Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-22 / 248. szám
Ki a vendég? D. M. aláírással küldte levelét békéscsabai olvasónk, s kérdi: szerintünk a vendéglátónál, illetve egyes egységeknél ki a vendég és ki nem? Az történt ugyanis, hogy Békéscsabán a Sarokház elnevezésű presszóba, betért, hogy megigyon egy duplát és egy konyakot. De mivel nem volt „elegánsan” felöltözve, munkaruhában tért be, nem bántak vele a legudvariasabban. A levélből legalábbis erre lehet következtetni. Mint írja .szakmája motorszerelő, motorkerékpárral jár a megyében, természetes, hogy munka végeztével nem megy haza átöltözni, na éppen megszomjazik és be akar térni valamelyik szórakozóhelyre. Azt kéri, hogy a jövőben írják ki az egységekre, hogy csak ünneplőben, illetve frakkban lehet bemenni. Olvasónk kissé eltúlozza javaslatát Senki sem követelheti meg, hogy a vendégek frakkban vagy ünneplőben fogyasszák a vendéglátóipari egységeknél a kért ételt, vagy italt. De a jóízlés szerintünk is megköveteli, hogy lehetőleg tiszta ruhában látogossuk ezeket a helyeket. Ezzel nemcsak másoknak adjuk meg a tiszteletet, hanem önmagunknak is. Természetes viszont, hogy aki egy ilyen egységbe betér, az abban a pillanatban vendég és bárhogy is van öltözve, a vendégnek kijáró udvariassággal kell fogadni. Kivétel ez alól az ittas ember, mivel arra rendelkezés vonatkozik, hogy kiszolgálni nem szabad. A reklám, legyen reklám! Újabb postahivatalok építésit tervezik Lapunk szeptember 13-i számában egyik írásunkban foglalkoztunk a megye postahivatalainak helyzetéről, megírtuk, hogy igen sok a régi, elavult épület. Török József, a Szegedi Posta- igazgatóság igazgató-helyettese válaszolt, s az alábbiakat közölte: A felszabadulás előtt a posta- hivataloknak mindössze 10 százaléka működött saját tulajdonú épületben. A felszabadulás után a posta igyekezett erre a célra saját épületeket blztositani. Ez nagyobb részt a tanácsi szervektől átvett állami épületekben történt, kisebb részben ingatlanvásárlás és kisajátítás, illetve építés útján. Az átvett — legnagyobb részt magánépületek — nagyon elhanyagolt állapotban kerültek a postához. A cél e korszerűtlen bérletek felszámolása, valamint új épületek létesítése. A megye területén a felszabadulást követően a mai napig 20 postaházat építettek. A megyében még 25 magántulajdonú épületben működik posta. Ezek helyett újak szükségesek. A negyedik ötéves tervidőszakban 11 új épület létrehozását tervezzük. A régiek teljes felszámolása csak 10—15 éves távKét utca lakóinak panasza Két utca elkeseredett lakóinak nevében fogott tollat Szabados József és Unyatyinszki Györgyné és írtak szerkesztőségünknek, hátha tudunk valami gyógyírt panaszukra. „Repül a papír, ki tudja hol áll meg. Ez nemcsak attól függ. hogy mekkora a szél, a Csokonai és a Fürst Sándor utcában, hanem attól Is, hogy a tehergépkocsi vezetője hogyan tapos rá a gázpedálra. Annyi a papír- halladék a Kner Nyomdában, hogy jut belőle arra is, hogy szállítás közben a nyitott és púposán megrakott tehergépkocsiról az utcánkba hulljon belőle. A Csokonai utca lakói mindig kényesek voltak utcájuk rendjére és tisztaságára. Virággal ültették be a házak előtti részt tavasszal simára egyengették az ősszel és télen mélyen felvágott utcát, de hiába minden igyekezett a Kner hulladékától fehérük az utca.” A levéllel kapcsolatban felhívtuk Gálosi Lajost, a Kner Nyomda anyaggazdálkodási csoportvezetőjét, aki elmondta, hogy jogos a panasz, de ők nem tehetnek róla, mert a köztisztasági részleggel kötöttek szerződést a hulladék elszállítására. Ezután Bandur Andrással, a kertészeti és köztisztasági vállalat csoportvezető helyettesével beszéltünk, ö sem vonja kétségbe a levélben foglaltakat, de ahogy elmondta, 150 köbméter papírhulladékot kell elszállítaniuk, ami hosszabb időt vesz igénybe és sajnos nem tudják mindennap a munkaidő végeztével feltakarítani az utcákat, de mihelyt az összes mennyiséget kiszállítják azonnal hozzákezdenek a szemét eltakarításához. Remélhetően a válasz megnyugtatja a Csokonai és a Fürst utca rendet és tisztaságot szerető ' akóit. Az „Üj magyar lexikon” 5. kötetének 546. oldalán reklám szavunk értelmét az alábbi magyarázat vezeti be: „a hirdetéseknek az a fajtája, amely a fogyasztókat a hirdető cég vagy szervezet valamely árujának beszerzésére, illetve valamely szolgáltatás igénybevételére igyekszik ösztönözni”. Szükségességét, hatékonyságát a korszerű kereskedelemben A válasz ugyanaz Lukács Béláné, a gyulavári és dénesmajori dolgozók nevében fordult hozzánk. Hosszú levelében részletesen leírja a Gyulára bejáró dolgozók kálváriáját, akiknek hosszú távolságot kell gyalogolniuk a MÁVAIJT jóvoltából. Panaszukat beterjesztették a 8-as sz. AKÖV-höz, azonban a válaszban az állt, hogy kérésük nem indokolt, mivel mindössze 500 méterről van szó, amit gyalog kell megtenniük. Ilyen előzmények után fordultak hozzánk. Kérésünkre az AKÖV ismételten megvizsgálta a panaszt és az alábbi választ adta: A Gyulavári bölcsőde megállóhelyhez csak azok a járatok közlekednek, melynek végállomása Gyulavári. Azok, amelyek Gyulavárin keresztül tovább közlekednek, a bölcsőde mellett levő megállóhelyet nem érintik, mivel ez nem esik a járatok útvonalába. Amennyiben ezt a kívánságot teljesítenék, az útvonalról 500 métert le kellene térni, ott megfordulni és ismét visszatérni az eredeti útvonalra. Ezt a kitérőt a panaszosok által kifogásolt 22.20 órakor induló Gyula —Gyulavári—Dénesmajor közötti járattal nem kívánjuk végeztetni. A válasz tehát ismételten csak ugyanaz, amit Lukacs Bé- lánénak küldtek. Reméljük, a későbbi időpontban valamilyen formában mégis rendeződik a gyulaváriak panasza. vitatni nem lehet, ugyanúgy, mint ahogy tagadni sem lehet, hogy hazai reklámpólitikánk is nagy lépést tett már a reklámozás „hőskora” óta, amikor tömegével jelentek meg a „Cipőt a cipőboltból” stílusú reklámok. Ez már régen a múlté! A mai reklámok egyre ötletesebbek, lényegretörőbbek, valóban abban a szellemben születnek, hogy valamilyen áruféleségre, szolgáltatásra felhívják a figyelmet, s a vásárlót vásár- j lásra ösztönözzék. Például ki ne í hallott volna még széles e hazá- I ban a Superfilt szipkáról, vagy a Triumph melltartóról. A jó törekvések mellett azonban sokszor egészen banális ‘ reklámokkal is találkozunk. Alaposabb ta_ nulmányozás után— márpedig a reklám alapszabálya a könnyen érthetőség — válaszút elé állítja az olvasót, hogy „Aranyrepce étolaj”-at vásároljon, vagy „Arany repceétolajat”. Bármennyire is csupán a. szavakkal való játszadozásnak tűnik, de a két dolog merőben különbözik egymástól. Első esetben ugyanis egy olyan étolajról van szó, mely „aranyrepcéből” (a mezőgazdasági szakirodalom még nem jegyzi ezt a növényfajtát) készül, — a második esetben pedig közönséges repceétolajról van szó, mely valószínűleg színe miatt kapta az „arany” jelzőt. De olvassuk tovább: „Szí- j ne, mint a cseppentett arany”. S Na, most már biztosan arany az i „arany”, de milyen lehet a ; cseppentett arany? Itt megint 1 zavarba jön az olvasó — hacsak ; nem aranyműves —, miért a kő- • zönséges földi halandók zöme ' az aranyat csak karika forrná- • jában ismeri. A reklám szövege j így folytatódik: „Fogyasztását S orvosok ajánlják.” f Hát ez mái- más! — sóhajt! fel a gondolataival tépelődő ol- : vasó. Szóval ismét egy új gyógy. ; szerről van szó, — s már rohan is ■ az orvoshoz, hogy felírassa, mert ■ ügye, jó ha van a háznál. : Ja, kérem, a reklám az rek- • lám! Sz. A. ! latban lehetséges. A saját épületben levő postahivatalok korszerűsítését folyamatosan végzik.. A fiókposták korszerűsítésére viszont nincs lehetőség, mert azok elhelyezésére a fennálló rendelkezések szerint elsősorban a tanácsi szervek tartoznak megfelelő helyiséget biztosítani. ALI BABA pörkölése Tévedés ne essék, nem AH babáról és a negyven rablóról van szó, hanem az ALI BABA kávéról. László Imréné, Békés, II., kerület, Libazug u. 7. szám alatt lakó olvasónk ugyanis október lien ALI BABA kávét vásárolt, amelyen feltüntették a pörkölés napját, s ez: 1970. október 19. László Imréné több kérdést tett fel a Szerkesszen velünk rovathoz érkezett levélben a furcsa dátummal kapcsolatban. Mi csak azt kérdezzük: nem túl frissen pörkölt ez a kávé?! Petrovácz István Szombatra péntek Regény 28. .Szeptember huszonhetedike, szerda. Szomorkás, borús idő. Reggel eleredt az eső, s bár hamar él is állt, a fű nem szárad fel, a levelek nedvesek, a kanáüsipart csúszós. A víz is hideg, főleg, ha sokáig tapisgál benne az ember. Különben a víz térdig ér a kanálisban, ott, ahol mélyebb az iszap, combközépig. A duzzasztót a Fehér-Körösön még augusztusban kinyitották, azóta a kanális nem kap utánpótlást. Ami víz az esőzések után ösz- szegyűlt, el is párolgóit eddig. De ez most inkább jó, mint rossz. Megközelíthetők, hozzáférhetők a part alatti odúk, gödrök. Ahol, ilyenkor ősz táján, elvermeli magát a ponty. Törökkel délelőtt, amint elállt az eső, leereszkedtünk a parton a mederbe, s mire Szélesék megjöttek a járőrözésből, kilenc jókora ponttyal állítottunk be a tanyába. Kosárral fogtuk őket. Ahogy Török mondja, kassal. Vesszökosár ez, csak éppen feneke nincs. A halászást Dénes még tegnapelőtt megengedte. Lementünk azonnal a kanálisra, ahá- nyan voltunk, s pecáztunk estig. Ketten fogtunk, Széles egy kis csukát, én egy nagyobbacska törpeharcsát. Belefcztük a vacsora krumplilevesbe, de még csak ízes se lett a leves. Tegnap reggel Széles leszerelte a szomszéd tanya csirkeólja elől az aprószemű dróthálót, léccel együtt, s azzal próbálkoztunk. Két oldalról megragadtuk a lécnél s húztuk a vízben. Többször neki-nekiütközött valami, béka ugyanúgy lehetett, mint hal, de mire kiemeltük volna, elmenekült. Azért egy pontyot mégis sikerült bekeríteni s a parthoz szorítani, hét kétujjnyi szelet telt belőle a fején és a farkán kívül a paprikás halászlébe. Ebéd után Szélessel és Törökkel elindultunk a Fekete-Köröshöz, ám a köves- útig se jutottunk, amikor meg kellett állnunk. Az úton tankok vonultak, Sarkad felé. Visszafordultunk. A tankokat Dénesék is észrevették a magasfigyelöből. Rövid tanakodás következett, majd Dini kiküldte Szélest Radnaival járőrbe s mi is csak úgy halászhattunk, ha közben állandóan figyeljük a tanyát, s bevonulunk, ha jelzést adnak, A Gedó-tanya alatt folytattuk Törökkel a kanális szűrését a csirkehálóval. Már félórája dagasztottuk az iszapot hiába, amikor Török sáros tenyerével a homlokára csapott: — Hogy mi milyen hülyék vagyunk! — kiáltotta s eldobta a hálót rögzítő lécet. — Beszélj egyes számban — morogtam rosszkedvűen s kivonszoltam a dróthálót a partra. Török akkor már a tanya mögött járt s nemsokára jött is vissza a kosárral. — Ezt nézd meg! — dobta fel a levegőbe a feneketlen vesszőkosarat. — Látom, — feleltem, cseppet sem lelkesen. Nem értettem, mit akarhat Török ezzel a ha- szontalans ággal. Hamar rájöttem. Török a kanálisba gázolt, óvatosabban, kevesebbet cso- szogva-kavargatva az iszapot, mint amikor a hálót húztuk, s az első öblösebb partszakasznál ráborította a vízre a kosarat. Majd amikor a szélesebb pereme leért a fenékre, felül, a szű- kebb nyíláson benyúlt, s körbe- tapogatta a kosár belsejét. Felemelte a kosarat, ment tovább. Talán a negyedik tapogatás- kor nagyot örvénylett a kasban a víz. Török mindkét kévével odakapott s nem sokkal később a feneketlen kosárból kiemelt egy nyurga pontyot. Még két halat fogott a kas, s egyet puszta kézzel a part oldalába mosott lyukban Török.
