Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-15 / 242. szám

Vendégségben az öregek A fiatalok szolgálták fel az ízletes ebédet. Egymás után érkeznek a meghívottak. Kedves meghívást kaptak a sarkadkeresztúri Egyetértés Tsz nyugdíjasai, idős tagjai. A ha­gyományos öregeik napját ren­dezték meg tiszteletükre ezúttal az MSZMP-székházban. Azért itt, mivel az utóbbi időben jócs_ kán mentek nyugdíjba az embe­rek. A tsz helyiségei pedig — ahol eddig tartották az ünnep­ségeket — kicsinynek bizonyul­tak? Az idei ünnepségre 300-an vol­tak hivatalosak. Az ifjabb gene­rációt képviselte Patós Sándor, MSZMP-titkár és Horváth Sán_ dómé, a tanács vtAitkára, va­lamint mindazok — pedagógu­sok, KISZ-esek —, akik sok sze­retettel készültek erre a napra, hogy minél jobban érezzék ma­gukat az idős vendégek. Cs. Nagy Sándor tsz-elnök is erről beszélt köszöntőjében. Töb­bek között elmondotta, hogy a felszabadulás óta minden évben megrendezik az öregek napját, ezzel tiszteletet adva mindazok­nak, akik a miunkában az évek hosszú során át elfáradtak, s most töltik megérdemelt pihenő éveiket. Tisztelettel adózott azok nak, akik eltávoztak a tagok so­rából és azoknak is, akik az idén érték el azt a korhatárt, amikor nyugdíjba mehetnek. A szövetkezet különböző kedvez­ményekkel segíti idős tagjait. Háztájit ugyanúgy kapnak, mint a dolgozó tagok, ezenkívül ke­nyérgabonát és más terményt is juttatnak részükre. Az ünnepség alkalmával azoknak, akik még idős koruk ellenére is tevéke­nyen részt vesznek a szövetke­zet munkájában, 100—200 forint pénzjutalmat adott át. Czédli György szakács munká­ban. Képeinken néhány pillanatot örökítettünk meg a sarkadke­resztúri öregek napjáról. K. X Újraélednek a mezőgazdasági szakmák A tanulótoborzás eredménye és egy főigazgatói elismerés Országosan iß kimagasló ered. ményt hozott az a társadalmi erőfeszítés, melyet a mezőgazda- sági szakmunkásképző-iskolák pályaválasztási tanácsadó mun­kája kísért megyénkben. A párt­ós a tömegszervezetékkel foly­tatott közös akció eredménye­ként elmondhatjuk, hogy Békés megye mezőgazdasági szakmun­kástanuló-iskoláiban minden hely megtelt! A zöldségtermesz­tő szakmában is előrelépés ta­pasztalható a korábbi állapotok­hoz képest. Az új iskolaévben Kétegyházán a növénytermesztő gépész szakmában négy osztály elsőévesei kezdhették meg a ta­nulást. Békésen két osztályban kezdődött el a munka. Gyomán és Eleken a szarvasmarha-te­nyésztők, a sertéstenyésztők, a juhtenyésztők és a baromfigon­dozók ismerkednek a hivatásnak választott szakmával. Szabadkí­gyóson konzervipari szakmun­kásjelöltek és zöldségtermesztők, valamint sütőipari tanulók ta­nulnak. Megyénk fiataljai közül 23-an Új családi házak épülnek Endrődön (Tudósítónktól) Endrődön 36 lakóépület szen­vedett ár- és belvízkárt, s eb­ből 33-at kell teljesen újjáépí­teni. A kocsorhegyi részien 13 család vált hajléktalanná. E családok részére a községi ta­nács a Népligetben biztosított ingyenes házhelyet. Az építkezés már javában folyik, s amint azt Hegedűs Tibor lakásügyi elő­adótól megtudtuk, a meglehető­sen szűkös anyagellátás ellené­re is, a 33-ból 14 ház még ez évben lakható lesz. Az építkezés meggyorsítása érdekében összefogtak a község összes kivitelezői: tsz-efc, az ÁFÉSZ, a tanács építőbrigádjai és a kisiparosok. Jelentős azon­ban az a társadalmi munka is, amellyel a munkahelyek dolgo­zói segítik bajba jutott társai­kat. Különösen sokat köszönhet kollégáinak Bálint Károly, az ÁFÉSZ dolgozója és Smdri Sán­löbb mint 10 milliárd forint oktatási beruházásokra A negyedik ötéves terv oktatási célkitűzései A Művelődésügyi Miniszté- ■num tájékoztatásai szerint a negyedik ötéveo terv kulturális ellátás területén fő célként a megnövekedett igények jobb ki­elégítését, az intézmények to­vábbi korszerűsítését jelölte meg. A kulturális és lakásépítési alap­ra előirányzott összegből több mint 10 milliárd forintot fordí­tanak oktatási beruházásokra a következő öt évben. Ezalatt mintegy 60 ezerrel növekszik az óvodás korú gyermekek száma. A feladat az. hogy a gyermek­létszám jelentős emelkedése mellett az eddig elért óvodai el­helyezésben tartani tudjuk a színvonalat. Az általános iskolai tanulók száma 1975-ig 30—35 ezerrel csökken. Ez lehetővé teszi az ok­tató-, nevelőmunka színvonalá­nak további javítását, a közép­fokú képzés korszerűsítését, a fizikai dolgozók gyermekeinek tanulmányi segítségét. Lehetővé teszi, hogy a középiskolák 350— 400 tanteremmel, 250—270 mű­helyteremmel és 14—15 ezer diákotthoni hellyel bővüljön: A szakmunkás tanuló-képzés javí­tását újabb 350—400 tanterem 3 ezer 500, négyezer tanműhely, 7 ezer 500. nyolcezer kollégiumi hely szolgálja. Lehetővé válik, hogy 1975-ben a jelenlegi 16—17 százalékos középiskolai diákott­honi elhelyezés 25 százalékosra emelkedjen. dor, a Béke Tsz tagja, akiknek új otthona jelentős társadalmi munkával épül. Sz. K. Szentesen a dísznövénytermesztő szakmával ismerkednék, a ha­lászlegények Tatabányán tanul, nak, Kecskeméten pedig a gyü­mölcstermesztő szakmunkások kezdték meg tanulmányaikat. Fél évvel ezelőtt a pályavá­lasztási tanácsadás időszakában nem volt ilyen kedvező a mező- gazdasági szakmunkástanuló-is­kolák tanulótoborzásánák várha­tó eredménye. Elnéptelenedés jelei mutatkoztak a zöldségter­mesztő, a űzarvasmarha-tenyész_ tő és a juhász szakmában. A fel­világosító munka eredményeként átütő siker született, melyhez dr. Szűcs Kálmán, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Mtinicsztérium Szakoktatási Főosztályának ve­zetője elismerő levelet küldött Csatári Bélának, a megyei ta­nács vb-elnökhelyettesének, aki a főigazgatói elismerést ezúton továbbítja mindazoknak, akik e nagyon fontos munkából réczt vállaltak. Kilenc hónap alatt 3 és fél millié forintot meghaladó termelési érték Űj ipari üzemág bontakozik a Körösladányi ÁFÉSZ-nél Ez év januárjában új ipari üzemág kezdte meg működését a Körösladányi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetnél. Az ország különböző vállalataitól poránhab anyagot szereztek be. (Köznyelven ezt az anyagot habszivacsnak nevezik.) E po­ránhab anyagból — mintegy kí­sérletként — fürdőszoba-szőnye­gek, mosdó- és háztartási szi­vacsok, valamint huzattal be­vont szék- és ablakpámák, il­letve ágybetétek készítését kezdték meg A szövetkezet ve­zetői csak sejtették, hogy jó út­ra léptek. A mindössze négy dolgozóval működtetett és je­lenleg is kezdetleges felszere­léssel rendelkező új ipari üzem­ág már az első hónapokban sokkal nagyobb eredményt ho­zott, mint amire a szövetkezet vezetői számítottak. Amint az ÁFÉSZ vezetői el­mondották: január első napjai­tól szeptember végéig, vagyis az első három negyedévben há­rom és fél millió forint értékű árut adott a kis üzem, további feldolgozásra a Békéscsabai Méretes Szabók és Szűcsök Ktsz-ének, a Gyulai Fa. és Fémbútoripari Ktsz-nek, a Fő­városi Lakástextil Kiskereske­delmi Vállalatnak, a Békés me­gyei, illetve a Budapesti UN1- VERZÁL Kiskereskedelmi Vál­lalatnak, továbbá a megye, va­lamint az ország különböző kór­házának. Ugyanis e rövid ki­lenc hónap alatt nemcsak a megye határán belül, hanem az ország számos más részében is megismerték a Körösladányi ÁFÉSZ poránhabanyag- feldől - gozó üzemét. A megye fogyasztási és érté­kesítő szövetkezetei közül azon­ban eddig csak a szeghalmi, a füzesgyarmati és a csorvási vá­sárolja rendszeresen és jelen­tős mennyiségben a Körösladá­nyi ÁFÉSZ említett termékeit. Jó vevőként tartják számon a szövetkezet vezetői ugyanak­kor a mezőkövesdi és a Szol­nok megyei ÁFÉSZ-ek többsé­gét. A legyártott fürdőszoba­szőnyeget, mosdó- és háztartási szivacsot, a textíliával behúzott szék- és ablakpámák, továbbá ágybetétek 90 százalékát ktsz-ek és különböző állami vállalatok vásárolták és vásárolják jelen­leg is. Nem ártana, ha a megye fogyasztási és értékesítő szö­vetkezetei jobban odafigyelné­nek a Körösladányi ÁFÉSZ em­lített cikkeket gyártó üzemére, annál is inkább, mivel ezek az áruk nagyon keresettek a mi megyénkben is. Sokat ígérő ipari üzemága lehet ez a körösladányi szövet­kezetnek (jóllehet máris az), ha lenne pénz továbbfejleszté­séhez. Az év első kilenc hónap­jának 3 és fél milliós terme­lési érteke egyértelműen szor­galmazza ennek az üzemágnak a fejlesztését. De ami még en­nél is többet mond: különösen üdvös dolog lenne ezeket a ke­resett cikkeket a jelenleginél sokkal nagyobb mennyiségben előállítani. A lakosság ilyen irányú igényét is jobban tud­nák fogyasztási és értékesítő szövetkezeteink kielégíteni a Körösladányi ÁFÉSZ itt emlí­tett kis üzemének termékeivel. Balkus Imre Ifjúsági klub alakult Dombegyházán Néhány lelkes fiatal — Gulyás József, a művelődési otthon igazgatója és Sztán György KISZ-titkár segítségével — Dombegyházán megalakította az ifjúsági klubot. Egyrészt azért, hogy a közelgő téli esték egy­hangúságát színesebbé tegyék, másrészt, hogy kielégítsék a községben élő fiatalok kulturális igényeit. A klub titkárának Zámbori Margitot választották meg, akinek irányításával a közelmúltban készült el a klub 1970—71. évi munkaterve. Csak néhány cím a tervből: „A jazz világa, kialakulásának helye, művelői, hatása az euró­pai beait-zenére”. „Modem far­sang”. „A vallás keletkezése.” „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentősége.” A fiatalok tervében szerepel a Költészet Napjának megünnep­lése, az Alföld festészetének, Munkácsy és Kohán György művészetének megismerése.

Next

/
Thumbnails
Contents