Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-14 / 241. szám

saiemi boszorkányok fi Szovjetunióban tanult diplomások találkozója Budapesten Xz 1965-ös Színházi Világnap-1 ra Arthur Miller írt üzenetet. Amikor megnéztem színházunk j évadnyitó előadásán A salemí boszorkányokat, fel kellett la­poznom ezt az üzenetet. Még akkor is, ha gondolataink a vi­lágról, színházművészetről nem is másak. Azonban ahogyan ír, amit ír, az nem mindegy. És amit ír, a pénteki előadás meg­ítéléséhez a legjobb művészi vi­szonyítás: ide kellett eljutnia művészeinknek, az alkotó-társ, az író ezt akarta. Milleré tehát a szó, taM a Saleimin. „Vajon hányán tudtuk ezek­ben az években — amikor pe­dig időről-időre a pusztulás re­ális félelmével álltunk szemben — megismételni Shakespeare felismerését, és vele együtt ki­jelenteni, hogy a hiba nem a csillagokban, hanem bennünk magunkban van. Ezért van szükségünk a színházra, mert a színház mindenekelőtt az em­bert helyezi a világ középpont­jába. Meg kell találnunk a vá­rakozásteli csendnek, a vihar mozdulatlan pontjának azt az állapotát, amelyben tanúi lehe­tünk az ősi pillanatnak: hogyan száll szembe az ember a sorsát alakító erőkkel. Erre a legal­kalmasabb eszköz az élő szín­ház.” Pénteken este a mi színhá­zunk rezonált erre a Miller-i megfogalmazásra és a Miller által kimondott általános igaz­ságra. Rezonált azzal, hogy évadnyitásként műsorára tűzte A saiemi boszorkányokat, rezo­nált úgy is, hogy Máté Lajos harmadik Miller-rendezésével alkotta a legmaradandóbbat, (már amennyire az emlékezet képes megőrizni egy színházi élményt), és rezonáltak a mű­vészek is azzal, hogy meglepő mélységekig jutottak el, hogy az egész együttesről elmondha­tó: az akarat egysége jelzi az előadás minden pillanatát. Le­hetne szólni arról, hogy a ren­dező kiválóan érzi, érti és meg­érteti azt a játékstílust, aho­gyan a Saiemi megjelenítését elképzelte, azt is megemlíthet-, ném ezúttal, hogy az évadkez­dés frissesége, vagy a szakmai továbbképzés, vagy új, többet akaró energiák hozták-e, de i tény: hosszú ideje ez az első bemutató, amikor a színészi ala- ! kítások a legkevesebb sallang­gal, unott manirral kerültek a' reflektorok fényébe, amikor a legkevesebb olyan pillanat volt, amikor az értő néző felszisszen, mert érzi, hogy amit lát, az csak rutinpillanat. Nem mon­danánk igazat, ha tagadnánk, hogy nem voltak ilyenek. Vol­tak. Csak általában lényegtelen­né szürkültek a művészet forr- pontjai mellett, mely ezt az előadást jellemezte. És a viszonyítás, a mű és annak színpadi megalkotása ki­bírja a próbát. Ez jó, az meg­nyugtató. Még akkor is, ha le­hetne kifogásunk, akár egy-két szerep kiosztása, akár a nem biztos, hogy szükséges robusz­tus (és ezért lassan felépíthető, előadást megnyújtó) díszletek miatt és azért is talán, mert a recenzor (ha módja lenne ilyes­mire) többet áldozott volna a kosztümökre — ezek azonban j szintén csak a jobbítás igényé­nek megjegyzései és nem az ér­tékelés lényegi vonásai. Miller nagyszerű drámáját játszani nemcsak művészi tett, hanem, művészi alázat kérdése is. Máté Lajos vallomásában a mégoly nagyszerű eszmék vak- ’ hitté válásának tragikumát em- j líti a Saiemi gondolatiságának | fő töltéseként, és nem vitás (ki vitathatná?!), hogy igaza van. Az író történelmi drámát írt, 4 1910. OKTÓBER 14. John Proctor és Elisabeth Proctor, két kitűnő alakítás — Deme­ter Hedvig és Simon György. (Demény Gyula felvétele) (ez pedig Miller vallomása va- | lahol:) „Teljesen felszabadított a kor, amelyről írtam. Több ! mint három évszázad válasz- [ tott el tőle... Sohasem láttam ! ilyen tisztán, hogy egyes kük- ! kék elképzelései hatalmukba \ kerítik az embereket és maguk­kal sodorják őket, mintha el­érkezett volna a világ vége.” A salemiek is azt hittek, hogy a világ vége érkezett el és más korok emberei is úgy érezték, hogy az embernek embertől va­ló rettegése korszakában min­dig a Világ vége elérkezésének "hideg vihara zúg át a Földön, megállíthatatlanul. Az ember | emberségének elpusztíthatatlan- sága azonban újra és újra re­ményt és még újabb reményt költöztet a szívekbe: van ki­út, van menekülés, van és lesz szebb, igazabb, őszintébb, em­beribb élet. Mert az ember jó­ra és örömrfe hivatott. Nem pusztulásra, nem arra, hogy ön­magából kivetkőzve, vakbuzgó­sággal ölje sajátmagát. meg világosan, míg a hata­lom gőgös-torz-önámító képvi­selőjét, Danforth főbírót Kátay Endre alakítja némi egyenetlen­séggel, végül mégis erőteljesen. Nagy meglepetéssel és a mű­vésszé érés szép pillanataival ajándékozza meg a nézőt Kal­már Zsuzsa Mary Warren ala­kításával; nemegyszer hosszú percekig rá kell figyelni, ijedt arcán, dermedt tekintetében az egész dráma tükröződik. Agárdy Ilona Abigailt, Szentirmay Éva Rebecca Nurse-t, Cseresnyés Rózsa Titubét, a néger asz-, szonyt, Cserényi Béla Gilles Corey-t formálja meg jó esz­közökkel, rutint kerülve. Még egyszer: élő színház'volt ezen az évadnyitón a békés­csabai, ezt várjuk egész évad­jától. A Saiemi előadása, érté­kei a törekvés, az út helyes­ségét igazolja. Sass Ervin A Budapesti Műszaki Egyetem dísztermében mintegy 400 fő részvételével rendezték meg ok­tóber 12-én a Szovjetunióban diplomát szerzett egyetemisták és aspiránsok első; országos ta­lálkozóját. Á találkozón megje­lent Tyitov elvtárs, a Szovjet­unió magyarországi nagykövete, dr. Orbán László, művelődés­ügyi miniszter első helyettese, Gyenes András külügyminisz­ter helyettese, Óvári Lajos MSZMP KB osztályvezetője, Nagy Mtória MSZBT főtitkára, é® dr. Folinszky Károly művelő­désügyi miniszterhelyettes, vala­mint Szofinszkij miniszterhe­lyettes által vezetett szovjet kül­döttség. Megnyitót Perényi lm, re rektor tartott — aki 40 évvel ezelőtt diplomáját a Szovetunió- ban szerezte. Ezután Nagy Má­ria, az MSZBT főtitkára hozzá­szólásában elmondta, hogy a Szovjetunióban végzett volt ösz­töndíjasok nagy segítséget nyúj­tanak az MSZBT munkájában. Dr. Polirwzky Károly vitaindító előadást tartott, melyben ismer­tette. hogy mintegy 2500 hallga­tó végzett ösztöndí jasként a Szov_ jetunióban az elmúlt 20 év alatt. A kint végzett diákok közül mintegy 80 százalék munkás- paraszt szülök gyermeke. A vcg_ zettek közül 20 százalék a mai napig is aktív kapcsolatot tart fenn továbbra is a szovjet tudó­sokkal, professzorokkal. Hazaté­résük után itthon hasznosítják a kint tanultakat, s a hosszú éve­kig tartó kintlét ellenére is helytállnak az itthoni munkák­ban. Hozzászólt Szofirwzkij, a szovjet küldöttség vezetője: is­mertette a Szovjetunió felsőok­tatási intézményeinek legújabb fejlődését, eredményeit. Elmond­ta, hogy jó lenne, ha — az itt­honi szokás szerint, — 5 éven­ként a diákokkal találkozót tart­hatnának. Ezután jutalmakat osztottak ki az MSZBT keretein belül azok­nak, akik legjobban segítették annak munkáját. Így megyénk­ből Glózik Jánco szarvasi tanár is elismerést kapott tevékeny­ségéért. Megyénket héttagú kül­döttség képviselte a megyénkben dolgozó ég Szovjetunióban vég­zett ösztöndíjasokat, köztük Mu­rányi Miklós, a Növényvédő Ál­lomás igazgatója, aki tájékoztat­ta lapunkat a jól sikerült talál­fi Legfelsőbb Bíróság ítélete a mohai vonalösszelítközési ügyben A Legfelsőbb Bíróság felleb­bezés folytán ítélkezett a Mohán helytelen váltóállítás miatt be­következett vonatösszeütközés ügyében. Szili József, 42 éves váltóke­zelővel a forgalmi szolgálattevő közölte, hogy Moha-rakodó felől szerelvény érkezik. Szili tudta, hogy a második vágányon egy tolató szerelvény várakozik, en­nek ellenére ezt a váltót nem állította be helyesen, s telefonon azt közölte a szolgálattevővel, hogy az érkező vonat számára szabad a bejárás, ás a jelzőt is ennek megfelelőén állította be. Csak akkor jutott eszébe, hogy a váltót helyes állásba hozza, amikor az érkező vonat már kö_ zeledett, így az átállításra nem volt lehetősége. Az érkező Die­sel-mozdony vezetője észrevette, hogy ’ a váltó kitérőben áll, nyomban gyorsfékezést alkalma­zott, de a távolság már kicsi volt, a szerelvényt nem tudta megállí­tani, s az belerohant a várakozó tehervonatba. A Diesel-mozdony vezetőjének és a vonatvezetó- nek — súlyos sérülések árán — sikerült leugrania, de a vára­kozó mozdony fűtője, s a moz­dony mögötti szerkocsiban tar­tózkodó három vasutas életét vesztette. A vasúti pályában és a két szerelvényben egymillió forint kár keletkezett. A Legfelsőbb Bíróság helyben, hagyta az ügyben első fokon el­járt székesfehérvári megyei bí­róság ítéletét, amellyel Szili Jó­zsefet ötévi szabadságvesztéssel sújtotta és öt évre eltiltotta a váltókezelői foglalkozástól. Kissé kozmikus végkövetkez­tetések ezek, de csak annyira azok, amennyire a Miller-dráma is az. A vihar mozdulatlan pont­ját érezzük a színpadon, ami­kor Proctor minden nyűgétől szabadulva, szabadon választja az egyedül becsületes utat és a halálba indul. Hős és nem már­tír ez a férfi, bár halála iszo­nyú intés és jajkiáltós minden erőszak eluralkodása ellenében. A dráma csúcsa ez, ahonnan messzire belátni az emberiség világába, a történelem szövevé­nyei közé és a sejlő jövő de­rengése is látható innen. A csúcs, ahová eljutni az egész együttes törekszik, ahol a mű­vészi munka értéke lemérhető. Szép pillanat volt, kimunkált, jól előkészített. Néhány egé­szen kiemelkedő szerepalkotás- iól született. John Proctor lőssé emelkedő alakjai Simon jyörgy ritka művészi erővel íllította elénk, a második és a lármádik felvonásban kivétele­sen döbbenetes-erejű, iszonyú oelső drámája minden mozdu- atában, szavában. tartásában ott van. világosan, tisztán. Eli- íabeth Proctor megindító em­berségből, asszonyiságból for­mált alakját Demeter Hedvig játszotta művészi alázattal. Ez az asszony a halált választó Proctor méltó társa, igaz, nagy­szerű ember. Az igazságra cjöb- benég rettenetes útját járja be Hale tiszteletes szerepében Len­gyel János, az önző és kapzsi Parris tiszteletes összeomlásét Körösztös István által értjük I Pefrovácz István Szambáira péntek Regény 21. Mert ha mindenképpen tény­kednünk kell, eszeljünk ki va­lami hasznos dolgot. Menjünk be felderítésre a városba. Vagy csomagoljuk össze a legszüksé­gesebb holmikat, s induljunk el a front felé. Szökjünk át az oro­szokhoz. Jöjjenek velünk Bakos bácsi­ék is! Amíg itt ülünk ölbe tett kéz­zel, nincs lehetőségem bebizo­nyítani. mit tudok, mit érek va­lójában. Pedig anélkül én nem megyek haza! Rám Jóska ne mondhassa még egyszer: csak az Andris! Radnai állandóan nyúz. hogy menjünk el horgászni Dini pé- ká talán bele le egyezne, de ne­kem semmi kedvem hozzá. — Esőben nem harapnak a halak — mondtam Radnainak, s ő el­hitte. Pedig ugyancsak ránk férne me­gint a friss hús. Tartalékaink a héten alaposan megcsappantak. Tegnap Jóska fogott hurokkal egy varjút, egész este főzte, a hús mégsem puhult meg. A le­ve viszont répával, zöldséggel, korpagaluskával" nagyon finom volt. Ma este újra feltesszük a húst paprikásnak. Hogy holnap mit eszünk, nem tudjuk. Annyi biztos, én -nem ülök ki horgászni. Menjen Jós­ka Radnaival. Inkább őrséget vállalok. Dini pákának azt mondtam reggel, hogy az elmúlt három hónap történetének talán a fe­lénél tartok. Ez, persze nem igaz. Tulajdonképpen mindent .eírtam, ami fontos volt az éle­tünkben. Egyetlen esemény ma­radt már csak, amiről nem hall­gathatok. Valamikor augusztus végén történt, ha jól emlékszem, au­gusztus huszonharmadikán. Radnai szabadsága előtti regge­len. Éppen én őrködtem. Csendes volt az éjszaka, s hajnalra le­hűlt a levegő. Egyik percről a másikra puha, vattás köd eresz­kedett a földre. Itt, közel a Körösökhöz, gya­kori a köd. Hirtelen jön, s ugyanolyan hamar el is őszük. Felszívja a délelőtti nap. Fél öt lehetett, legfeljebb há­romnegyed öt. Mocorgást hal­lottam a konyhából. Nyílt az ajtó és kisétált a tornácra Bőr­ösök. Szabályosan jelentkeztem, s gondoltam, megy a dolgára. De nem, Lelült az ügyeletes! asztal­hoz a székre. Megkerültem a tanyát s éppen visszatértem a tornác felé, ami­kor a szomszéd tanya előtt két vagy három alak kivált a köd­ből, átfutott az úton s eltűnt a kukoricásban. Káprázott a szemem, gondol­tam, de abban a pillanatban már mögöttem hallottam Bör- csök zihálását. Nyomott le a földre. — Figyelte? — kérdezte hal­kan. Böresök rém hivatalos tu­dott lenni. Szolgálatban min­denkit magázott, még engem is. — Uhüm — mondtam. — Va­lami állat. Ment a tanya felé. — A tanya felé? — Böresök homlokán összeszaladtak a rán­cok. — Én a tanyából láttam ki­osonni két alakot. — Csak egy volt. És a tanyá­ba tartott — füllentettem lelki- ismeretfurdalás nélkül. — Mindegy. Riadóztassa az őrsöt! Felugrottam, s a tehénkolomp. hoz rohantam. — Megőrült? — kiáltotta utá­nam Böresök. — Csendes riadó! De akkor már csengett-bon- gott a kolomp. Mint a 'élekua- rang az éjszakában. Széles, Radnai, Beleznai ál­mosan vakarództak az ajtóban. — Riadó, mit ólálkodnak itt? — fortyant rájuk Böresök. — Szöges bottal sorakozó! Egymást lökdösve szaladtunk a botokért. Közben Dini is fel­ébredt. — Örs parancsnok úr! Széles harmadikossal szállja meg a ta­nyát! — osztogatta a parancsot Böresök. — Radnai, Beleznai, Varga, utánam! S futólépésben átvágott az úton.

Next

/
Thumbnails
Contents