Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-08 / 185. szám
A bajnoki évad küszöbén Ma délután 17 órakor, az MTK—Csepel Hungária körúti találkozóval megkezdődik az NB I-es labdarúgó-bajnokság. A sportszeretők hatalmas táborának hétvégi szórakozásában ismét helyet kap a labdarúgás. A bajnokságnak mindig voltak érdekességei, a mostani is sok szempontból változást ígér. A csapatok ugyaniá az egyidényes vetélkedőben megszerzett pontokkal vágnak a szezonnak. Hasonlóan az első osztályhoz, az NB I/B-ben is sípjába fúj a játékvezető. Megyei reprezen- tásunk, a Békéscsabai Előre az első fordulóban idegenben szerepel. A sokezres szurkolótábor azt várja, hogy a lila—fehérek mindenkor tudásuk legjavát nyújtják majd és sok örömet szereznek találkozóikon. De megindul a labdarúgó-gépezet az alsóbb osztályokban is. A 18-as létszámú megyei I. osztályban viszont ugyancsak rajt lesz holnap. Ez a bajnokság jelentős tömegeket mozgat meg, sok helyen a minőségi sportot - jelenti, így súlya az egész megyében elismert. Tavasszal elsősorban a két NB lll-ból kiesett együttes, a Mezőberényi Spartacus és az Orosházi Kinizsi vitt színt ebbe az osztályba, de mellettük a Bcs. MÁV, a Bcs. Vasas és a Szeghalmi MEDOSZ is sorozatosan jó teljesítményt nyújtott. Az Endrődi Spartacus ellenben többször csalódást keltett. Az „igazi” bajnokság beindulása változást jelent, hiszen várhatóan az eddiginél fokozottabb erőbedobással fognak játszani a csapatok. A látottak alapján a bajnokság a Mező- berényi Spartacus, az Orosházi Kinizsi — és amennyiben „rendezik a sorokat“ — az Endrődi Spartacus között dőlhet el, de jó szereplést várunk a Szeghalmi MEDOSZ, a Bcs. MÁV, a Bcs. Vasas, a Medgyesegyházi MEDOSZ és a Békési Spartacus fiatal együttesétől is. A kiesés elkerüléséért ádáz küzdelem várható az érdekeltek között, de csapataink a kiélezett helyzetekben se felejtsék el, hogy a labdarúgás alapvető célja és tartalma a nemes vetélkedés, az ellenfél megbecsülése. Valamennyi csapatnak sikeres szereplést kívánunk! Mit hoz a forduló? Beindul a szurkolók és a játé- I kosok által régen várt „igazi” bajnokság. Megyei csapataink szemszögéből, megpróbáljuk eltalálni az eredményeket alapul véve a papírformát. Tippeink az első fordulóra: NB I/B Székesfehérvári MÄV—Bcs. Előre: Csapatunk legutóbbi két vidéki mérkőzésén (Bp. Spartacus. Gy. MÁV—DAC) leküzdötte gátlásait és nagyszerű győzelmeket aratott. Bár a Zrenjanin elleni főpróba nem a legjobban sikerült, képesnek tartjuk az Előrét a pontszerzésre. T.: x. MEGYEI I. OSZTÁLY Mezőberény—Bcs. MÁV: A Spartacus előkészületi mérkőzésein gólzáporos győzelmeket aratott (Zalka SE 8:3, Gyomai TK 8:2 (!), így hazai siker várható, bár a vasutasok is jó benyomást keltettek a fólfordulós bajnokság során. T.: 1. Tótkomlós—Orosházi Kinizsi: A Kinizsi minden csapatrészében jobbnak látszik, a hazaiak csak csupaszív játékkal szoríthatják meg ellenfelüket. T.: 2, x. Endrődi Spartacus—Battonya: Egy-két kisiklástól eltekintve otthonában jó eredményeket ért el a Spartacus, a MEDOSZ bizonyára minden erővel fog küzdeni a nagy gólarányú vereség ellen. T.: I. Dózsa SE—Vészt«: A Volánügy jóvoltából, a megyei I. osztályba került vésztőidének nem lesz könnyű a bennt maradás biztosítása. A hazaiak a félfordulóban rapszodikus teljesít, ményt nyújtottak. T.: 1, x, Mh. Kinizsi—Békésszentandrás: A felfordulás bajnokságban a Kinizsi jó közepes teljesítményt nyújtott. A Hunyadi csak ugrásszerű formajavulás esetén szerezhet pontot. T.: 1. Magyarbánhegyes—Bcs. Előre II: A bánhegyesi csapatnál, főleg a védelem okozott csalódást a szurkolóknak. Az Előre-tarta- lékok győzelme valószínű. T.: 2, x. Szeghalom—Bcs. Vasas: A két kemény védelmű csapat összecsapása jó mérkőzést ígér. A hazai pálya és a pillanatnyi forma dönthet. T.: 1, x. Békés—Bcs. Építők, A fiatal Spartacushan több van az eddig nyújtottnál, de az Építők sem játszott tudásához méltóan a félfordulós bajnokságban. A hazaiak esélyesebbek. T.: 1, x. Doboz—Med gyesegyháza: Otthonában szinte legyőzhetetlen a Petőfi, de a MEDOSZ-csatársor is gólerős. Kemény, küzdelmes összecsapás várható. T.: 1, x. Ingyenes művezetőképző tízhónapos tanfolyamra jelentkezhetnek kőműves és áos-állványozó szakmunkások. Gyakorlati oktatás és termelőmunka eredeti szakmának mégfelelő munkakörökben kb. október 15-ig. NAGYAR községben (Szabolcs megye). Fehérgyarmattól 12 km-re árvízkárosultak lakóházainak helyreállítási munkáin Továbbiakban nyolchónapos oktatás és termelőmunka Kecskeméten. A sikeresen vizsgázók országos érvényű magasépítőipari művezető-bizonyítványt kapnak az Építési és Városfejlesztési M inisztériumtól. A tanfolyam ideje alatt jő kereseti lehetőséget munkás, szállást, ebédet és munkaruhát biztosítunk. Különélési pótlékot idénypótlékot, szerszámhasználati díjat és utazási hozzájárulást fizetünk. A helyreállítási munkákon tíz munkanap után négy szabad nap. Jelentkezni személyesen vagy levélben. ÉPÍTÉSVEZETŐSÉG. NAGYAR, vagy munkaügyi osztály, Kecskemét, Klapka u. 34. Állami építőipari vállalat 114629 Pillér Sándor: ...pontot vagy pontokat tudunk szerezni Fehérvárott A vasárnapi, NB I/B nyitány előtt arra kértük Pillér Sándort, a csabaiak edzőjét, nyilatkozzon az elől: észülete kről és a várható esélyekről. — Mint ismeretes vasárnap Székesfehérvárott, a MÁV ellen kezdi szereplését az Előre. Hogyan sikerült a felkészülés az őszi szezonra? — Erősebb csapatokkal szemben sokkal jobban kiütköznek a fogyatékosságok, tennivalók. Éppen ezért a legutóbb lejátszott két barátságos mérkőzés jól illeszkedett a felkészülési programba. A zrenjanini csapat még a Salgótarjáni BTC-t is felülmúlta. Gyors, kemény, tudatos futballt játszottak. Emellett technikai képzettségük is jó volt. Csapatunk ellenük lassúnak bizonyult — gondolkodásban és futógyorsaságban is. Igaz a második félidőben fölényben játszottunk, de a gólhelyzetek kihasználásával baj volt. Ügy ítélem meg, hogy a nemzetközi mérkőzések minden tekintetben elősegítik labdarúgásunk fel- emelkedését, tehát nekünk is jó szolgálatot tesznek. Hétközben még kielemeztük a játékukban mutatkozó fogyatékosságokat és az edzéseket arra szántuk, hogy a még meglevő hibákat kiküszöböljük. Gondolok itt például a gólhelyzetek kihasználására. A csapat kialakult, s remélhetően néhány mérkőzés után a jelenleginél is összeszokottabban, lényegesen jobb tejesítményre lesz képes. — Véleménye a sorsolásról? — Tavaszi eredményeink alapján a szabályok szerint 6 ponttal indulunk az 1970—71-es idénynek. Az őszi sorsolás viszonylag kedvező, persze ezt csak akkor tudjuk kihasználni ha vidéki mérlegünket is sikerül kedvezőbbé tenni. (Az egyidényes bajnokságban itthon 100 százálékos teljesítményt nyújtott a Bcs. Előre.) — Mit vár a székesfehérvári mérkőzésen? — Bízom abban, hogy a nyitányon nem szenvedünk vereséget és pontot vagy pontokat tudunk szerezni vasárnap. — Milyen lesz az összeállítás? Hétvégi sportműsor SZOMBAT Kézilabda NB I. Budapesti helyiipar — Bcs. Kötött, Városmajor, 17.00, Győrfi—Kövesi. Kajak-kenu. Körös-Kupa verseny, Békésszentandrás, 14.00. VASÁRNAP Kézilabda NB II. Dunakeszi VSE—Bcs. MÁV férfi 10.15. Megyei L osztály. Férfiak. Kondoros—Bcs. Előre, 16.30, Sonkoly, Gyoma—Tótkomlósi Spartacus, 11.00, Kun, Újkígyós—Békési Spartacus, 10.00, Medovarszki I. Szarvasi SC II—Mezőberényi Textil, 10.00, Flóra, Bcs. MÁV II—Oh. MEDOSZ, 9.30, Hankó, Szalvai SE—Bélmegyer, 10.00, Veszter, Bcs. Vízmű—Szarvasi FMGT elmarad. Nők. Szeghalmi MEDOSZ—Gyulai Harisnyagyár, 10.00, Róta, Bcs. Kötött II —Tótkomlós: Spartacus, 10.00, Mokos, Medgyese gyháza—Békési Spartacus, 10.00, Szarvas, Bcs. Konzerv—Szarvasi SC II, 10.00, Varga II, Bcs. Ruhagyár —Oh. MEDOSZ, 10.00, Csehi, Dévaványai MEDOSZ—Bcs. MÁV II, 10.00, Tímár. II. osztály. Férfiak: Szeghalmi MEDOSZ—Bcs. Előre II. 11.00, Róta, Nagyszénás—Endrődi Spartacus, 10.00, Gyivicsán, Gyulai Munkácsy—Füzesgyarmat, 10.00, Fakerte, Bcs. Vízmű SC—Csaba- csűd, 10.00, Medovarszki II, Csorvási MEDOSZ—Mh. MEDOSZ, 10.00, Medve, Ecsegfal- va—Dózsa SE 10.00. Salka. Nők: I Kondoros—Elek, 14.30, Sonkoly, [ Gyomai TK—Endrődi Sparta- ! cus, 9.00, S. Farkas, Űjkígvós— Füzesgyarmat. 11.00, Medo- | varszki I, Békésszentandrás— | Mh. MEDOSZ, 10.00, Lázár, Bcs. Kner Nyomda—Békési MEDOSZ 10.00, Fehér I, Kunágota—Két- sopronv 10.00. dr. Szilvásy. Labdarúgás. NB I/B. SzékesFekete krónika Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága foglalkozott a Szarvas SC—Szegedi Dózsa Nyári Totó Kupa mérkőzésen kiállított két szarvasi labdarú- ' gő ügyével. Gajdos András dorgálást kapott. Bertók Mihály nem úszta meg ilyen könnyen, ö két mérkőzésen nem szerepelhet. ASZTALOS SZAKMUNKÁST. SEGÉDMUNKÁSOKAT, GÉPI VARRÖNÖKET vesz fel a Férfifehérneműgyár Békéscsabai Gyára. 8 BMMtmss. 1970. AUGUSZTUS 8. fehérvári MÁV—Bcs. Előre, 17.00, Radó. Megyei I. osztály. (Kezdés egységesen 17 órakor). Dózsa SE—Vésztő, Mézes; Mh. Kinizsi—Békésszentandrás, Baida; Mezőberény—Bcs. MÁV, Szívós; Magyarbánhegyes—Bcs. Előre II, Bognár; Szeghalom— Bcs. Vasas. Nagy I; Békési Spartacus—Bcs. Építők, Stefko- vics; Doboz—Medgyesegyháza, Szarvas M.; Endrőd—Battonya, Boldizsár; Tótkomlós—Oh.' Kinizsi, Győri. Nemzetközi barátságos piérkőzés. Szalvai SE—• Marosvásárhelyi Fások. Kórház utca 17.30 ElőmérkőZés: Bcs. VTSK—Kilián SE, 15.45. Tek NB II. Szegedi Építők— Gyulai MEDOSZ férfi 9.00. Megyei összevont tartalékbajnokság: Gy. MEDOSZ B—Kilián SE 8.30. Kajak-kenu. Körös-Kupa verseny, Békésszentandrás, 9.00. — Előreláthatólag a következő csapat lép pályára: Tóth M. — Szűcs, Lengyel, Láza, Dobó — Moós, Ambrus, Schneider — Száraz (Tóth Cs.), Imri, Németh. Csereként még Zahorán és Tár nády utazik. Kispályás labdarúgó-bajnokság OROSHÁZA 1. Kórház 5 4 — 1 11:12 8 2. Zrínyi 3 3 — — 23:2 6 3. Kazán javító 3 3 — — 16:4 6 4. Egyetértés 4 2 1 1 7:6 5 5. Toldi 4 2 — 2 13:7 4 6. Csillag Aruház 4 2 — 2 12:8 4 7. Üyeggyár 3 2 — 1 8:5 4 8. Hungavis 3 1 — 2 15:13 2 9. Gépjavító 4 1 — 3 9:10 2 10. Cipészek 4 — 2 2 4:10 2 11. VasmÜanyag 4 1 — 3 4:14 2 12. Gyopárra 3 1 — 2 5:15 2 ,13. GAF 4 1 3 1:18 1 ■(FŐIMMÉ íHIREKI A Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalata közli, hogy Ludwig von Beethoven 200. születésének emlékére a Carte Maximum-gyűjtőik számára képes levelezőlapot készíttetett. A kép Pásztor János alkotása, a marton vasán parkban elhelyezett Beethoven ^szobor. A képeslap matt felülete biztosítja, hogy mind a bélyeg, mind pedig az emlékbélyegző megfelelően tapadjon, és ezzel így tökéletes carte maximum legyen képezhető. Közli továbbá a kiadóvállalat. hogy az alacsony igényre való tekintettel a VIII. festménysor képeslapjait csak fekete-fehér színű kivitelben tudta kihozni, de a képek így is reprezentatívak, s színes bélyeggel teljes értékű carte maximumot alkotnak. A lapok beszerezhetők | a körök útján, de a budapesti szakbolt is szállítja. A budapesti szakbolt címe: Népköztársaság útja 42. A 43. Bélyegnap alkalmából aug. 22—30 között rendezik meg Budapesten az országos bélyegkiállítást a BNV 43. sz. pavilonjában. Ebből az alkalomból a Magyar Posta négyértékű ’ sort és négy bélyeget tartalmazó kisívet ad ki. A bélyegek a corvinák remekeit mutatják be, mégpedig az eredetieket hűen követő színpompában. A sorozat és a kisív négy-négy iniciálét ábrázol, melyeket Zombory Éva, ismert grafikusművészünk alkalmazott bélyegre. A Corvinákról röviden annyit, hogy Mátyás király budai könyvtára világhírű volt és az mintegy 3 ezer kötetet tartalmazott, tehát a kor legnagyobb könyvtárai közé tartozott. A kéziratok nagyobb részét Itáliában másoltatta és a kezdőbetűk (iniciálé) valóságos kis remekművek voltak. A könyvtárból ma már mindössze 125 hiteles darab van meg, szétszórva a világon — ebből a magyar könyvtárakban 38 darabot őriznék. Itt említjük meg, hogy számos országban kerülték már eddig is bélyegre a képzőművészet legszebb alkotásai között a kézzel írott és festett könyvek lapjai. Izland már a második ilyen tárgyú sorozatát adta ki. Bulgária nagy sikert aratott a Manaszi krónika bél y e grevi telével (a budapesti , Állami Nyomda készítménye). A Német Szövetségi Köztársaság ez évi ifjúsági jótékonysági bélyege a pergamenre festett könyvillusztrációk közül választotta ki a leghíresebb dalnokok arcképét, ugyanezt tette Lichtenstein is a vándorén ekesék sorozatával. Vas Tibor A PAMUTTEXTILMÜVEK BÉKÉSCSABAI GYÁRA 8 általánossal, 15. évet betöltött fiúkat, lányokat vesz fel egyéves képzéssel szövőipari tanulónak Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a gyár üzemgazdasági osztályán: Békéscsaba, Bezerédi u. 1. sz. x