán van járda. Persze járnak emberek ott is, ahol még a sarat kell taposni* ha esik. Húsz nemzedék bocsko- ra, csizmája — az utolsó időkig azonban leginkább mezítelen láha — dagasztotta, puhította ilyen finomra. Több mint ötszáz éves a település. Egy 1456-ból való oklevél Gádoros néven említi, egy 1512-es irat Gádoros thelekr 51 szól. A következő fontos adat 1826-os, amikor Bánfáivá néven újjáalakult a község. A puszta földesura szerződést kötött nyolcvan szentesi és orosházi lakossal a határ megművelésére. Kaptak fél magyar hold házhelyet, ugyanannyi legelőt, ezért évente 14 nap robottal kellett fizetniük. S felesbe mindenki annyi földet művelhetett, amennyit bírt. Kedvező lehetőség volt, nemsokára azonban igen súlyos ára lett. Az újonnan feltört telepesföldeket a majorságokhoz csatolták. Addigi művelői cselédsorsra, napszámosnyomorúságra jutottak. Ez a gyökere Bánfalva, később Bé- késbánfalva, Bánomfalva, majd 1901-től Ismét Gádoros politikai tömegmozgalmainak, harcos tör. ténelmi múltjának. Innen azonban már nem a krónikaíró, hanem Szabó Sándor, a község párttitkára szavait követjük: „1848 eszméi községünkben is lángralobbantották az addig csak parázsló indulatokat, a lakosság szabadságvágyát. Sokan álltak be honvédnak, mások Rózsa Sándor szabadcsapatában harcoltak. Sok üldöztetés, meghurcoltatás várta mindannyiu. kát Világos után.” Később: „1891-ben munkáskört alapított 220 agrárproletár. Hat esztendő múlva aratósztrájk mutatta a szegények erejét, és nagyon sok kivándorlás a nyomorúságot. 1904-ben feloszlatták a munkáskört, de helyébe nem sokkal később megalakult a Gádo- rosi Szabadság Egylet. A Tanácsköztársaság idején Munkás- és Katonatanács alakult, s mintegy 120-an lettek vöröskatonák. Közülük néhányan ma is élnek. S a községben laknak fiaik, unokáik. A 30-as évek a munkásmozgalom újabb fellendülését hozta. A kommunisták ered. menyesen gyűjtenek a Vörös Segélynek. 1944. október 6-án aztán elérkezett a felszabadulás napja. Gádoros azóta többet fejlődött, mint korábban félezer év alatt. S azon vagyunk, hogy ez a fejlődés a következőkben se álljon meg.” Arany, ezüst, bronz A tanácselnök irodája. Nem is iroda, sokkal barátságosabb annál. Kényelmes fotelek, székek. A falon rézkarc, ha jói emlékszem, a Halászbástyát ábrázol- { ja. Valaki kopogtat. Bejön. Fiatalasszony. Szekeres János élébe megy, hellyel kínálja, kinyitja a szekrényt, hoz valamit. Pi- I ros, aranyszegélyes jelvények, es névsor. „Itt írja alá, legyen szíves. A férje neve mellé. Ifj. Dán Mihály... Ügy. Tessék a jelvény, köszönjük a szíves közreműködést, a társadalmi munkát.” A fiatalasszony kicsit zavarban. „Nagyon szívesen.” A tanácselnök mosolyog. „Néni kell a szomszédba mennünk egy kis szívért, ha társadalmi munkáról van szó. November hetedikén osztottuk ki a „Társadalmi munkáért” jelvények arany, ezüst és bronz fokozatait. Harminc aranyat, kilencvenöt ezüstöt és százhar- rruncnyolc bronzot. Az óvodaátalakításnál segítettek az emberek. Megérdemlik. Hogy mennyit kell dolgozni az aranyért? Háromszáz munkaórát. Nem kevés. Megy ez nálunk. A ' Tiszán innen — Dunán túl-ra 980 méter betonjárdát csináltunk. Egy hét alatt!” Az elnök ablakából messzire látni. Szemben éppen a gyerekorvosi lakást és rendelőt építi egy brigád. „Van már gyerekorvos?” „Még nincs, de április 4- re jöhet. 850 ezer forintba kerül az épület. A saját brigáddal viszont 200 ezret megspórolunk”. Idézzük a község múltját, jelenét. A borongás ősz napsütésre vált odakint, és nem túlzás, ha az ember azt mondja: ha süt a nap, más a kedv is. Szekeres János különbenis jóhumorú, kellemes társalgó, úgy szalad hát az idő. mintha puskából lőtték volna ki. Az iskola. „Nagy gond, nagy gond.” Mészáros Margit tanítónő mondta a megyei pártértekezleten, hogy „nem kívánunk mi olyan szép iskolát, mint a Dózsa sértéskombinátja lesz, de olyat se, amiben még mindig két tanulócsoport kínlódik.” A.tanácselnök: „Igaz, igaz. Jö. vőre talán sikerül lebontani. Nem jó az. Valamikor istálló volt, tény. Aztán iskolát faragtak belőle.” Mészáros István iskolaigazgató, csak névrokona Mészáros Margitnak: „A sertéskombinét tényleg pazar lesz. Elfogadnánk iskolának. Központi fűtés, fénycsövek.” De most még a tanácselnöknél vagyunk. És nemcsak a gádoros! iskola helyzetéről beszélünk. Más, ugyanolyan fontos dolgok is vannak. Például az, hogy a községből 850 ember jár 50 kilométernél távolabb dolgozni, Pestre, Miskolcra, még a Dunántúlra is. és hetenként csak egyszer jönnek haza. „Megszokták, mondja az elnök. És a legtöbbje már lassan nyugdíj előtt áll. Hat lóval se lehetne hazahúzni őket. Nem is kell.” Az is igaz viszont, hogy a két tsz-ben nem tud elhelyezkedni mindenki, aki dolgozni akar Gádoroson. A fiatalok is utaznak: vagy 350-en az Orosházi Üveggyárba, meg más üzemekbe. De ok mindennap hazajönnek. A helyi munkalehetőségeket is bővítik azért. Most épül egy szerelőcsarnok, ehhez a tanács is adott 200 ezret, százan kapnak itt munkát. Aztán olyan is van, hogy elsősorban az asszonyok, nem akarják lekötni magukat napi 8 órára. Inkább elszöszmötölnek a háztájiban, a kertben, meg piacra járnák. Ez is hagyomány. De ennek az ellenkezője is igaz, mint az később kiderül. Negyvenhárom nő, de lesznek százan is Világos, nagyablakos épületben dolgozik a Békés megyei Szabók és Szűcsök Kisipari Szövetkezetének gádorosi részlege. A régi, akkor jó szolgálatokat tett „pufajkák” utódjait varrják. Könnyű, bélelt munkaruhákat. Nagyobb részüket budapesti építkezéseken dolgozók számára, i A részlegvezetőn és a szalagvezetőn kívül negyvenhárom a létszám. Valamennyien nők, legnagyobb részük az idén vagy tavaly fejezte be az általános iskolát. A legutóbbi három hónapban 1075 forint volt az átlag- keresetük. A gyakorlottabbak, akik a ruhavarrás tíz fázisa kö_ zül többet is ismernek, 1800 forintot kapnak. Nem kis pénz egy néhány hónapja dolgozó 16 —17 éves kislánynak. Rutinosabb munkás alig akad. Igaz, nem is nagyon akadhat, hiszen maga a részleg is csak az elmúlt év májusa óta működik, öt asz- szony van, aki korábban Orosházán varrt, s visszajött dolgozni Gádorosra. „Örömmel jöttek, mondja Czifrák István részlegvezető. Jó munkalehetőség ez a gádorosi nőknek. Szeretnek ide járni. Van, aki már a műszak kezdete előtt bejön, s ha van szabad gép, kéri, hogy dolgozhasson. A délutáni műszakosok p»edig sokszor tíz óra után is maradnak még. így készül él naponta 150 ruha. Ha sikerül a terv; és megvásárolhatjuk az egész épületet, hogy százan dolgozhassanak, ennek több mint kétszeresére emelkedik a termelés.” Néhány házzal odább van az óvoda. Négy órakor el kell hozni a kicsiket. Itt vannak az öltözőben, a takarítónő vigyáz rájuk, míg hat-hét óra körül értük jön az apuka. Ki a tsz-ből, ki üzemből, ki autóbusszal az orosházi, vagy Csongrád megyei munkahelyekről. Este tízig-ti- zenegyig * az ő gondjuk a gyerek. Örülnek az asszonyok a helybeli munkalehetőségnek. Pedig a családnak nemcsak több pénzt — több gondot is jelent. De aki akarja, megoldja a gondot. Nem önmaguk rabszolgái Ülünk az irodában. Tóth László, a Dózsa elnöke fiatalos, energikus beszédű ember. Idősebb, s halkabb, bár nagyon határozott szavú Lestyán János, a párttitkár. Tudom már, hogy 1959-ben alakultak, hogy 4009 j hold földjük, 702 — köztük csak- ! nem 400 járadékos és nyugdíjas — tagjuk van. Hogy 22 milliós sertéstelepük épül, hogy a tagok évi átlagjövedelme meghaladja a 26 ezer forintot. Az elnök meg a titkár szegény sorban nőttek fel, mindketten a gyakorlatból ismerik a régi paraszti munkát. Az akkori és a mostani élet különbségéről könnyű hát beszélgetni. „Egy pengő napszámot kaptam, amikor 1 pengő 14 fillér volt egy kiló cukor. De ezért már dolgoznom kellett, mikor a nap felkelt és addig, míg le nem nyugodott. Ha valaki most nálunk annyit küszködne, mint „maszek-korában”, százezer forint körül kapna zárszámadáskor. S ha régen dolgozott volna annyit, mint amennyi ma az átlagjövedelem eléréséhez szükséges — éhen halt volna.” Izgalmas téma. Nagyon mai. „Ma már senki nem lenne egyén; gazda. Azt hiszem, mindenki a tsz-t, meg a vele járó háztájit választaná. Pedig most senki nem a „maga ura”. De — és ez a fontosabb — nem is a saját maga rabszolgája. A tagok közül minden második új lakásban lakik, van egy tucat személyautó, a motorkerékpárt, televíziót, rádiót már számon sem tartjuk.” Megkérdezem, mi lenne a legnagyobb kívánságuk? „Hogy ne ismétlődjék meg az 1970-es gazdasági év. Az árvíz miatt. Sok milliót vitt el. ötven helyett valószínűleg csak 45 forintot oszthatunk. Ez nagyon rossz dolog.” Nem szívesen mondják. Mégis kérem. „Nyolcszáz holdon csak fű termett. Soha többet ilyen esztendőt.” Válságban a népművelés ? Nem Molnár Magda, a műve- [lődési ház fiatal igazgatója mondja ezt egyedül. Nagy kérdés, nagy probléma. Molnár Magda teljes energiával éli a népművelést, és ez láthatóan nem azért van, mert még fél esztendeje sincs, hogy aláírták a diplomát, és új seprő jól seper. Egyszerűen telitalálat az ő karaktere erre a hivatásra. És ebben rejlik az is, ami visszahúzza. Amivel küszködik. Amit — esetenként — nem ért meg a környezete. Azt mondja róla a tanácselnök, hogy agilis, ügyes lány. „Bár nem sikerült neki néhány nagytermes rendezvény, de majd ő tudja, mit kell csinálni.” Gádoroson szerették az ilyen „nagytermes” dolgokat. Színházi előadást, magyarnóta-estet, meg ORI-műsorokat. Beat-kon- cert jöhet ide is minden mennyiségben. Egy idő után kiderült, hogy nem jöhet. Még a beat sem túlságosan. A válasz: a gádorosi művelődési házban hat napig játszik a mozi és egyetlen estén, szombaton a művelődési házé a nagyterem. Az igaz, hogy túl kell már látnunk a csak nagytermi népművelésen, mert elavult, nem elégíti ki a jobban differenciálódó igényeket. „De, kérdi Molnár Magda, ki jön él szombaton este ide. amikor ott a televízió és áltálában szombaton a legjobb a műsor, és minden második gádorosi ház tetején ott láthatja az antennát?!” Statisztikai adatokat is sorol, hogy mire mennyit fizetett rá. 344-en fémek el a nézőtéren, a „Mágnás Miskát” 191-en látták, a rajkózenekarra 35-en (!) voltak kíváncsiak, tömény ráfizetés, de volt olyan beat-koncert is, a pesti Syconor-zenekarral, amelyen 62 ifjú hallgató lézengett csak a nézőtéren. A Jókai Színház? Most tervezgetik, hogy meg kellene próbáim a bérle- tezést. Tavaly a két helyi tsz vett tíz előadásra 100—100 jegyet, de 15—20 ember jött el velük, mire a szövetkezetek vezetői a dolog könnyebbik oldalát választva, lemondtak az egészet. „Csak zenés darabról lehet szó, nehogy azt gondolja, hogy én, a népművelő boldogan mondom ezt. A szolnoki színháztól kaptunk ajánlatot egy operettre, 10 ezer forintért. Nem értem. Honnan vegyek én ennyi pénzt?” Aztán a nagy probléma: „A járási népművelési felügyelő arra bíztat, hogy keressem a népművelés változatos, kis formáit. Klubok, szakkörök... A főiskolán is ezt tanultuk. Itt pedig a nagytermi rendezvényeket kérik tőlem számon. Hogy az kell. Most aztán kinek higy- gyek?”. Persze, nem téved sem a felügyelő, sem a főiskola. De ezt ő is tudja. Csak az élet egy kicsit másabb, mint az elméleti anyag. Nem olyan világosak a határvonalak. Az életben erős a megszokás, a hagyomány. Az újért küzdeni kell. És nem feladni, ha úgy érzem, igazam van. Más is belátja. „Kevés a pénz. 70 ezer a tar nácsi támogatás, a költségvetés 350 ezer. Meglesz azért. Megcsináljuk- Bál is kell? Van. De nem akárhogyan. Legutóbb meghívtam bemutatóra az orosházi „Ezüst sirály” táncklubot. Előtte a tótkomlósi szlovák népi együttest. Műsor, művelődés. Utána jöhet a bál. Legalább a népművelő lelkiismerete is nyugodt. Nyugodtabb, így helyesebb.” Ahogy elhallgatom, nézem, figyelem Molnár Magdát, eszembe jut, de jó lenne ebből a lányból vagy két tucat. Azt hiszem, sok helyen örömmel fogadnák. Mert akar. Ha nem is mindig a legdiplomatikusabb utat választ, ja, de akar valamit. A diplomások Molnár Magdán kívül van jó néhány Gádoroson. Orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek, agrármérnökök, pedagógusok. Pedagógusból van a legtöbb, ez természetes. Az igazgató, Mészá. ros István hat éve gádorosi. Azelőtt Csorváson tanított, meg a tanyavilágban. „Szóval hat éve vagyok itt. Azóta egy politechnikai konyhát meg egy tanári szobát építettünk. Nem sok. De ez nem panaszdélután. Nem is panaszkodunk. Majd ... Csak a költség- vetés, az nagyon gyenge. Most tárgyaltuk éppen a tanácsnál. Megint annyi, mint tavaly, közben minden drágább. Drágább a diavetítő, egy iskolai szekrény, hat éve 800 forint volt, most 1700. Ezt is figyelembe kellene venni. A felújítás viszont több lesz egy kicsivel. 140 ezer. De, ha elosztom 25 tanteremre, mennyi jut egyre egy évben? Ezt bízzuk az olvasóra...” Lakásügyek. Van szolgálati lakás elég. Ez jő. De van a gondjukon egy régi probléma, megjárta már a megyét, vagy talán még magasabb fórumokat is. Jogos, vagy jogtalan? Lakik egy pedagógus-család egy házban. A tanács vette pár éve. Javítani kellene. A megyei tanács illetékesei úgy találták, jogos a kérés, és 34 ezer forintos tatarozást meg kell csinálni. Csakhogy a benne lakók is összeírták, és 198 ezer forintos tatarozást, alakítást, építést követelnek. Meg sertés- és tyúkólat is. Ez bizony túlzás. „Ezért új házat lehetne venni” mondja gondterhelten az igazgató és igaza van. Gyorsan másról beszélünk. Csak a türelem, az nehéz sokszor. „Mondok én mást. Nyáron autóbusztúrára megy az egész tantestület. Megszavaztuk. Nem osztunk jutalmat, hanem együtt megyünk országot látni. Tetszik az ügy mindenkinek.” A pedagógusok már megtalálták a társas élet közös nyelvét És a többiek? Legyein inkognitóban az. aki ezt mondta: „Nézze, úgy van ez, hogy az értelmiségiek közül az ötezer forinton felüliek, meg az autósok az egyik klub, aki meg kimarad ebből, azok a másik.” Lehet gondolkozni rajta. Érdekes? Meg jellemző is egy kicsit. És ez már nemcsak Gádoros. Daniss Győző—Sass Ervin
