Békés Megyei Népújság, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-20 / 272. szám

TS-ülés Gyulán Äz MTS Gyulai Városi Bi­zottsága november 21-én, hol­nap délelőtt 9 órakor, a Szabó Ktsz-ben tartja soron követke­ző ülését. Az első napirendi pontként Lovász Sándor, a Gy. MED ŐSZ elnöke, Bányai Béla és Szilágyi Béla szakosztály el-1 nökségi tagok előterjesztése alapján megtárgyalják a labda- 1 rúgó sportág helyzetét, majd egyéb fontos témáról tanács­koznak. Az Egyetértés ellen: A szezon legérdekesebb mérkőzésére van kilátás! A Ganz-MÁVAG 1 és a BVSC elleni győzelem érthető optimizmussal tölti el a Bcs. Elő­re labdarúgóit a november 22-i Egyetértés jnérkö- \ W I J zés előtt. A csapat V 1 / edzője így véleke­dik a múlt vasár­napi játékról és a listavezető el­leni találkozóról. — Huszonegy pont, pozitív gólarány, 6 pont távolság a ki­esést jelentő helytől, ez talán nyugodtabbé tesz bennünket — mondotta Pillér Sándor. — A BVSC-mérkőzés első félidejében rossz felfogásban játszottunk. Sok volt a labdacipelés, kevés a labda nélküli mozgás. Hiányzott az ötlet! A második félidőben már ját­szottunk, így teljesen megválto­zott a játék képe. Gördüléke­nyebbek, ötletesebbek lettek a támadások és ez gólokban is megmutatkozott! Kisdobosok, úttörők a sakktábla mellett — Mi a véleménye a vasuta­sokról? — A BVSC tehetséges fiata­lokból álló együttes, különösen csatársoruk kombinál jól, bár most nem tudtak gólt elérni. Persze ebben „ludas” a mi vé­delmünk, amely már a nyolca­dik mérkőzésén nem kapott gólt! — És az Egyetértés ellen? — Jó lennei, ha vasárnap délután ugyanezt mondhatnánk el! Egyébként az Egyetértés rit­ka bravúrral dicsekedhet. Tizen­öt fordulón át veretlen maradt! Vidéken minden mérkőzését megnyerte, vendégként csak va­sárnap, a Szállítók ellen vesztett pontot Rutinos, nyolc volt NB I-es játékossal felálló csapat. Véleményem szerint tudásban a többi NB I/B-s csapat felett állnak! — Milyen eredményt vár? — Békéscsabán nyerni nem lesz könnyű, bármilyen jó csa­pat is a listavezető. Az ered­ményt nem tippelem meg, any- nyit azonban elmondok, hogy a meglevő 21 ponthoz a hátralevő két mérkőzésen szeretnénk még kettőt szerezni. Bízom abban, hogy az őszi forduló legérdeke­sebb mérkőzésén nem szenved vereséget a csapat! _i E rdehességeh a% KB Il.ből A szarvasi járás Üttörő Olim­pia sakk döntőjét Gyomán ren­dezték meg. A versenyt két kor­csoportban bonyolították le. Saj­nálatos, hogy éppen a nagy lét­számú úttörőcsapatok nem kép­viseltették magukat, így a kon­dorosa és az endrődi úttörők. Reméljük, a jövőben a színvo­nal megtartása mellett még na­gyobb tömegeket vonz majd a nemes, szellemi sportág. Erde- J kesség, hogy a tavalyi megyei-} bajnok gyomai Paraizs Erzsi j csak a harmadik helyet tudta megszerezni. A fiúknál a békése szentandrási Radics László győ­zött. Laci tavasszal döntetlent játszott az ismert magyar sakko­zónővel, Sinka Brigittával. Eredmények. Egyéni. Kisdobo­sok. Fiúk. 1. Nagy Attila (Gyó­nna 1. z. ik.), 2. Papp László (Gyoma 2. sz. isk.). Lányok. 1. Radics Erzsébet (Békéssszent- andrás), 2. Muth Erzsébet (Gyo. ma 2. sz. isk.). Üttörők. Fiúk. 1. Radics László (Bókésszentand- rás), 2. Csabai József (Békés- szentandrás), 3. Rucsó József (Gyoma 2. sz. isik.). Lányok. 1. Kiss Piroska (Gyoma 2. sz. isk.), 2. Varga Irma (Gyomai 1. sz. isk.), 3. Paraizs Erzsébet (Gyo­ma 2. sz. isk.). Csapatban. Fiúk. 1. Békésszentandrás (testnevelő: Czigléczky Sámuel) 9, 2. Gyomai 2. sz. isk. (Halász István) 5, 3. Gyomai I. sz. isk. (Dombos László) 4 pont. Lányok. 1. Gyo­mai 2. sz. isk. 8,5, 2. Gyomai 1. sz. isk. 6,5, 3. Békésszentandrás 3 ponttal. A vasárnapi fordulóval lezárul az NB Il-es labdarúgó-bajnokság őszi küzdelemsorozata. A tabellát és az őszi eredményeket tanulmányozva sok érdekesség derül ki. A szoros versengés azt mutatja, hogy az elmúlt évekhez képest ki­egyenlítettebbé vált a Keleti csoport mezőnye. Éppen ezért a tavaszi sze­zonban rendkívül éles harcra van kilátás. A CVSE már biztos bajnok­nak tekinthető az első fordulóban, vasárnap is otthon játszik. A 7—15. helyig tartó középmezőnyben ta­nyázik a két Békés megyei csapat, a Szarvasi Spartacus és a Gy. ME- DOSZ is. A csapatok otthoni és vidéki tel­jesítményét mérlegre téve megálla­píthatjuk, hogy pályaválasztókéit a Cegléd, Pénzügyőr, Sz. Dózsa, a Bu­dafok, az SZVSE és a két Békés me­gyei csapat, míg idegenben a Cegléd, Pénzügyőr és a Jászberény szere­pelt a legjobban. Sajnos itt, a Gy. MEDOSZ-t például nehéz lenne rang­sorolni, hiszen idegenben 3:l2-es gól­aránnyal mindössze két pontot szer­zett az egész idényben. Mindez fi­gyelmeztet: A sikeresebb szereplés­hez eredményesebb játékra van szükség az ellenfelek otthonában is... J A 16-os mezőnyben mindössze az egykor lényegesen nagyobb játék­erőt képviselő Kiskunfélegyházi Va­sas szakad le, hálójuk eddig nem kevesebb, mint 32-szer zördült meg. A szarvasiak legutóbbi Szegeden el­ért döntetlenjükkel megerősítették helyüket a középmezőnyben. Ami a szövetkezetieknek sikerült a Dózsa ellen, az kevésbé a vasutasok ellen a Gy. MEDOSZ-nak. Az első félidő­ben még állták a hazaiak . rohamait Szilágyiék, szünet után azonban hét perc alatt eldőlt a mérkőzés — meg­érdemelten az SZVSE javára. * * * A gyulaiak egyébként holnapután a jelentős formajavuláson keresztül­ment KISTEXT-et fogadják ottho­nukban, 13.30 órai kezdettel. A ME­DOSZ-nak, fegyelmezett, harcos já­tékra és legalább olyan lelkesedés­re van szüksége a fővárosiak ellen, mint két hete az Sz. Dózsa ellen. így legyőzhetők a textilesek, s akkor a bajnoki évad befejezése után a szak­vezetők és a szurkolók is elégedet­ten szemlélhetik csapatuk helyezé­sét a tabellán. Köziiletek, Mg. Tsz-ek figyelem! Használt állapotban eladó 1 db 203-as típusú Warsawa személygépkocsi 22 000 kmr-rel; 1 db 501-es típusú Nysa mikrobusz; 1 db 501-es típusú Nysa-csukott 0,8 tonnás tehergépkocsi. Ezenkívül eladó 2 db 900x36-os új vontatógumá. Érdeklődni: Békéscsabai ÁFÉSZ-nél, Szabadság tér 23. Telefon: 12—027. 166410 A kosárlabda-pályákról jelentjük MEZÖBERÉNYI VÖRÖS ME- | TEOR—DUNA CIPŐ SK 56:49 (28:19), NB Il-es női mérkőzés, Békéscsaba. V: Perjési, Tóth. Meteor: Krcsmarik (3), Dombi (10), Winter (8), Zsedényi (11), Székely I. Csere: Gál (10), Ko- kauszki (2), Nagy (2), Bánszky, Tárnái II (2), Kokauszki II, Túri (8). Gyenge, csapkodó játékot hozott a találkozó. Végig a Me­teor vezetett, de a játéka nem volt meggyőző. A herényiek az­zal nyertek, hogy játékosaik töb­bet vállalkoztak dobásra. Jók: Dombi, Tárnái. A női NB II. Keleti-csoportjának állása 1. BEAC 22 20 2 1444:1023 42 2. Szekszárd 24 18 6 1437:1158 42 3. DVSC 22 17 5 1284:1055 39 4. DVTK 22 15 7 1550:1210 37 5. Mezőb. VM 24 13 11 1295:1271 37 6. Kiskunfélegyh. 22 14 8 1125:1092 36 7. Ganz-MÁVAG 22 11 11 1210:1204 33 8. OSC 22 10 12 1116:1213 32 9. Tipográfia 23 9 14 1060:1144 32 10. Duna Cipő 22 8 14 928:TÜÖ4 30 11. Salgótarján 22 6 16 1086:1384 28 12. Kecskemét 22 6 16 977:1194 28 13. Egyesült Gy. 22 5 17 1071:1519 27 14. Tatabánya 22 5 17 1158:1460 27 NB ni-AS EREDMÉNYEK Szeghalmi MEDOSZ—Kun­szentmártoni TE 88:64 (42:31), férfimérkőzés, Szeghalom, 50 né­ző. V: Kecskeméti. MEDOSZ: Köstner (14), Mohos (20), Fa­zekas (33), Szili (3), Rózsa (4). Csere: Bálint (9), Nagy (3), Ke­rék (2), K. Papp, Barta, Bagyin- ka, Kézi. Kemény mérkőzésen a szeghalmiak megérdemelten nyertek. Karcagi Fáklya—Szarvasi Óvó­nőképző 53:33 (32:17), női mér­kőzés, Szarvas. V: Kolláth, Vígh. Szarvas: Komolai, Tyer- jánszki (16), Kálmán (9), Szabó, Vida (4). Csere: Gere (4), Vityaz. Az óvónőképzős lányokon meg­látszott az őszi szünet hatása, nem tudták „hozni” egy forduló­val korábbi formájukat. Jók: Gere, Tyerjánszki. Karcagi Fáklya—Szarvasi ÖF 73:61 (28:28), férfimérkőzés, Szarvas. V: Kolláth, Vígh. Sz. ÖF: Horváth (4), Bipták (8), Bakos (4), Dénes (5), Faragó (16). Csere: Bogáth (9), Földes (2), Darida (2), Murvai (9), Gombos (2). A második félidő 9. per­céig fej-fej melletti küzdelem folyt, váltakozó vezetéssel, ek­kor öt szarvasi játékos került kipontozásra, de a bajnokjelölt­nek így is meg kellett küzdenie a győzelemért. A kemény küz­delemre jellemző: a Fáklya 37, a tíz szarvasi játékos 42 sze­mélyi hibát vétett. Jók: Lipták, Faragó, Bogáth. SZÖLÖOLTVÄNY SZÜKSÉGLETÉT szerezze be a kamuti Béke Mg. Tsz oltványtelepéről. 25 fajta csemegeszőlő! Legújabb fajták: Rekord, Cardinál, Olimpia stb. Kérjen díjtalan árjegyzéket! Utánvéttel is szállítunk. x Az Orosházi Üveggyár üveggyártó automata gépek kezeléséhez GÉPKEZELŐKET keres felvételre Jelentkezhetnek 18 éven felüli lakatosok, gépszerelők és egyéb vasipari szakmával rendelkezők. Jelentkezhetnek továbbá szakmával nem rendelkező férfi segédmunkások is, kiket a gép kezelésére át­képezünk. Kereseti lehetőség 2000—2400 Ft/hó. Minden 6 nap után 2 szabadnapot biztosítunk. Étkeztetés saját üzemi konyhánkon történik. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán. Címünk: ÜM. OROSHÁZI ÜVEGGYÁR, Orosháza. 108802 A MEZÖBERÉNYI GÉPJAVÍTÓ ÄLLOMÄS FELVESZ SZAKMUNKÁSOKAT. VALAMINT Fizetés megegyezés szerint. Felvételre keres továbbá gyártásban gyakorlat­tal rendelkező gépész­technikusokat Fizetés megegyezés szerint, ■jelentkezés az állomás személyzeti előadójánál de. 10 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents