Békés Megyei Népújság, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-04 / 207. szám
Szövetkezeti kommunisták tanácskozása Békéscsabán Fehér Lajos, Klaukó Mátyás és Csík Péter az újkígyósi Aranykalász Tsz elnökének társaságában. (Folytatás az 1. oldalról) kényszere nem egyeztethető össze elveinkkel! A MESZÖV-ók és KISZÖV-ök az önkéntesein társult tagszövetkezetek érdekvédelmi, érdekképviseleti, s A tavalyi kormányhatározat és a politikai bizottság által jóváhagyott platform szerint tehát, a korábbi kötelező utasítás helyett a szövetségek és tagszövetkezetek egymásközti viszonyában — ajánlások formájában — a meggyőzésre, a mozgalmi eszközökkel való ráhatásra kell a főhangsúlyt helyezni! Ez minőségi változást, korszerű és célravezető munkastílust jelent a szövetkezeti mozgalomban! Éppen ezért a korábbi gyakorlattal — sokszor a parancsolgatással — szemben s az új követelményeknek megfelelően szövetkezetpolitikai elvként kell kezelnünk szövetkezeti szövetségeink elvi, mozgalmi jellegét. Ezt fejezi ki és egészíti ki más szavakkal a párt megyei bizottságának beszámolója, amikor helyesen úgy fogalmaz: „A területi szövetségek egyik jelenté® alapfunkciójának kell tekinteni a mozgalmi, társadalmi feladatok ellátár sának segítését a tagszövetkezetekben.” A területi szövetségek a tsz- ek demokratikus képviseleti és érdekvédelmi szervei. Meggyőzéssel, ajánlásaikkal, koordináló és szervező tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel hathatósan segítik a tsz-eket az önálló, vállalatszerű gazdálkodás és a demokratikus működés fejlesztésében. E szövetkezeti ön- kormányzatok máris komoly tekintélyt és társadalmi rangot vívtak ki maguknak! A tsz-parasztság bizalommal viseltetik irántuk, magáénak, saját szövetkezeti fórumának tekinti s teljes szívvel támogatja e szövetségeket. Minden reményünk és bizo- dalmunk megvan ahhoz, hogy a kisipari és fogyasztási szövetkezetek területi szövetségei is — az ez év tavaszán korszerűsített alapszabályok szellemében — mielőbb hasonló, a szövetkezetek önállóságának, demokratikus működésének megfelelő új munkastílust alakítanak ki tevékenységükben: s ez a megújhodás hasonló sikerrel jár, mint a mezőgazadsági tsz- ek esetében. Mindez nagy hasznára lesz szövetkezeti mozgalmunk egészséges továbbfejlődésének. A kormány elnökhelyettese ezután az önálló vállalatszerű gazdálkodás kibontakoztatásé, ról, a szövetkezeti demokrácia érvényesülésének jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a megújított alapszabályok alapján megnőtt a választott testületek önállósága és felelőssége. A megyei tapasztalatok alapján nőtt a közgyűlések színvonala. Korábban a mezőgazdasági tsz-ekben, utóbb a ktsz-eknél és a fogyasztási szövetkezeteknél a kerek egy évig tartó alapszabály készítése és korszerűsítése szervezett, eredményes politikai tömegmunkával járt együtt. Mondhatnám: társadal- mi üggyé vált a szövetkezeti demokrácia és az önálló szövetkezeti gazdálkodás továbbfejlesztésére irányuló sokrétű gazdasági, politikai munka. Mindez egész szövetkezeti mozgalmunk komoly fellendülését hozta és hozza magával. Fehér elvtárs azokról a feladatokról Is beszélt, amelyek a szövetkezetek demokratikus mű. ködésének építésére vonatkoznak, különösen nagy figyelmet kell szentelni — mondotta a továbbiakban — a választott szervek rendszeres tevékenységére, munkájuk megjavítására. Ezzel kapcsolatban három közgyűlési bizottság munkáját álliegybem öníkormányzati (mozgalmi) szervei, tehát azok a jövőben semmiképpen sem lehetnek a tagszövetkezetedk mindenre kiterjedő irányító szervei, felettesei! tóttá reflektorfénybe. Első helyen említette a felügyelő-, s az ellenőrző bizottság munkáját A belső ellenőrzés terén sok a lazaság. Az ellenőrző bizottság munkája a szövetkezetek jelentős részénél még nem felel meg a nagyobb önállóságból eredő követelményeknek. Ez vonátkozik mindhárom szövetkezeti ágazatra. Éppen ezért a szövetkezeti veFehér elvtárs ezután a háztáji gazdaságokról és a háztáji bizottság munkájáról beszélt. Gazdaságpolitikánk fontos elve — mondotta —, hogy a mező- gazdasági tsz-gazdálkodás szerves részét képezi a háztáji gazdaság és az ott végzett munka, a szocialista társadalmi termelést szolgálja. Ezt azonban nem így érti a tsz-ek jelentős része, s éppen a jó, vagy a legjobb tsz-ek! Ezek elhanyagolják, sőt visszafejlesztették a háztáji gazdaságot. Az ilyen tsz-ekben a háztáji bizottság működése is egészen formális. Az előadó ezután azokról a nagyjelentőségű minisztertanácsi és kormányhatározatokról beszélt, melyeket a háztáji gazdálkodás fellendítésére alkottak Ahhoz azonban, hogy a háztáji gazdaságokban a népgazdasághoz szükséges fellendülés meginduljon, az előbb említett intézkedéseken túlmenően elsősorban szemléleti változásra A kormány elnökhelyettese ezután arról beszélt, hogy a nők milyen nagy szerepet töltenek be szövetkezeteink életében, a termelésben és a társadalmi életben. Mindhárom szövetkezeti ágazatban a termelő- munkában dolgozók nagyobbik fele, vagy túlnyomó többsége nő. A termelőmunkában betöltött szerepükkel és arányukakl azonban koránt- sincs összehangban a nők részvétele a szövetkezeti vezetésben. Ez alól nem kivétel egyik szövetkezeti ágazat sem. Legfőbb, halaszthatatlan teendő: a szövetkezetekben és szövetségeikben jöjjön létre a nőbizottságok egységes, átfogó rendszere, hogy a nők képviselete minden szinten biztosítva legyen. A szövetkezetekben a közgyűlés válassza rrieg a nőbizottságot: a nőbizottság a közgyűlés bizottságaként működjék, akárcsak az ellenőrző bizottság, vagy a háztáji bizottság. A nőbizottság feladatait és hatáskörét is a közgyűlés határozza meg. A nő. bizottság tevékenységéért a közgyűlésnek tartozzék felelősséggel. Ajánlani kell, hogy a nőbizottság vezetője legyen tagja a választott vezetőségnek. Ahol valamilyen okból nem választanák meg, ott tanácskozási joggal vegyen részt annak ülésein. A szövetkezeti nőbizottságok segítsék a nők között végzett politikai felvilágosító munkát. Vállaljanak részt az ismeretterjesztő, továbbá a szociálpolitikái munkában. Lássák el a nők között végzett politikai felvilágosító munkát Vállaljanak részt az ismeretterjesztő, továbbá a szociálpolitikai munkában. Lássák el a nők érdekképviseletével kapcsolatos feladatokat, zetőségeknek, a területi szövetségeknek és az állami szerveknek a jövőben na gj’obb gondol kell fordítaniuk az ellenőrző bizottság felkészültségének növelésére, rendszeres képzésére. A viták során egyöntetűen megerősödött az az álláspont, hogy a szövetkezeteknél — mindhárom nagy szövetkezeti ágazatban — a szövetkezeti mozgalom egészséges önvédelme érdekében is szükség lenne d belső ellenőrzést kiegészíteni valamivel, mégpedig külső számszaki szakértők revizori munkájának igénybevételével. Ennek legcélszerűbb módja az lehetne, hogy a szövetkezetek kötelesek legyenek egy évben egyszer — szolgáltatásként, saját költségükön — általános revizori ellenőrzést igénybevenni. a tagság körében. Valamennyi tsz-ben fokozatosan és mielőbb ki kell alakítani a háztáji üzemágat! Ez azt jelenti, hogy a háztáji állatállomány változását, takarmányszükségletét, az állatok és állati termékek értékesítését a tsz-ben a közössel együtt meg kell tervezni. Mindez kellő biztosítékot jelenthet a háztájival való érdemi, folyamatos és szervezett foglalkozásra. Ennek érdekében a közgyűlés bizottságaként mindenütt létre kell hívni a háztáji bizottságot. Célszerű lenne továbbá egy-egy szakmérnököt háztáji agronómus- ként beállítani, aki állandóan és szervezetten törődne a háztáji üzemággal. A tsz-ek megyei és országos versenyében, egy-egy tsz munkájának elbírálásakor ezentúl kizáró oknak kellene tekinteni azt, ha elhanyagolja a háztáji gazdaságokkal való megfelelő törődésit, ha nem szervezi meg a háztáji üzemágat! olyan kérdésekben, mint például az „egyenlő munkáért, egyenlő bért” elvének megfelelő érvényesítése, a munkahelyeken a szociális normák megtartása, a nőkkel szemben nem egy helyen tanúsított indokolatlan fenntartások megszüntetése, a nők előmenetelének, anyagi, erkölcsi megbecsülésének biztosítása. A szövetkezeti nőbizottság közvetlen elvi, politikai irányítását a szövetkezet pártszervezete, a gazdasági vezetőkkel együttesen lássa el. A nőkérdés megoldásával ösz- szefüggő feladatok nemcsak a szövetkezeti nőbizottságokra szorítkoznak: kellő figyelmet kell erre szentelniük a szövetkezeti szövetségeknek is. Csak Üdvözölni tudjuk, hogy az Országos Szövetkezeti Tanács, valamint az országos szövetségek: a TOT, az OKISZ és a SZO- VOSZ — választott véz,ető testületé mellett már meg is alakult a nőbizottság, illetve az utóbbinál már évek óta eredményesen működik. Kívánatos és szükséges, hogy a területi szövetségeknél is — valamennyi szövetkezeti ágazatban — mielőbb létrehozzák a nőbizottságokat Frank Ferenc Tisztelt aktívaülés! , Kedves Elvtársak! Pártunk Politikai Bizottsága ez év március 24-i ülésén megvitatta és elfogadta az „Irányelvek a szövetkezeti mozgalom fejlesztésére és a kommunisták tevékenységére a szövetkezetekben” című előterjesztést, melyet a Központi Bizottság Szövetkezetpolitikai Bizottsága több éves munkával készített elő. Fehér elvtárs ezután a szövetkezetek gazdálkodásával foglalkozott. Külön szólott az eszközlekötési járulék felhasználásának módosításáról, amely megfelel a korszerű szövetkezeti elveknek. Majd hangsúlyozta; mind az ipari, mind az általános fogyasztási és értékesítési szövetkezetek — állami vállalatokhoz hasonlóan — részesedési, illetve fejlesztési alapjukból kötelesek tartalékot képezni. E tartalék az állami vállalatoktól eltérően sajátos jellegű, mert kölösönös támogatásra is felhasználható. Beszámolójának további részében a szövetkezetek üzemnagyságának méretéről és az ebből adódó következtetésekről beszélt Fehér elvtárs, majd így folytatta: Az egyesülési folyamatot — mint a termelési koncentrációs folyamatok egyik megnyilvánulása formáját — természetesen leállítani nem lehet és nem is szabad. Olyan mederbe kell viszont terelni, hogy az optimális üzemnagyság figyelembevételével csak a feltételek megléte esetén és a tagság egyetértésével történjék. Emellett a jövőben is célszerűnek tartjuk, s mindenképpen támogatjuk a termelési lehetőségek jobb kihasználása, a mezőgazdasági termékeknek a fogyasztóhoz történő gyors eljuttatása, a választék bővülése érdekében egy másfajta koncentráció létrehozását: meghatározott termelői, feldolgozói vagy forgalmazói tevékenységre a termelőszövetkezeti kooperáció létrehozását, társulások, közös vállalkozások, közös vállalatok formájában! En_ rtek szabályozására törvényeink is vannak. Nagyon örülök annak, hogy Békés megyében már 19 mező- gazdasági-jellegű társulás működik. Gondolom az első fecskéket követik majd a többiek. Jóval kevesebb, viszont országosan a mezőgazadsági tsz-ek és egyéb szövetkezetek közötti társulás, vagy közös vállalat. Még kevesebb a mezőagzdasági tsz- ek és az állami élelmiszeripari vállalatok között. Es nem, vagy alig alakult még társulás, vagy közös vállalat a szövetkezeti szék. torbeli gazdaságok és állami vállalatok között. Az utóbbira E dokumentum a lenini szövetkezeti elvek, tanítások alapján összegzi szövetkezeti mozgalmunk tapasztalatait, állást foglal annak alapvető kérdéseiben. Nagy segítséget nyújt a szövetkezetekben, az állami szervekben, vállalatokban, intézményekben, s valamennyi társadalmi szervben és mozgalomban dolgozó kommunistának. A szövetkezetpolitikai irányelvek A gazdasági verseny esetenként szervezeti koncentrációra is készteti a gazdasági egységeket. Nem lehet megtiltani, hogy egyes szövetkezetek ne egyesüljenek, sőt támogatni kell, ha ez az alapvető feladatok jobb ellátását segíti. Ugyanakkor nem lenne helyes nagyobb arányú összevonásokat napirendre tűzni. A Békés megyei pártbizottságának a beszámolóban kifejtett álláspontját jónak, helyesnek, elvi alapokon állónak tekintem, örülök annak, hogy határozottan fellép a gi- ganta-mánia, a különböző erőszakolt, úgynevezett „házasítá- sok”, tehát a tsz-ek mesterkélt, hűbeiebalázs „összekalapálása” ellen. eddig valóban nem volt megfelelő jogszabály és kidolgozatlan volt a pénzügyi elvonás rendszere is. Ez az állapot viszont megszűnt, mert ez év júliusában a kormány előterjesztésére a? Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet alkotott a gazdasági társulásokról. Közös vállalatnak tekintendők a MÉK zöldség-gyümölcs nagykereskedelmi , vállalatok is. Fontos érdekek fűződnek ahhoz, hogy a MÉK szervezetét korszerűsítsük, más szavakkal szövet- kezetesítsük. A korszerűsítéssel szemben az az igényünk, hogy az feleljen meg a gazdaságirányítási rendszer és szövetkezetpolitikánk alapelveinek. E célt úgy tudjuk csak eredményesen megoldani, ha a MEK-ek termelői érdekeltségű közös szövetkezeti vállalatokká alakulnak át. Ezzel — reméljük — közelebb kerülnek majd a termelés frontjához is. A kormány elnökhelyettese felszólalásának befejező részéi ben a következőket mondotta: Az ágazatokat tekintve sokszínű, de alapjában véve egységes szövetkezeti mozgalmunk sikeres megújhodása, egészséges továbbfejlődése szocialista rendszerünk demokratikus továbbfejlődésének elválaszthatatlan, szerves része. E nagy és nemes ügyért, szövetkezetünk további erősítéséért és felvirágoztatásáért — érdemes tehát ma és a jövőben is többet munkálkodegységes értékelését adják szövetkezeti mozgalmunk eredményeinek és jelenlegi helyzetének, ugyanakkor meghatározzák azokat az alapvető kérdéseket, amelyek útján tovább kell haladnunk. A szövetkezetpolitikai irányelvek az országban általános érvényűek, de Békés megyére különösen szólnak, s éppen ez ad- tfolytatás a 3. oldalon) Minőségi változás, korszerű és célravezető munkastílus A mezőgazdasági tsz-ek szerves része a háztáji gazdaság van szükség a tsz-vezetőség es dolgozó nők nagy szerepet töltenek be szövetkezeteink életében Támogatjuk a termelőszövetkezeti kooperációk szervezését nunk! elvtárs vitaindító előadása