Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-22 / 196. szám

Kecskeméti Dózsa — Bcs. Előre 3:1 (2:1) A vasárnapra kisorsolt bajno­ki mérkőzést a csabai csapat romániai túrája miatt augusztus 20-ra hozták előre. A találkozót Kecskeméten, '3000 néző előtt, Almást játékvezetése mellett rendezték meg. A csabai csapat összeállítása a következő volt: Tóth M. (8) — Kvasz (8), Dobó (9), Lengyel (8), Láza (8), Moós (9) , Ambrus (8), Schneider (1), Száraz (7), Imri (9), Né­meth (9). Csere: Száraz he­lyett Tóth Cs. (4) a 60. perc­ben. Az első perc mindjárt gólt ho­zott. Kvasz szabálytalansága után Lutz jól ívelt középre ée a lefejelt labdát Pasek a hálóba vágta, 1:0. Negyedóra elteltével az Előre lényegesen jobban ját­szott ellenfelénél. A 20. percben szabadrúgáshoz jutottak a csa­baiak. Imri 20 m-ről csavart lövést küldött kapura, ami a sorfalon irányt változtatva ju­tott a hálóba, 1:1. Változatos, nagyiramú volt a mérkőzés, a csatárok rendre lövésekkel fe­jezték be akcióikat. A 42. percben Lutz szabály-’ talanul lökte Moóst, a csa­bai kaputól 20 m-re. Almá- si, aki összességében jól ve­zette a mérkőzést, ezúttal tévedett és fordítva ítélt. A szabadrúgást Lutz a sorfal fölött becsavarta, 2:1. Bala­toni megrúgta Schneidert, majd a csabai játékos ..ott­hagyta rúgás után a lábát”. Almást Iekiildte a pályáról. Fordulás után a 10 főre olvadt Előre továbbra is nagy lelke­sedéssel játszott. Gór egy sereg veszélyes lövést tett ártalmat­lanná. A pontos összjátékon alapuló csabai-akciókat a Dó- zsa-védelem csak üggyel-bajjal tudta hárítani. A 65. perc mégis kecskeméti gólt eredményezett. A fő érdem ismét Lutzé volt: 25 m-ről hatalmas lövést küldött kapura, amit Tóth M. csak ki­ütni tudott. A befutó Balatoni 7 m-ről a hálóba lőtt, 3:1. Az Előre nem adta fel. Né- methet és Imrit a hazai védők nem tudták tartani, de Górnak nem lehetett gólt lőni — még 11-esből sem. A 80. percben a kitörő Némethet felvágták. A büntetőt Imri lőtte. A lapos, nem túl erős labdát az elmoz­duló Gór hárította. A 85. perc­ben Imri labdáját Németh óri­ási erővel lőtte, de ezt a bombát is hárította a kecskeméti kapus. BlRALAT: A vidéki mérkőzé­seket tekintve a Bcs. Előre — NB I/B-s pályafutását tekintve — még nem játszott olyan jól, mint ezen a mérkőzésen. A kor­szerű játékra jellemző volt, hogy szükség esetén kilenc ember vé­dekezett. s hét támadott. A nagy iramot a tíz emberrel küzdő vendégek birták jobban és csak balszerencséjüknek tudható be a vereség. A fordítottan megítélt szabadrúgásból származó gól és az ezt követő idegeskedésből adódó kiállítás — döntőnek bi­zonyult. A Dózsa a játék egyes részei­ben jól futballozott. A végered­mény kialakulásában döntőnek bizonyult Lutz teljesítménye. Mind a három gól az ő érdeme. A Dózsa kapujában pedig Gór ritkán látható bravúrok soroza­tát mutatta be. Az Előre minden játékosa nagy becsvággyal küzdött, de ezen a mérkőzésen a szerencse elpártolt tőlük. Véleményünk szerint, ha ilyen lelkes és jó já­ték jellemezte volna az előző két mérkőzést, akkor már len­nének pontjai az őszi idényben a csabai gárdának! Lovasparádé, sportvetélkedő a MEOGSZ megyei sportnapján Gyulán Hazánk fel. szabadulásának 25., a gyulai sportmozgalom fennállásának 100. évforduló, jára rendezett, a MEDOSZ Bé­kés megyei Bizottsága 22 mező- gazdasági üzemben *— az el­múlt hónapokban — sportvetél­kedőket. összesen több mint öt­ezren vettek részt a spartakiá- dokon. ökölvívásban, röplabdá­ban, kézilabdában, labdarúgás­ban, atlétikában, lóversenyeken mérték össze tudásukat. E nagy­szabású sportrendezvény-sorozat záróünnepsége lesz az augusztus 23-án, vasárnap Gyulán megren­dezésre kerülő MEDOSZ me­gyei sportnap. Ebből az alkalomból megyénk minden tájáról mintegy 60Ö ver­senyzőt és legalább háromezer A férfi teke NB II. állása 1. MGM Vasas 42 644 85 2. Érdért 41 182 78 3. Ikarus 41 54» 73 4. Zugló 40 293 71 5. K. MÁV 40 440 68 6.DVTK 42 434 6 7. Sz. Postás 40 405 •3 8. Szolnoki MÁV 40 493 Hl 9. KISTEXT 41 331 60 10. Sz. Építők 39 306 59 11. K. Petőfi 40 437 58 12. Gy. MEDOSZ 40 357 57 13. Hódmezővásárhely 37 963 52 14» Cegléd 40 271 17 „szurkolót” várnak Gyulára. Kü- lönjáratos autóbuszok, gépjár­művek szállítják a vendégeket az alföldi fürdővárosba. Vasár­nap zenés ébresztő köszönti a város lakóit és a szélrózsa min­den irányából érkező vendége­ket. A sportolók — mezőhegyes! ötösfogattal, lovasbandériummal az élen — vonulnak zárt sorok­ban a sportpályára. Kilenc órá­tól lóverseny, lovasparádé, lab­darúgó-. kézi-, röplabdamérkő- zés, atlétikai verseny, lövészver. seny, ökölvivás és dijbirkőzás tarkítja a programot. A záróünnepélyen — 17 órakor — díjkiosztásra kerül sor. MNK Az 1970. évi labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa döntőjét augusztus 20-án rendezték meg a Népstadionban. A két fina- lista, az Újpesti Dózsa és a Komló a vasárnapi előjáték után (a Dózsa 6 :Q-ra nyert Komlón) változatos, érdekes mérkőzést vívott. A sokkal egy­ségesebb lila-fehér együttes 2:1- es félidő után 3:2 arányban nyert és ezzel másodszor szerez­te meg a kupát. Góllövők: Faze­kas (2), Dunai XI, illetve Juhász, Horváth. Az előmérkőzésen a Szabad Föld Kupa döntőjében a Ceglédi MEDOSZ legyőzte a Kunágotai TSZSK ellen 11-esekkel tovább­jutó Görcsönyi TSZSK-t. A női kézilabda NB i-ért Csepeli Va- .A sas—Bcs. Kö­JP tött 13:6 (5:2), I Csepel, 50 néző. m vfSt. V: Kondor, Ne- menyi. Kötött: Szabóné — Szi- szák, Szegedi- WM né (3), Ilyés (3), Vaszkó, Tóth. Varga. Csere: W Csapé, Hra­f bovszki. Az árvízvédelmi munkák miatt tavaszról elma­radt mérkőzést augusztus 20_án játszották le Csepelen, a bitu­menes pályán. A Kötött az első félidőben még tartotta magát, szünet után azonban — össze­omlott. Sánchibából a 7. percben, Ilyés eladott labdájából pedig a 10. percben lőtt gólt a Csepel. A másik kapu előtt Tóth ellen szabálytalankodtak, a büntetőt Ilyés belőtte. Szegediné remek átlövéssel egyenlített. 2:2. (14. perc). Négy perc múlva Vaszko vonalra lépett, a játékvezetők szabaddobást ítéltek a Kötött ellen. Ekkor Vaszkó hátulról — az indítani akaró — kapué ke­zére ütött. A kétperces kiállítás nem maradt el. A Csepel azon­nal emberelőnyét kihasználta, 3:2. Szünet előtt 30 mp-cel el­bámészkodtak a textiles-védők, s a hazaiak megszerezték ötödik góljukat. A második félidőben fokozatosan húzott el a hazai együttes, elsősorban a csabai zóna középső részének (Ilyés, Tóth Vaszkó) enervált, lélekte­len, gyenge játéka miatt. A Kö­tött góljait a második játékrész­ben 7 m-esekből szerezte Ilyés (2), Szegedlné (2) révén. A Kötött játéka — különösen a második félidőben — igen gyenge volt. Csupán Szegedinó hajtott a mezőnyjátékosok kö­zül. A nagyobb gólarányú cse­peli győzelmet a kitűnően védő Szabóné akadályozta meg (hat teljesen tiszta ziccert hárított). * Holnap nehéz feladat vár a textilesekre. Az MNK bronzér­mese, a Bp. Híradástechnika el­len játszanak. Ahhoz, hogy a kiesési rangadót megnyerjék, el­sősorban arra van szükség, hogy néhány játékos változtasson já­tékfelfogásán, s legalább olyan szíwel-lélékkel küzdjön a nagy­fontosságú hazai mérkőzésen, mint Csepelen Szabóné, Szegedi­né, Csapó tette. ifjúsági úszóink a megyei bajnoki címért Rajtol a fiú 200-as gyorsúszók mezőnye. Bp. spart. , FTC , Bakony V. , Bp. Vasas , Csepel . Goldberger Ózdi K. . OG9C . Tatabánya . Pécsi B. . Bp. HSC , Bcs. Kötött , Győri Textil , Híradástechn. Az NB I. állása Nők 15 10 3 IS 10 S 14 11 — 15 9 3 2 170:130 23 1 170: 83 22 3 179:111 22 3 170:115 21 Gyulán már hagyományos, [ hogy augusztus 20-án úszóver­senyt rendeznek. A rés2t vevő1 egyesületek nagymértékű ver­senylekötöttsége miatt, az or­szágos meghívásos úszóversenyt szeptember 6-án délelőtt 10 óra 30 percre halasztották el. Ehe­lyett a Békés megyei Üsző Szak- szövetség az árvízvédelmi ké­szültség miatt. Békéscsabán el­maradt megyei ifjúsági fiú és leány egyéni úszóbajnokságot hirdette meg. A versenyen az 1954—55-ben születettek és az ezeknél fiatalabb versenyzők in­dultak. Verőfényes, ragyogó időben, igen kellemes, tiszta 25 C fokos vízben pontosan 9.30 órakor kezdődött a verseny, melyen az Orosházi Spartacus, a Bcs. MÁV és a Gyulai MEDOSZ úszói vet­tek részt. Az egyes számokban az első helyezett „Békés megye 1970. évi bajnoka” címet is el­nyerte. Az első három helye­zett eredményét versenyszámon­ként az alábbiakban közöljük: Eredmények. Leányok. 100 hát. 1. Enyedi (Gyula) 1:36,8, 2. Nagy (Orosháza) 1:40, 3. Kertész (Gyula) 1:43,2. Versenyen kívül: Nagy (Gy.) 1:28,2. 4x33 1/3 ve­gyesúszás. 1. Enyedi (Gy.) fi Bél-Békés megyei tsz labctarúQQ-bajnokság 15 15 7 7 3 5 132:124 8 132:132 17 14 állása 15 15 7 6 2 8 134:140 14 7 143:158 14 1. Nagyszénás! D. 12 9 2 1 18: 5 20 15 4 3 8 119:142 11 2. Battonyai P. 13 7 1 5 19:13 15 14 4 2 8 116:148 10 3. Nagykam. S. 12 5 4 3 20:19 14 15 5 _ 1 0 101:129 10 4. Csorvási V. O. 12 5 2 5 9:13 12 14 4 2 8 96:148 10 5. Gerendás! B. 11 4 3 4 20:15 11 .15 4 1 10 142:192 9 6. Gerendás! P. 11 5 1 5 13:18 11 14 3 1 10 95:135 7 7. Nagysz. Lenin 13 4 1 8 11:26 9 IHIREKJ Az elsőnapi borítékok gyűjté­sével kapcsolatban többnél probléma az. hogy csak az a példány tekinthető elsőnapos küldeménynek, amelyet a hiva­talos kiadású legtöbbször rajz­zal és szöveggel ellátott boríték felhasználásával küldenek, vagy lehetséges elsőnapi kiadásokat gyűteni közhasználatú borítékon is? A Magyar Posta a dátumbé­lyegző mellett, bizonyos állandó formájú bélyegzőt is használ, amely feltünteti az elsőnapi ki­adásit és ez adja meg a lénye­get a borítékra felragasztott sornál. Nincs tehát különbség a sima vagy alkalmi boríték hasz­nálatánál, de esztétikailag aján­latosabb az alkalmi boríték gyűjtése. A CARTE MAXIMUMOK GYŰJTŐINEK figyelmét felhív­juk, hogy ha augusztus végién Budapesten járnak, tekintsék meg 23-án a Virágok carte ma­ximumon c. bemutatót, 30-án pe­dig a Festményék carte maxi­mumon bemutatót vasárnapokon 9—13 óra között a Főváris Mű­velődési Házban (Budapest. XI., Fehérvári út 47. I. 21.). Cserele­hetőség is van ugyanitt. Milyen motívumok a legked­veltebbek mostanában a bélyeg- gyűjtők között? A Nemzetközi Bélyeggyűjtő Szövetség (FIP) motívum-gyűjtő bizottságának tájékoztatása igen meglepő ada­tokat közöl! Első helyen a zoo­lógia áll, de mindjárt utána a képzőművészeti motívum követ­kezik, majd a botanika. Továb­bi sorrend: közlekedés, egész­ségügy, jótékonyság, vöröske reszt, sport, gazdaság, technika Egyesült Nemzetek, Európa Csak ezután következik a világ­űr, a csillagászat, a földrajz és a geológia. Vas Tibor 2:02,4, 2. Hegyi (Gy.) 2:02,9, 3. Balázs (Gy.) 2:07. Versenyen kí­vül: Nagy (Gy.) 1:55. 100 gyors. 1. Hegyi (Gy.) 1:19,2, 2. Enyedi (Gy.) 1:22,5, 3. Kertész (Gy.) 1:31,2. 100 mell. 1. Hegyi (Gy.) 1:37,4, 2. Sipiczkj (Békéscsaba) 1:40, 3. Nagy (Oh.) 1:44,2. Ver­senyen kívül: Nagy (Gy.) 1:26,2. 400 gyors. 1. Enyedi (Gy.) 6:19,2, 2. Hegyi (Gy.) 6:37,3, 3. Kolarovszki (Bcs.) 7:21,3. Ver­senyen kívül. Nagy (Gy.) 6:05,8. 100 pillangó. 1. Hegyi (Gy.) 1:31,2, 2. Enyedi (Gy.) 1:32,3, 3. Sipiczki (Bcs.) 1:49,5. Versenyen kívül: Nagy (Gy.) 1:29,1. 4x100 vegyes váltó. 1. Gyulai MEDOSZ (Balázs, Kertész, Enyedi, Hegyi) 6:45. Fiúk. 100 gyors. 1. Szögi (Gy.) 1:40, 2. Gelegonya (Bcs.) 1:06,9, 3. Legeza (Gy.) 1:22. 100 mell. 1. Szögi (Gy.) 1:25,1, 2. Kocziszki (Bcs.) 1:25,7, 3. Pesics (Oh.) 1:38,8. 100 hát. 1. Szögi (Gy.) 1:18, 2. Szakmándi (Gy.) 1:18.8, 3. Ricza (Bcs.) 1:29,4. 200 mell. 1. Kocziszki (Bcs.) 3:13,4, 2. Pe­sics (Oh.) 3:31,9, 3. Legeza (Gy.) 3:45,1. Versenyen kívül: Tarr (BVSC) 3:28,4. 200 pillangó. 1. Ricza (Bcs.) 3:24,3, 2. Töreki (Gy.) 3:46,4, 3. Nagy (Gy.) 3:51,4. 200 gyors. 1. Szögi (Gy.) 2:29, 2. Gelegonya (Bcs.) 2:34,1, 3. Szögi (Gy.) 2:39,9. 4x33 1/3 vegyes­úszás. 1. Szögi (Gy.) 1:42, 2. Ri­cza (Bcs.) 1:45,4, 3. Szögi (Gy.) 1:46,9. 400 gyors, 1. Ricza (Bcs.) 6:02,2, 2. Kassai (Gy.) 6:27,3, 3. Legeza (Gy.) 6:34,5. 4x100 ve­gyesváltó. 1. Gyulai MEDOSZ A-csapat (Legeza P., Szögi, Kas­sai, Szögi) 6:13, 2. Gyulai ME­DOSZ B. (Legeza L., Nagy S., Töreki, Vidó) 6:37,5. Kassai Márti, a MEDOSZ leg­fiatalabb „úszónője”. A jövő héten lesz a születésnapja. Már a hatodik! A 200 m-es pillangószám leúszása után, boldogan áll fel „kabalájá­val” a dobogóra. (Fotó: Béla (X)

Next

/
Thumbnails
Contents