Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-07 / 184. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Már 35 fok! Nincs csecsemőnk Várható időjárás ma estig: Nappali felhőképződés, szórványos helyi záporral, zivatarral, esetleg jégesővel. Gyenge légáramlás, zivatar idején átmeneti szélerö- södés, az igen meleg idő tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16—21, legmagasabb nappali hőmérséklet 33—35 fok között. Évforduló Hetven évvel ezelőtt, 1900. augusztus 7-én halt meg Wilhelm Liebknecht, a német és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége. 1826-ban született, s már mint fiatal újságíró, részt vesz az 1848—49-i német polgári forradalomban; ennek bukása után Svájcba, majd Nagy-Britanniá- ba emigrált. Liebknecht 1872- ben visszatér Németországba, ahol megszervezi az I. Inter- nacionálé német szekcióját, 1869-ben pedig Bebellel együtt létrehozza a Szociáldemokrata Munkáspártot. A kivételes törvény idején (1878—90) az illegalitásba kényszerítőit párt vezére és 1891-től haláláig a párt Vorwärts című lapjának szerkesztője. Ä mezőkovácsházi járás termelőszövetkezeteinek munkavédelmi megbízottai nemrég értekezletet tartottak. Értékelték az 1970-es év első félévének mun— VÉDŐOLTÁS AZ ÁLLATOKNAK. Az elmúlt évben jelentős kárt okozott a gyulai járás tsz-einek állatállományában a száj- és körömfájás. Ezért az idén 7916 szarvasmarhát részesítettek védőoltásban. — MÁSFÉL MILLIÓ. A következő ötéves tervben a megyében több mint másfél millió forintot fognak fordítani az idegenforgalmi szállások építésére, A gyomai Dózsa Termelőszövetkezet 1949-ben alakult meg Több mint 6 ezer hold jó minőségű földön dolgoznak. A gyomai Dózsában is, mint sok más szövetkezetben, nagy gondot okoz a tagság öregedése. A 647 tagból 350 azoknak a száma, akik tevékenyen részt vesznek a szövetkezet munkájában. Mindezek ellenére a termelőszövetkezet szakemberellátpttsága megfelelőnek mondható, mert 6 egyetemet és 13 technikumot végzett szakember vesz részt az irányító munkákban. Ez az arány a jövőben még tovább javul, mert jelenleg is többen végeznek valamilyen iskolát vagy szakmai tanfolyamat. Éppen a kevés munkaerő miatt kellett a szövetkezet gépesítését gyors ütemben fejleszteni. Az elmúlt évben is 2 millió forintot fordítottak gépek állapította meg az a beszámoló, amelyet legutóbb terjesztettek be Vésztő Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottságának ülésére. A beszámoló a bölcsődei ellátás helyzetéről és a gyermekgondozási segély hatása a bölcsődékben címmel készült. j Egy pillanatra Tengerünk, a szép Balaton, ■ Mint olvasom, egy év alatt, ■ Párolgás és más ok miatt Hatvan centiméteírt apaüt. § Mire megtanultam úszni ;1 s 5 De, nem gondoltam én előre, 5 Legalább egy centimétert S Én kortyoltam ki belőle * -J uiimiiBiaiimieamiiiiiiaimiiiiuRi» Mai névnap: Ibolya Ehhez a névhez nem sok magyarázat szükséges: a tavasz hírnöke — mint oly sok más virágnév — szinte természetszerűen vált női névvé. A nyelvünkben Ibolyka, Ibi becenévre hallgató leánynevet majdnem minden nyelvben használják az „ibolya” virág megfelelő nyelvi jelentésével. kavédelmi vizsgáit, a vizsgák eredményeit. Megbeszélték az általuk végzett ellenőrzések tapasztalatait, valamint a közeljövő aktuális feladatait is. A munkavédelmi megbízottak megállapodtak abban, hogy a jövőben negyedévenként tartanak ilyen értekezleteket, még jobban elősegítve a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtését — A BALTA. Ma 17.30 és 20 órakor „A balta” című román— olasz filmballadát vetítik a Fegyveres Erők Klubjában. Holnap 21 órakor az emeleten Club-bár. vásárlására, míg ebben az évben 650 ezer forintot terveztek be a gépesítés továbbfejlesztésére. Jelenleg 43 erőgéppel, négy tehergépkocsival és 10 kombájnnal rendelkeznek. Nem hanyagolják el a szövetkezet fejlődéséhez és eredményes működéséhez szükséges beruházások fejlesztését sem. Eddig megépítettek 3 darab 39 férőhelyes fiaztatót, egy 600-as hizlaldát és az ehhez szükséges süldőszállást. Kezd kibontakozni egy szakosított marhatelep körvonala is. Ennek kialakításához felépítettek két 180 férőhelyes tehénistállót, egy 240 férőhelyes borjúnevelőt és a telephez szükséges szociális épületet. A telep tovább fejlesztését folytatva a közeljövőben kerül sor még egy 108 férőhelyes tehénistálló és egy takarmányelőkészí- tő-helyiség építésére. A községben a bölcsőde elmúlt évi kihasználtsága alig érte el a 86 százalékot. Ez az arány még tovább romlott ez év első félévében, amikor mindössze 68 százalékos volt. Vésztőn a gyermekgondozási segély bevezetése ebben az évben érezteti hatását legjobban. A végzett felmérések alapján megállapítható, hogy egyre több az olyan dolgozó anya, aki ha nem is 3 érvre, de igénybeveszi a gyermekgondozási segélyt. Ennek tudható be, hogy egyre kevesebb a csecsemő a bölcsődékben. Mindezek ellenére ebben az évben is tekintélyes összeget fordítanak a bölcsőde tatarozására. A Sarkadi Építőipari Ktsz elkészítette az előzetes költségvetést, amiben szerepel egy tetőteraszépítés és a tatarozás. A kábítószer áldozatai Üres tekintetű emberi lények, úgy mennek, mint az alvajárók, azután egyszercsak leroskadnak és többé fel sem kelnek. Ezt a látványt nyújtják New York utcái a „Village”-ban és Harlemben. A múlt évben, egyedül a fővárosban a kábítószereknek 900 halottja volt. Az idén, valószínűleg, kétszer annyi lesz. A betegség már nemcsak a gettókban, és a jazz világéban pusztít: a „középosztályt” is megfertőzte. A kábítószerélvezők az olcsó marihuánával kezdik — egy cigaretta, egy „szippantás” csak 25 centbe kerül — és a heroinnal végzik; napi 3000 frank, a végső stádiumban. Heroin vagy kokain hiányában, a kábítószerélvezők köhögés elleni sziruppal, belégzéssel, cel- lulózenyvvel mérgezik magukat. Néha egészein addig, míg be nem áll a halál. — KÉZIKÖNYV A SZAKMUNKÁSOKNAK. Nyomdába került a szakmunkásképzésről szóló törvényt, s ennek végrehajtási rendeletéit magyarázó kézikönyv. A rendkívül hasznosnak ígérkező kiadvány a tervek szerint december végén jelenik meg. Éppen 40 kilométer Szeghalmon a törpevízmű az 1861—63-as évben épült meg. A vízmű nyomócsőhálózata akkor 39 ezer 800 méter volt. Most a Fáy András utcában és a Szeleskerti új lakótelepen még 109— 100 méter vezeték épült és így a vízműhálózat teljes hossza kereken 40 ezer méter. Eddig 650 házba kötötték be a vízvezetéket. Ezek egy része udvari kifolyó, de sokan vannak olyanok, akik fürdőszobába is bevezették. A hálózat bővülése miatt és az ivóvízellátás további javítása érdekében a napokban kezdték meg egy új kút fúrását, amelynek költsége eléri az 1 millió forintot. Termelőszövetkezeti munkavédelem korszerűsítésére. Gondók és eredmények a gyomai Dózsában Háziipari bedolgozók A Gyulai Háziipari Szövetkezet békéscsabai részlegének mintegy 80 bedolgozója van. A bedolgozók otthoni munkával átlagosan 1000—1200 forintot tudnak megkeresni. Képünkön ózv. Hu- gyecz Jánosné, a szövetkezet részére összeállított gyermekruhát mutatja kislányának. (Fotó: Demény Gyula) — HTSZ-VARRODA. A Gyomai Viharsarok Háziipari Szövetkezet 20 fős varróüzem fenntartásához kért engedélyt a szarvasi járási tanácstól. Az üzem Gyo- mán a Petőfi u. 4. sz. alatt fog működni. — ÖREGEK ÉS ÚJSZÜLÖTTEK. A békési járás szülőotthonainak kihasználtsága még az 50 százalékot sem éri el. Érdekes viszont, hogy ugyanakkor Mezőberénybem és Bélmegye- ren az öregek napközi otthonában és a békési szociális otthonban egyetlen szabad hely sincs. — ÜJ VÁGÓHIDAK. A gyulai járásban a közeljövőben Eleken és Gyulaváriban új vágóhidat építenek. Felújítják a sarkadke. resztúri, a geszti és a méhkeréki vágóhidat is. — ÖNKÉNTES HOZZÁJÁRULÁS. A tervezettnél csaknem 45 ezer forinttal magasabb volt Kondoroson az önkéntes község- fejlesztési hozzájárulás az első félévben. Az összeget járdaépítésre, valamint a kisfeszültségű villamoshálózat bővítésére használják feL <^gy elefes riporTcrönh MEGDÖBBENTŐ ÖNGYILKOSSÁG GYULÁN Kedden megdöbbentő öngyilkosság híre terjedt el Gyulán. A közismert, nemrég elhunyt, Abdul Vehap AU fagylaltkészítő feleségét holtan találták lakásában. Az előzetes vizsgálat szerint az idős asszony halálát az okozta, hogy nagyobb meny- nyiségű gyógyszert szedett be. A környékbeliek tudni vélik, hogy az öngyilkosságot férje halála miatta bánatában követte el. A SZABÁLYTALANKODÓ ÖRDÖG Békéscsaba külterületén a 44- es számú útvonalon Ördög József 16 éves fiatalember kerékpárjával szabálytalanul kanyarodott az őt már előző Szabó Károly békéscsabai lakos motorkerékpáros elé. összeütköztek és a baleset következtében Ördög József és utasa, Vágó János 15 éves jászárokszállási fiú könnyebb, míg a motorkerékpár vezetője, Szabó Károly, súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. 760 forintot ellopott. Az ismeretlen betörő kézrekerítésére a békéscsabai városi rendőrkapitányság nyomozást indított. VIGYÁZAT! K ABINTOLV AJ! Tótkomlóson az utóbbi időben több lopás történt a fürdőben. Az eddig ismeretlen tettes Papp Károly nagykopáncs! lakos kabinjában hagyott ruhájából ellopott egy Marwin karórát és 30 forintot. Néhány nap múlva Csonka Istvánné kaszaperi lakos járt hasonlóan, akinek kabinjából az ott hagyott pénztárcáját emelte el a tolvaj, amelyben 850 forint volt. A rendőrség ezúton is felhívja a fürdőzők figyelmét arra, hogy értéktárgyaikat helyezzék el minden fürdőben megtalálható értékmegőrzőben a hasonló esetek elkerülése végett. A kabintolvajlások ügyében az orosházi rendőrkapitányság nyomozást rendelt el. BETÖRÖK A SALLAY UTCÁBAN Békéscsabán az UNIVERZÁL Kiskereskedelmi Vállalat Sallay út 68 szám alatti helyiségébe ismeretlen tettes behatolt és. az egyik íróasztal fiókjából 4 ezer — FELÚJÍTÁSI KERETEK. Békéscsabán a városi tanács a kórház részére 3 millió forint, az iskolai gondnokságok részére 1,4 millió forint felújítási keretet adott. A jelentős pénzösszegekkel a bátrabb és tervszerűbb kezdeményezéseken igyekeznek elősegíteni BÉKÉS MŰM NÉPÚJSÁGß Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17. III. emelet. Telefon: 12—196. 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, II.-t Tanácsköztársaság útja 5 Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivátaloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Index: 25 061.