Békés Megyei Népújság, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-23 / 223. szám
Ma: Angyal A MEGYEI pArtsizöttsag és a megyei tanAcslapja Négy nap múlva üzembe helyezik a gyulai új tejporgyára! Sikeres volt a műszaki átadás Tegnap, kedden délelőtt a gyulai új tejporgyárban megtartották a műszaki átadást-átvételt. Lakatos Árpád létesítményi főmérnök tájékoztatása szerint a műszaki átadás-átvétel sikeres volt, s így a jelenleg fcilyó víz- nyomásos üzempróba után, négy nap múlva megkezdik a tejfel- dolgozást a Közép-Európában legmodernebb technológiával felszerelt üzemben. Igaz, október elsejéig ez is próbajellegű lesz, s ha (semmilyen üzemvazar nem következik be — amire minden remény megvan —, akkor októ_ bér elsején teljes kapacitással megindul a termelés. Az évi 250 vagon takarmánytejpor gyártására képes ÜzemMa 20.30 árakor láthatják, a televízió nézői az Angyal-sorozat „Az évszázad bűnügye” ci- nvű filmjét. Ezúttal Angyal nem konkurrál, hanem együttműködik a rendőrséggel. Képünkön kivételesen nem Simon Templar, hanem a detektív-felügyelő látható. Több cement a Tisza ll-nek Télen is folytatják Kiskörén a Tisza II. vízlépcső építését Az építkezés ugyan mindig hozzájutott a szükséges építőanyaghoz, a jelenlegi szakasz azonban megköveteli, hogy a tervezettnél több 500-as cement álljon az építők rendelkezésére. A KISZ-védnökség Heves me. gyei operatív bizottságának kezdeményezésére a béiapátfalvai cementgyár vezetői vállalták, hogy az idén hatezer tonna cementtel többet gyártanak Kisköre részére a kívánt minőségben. Eszperantó tanfolyam Zánkán (Tudósítónktól) Szeptember 21-én, a zánkai MÁV -üdülőben etgy hétig tartó — Rendszeres fizetés ä TSZ-BEN. A dévaványad Aranykalász Tsz tagjainak — a legutóbbi közgyűlési határozat szerint — lehetőségük van rendszeres készpénzfizetés felvételére is. A tapasztalat azonban azt mutatta, hogy ezt a, lehetőséget a tagoknak csak 7—8 százaléka veszi igénybe. — TÖBB SERTÉST TENYÉSZTENEK. A tavalyihoz képest csaknem kétszeresére emelkedett az idén a sertések száma a dobozi Petőfi Tsz-ben. Több a szarvasmarha is az idén és folyik az állomány tbc-mentesí- tése. eszperantó-vezető továbbképző tanfolyam indult meg hatvan aktivista részvételével. Megyénket öt békéscsabai, gyulai, orosházi, endrőcH eszperantista képviseld. A tanfolyam programjában a mozgalmi témákon kívül érdekesnek ígérkezik a Szakszervezetek szerepe a szocializmus építésében című, valamint a klubélet szervezéséről és a vezetési elmélet kérdéseiről szóló előadás. Az első napon Kökény Lajos eszperanti&- ta történész tárt fél új dokumentumokat a magyar eszperantómozgalom történetéből. Kü_ lönö6en. érdekes volt Ady, Karinthy, Tömörkény eszperan- tista vonatkozású cikkednek, parlamenti feljegyzéseinek ismertetése. S, azaz öt Számmal és betűvel is le kell Írni, nehogy elébe Írjanak valamit. Akár a csekken. Arról van ugyanis szó, hogy Békéscsabán, a TIT angol gyorsított középfokú nyelvtanfolyamára nem többen, és nem kevesebben, éppen öten jelentkeztek. Azt hiszem, nem kell különösebben hangsúlyozni, mit jelent napjainkban a nyelvtanulás. Mindenki tapasztalhatta, aki csak egy keveset is volt külföldön. Az is lépten-nyomon érezhető, hogy a mai világ / „angolosodík”, egyre inkább Shakespeare nyelve számít világnyelvnek. Ez a tanfolyam heti kétszer két órában, hatékony módszerekkel (magnó, film stb.) és csekély tandíj mellett adna lehetőséget nyelvtudásuk továbbfejlesztésére azoknak, akik az alapokkal már nagyjából tisztában vannak. Jelenleg azonban a helyzet az, hogy csak adna. Ahhoz % ugyanis, hogy ez a csoport beinduljon — gazdasági okokból — legalább tíz jelentkező kell. Es most hívjuk egy kicsit segítségül az elemi matematikát: A Rózsa Ferenc Gimnáziumban tényleg színvonalasan folyik iz angol nyelv oktatása, évente 30—40 diák érettségizik is angolból. Ezek jelentős százaléka továbbra Is Csabán lakik; dolgozik vagy szakmát tanul. A TIT kezdő nyelvtanfolyamaira minden évben bőven akad jelentkező. Ezek nagy része azonban tavaly is hamar lemorzsolódott. Az „eredmény”: a jó propaganda ellenére sem Vehet egy tízfős „középfokú” csoportot ösz- szeverbuválni. Mindez az SS ezer lakosú Békéscsabán történik, mely — hivatalosan — a megye kulturális központja. S, E> ben naponta 100 ezer liter tejet dolgoznak fel. Jellemző a dán Anhydro cég által szállított, és a Hajdú megyei Tejipari Vállalat szakemberei által megépített üzem korszerű technológiájára, hogy üzemeltetéséhez egy műszakban mindössze öt munkás szükséges. A főmérnök arról is tájékoztatott, hogy az új tejpor, gyár Békés megye összes felvásárlásra felajánlott tejmennyiségét képes lesz feldolgozni. — KLUBOK AZ IFJÚSÁGI ÉS ÜTTÖRÖHAZBAN. A békéscsabai Ifjúsági és Űttörőházban három klub ezen a héten indítja be foglalkozásait. Ma délután 3 órakor találkoznak először a kisdobos klub tagjai. Csütörtökön az orosz nyelvi klub, pénteken pedig a 8. osztályosok klubja tartja meg első összejövetelét v — AMAZONSZTRÁJK A SÖRGYÁRBAN. Az angliai Whií>- breat sörgyár ötven nőalkalmazottja bérkövetelési sztrájkot kezdett és nagy a veszély, hogy mostantól kezdve több ezer angol sörivó nem jut hozzá kedvenc márkájához. A lányok ugyanis sztrájkőrséget állítottak fel a gyárkapunál. Évforduló Száz évvel ezelőtt, 1870. szeptember 23-án halt meg — 67 éves korában — Prosper Mérimée, a XVIII. századi felvilágosult gondolkodók késői leszármazottja, Stendhal írótársa és barátja. Bár írásaiban sok a romantikus vonás, Mérimée voltaképpen nem tartozik a romantikusok közé; a középkorért, a keresztény lovagvilágért lelkesedő romantikusoktól mindenekelőtt felvilágosult, rational ir>ta világnézete választja el. Hírnevét elbeszéléseinek köszönheti; ezek közül a legismertebbek a Mateo Falcone, a Comornba, a Szent Bertalan éjszakája, a Kettős félreértés. HÁROM DARAB TÍZEZRES KELTETOGÉP és egy darab AGREGÁTOR eladó. Bm. Baromfikeltető Váll., BÉKÉSCSABA, Szerdahelyi n 2/a, Telefon: 12—012. 164592 — NAGYOBB ELLENÖRrfSST. Jugoszláviában mind szélesebb körű vita folyik az ország bank. rendszerének módosításáról. Tito elnök az elmúlt hét végén Zágrábban elmondott' beszédében is hangsúlyozta, hogy nagyobb ellenőrzést kell biztosítani a bankok felé. Felhős, esős idő Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, szórványosan futó esőkkel. Többfelé erős, néhány helyen viharos északi, északkeleti szél. csak las. san mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet 14—18 fok között. Mai névnap: Tekla J Eredeti görög formája a Thekla” volt, mely az istenség görög fogalmát fedő „tehos” és a „dicsőség, fényesség” szavak összetételéből származik és így jelentése „dicsőséget hirdető” vagy „dicsőséget parancsoló" lenne. A neve^ gyakran összetévesztik a Teréz becézésére szolgáló Tér kával. — IGAZSÁGÜGYI DELEGÁCIÓ. A román igazságügyminiszter meghívására 4 tagú delegáció utazott Bukarestbe dr. Markója Imrének, az igazságügyminiszter első helyettesének vezetésével. A delegációban részt vesz dr. Jakucs Tamás, a Békés megyei bíróság elnöke is. — MAGYAR HETEK NYUGAT. NÉMET ÁRUHÁZAKBAN. A napokban Budapestre látogattak az NSZK-beü Herd áruházi konszern képviselői. Elmondották, hogy a jövő év tavaszán az NSZK 14 városában magyar heteket rendeznek. Ezzel is elő akarják segíteni a magyar áruk választékának bővítését. — ÍNYENC-KIÁLLÍTÁS MÜNCHENBEN. Az „Ikofa 70.” elnevezésű Vili. Nemzetközi Élelmiszer és Ínyencféleség Kiállítást az első napokban 50 ezren látogatták meg a bajor fővárosban. A kiállítás magyar részlegét Josef Érti, az NSZK élelmezés. és földművelésügyi minisztere is megtekintette. — RENDŐR—DIÁKHARC LA PAZBAN. Hétfőn La Pazban eltemettek egy diákot, aki az egyetemisták és a rendőrök pénteki összetűzésekor vesztette életét. A temetés ismét rendőr- ddákharccá fajúit; 15-en megsebesültek s a tüntetők több kormányépületet rongáltak meg. — TEKNŐSÖK A DRÁVÁNÁL. A Dráva-parti meleg homokföldeken valóságos „teknős Riviéra” alaikult ki a verőfényes őszi napokon. Most bújnak ki ugyanis a homokba rakott tojásokból a kis mocsári teknősök. — VADASKERT TATÄN. A Vadászati Világkiállítás tatai bemutatójának vadaskertjében elfoglalták már helyüket a szarvasok és az őzek. A 16 hektáros területen nem állatkert- szerűen, hanem természetes környezetükben mutatják be a hazai állami gazdaságokban található és vadászható összes vadfajtákat. Tanácstagi fogadóórák Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán szeptember 24-én, csütörtökön a 15-ös városi választókerület részére Csányi Pál 16-tól 17 óráig a Tanácsköztársaság útja 54. I. emeletén; a 44-es választókerületi Lam- per Mihály 18—19 óráig a Békési út 21 szám alatt; a 45-ös választókerületi dr. Boros Imre 16—18 óráig a városi kórházban; a 46-os választó- kerületben Darabos József 18—19 óráig a Fürst Sándor utca 16 alatt. Szeptember 25-én, pénteken a 24« es választókerületi dr. Péterfy Gábor 16—18 óráig a Jókai utca 68 szám alatt. £. 30-as választókerületben Gyebnár Jánosné 17—19 óráig a Bulcs utca 5 szám alatt; a 31-es választó- kerületi Fajó János pedig 17—19 óráig a Péki utca 4 szám alatt várja választóit. — AUTOMATIZÁLT TARTÁL YH A JÓ. A világ első telje* sen „kamputerizált” óriás tartályhajója, amelyet a japán Ishikawajima-Harima Heavy Industries (IHI) hajógyár épített, elindult első útjára. A 138 ezer tonna űrtartalmú hajón csupán 15 tagú személyzet teljesít szolgálatot. — ÉRTÉKES TELEFONFÜLKE. Az angol rendőrség egy Them- ze-parti telefonfülkében rátalált néhány olyan festményre, amelyeket nyugat-londoni képtárakból loptak el. A körülbelül 36 ezer font értékű festmények között szerepelnek Picasso, Van Dyke, Toulouse-Lautrec, Pissaro és Renoir alkotásai is. ügyeletes riporfejM SÜLYOS BALESET BÉKÉSCSABÁN Tegnap a délelőtti órákban súlyos közlekedési baleset történt Békéscsabán, a Franklin és Bessenyei út kereszteződésében. Csűri András 72 éves MÁV nyug. díjas, békéscsabai lakos szabálytalanul haladt át az úttesten és a Vörös Sándor által vezetett személygépkocsi elütötte. Az idős embert a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba. A BOSSZÚÁLLÓK Még a kora nyári hónapokban történt, hogy J. S. 16 éves és H. I. 17 éves battonyai lakosok — akik egyébként mindketten tsz-tagok — egy idős asszonynál, H. A.-nénél elvállalták, hogy ráérő idejükben kisebb javítást végeznek az időo asszony házán. A fiatalemberek el is végezték a vállalt munkát annak rendje- módja szerint. Az. elmúlt napokban ismét felkeresték volt munkaadójukat és 20—20 forintot követeltek. Az asszony nem volt hajlandó pénzt adni és emiatt a fiatalemberek erőszakoskodni kezdtek, féldúr- ták az ágyat annak reményében, hogy ott pénzt találnak, majd, amikor a kutatás eredménytelennek bizonyult, bosszúból különböző tárgyakat borítgattak szét a szobában. A Mezőkovácsházi Járási Rendőrkapitányság H. A.- né feljelentése alapján nyomozást indított a két fiatalember ellen lopás bűntettének alapos gyanúja miatt, mert amint az a vizsgálat során kiderült, a ház javításakor az idős asszonynak 900 forintja tűnt el és ennek eltulajdonításával is alaposan gyanúsíthatok. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., m. emelet Telefon: 12—196, 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, II., Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—OSI Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat; Békéscsaba. Index25 051 )