Békés Megyei Népújság, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-14 / 267. szám

EN FIATAL MÉG...

Megleste

Fortunát

Aki megleste Fortunát, civilben dzseszdobos, Gyónó László budapesti zenész. Különös hobbyja a statisztika módszerével kísérletezni, vajon segíti-e az alapos megfigyelés a szerencsét.

S mit mond a muzsikus matematikája? öt méter hosszú papírtekercsen jegyezte nyolc és fél év lottószámait, grafikonját, tanulságait: 442 sorsolási héten végzett megfigyelést. Azt tapasztalta, hogy a nagyságrendileg legkisebb kihúzott szám 321 alkalommal az 1-es és a

20- as közé esett. A második már csak 280-szor szerepelt a

11-es és a 40-es között. Legszeszélyesebb sorrendben a harmadik szerencseszám, amely 374 alkalommal ingadozott a

21- es és a 70-es között. A negyedik 279-szer került az Sl-es és a 80-as közé, míg a legnagyobb az ötödik szám, 317 héten át szerepelt a 71-es és a 90-es között. Az amatőr matematikus úgy véli, ha a lottózók többsége a fentiek alapján töltené ki szelvényét, feltétlenül megszaporodna a négyes, a hármas és a kettes találatok. Persze, így kevesebb nyeremény jutna egy-egy szelvényre. És természetszerűen nőne az ötös találatok száma is.

A fiatalasszony neve: Travina Ludmila. Szovjet állampolgár. Itt él és dolgozik Békéscsabán. Hogyan került a Viharsarokba? Ügy, mint Hugyecz Gábomé, egy vörösdiplomás csabai mérnök felesége.

Együtt jártak a Leningrádi Építési — Műszaki Egyetemre. Az ismeretségből házasság lett és amikor Gábor végzett — három hónappal ezelőtt — követte férjét Magyarországra. Nehéz volt a választás. De az eskü, melyet az anyakönyvvezető előtt tett, kötelezte. Együvé tartoznak;

Ebben az elhatározásban segített a szülök Magyarországhoz fűződő kapcsolata is. Sokat hallott a Balatonról, a magyar táj szépségéről, a magyar emberek vendégszeretetéről. A lány szülei részt vettek hazánk felszabadításában. Olyan szerencsések vol_ tak, hogy együtt szolgálhatták a hazát és egymás mellett harcoltak a nácik ellen; édesanyja mint alhadnagy a kórháznál, édesapja pedig mint tűzszerészparancsnok. 1947-ben tértek vissza Leningrádba a szülők. Ludmila már ott született, abban a városban, ahol a hősiességet az egész város példázza.

Sok érdekeset tudok meg tőle. Például azt, hogy miért nem tudták a németek bombázni Le- nángrádot. Acélhuzalokon léggömböket eresztettek a város fölé, meghiúsítva a fasiszta repülők behatolási szándékát. Egyszerű, de hatékony módszer volt. Csak a belövésektől szenvedett sokat a város. Nehezek voltak a blokád hónapjai

Szülei mesélték neki és a leningrádi emberek. Édesanyja most gyermekorvos, édesapja egy kutatóintézet igazgatóhelyettese.

Üjra a máról beszélgetünk. Hol és hogyan élnek, dolgoznak?

— Mind a ketten az ÉVM Békés megyei Építőipari Vállalatnál dolgozunk — feleli Gabi —, Ludmila mint műszaki fejlesztési technikus, én mint gépészmérnök.

— Kereset?

— Kettőnknek háromezerháromszáz. Most kezdjük az életet.

—- Ludmila is végzett?

— Itt szeretné befejezni az egyetemet. Ha a nyelvet már jól beszéli, jövőre megpróbáljuk. Most a harmadikat végezte.

— Lakás?

— Édesapáméknál lakunk. Reméljük, hogy a lakás is megoldódik. Segítenek a vállalatnál.

Ludmila nagy szemekkel ffigyel. Gyorsan beszélünk, még nem mindent ért.

Tőle kérdezem:

— Hogy érzi itt magát, Békéscsabán?

— Nekem ez tetszik — mondja és együtt * mosolygunk a kiejtésén. — Nagyon jó munkába. Emberek nagyot tetszik. Nagyon vendégszerető.

— Ugye megtréfálta már a magyar nyelv?

Á pigmeus-fűből lesz-e erdő?

Alfabét király elhatározta, hogy gyermekeinek palotáját erdővel veszi körül. Az udvar főbotanikusa hosszas fejtörés után ügy határozott, hogy pigmeusfüvet ültet a pompás épület köré. Zérő, a bolond hahotára fakadt, amikor meglátta a palota előtt zöldellő arasznyi fűszálakat.

A király magához parancsolta a bolondot és kérdőre vonta; miért teszi nevetségessé az udvar nagy becsben tartott főbotanikusát.

— Uram, királyi — mondotta a csörgősipkás — a pigmeus-fűből sohasem lesz fa. Fiaid már régen öregen lesznek és pompás palotád romhalmazzá válik, de ez a fü még akkor sem lesz egy rőfnél magasabb. Ha erdőt akarsz, facsemetét ültess, ne pedig fűmagot.

A király elgondolkodott és magához kérette a főbotanikust. Hogy miről beszéltek, az örökre titok marad, de tény az, hogy királyi parancsra a bolond másnap már a palota előtt öntözte a pázsitot, hogy Bbból minél hamarabb erdő legyen...

— Na, igen. Én és Gabi volt boltba. Kell ve/ini kis bluzka. És bluzka nem tetszik, mi eljönni és beszélni. Gabi beszél: viszontlátásra, én beszél: egészségedre!

Kedvesen, mosolyogva mesél. Együtt derülünk a történeten.

— Szeret táncolni?

— Én fiatal még.

— Kedvenc zeneszerzője?

— Prokofjev, Petrov. Magyar: Liszt, Bartók.

— Irodalom?

— Dosztojevszkij, Lermontov. Nagyon ember. Jeszenyin. Jókait filmen.

— Sportol?

— Na, nem. Csak tollaslabda. Az nálunk nagy divat

Nem faggatom tovább. Jól érzi magát az új környezetben, ez derült ki beszélgetésünkből. Szándékosan nem kérdeztem a honvágyról. Úgyis nehéz. Nagy szeretettel beszélt Leningrád- ról, szülővárosáról. Ez válasz volt a ki nem mondott kérdésemre is.

Megköszönöm a beszélgetést Elbúcsúzom.

— Érezze magát jól nálunk Ludmila. Doszvidanyija! — köszönök el oroszul a kapuban.

— Viszontlátásra — válaszol magyarul, viszonozva köszönésemet;

Jelinek Lajos

REKLÁM

Rómában a sztriptízt csak bizonyos korlátok között lehet reklámozni, Az egyik éjszakai mulatóhely úgy segített magán, hogy meghirdette: programjában 30 gyönyörű táncosnő lép fel, 15 kosztümben.

Diagnózis

Mileta Vujics jugoszláv rendőr 34 éves korában tüdőbajt kapott. Felgyógyulásához oly kevés reményt fűztek, hogy nyugdíjba küldték. Ez pontosan 60 évvel ezelőtt történt.

Vujics ma is remekül érzi magát.

A legdrágább ebéd

Melyik a világ legdrágább ebédje? A választ egy, a közelmúltban megjelent francia könyvben találjuk meg: „A nagy kínai ebéd”, amelyet a 16. század stílusának megfelelően tálaltak fel Bangkokban. A számla összege két személy részére: egymilló200 ezer líra. Az ebéd két napon át tart és 108 fogásból áll.

Szegény férj

Sajátos világrekordot állított fel az angliai Lids városában lakó Mrs. Dartmore. 25 méter távolságba hajította el a sód ró fát. Amikor az angol lapok e rekordot közzétették, Mrs. Dartmore férje másnap 34 részvétlevelet kapott. }

MAXI

Kevesen tudják, hogy a sok mindenről híres 11. Katalin cárnőnek varrtak ruhát eddig a legtöbb anyagból. A ruha 70 méter hosszú és 7 méter széles uszályát ötven apród vitte.

Az afrikai Botswana két fainja, Ciaciwe és Kuiciwe között nincs telefonösszeköttetés, de még autóbusz sem közlekedik. A távolság: 20 kilométer, amit a postásnak gyalog kellene mindennap megtennie. A levélkézbesítést eredeti módon oldották meg: idomított struccot állítottak be. A madár lelkiismeretesen szállítja oda—vissza a nyakába akasztott levéltáskát. Futólépésben meg az utat, alig több, mint 20 perc alatt. .

Van elég tehetségünk?

Nemzedékem lázadóinak titulál talk bennünket, a mai huszonéveseket. Hová Lett forradalmisá- gunk, mivé lett forradalmuník? A kérdésben támadás van, és md — mint annyi mást tűnt generáció forradalmának vélt, vagy valódi képviselői — védekezünk.

A háborúban születtünk. Egyetemi, főiskolai

tanulmányaink derekán jártunk, amikor egymásra találtunk, baráti körbe tömörültünk. Addigi életünk is az iskolapadban telt, a munkába csak alig-alig kóstoltunk. A középiskolai oktatás céltáblái voltunk szinte valamennyien. Kiki az osztályban egymaga volt a lázadás szelleme, az uralkodó pedagógiai gyakorlat — „az átlagos eredményt, átlagos embert”-formálás — kudarcra ítélője. Pályaválasztásunkait érdeklődésünk határozta meg. Világnézetünk alakításához csak egyetlen biztos pont volt: a végcél. Marxistáknak „készültünk”.

A gyakorlaton kértük számon a szocialista

építés elveit, vitacikket írtunk a szociológia kibontakoztatásáért, a hatékonyabb demokráciáért. Megkérdőjeleztük a gazdaságirányítás akkori rendszerét, az elénk állított tilalomfákat, és szerettük volna betömi azok ajtaját, akik kérdéseink elől szobájukba zárkóztak. Beszéltünk a modem házasság tartalom-változásáról, a-, alakuló új embertípusról, jövőnkről, munkánkról.

Mindenütt ott voltunk, ahol az új elérhető közelségben született. Az első között ültünk a nézőtéren az újhullám és az újraéledő magyar filmművészet alkotásaiból. Az egyetemen előadásokat tartottunk a modem filozófia akkor még kevésbé ismert áramlatairól. Letettük a voksot a nagy vihart kavart nemzedéki-ellentét vitában, kimondtuk, hogy csak a haladás lassításnak és siettetődnek ellentétét ismerjük.

Milyen emberek voltunk? Nemzedékünk tipikus ismérveit viseltük. Tisztábbnak éreztük magunkat apáink generációjánál. Nem hiányoltuk az ő tapasztalataikat, inkább előnyünknek tartottuk, hogy — sem korábbi, sem felszabadulás utánj történelmünket szemlélve — nem kötnek személyes élmények részigazságokhoz, hanem a történelmi eseményeket esszenciájában megragadva, tisztábban hozhatjuk meg igazabb ítéleteinket. Minden hibát, tévedést személyes sérelemnek • vettünk, ami a mi bőrünket égette. Érdekeink csak a közével lehettek azonosak, személyes ambícióink is erre késztettek. Nem állítottunk magunk elé példaképeket, minden élő példa bálvány-gyanús volt számunkra. Magunkat akartuk példaképpé tenni, saját eszményeink szerint formázni.

Mi volt a célunk és mennyi az eredményünk? A félszabadulás óráiban született nemzedéknek könnyű ezt a kérdést nékiszegezni, de céljait, tetteit annál nehezebb értékelni. Magának kellett megfogalmaznia azt is, mi ellen lázad, tud»

va, hogy a le^ialadóíbb társadalmi rendszerben.

éL Itt kell megtalálnia, ami elvégezni valója. Nem új elméletet akar zászlajára' tűzni, hanem valóra váltását egyenesebb úton, gyorsabban előrevinni. S éppen a gyakorlat az, amit a legkevésbé ismer, ért. Az úton még senki nem járt előtte, a most teremtődő, a még ismeretlen ellen kell viaskodnia. Éppen ezért minden ellenérv mögött szubjektív nem-akarást gyanít, úgy tűnik, az út nyitva áll előtte, csak egyes személyek akadályozzák. Visszafelé tekintve 1945-' ig ítéleteit, véleményét tények cáfolják vagy igazolják, de annak, ami lesz, csak saját jövője a biztosítéka. Talán ezért voltunk olyan könyörtelenek, örökké elégedetlenek önmagunkkal, oly kíméletlenek önvizsgálatunkban. Céljainkat nehezen foglaltuk szavakba, érthetően, többnyire általánosságok születtek. Politikus, jó szakemberek akartunk lenni, társakat azok közül választani, aki nemcsak a mában, a holnapban is gom« dolkodnak. Rangsorunk elvetette a szamárlétra élvet, s csak a tudás, a képességek különbségét ismertük ei. Hittük, ha md kerülünk sorra, több szakértelemmel, nagyobb politikád tisztánlátással végezzük majd dolgunkat, mint elődeink. Nemcsak érvekkel támogattuk élképzeléseinketi hanem érzelmeinkkel is.

Elhelyezkedtünk, munkához láttunk, szétszóródtunk. Négy-öt év telt él azóta, hogy diplomát kaptunk. S most, ha néha találkozunk, olyasmiket kérdezünk egymástól, amiket azelőtt soha. „Megházasodtál? Van már lakásod? Mennyit keresel?” A feleletekből káderül, hogy a fiatal értelmiségiek átlagos — nem lebecsülhető — gondjaival küszködünk és ellenszereink is átlagosak.

Ilyen hamar véget ért volna forradalmunk? Bizonyos értelemben igen. Minden fiatal nemzedék megvívja a maga „generációs forradalmát”, és ha újabb nemzedék lép színre, harca véget ér. Küzdelmének életkori sajátosság az alapja: az ifjúságnak, a diákságnak nincs saját, külön forradalmi feladata a társadalomban. Cél. ja és eredménye annyi, amennyit a viszonylagos függetlenség évei alatt magának megfogalmazni s megvalósítani képes.

A minket ért vádak elavultak, egyszerűen azért, mert amit akartunk, abból sok minden megvalósult, bizonyítva, hogy elképzeléseink sem utópisztikusak, sem avantgárdok nem voltak. A fejlődés, amit sürgettünk, újabb akadályokat is épített Van-e elég tehetségünk, erőnk ezek felmérésére és megszüntetésére, ki tudjuk-e újra tűzni a haladás céltábláit. Ez nemzedékem lázadóinak igazi próbája lesz. Akarva-ákaratlginul mi vagyunk elöl, de mögöttünk már egy újabb generáció készülődik a maga forradalmára és a mi tetteink számonkérésére.

Kékesi Katalin