Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-19 / 194. szám
Pénteken érkezik a XIU, tiszántúli kerékpáros körverseny mezőnye Békéscsa bára Mérlegen! B Bcs. Kötött női rönlabdacsapata A tavasa forduló befejeződése után a textiles csapat a következőképpen áll az NB II-as tabellán; 7. Bcs. Kötött 13 7 6 26:23 20. Az együttes tavasa teljesítménye három részre osztható. Az első harmadban négy mérkőzésből hármat megnyert, az utolsó harmadban is négy mérkőzésből háromszor győzött, de a középső harmadban öt mérkőzésből négy esetben vereséget szenvedett. A két szélső időszakban jobb csapatokat is legyőzött (Jászberény, Magnezit), míg a középsőben a gyengébbektől is vereséget szenvedett (MAFC, Egyetértés). Mindez részben erőnléti hiányosságokra vezethető vissza. A téli alapozó munka nem volt zavartalan. (Hónapokon keresztül tornaterem-probléma). A játékosok ekkor nem részesültek rendszeres edzésben. A rendszertelenül készített sorsolás (többször kettős forduló és néha szabad vasárnap!) zavarta a versenyidőszak munkáját. A játékosok egyéni teljesítménye hullámzó volt. Nem rendelkeztek kellő labdabiztonsággal és az ütőérintésük több esetben bizonytalan volt. Mindez a mérkőzések döntő pillanataiban mutatkozott káros hatással. A legeredményesebb játékosok Martincsek Edit és Péli Teréz voltak. Többen nyújtottak még esetenként kiváló játékot, de formájukat nem tudták állandósítani. (Nagy Éva, Barcs Éva, Belanka Mária, Greek Valéria, Csete Gizella). A többiek nagyobb edzésmunkával, jó játékra képesek: Botlik Ágnes, Szabó Mária, Dobosi Katalin. A szakosztály munkáját a sportkör vezetősége megfelelően támogatta és ez a körülmény biztosíték a jövő feladatainak megvalósításához. Az MTS- határozat, amely szerint a versenyidőszak közepén duplájára emelték a kiesők számát, némileg módosította az őszi terveket. Mielőbb meg kell szerezni a biztos bennmaradáshoz szükséges 3.—4 győzelmet és azután hozzá lehet kezdeni az 1971. év csapatának kialakításához. A játékosok közül senki sem távozik, sőt néhány erősítésre is számítani lehet. Így többek között visszatér a csapat, volt kitűnő játékosa Román j Aladámé is. Ismerve a játékosok és szakvezetők akaratát és képességét, biztosra vesszük, hogy a Kötött röplabdás lányai fokozatosan előreküzdik magukat. n Gyulai Spartacus kosarasai h '-h'v - h; pl Jelenei az egyik tavaszi mérkőzésről. Támad a csíkosmezes csabai együttes. (Fotó: Barnácz) Sportlövészet: MHK-lorduló Tótkomlóson A Gyulai Spartacus férfi kosarasai első ízben szerepelnek NB-s osztályban, hiszen az elmúlt években csak az osztályo- zókig jutottak. Alapvető célkitűzésként szerepelt a kellő tapasztalatszerzés mellett a középmezőnyben való helytállás. A jó képességű játékosokkal rendelkező csapat teljesítménye közepesnek mondható (4 győzelem, 9. hely). A Kunszentmár- ton elleni hazai 28 pontos vereség volt a legfájóbb. A legköny- nyebb győzelmet a. csoport nyeretlen csapata ellen a Mezőtúri FMGT ellen aratta a csapat, háromszámjegyű pontszámot elérve. A tavaszi 13 mérkőzésen ösz- szesen 16 játékos szerepelt, akik között a sorrend a dobóteliesít- ménv alapján: Varga 231, Erdélyi 209 Krasznai 135. Christian 70. Székely 35, Bagossy 34. Horváth 32. Berénvi 27, Puskár 23, Antovszki 14, Marhás 12, Czeg- lédi 9. A bajnokságra való felkészülést elsősorban a kellemetlen pálvaprobléma hátráltatta. Rendkívüli gondot jelentett az elképesztő felszereléshiány. (Nincs a szakosztály csapatainak salát mezsarnitúráia. nem beszélve melegítőről stb.). Az őszre a tavaszi tapasztalatokat felhasználva készülnek a gyulaiak és a középmezőnyben szeretnének végezni. A NŐI CSAPAT a férfiakhoz hasonlóan első ízben szerepel NB-s osztályban. A rendkívül vegyes összetételű játékosgárda a szerény erősségű mezőnyben mélyen képességei alatti teljesítményt nyújtott. Sajnos, nyolc csapat közül a nyolcadik hely nem hízelgő. A gyenge helyezésnek is megvannak az okai. A munkahelyi elfoglaltságból adódó összefogás hiányán túl a játékosok rendszertelen edzésmunkája az alapvető probléma, melyeket sok esetben nagyfokú balszerencse is betetőzött, nem beszélve a sérülések következtében kiesettekről. Furcsa, de az első helyen tanyázó SZEOL ellen nyújtották a lányok legjobb teljesítményüket. Olyan játékkal több mérkőzést Is nyerni lehetett volna. Két, különösen fájó vereség volt a Szarvasi Óvónő és a Szolnoki MAV-val szemben. Legmegilletődöttebb Vásárhelyen volt az akkori igen Varga János 271-szer talált a kosárba a tavaszi Idényben, s ezzel a legeredményesebbnek a Spartacus-játékos bizonyult. (Fotó: Fábián I.) tartalékos gárda. Az egyéni teljesítmények rangsora a tavasz- szal szerepelt 18 játékos között: Dani 65, Tar 51, Dalmadl 46, Papp 30. Szilágyi 23. Kovács 19, Fábián 11, Elek 10. Halvány vigasz. hogy néhány fiatal játékos a stabil tagok mellett igen feljövőben van, akik komoly munkával, nagyobb teljesítményekre is képesek lesznek. Az őszi fordulóban rendszeresebb munkával el lehet az utolsó helyről kerülni. Vasárnap, augusztus 16-án, Tótkomlóson rendezték meg a Magyar Népköztársasági Kupa ötödik fordulóját lövészetben. A hatfordulós bajnokság — amelyen minősített versenyzők vesznek részt — a tavasszal kezdődött. A vasárnapi versenyben a kispuska 30 lövéses összetett számokban mérték össze tudásukat a benevezettek. A felnőtt- és az ifjúsági kategóriában egyaránt az Orosházi Üveggyár csapata szerezte meg a győzelmet. Ugyanezen a napon az Orosházi, Dózsa Tsz lövészcsapata Csorvással. az Orosházi Üj Élet Tsz pedig a csanádapácal csapattal versenyzett. Az előbbinél a csorvási, az utóbbi két csapat közül pedig a csanád- apácai bizonyult jobbnak. Szintén augusztus 16-án, Orosházán rendezték a Járási Honvédelmi Lövészversenyt. Itt a nők közül három az orosházi: Boros Katalin, Szverle Gizella és Varga Ágnes szerepelt a legjobban. Hasonló jó eredményt ért el a nagyszénás! Kiss Erzsébet és Békési Márta. A férfiak kategóriájában Mackó László, Tóth József, Fodor István orosházi, valamint Hegedűs István nagyszénási és László József csorvási versenyző volt a legjobb. A megyei versenyen — melyet augusztus 23-án rendeznek — a felsorolt öt férfi, valamint a nagyszénási Békési Márta versenyző vesz részt. Ugyancsak továbbjutott a megyei versenyre az ifjúsági korcsoportból Takács István, Gáspár Antal és Talpas László. Egy győzelem — egy vereség Az OB IIX-as tenisz csapatbajnokság legutóbbi fordulójábaj) Budapesten szerepelt a Gyulai Helyiipar. A gyulaiak az OSC- től 6:3 arányú vereséget szenvedtek, a Testvériség osa patát pedig ugyanilyen arányban legyőzték. Növeli a Két találkozón elért eredményük értékét, hogy csak öt játékossal szerepeltek. A Békés, Csong- rád és a Szolnok megyei kerékpáros szakszövetség ez évben 13. alkalommal rendezi meg nagyszabású viadalát, a tiszántúli körversenyt. A mezőnyben most is jó néhány válogatott versenyző szerepe], nevezés érkezett többek között a Tipográfia (két #* Ünnepi sportműsor augusztus 20-án Kézilabda. Megyei I, osztály. Férfiak. Bcs, Vlsmű SC—Szarvas SC II. 10.00, Bencslk, Békési Spartacus—Mb. Textil 10.00 Róta, Tótkomlós—Spartacus—pb. MEDOSZ 10,00. Flóra, Bcs. Előre—Bélmegyeri TSZSK 10.00, Kocsis, SzaJvai SE— Gyomai TK 10.00, Balogh. Újkígyóst TSZSK—Bcs. MÁV IX. 10.00, Mo kos. Néki Gyulai Harisnyagyár— Oh. MEDOSZ 10.00. Fekete, Bcs. Kötött n.—Dévaványal MEDOSZ 10.00. Csehi, Szarvas SC n.—Szeghalmi MEDOSZ 10.00, Kun, Tótkomlós! Spartacus—Oh. MEDOSZ (szeptember 10-én játsszák le). U. osztály. Férfiak. Bcs. vízmű SC— Csorvás 11.00, salka, Füzeegyarmat —Mh. MEDOSZ 10.00, Varga II, Endrődi Spartacus—Dózsa SE 10.00, Lázér, Gyulai Munkácsy—Ecsegfal- va 11.00, Szarvas A., Csabacsüd— Szeghalmi MEDOSZ S.oor Csuka, Nagyszénási TSZSK—Dévaványal MEDOSZ 10.00, Csllllk. Nők: Lökös- háza—Békésszentandrás 10.00, Fe- i hér I„ Füzesgyarmat—Mh. ME- • DOSZ 9.00, Varga n. Endrödi Spar- j tacus—Békési MEDOSZ 9.00, Lázár. : Eleki TSZSK-----Kétsoprony 10,00, T ímár. Gyomai TK—Kunágota 10.00, j Gyiviosán, Újkígyós—Bcs. Kner Nyomda 11.00, Szabó. Teke: Gyula—Békéscsaba városok közötti válogatott mérkőzés. : Gyula. MEDOSZ-pálya. 8.so. Labdarúgás: NB I/E Kecskeméti I Dózsa—Bes. Előre, 16,30, Almáéi. Barátságos mérkőzések: Mezőbe- rényi Spartacus—Gyulai MEDOSZ, 18,30. Orosházi járás—Mezőkovácsházi járás, Pusztaföldvár 17.00,-lat csapat részvételével rendezték meg Szolnokon, augusztus 15—16-án a hagyományos röplabda emlékversenyt férfi- és női csapatok részére. A női mezőnyben megyénket a Bcs. Kötött képviselte, amely a selejtezőben biztosan győzte le a Szolnoki Vegyiművek együttesét, 3:0 arányban. Ezen a mérkőzésen szóhoz jutott a textilesek két serdülő játékosa, Lipcsei és Sztoborán is. A csabaiak mellett a Jászberényi EÜ SE és az Egri Dózsa jutott a hármas döntő-be. A döntő első mérkőzésén a textiles lányok 3:0 arányban legyőzték az NB XI Keleti csoportjának harmadik helyén álló egrieket. A Jászberényi EÜ SE az Eger ellen 3:1 arányban nyert. Az első helyet eldöntő mérkőzés vasárnap 9.00 órakor kezdődött és 11.45-kor fejeződött be. A drámai küzdelemben végű] is a Jászberény nyert 3:2 arányban. A csabaiak az 1970- es év legjobb teljesítményét nyújtották ezen a mérkőzésen, játékosaik egymást múlták felül. csapat), Csepel (két csapat), Győr, Debrecen, Bp. Helytlpar sportkörétől, s ott lesznek természetesen az indulók között a három rendező megye legjobbjai Is. A rajt holnap reggel Szegeden, a megyei tanácsnál lesz, majd a Makó—Hódmezővásárhely—-Orosháza—Békéscsaba ' 138 km-es távot küzdik le a versenyzők. A befutás 11—12 óra között az iparitanúlő-inté- zet előtti célnál várható, Másnap 8 órakor az egyenkénti in- dításos egyéni küzdelemre kerül sor a Békéscsaba'—Csanád- apáca—Békéscsaba 40 km-es szakaszon. Az egyéni erőpróba után délután 2 órakor a posta előtt gyülekezik a mezőny, tiszteletkört fut a Szabad»** téren, majd 15.00 órakor a Kon. zervgyár előtt rajtol, Az útvonal : a Békéscsaba—Gyoma— Mezőtúr — Törökszentmiklos— Szolnok, 115 km-es táv. Cél: a megyei tanácsnál. A harmadik napon a Martfű—Cserkeszölő— Szentes — Hódmezővásárhely— Szeged 145 km-es távot hajtják végig a szegedi postásotthon előtti célig. A vóndorserle- get a Csepel csapata védi. A csabaiakat a szakvezetés a mezőny közepére, vagyis a 6.— 7. helyre várja a csapatversenyben, ■ Az elmúlt héten 68 indulóval rendezték meg a dunántúli körversenyt. A 14 csapat közül a Bcs. Előre az ötödik helyet szerezte meg. A lila-fehérek a 396 km-es távot 10 órán belül tették meg és 40 km-es átlagot értek el. A kitűnő teljesítményt nyújtó csapatból is kiemelkedik Martincsek és Csete teljesítménye. A verseny nagyon hasznos volt a bajnokságra való felkészülés szempontjából. A Bcs. Kötött és a Gyomai TK augusztus 21—23 között a Szegeden megrendezésre kerülő Szabadtéri Kupán is részt vesz, amelyen tizenkét csapat Kispályás labdarúgó-bajnokság 1. Zrínyi 5 4 — 1 33:10 8 2. Kórház 5 4 — 1 11:11 8 3. Egyetértés 5 3 1 1 9:6 7 4. Hungavis 4 3 — 1 21:10 6 5. Toldi 5 3 — 2 17:6 6 6. Kazánjavító 5 3 — 2 21:14 6 7. Gyopáros 4 3 — 1 10:8 6 8. Üveggyár 5 2 — 3 9:8 4 9. Cipészek 5 1 2 2 7:10 4 10. Gépjavító 5 2 — 3 8:13 4 11. gaf 6—1 5 2:24 1 12. Vasmúanyag 5 — — 5 2:19 — A Csillag Aruház visszalépett, eredményei megsemmisítve. Színvonalas küzdelem a szolnoki röplabda Zombori-Xnpán — Közel háromórás döntő —