Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-31 / 256. szám
Először ült repülőgépen, először járt Olaszországban, először látta J a tengert. Nagy élmény volt. Olaszország, közelről [ A kincstárnok 600 aranya Szekeres János, a KISZ Békés megyei Bizottságának mezőgazdasági és fa. lufelelőse néhány nappal ezelőtt tért haza Olaszországból. Az utat a KISZ Központi Bizottsága szervezte, s a csoport 16 résztvevője — vízügyi szakemberek és a Tisza II. Vízlépcső építésében közvetlenül érdekelt ifjúsági vezetők — azért repült a napfényes Itáliába, hogy lásson, tapasztalatokat szerezzen. Nos, ami a tíznapos ott-tartózkodás szakmai sikerét illeti.,. állami és magángazdaságban is : megfordultak, és némi irigység- ; gél vették tudomásul, hogy: Észak-Olaszországban előbbre £ tart az úgynevezett bakhátas£ földtáblák kialakítása, mint ná- ! lünk. Érdekes volt, hogy egyik ! magángazdaságban a több hold- £ nyi kertészetet sűrű, magasan; kifeszített nylon-hálóval védték jj a gyakori jégverés ellen. Egy olaszországi útnál terme- ; szelesen nem mellékesek az • egyéni benyomások, személyes : élmények sem. Most ezekről * kérdezzük riportalanyunkat. j — Mit is mondjak? Frázisok S nélkül nem lehet Olaszországról » beszélni. Jártunk Rómában, Ri- • Zéró, a bolond nagy nevetéssel rontott He Al- fabét király tróntermébe. Kérdi tőle a király, hogy min derül oly nagyon. Zéró válasza imigyen hangzott: Emlékszel királyom, a jó múltkor a kincstárnokodat jó munkájáért 60Q aranynyál jutalmaztad. A kincstárnok, hogy jeleségétől megmentse a2 aranyakat, otthon a lomtárba egy rongyos palástba rejtette a jutalmat. Am arra járt egy vándorkereskedő, aki ócska ruhákat vásárolt s a kincstárnok felesége a rongyos palástot eladta a kereskedőnek 150 aranyért és nem vette észre a benne elrejtett vagyont. A király megkérdezte a bolondot, hogy mi az eset tanulsága. Zéró igy Jelelt: Ne tartson otthon az ember rongyos palástot. Mazsola Az alábbi, szavahihető tanúk szerint történelemórán elhangzott bakit, a Pajtásból ollóztuk ki, hadd derüljenek rajta a már nem pajtás-korú fiatalok is. Tanár: — Mi volt 'Wesselényi Miklós másik neve? Csend, majd valaki súg: Ar- vi-zi-ha-jós. Mire a felelő kivágja: — Árvízi Lajos. Első alkalommal került sor ilyen jellegű látogatásra. Minden esetre az {«bizonyosodott, hogy lehetőség van a további, folyamatos kapcsolattartásra és hasonló utak szervezésére. Annál is inkább hasznosnak látszik ez, mivel Észak- Olaszországban a Tisza II-höz hasonló vízrendszer épül, igaz némely tekintetben más módon, mint nálunk. Hazánkban a vízmű a fiatalok védnökségével készül és az újszerű, komplex védnökség miatt a vízfogadás és hasznosítás is szervezettebbnek, tervszerűbbnek tűnik, Igaz viszont, hogy az olaszok teljes egészében betonozzák a csatornákat, bár a magyar szakemberek szerint ez kidobott pénz. A magyar csoport tagjai több Siker — fiatalon Színházi és filmfőszerepek tucatjai, népszerűség, Fiat 850 Coupé, külföldi utazások, tömött gardrób szekrény, csodálatos nők, sokmoz- gásos élet — siker, siker, siker... Győzelem? A színésznek gyakrabban, az embernek. — néha. Koncz Gábor kitűnő színész. És — Hogyan tartod számon; mi hozta, meg neked irövíd kjő alatt a mások által annyira áhított, elérhetetlennek tartott sikert? — Akarsz egy szép mondatot erről? Az a szép benne, hogy igaz is: lánggal jöttem ki a főiskoláról és parazsam még mindig van ... Egyszerűbben fogalmazva, azt hiszem, ez valahogy úgy hangzik, hogy amíg van bennem tiszta indulat, addig vagyok színész és csak addig lehetek igazán sikeres. — Tehát elégedett vagy? — Azt hiszem, ez az, ami nekem soha nem jön össze __ S zerencsére. Az elégedettség elkényelmesedést szül — tudnék erről néhány tucat példát említeni. Nem vagyok irigy, nincs miért, nincs szükségem erre. Ennyi az egész. A többi már messzebb található az elégedettség középlangyos állapotától. Én úgy érzem néha, hogy olyan, mint tét, nincsen. Megszűnt. Munka van, rengeteg munka, félmegoldások — legtöbbször időm sincs odafigyelni egy egy nagy feladatra. Egy olyan munkára, ami igazán csak az enyém, amit csak én tudok megcsinálni. Eddig egy ilyen jött el. A Beckett. A következő — optimista vagyok és sokaik szerint szerencsés is. Most jön az alkotás legszebb tíz éve; az indulataim is megvannak, az érzelmeim is, és ráadásul most már ki is tudom fejezni őket. — Mit tudsz a mi generációnknak mondani? — Az ő számukra kellene a legtöbbet adnunk, a legjobban az ő nyelvüket kellene beszélnem. Végső soron mi képeznénk a társadalom gerincét — minket nem szabad eltávolítani. Velünk őszintén kellene beszélni. Ml vesszük át majd az uralkodást, s mindehhez már ma felnőttek vagyunk. Egyszerűen nem hiszem, hogy attól, hogy valaki 60 éves, alkalmasabb a vezetésre, mint az a fiatal, aki ebbe a modem világba született és aki boldogan vallaná tevékeny céljának, hogy ezt a még nagyon furcsa ember, kiforratlan, de alapjaiban humanista Világot védje és tovSbb- csinálja. Az utat, ami ki van jelölve — és úgy mellesleg kátyúkkal van tele — meg is építse. — Kit tartas-/ tehetségesnek, mi a siker-recept? — Azt hiszem, minden fiatalban él valamilyen tehetség. A probléma ott kezdődik, amikor nem kezdik el megkeresni azt az egyetlenegy pályát, amire 100 százalékosan születtek. Nekem a színészet jutott Majdnem biztos vagyok benne, hogy gazdag maszek zöldségesként kevésbé lehetnék ' hasznára a társadalomnak. Az első törés a legtöbbnél ott van, amikor nem veszik föl ide vagy oda. Itt kezd megalkudni. Pedig ha ő nem becsüli ennyire sem saját magát, akkor hogyan várhatná el másoktól ugyanezt? Állandóan vitatkozni kell, ütközni önmagunkkal, a környezetünkkel. Aktívan létezni csak ilyen légkörben lehet. Nekem ez ügyben nem nagyon van gondom. A szakma is hozzásegít, az alkatom is. Alapvetően romantikus vagyok, a szerencsémre célt is is találtam az életemhez. Nem a yégcélt, nem az utolsót — ilyen nincs, nem is szabad, hogy legyen. Ma arra van szükségem, hogy a félmegoldásoktól megszabaduljak. Hogy megtanuljam annak a kornak a nyelvét, amiben mindenkor élék, s hogy ezen a nyelven modhassak is valamit az embereknek. — És mindehhez békés együttélés az Idősebb Nemzedékekkel? — Igen — feltételezve, hogy ők is fejlődnek. Az ón szakmámban azok, akik rendeznek. Én kigombolkozom, csináljunk együtt valamit, ami klassz. De ha azt látom, hogy csak az én kártyáim nyíltak, akkor begombolkozom. Amennyire lehet, akkor nélkülük kell megcsinálnom. Akárcsak nektek és a többieknek, a korosztályunkbeliek- nek. Faragó András miniben, Bolognában, Velencé-! ben. A velencei út nemcsak a £ látvány miatt marad különösen ; érdekes, hanem egy „apró” 5 bosszúság miatt is. Bolognában, 5 ugyanis, ahol éppen sztrájkol- • tak az autóbuszsofőrök, tönkre- , tették a kocsinkat. Bezúzták az ; ablakokat, szétlőtték a gumikat, jj csak azért, mert a mi pilótánk £ szolgálatban volt. Amíg az au- • tóbuszt rendbehozták, vámunk jj kellett. Ezért csaknem egy nap- 5 pal később értünk Velencébe, s ; mindössze néhány óra maradt jj a város megtekintésére. : — Mi az, ami tetszett? ; — Elsősorban a gépkocsiveze- ! tők fegyelmezettsége (OlaSzor-5 szágban a gyalogos a császár), a £ nagyszerű autósztrádák és a esi- jj nos lányok. : — És mi nem tetszett? —- A minden étkezéshez fél- ■ szolgált paradicsomos makaró- 5 ni, a drágaság • — Hogyan összegezné olasz- jj országi tapasztalatait? :. — Most még nagyon frissek£ az élmények. Nem szeretném el_ jj sietni. Márcsak azért sem, j mert novemberben Békés me- £ gyébe látogat az a 15 szakember, ; akivel Olaszországban voltam. ■ Akkor majd levetítjük az útköz- £ ben készített filmet és össze- £ gezzük a tapasztalatokat. Ha jj minden igaz, eljön az olasz ide- 5 genvezető is, B. L Az .első dolgozat A dolgozat címe: mi volt a legnagyobb nyár) élményem Tűnődés egy levélhalmaz felett Táncdal énekesek tehetségkutatást rendezték nemi-ég egyik vidéki városunkban. 18—25 éves fiatalok jelentkezhettek. A meghallgatásokon néhány fiatal némi gyakorlattal, kellemesen, a többség azonban hamisan, a zenei érzék legkisebb jele nélkül énekelte a mai divatos táncdalokat. Érthető, ha mindössze két táncdalétne- kes „találtatott’ a mintegy 110 jelentkező között. A jelentkezők túlnyomó többsége szakképzettséggel is rendelkező dolgozó fiatal, munkás, adminisztrátor. Kisebb hányaduk középiskolai és szakmunkástanuló, de akadt köztük néhány foglalkozás nélküli is. Maga az érdeklődés természetes jelenség. Fiatalok, szeretik a könnyű műfajt, megpróbálták — nem sikerült. Mindez nem is érdemelne szót. A jelentkezők leveleinek mintegy negyven százalékában azonban megdöbbentően irreális elképzelések olvashatók, az élet felszínes, tartalmatlan szemléletének a kifejezői. Soraik nem egyszer talaj talansá gra vallanak ,és a könnyű ^érvényesülés, az „édes élet” nehezen titkolt reményeiről árulkodnak. A levélírók többsége számára ugyanis a táncdalének. lés — „életcél”. De nézzünk egy-két jellemző példáit a fentiekre. Legtöbben ilyesféleképpen kezdik levelüket; „Nagyon szeretek énekelni, és — mások szerint — nagyon tehetséges vagyok”. Jó részük nem töltötte be még a 18. életévét, amit néhányan szinte sorscsapásnak éreznek. Reménykedve, esengve, könyörögve „nagyon szépen kérik” a tisztelt zsűritagokat ,hogy „azért csak hallgassák meg őket. hiszen fiatal életük, jövőjük múihat a „nagy esélyen.” „Nem lehetne enyhíteni a kiszabott életkoron — érdeklődik egy 16 éves lány —■, hiszen vagyok olyan fejlett, mint egy 18 éves. Mindig nagyon jó énekes voltam. Ha nyilvános helyen énekelek, nem győzöm hallgatni a dicsérő szavakat. Nagyon, nagyon szeretnék 'én is részt venni a pályázaton! Mindent elkövetnék, hogy sikerüljön.. „Még nem töltöttem be a 18. évemet, de azért remélem, végigolvassák levelemet — írja egy másik fiatal. El se tudnám képzelni 'az életemet ének és tánc nélkül. S, ha kérésem nem is jár eredménnyel, csak annyi fáradságot vegyenek, hogy kedvenc számaimat hallgassák meg... Most Budapestre készülök, presszóba, felszolgálónak. Megkérem, a tisztelt zsűritagokat, írják meg, hogy egy falusi lány miért csak álmában járhat a táncdalénekesek nyomába?... És így tovább,a levelek egész halmazában. Megmosolyogni se tudom őket, mert annyira elszomorítóajk. Gyerekes ábrándok volnának ezek csak, akár a szokásos filmszínészi, vagy sportolói álmodozások? Sajnos, nem. Ezekben több a realitás, s rendszerint eleve párosul a minimális önkritikával: csak szép lány képzeli magát Sophia Loren szerepébe, futball-karrierre pedig csak erős, edzett fiatal gondolhat. A nagybetűs „Táncdalénekes Ideálhoz”, aes említett rendezvény tanulságai szerint, nem kell semmi, — csak a talmi csillogású, műn katlan „szép élet” akarása. A magamutogató szereplésvágy űzi, hajtja fiataljaink egy részét olyan „pályára”, amely máris túltelített, egzisztenciát nem ad, az esetek túlnyomó többségében kilátástalan^ viszont az utána való sóvárgás, reménykedő ábrándozás biztosan elvonja megszállottjainak energiáit a tanulásitól, az igazi, reális életcélok megalapozásától. Táncdalénekeseink jó részének tiszavirágéletű „tündöklése” ismeretes. De rövid ideig tartó szereplésük, népszerűségük, képzelt jövedelmük, s néhányuk vagánykodása, úgy látszik olyan csábítóvá teszi ezt a „pályát”, hogy túl sok fiatal lát bennük — nagyon is kétes értékű — „ideált”. Távolról sem általános, ifjúságunk többségére jellemző tünet ez, de nem is kivételes, egyedi jelenség s ezért fel kell figyelniük rá mindazoknak, akik felelősek az ifjúság neveléséért, orientálásáért: szülőknek, pedagógusoknak, s nem utolsósorban a — KISZ-nek, A tánczene iránti rajongás minden kor fiataljainál természetes. Szórakozzon az ifjúság, de anélkül, hogy a táncdalok jelentőségét túlbecsülné. Rajongjon kedvenc énekeseiéit, de ne míti- zálja életcélnak tevékenységüket. Ehhez viszont az eddiginél sokkal jobban kellene törődnünk a tizenévesek ízlésvilágának a csiszolásával, s főként: életszemléletük alakításával. Ezen a téren sokat segíthetne — különösen falun — az elevenebb ifjúsági klubélet, ahol meghitt beszélgetésekkel, vitákkal elejét lehetne venni a tánc- ziene iránti kritikátlan rajongásnak. Ha a klubok nem csupán szórakozóhelyek lennének, hanem. tartalmas programmal nevelnék az ifjúságot, bi- * zonyára több fiatal tekintené példaképének a tudomány, a kultúra fiatal tehetségeit, a munka kiválóságait, s kevesebb falusi kislány fecsérelné legszebb éveit meddő álmodásokra. Wailinger Imre
