Békés Megyei Népújság, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-19 / 194. szám
Melyik dong jobban? A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Mérséklődik a meleg Várható időjárás ma estig: Északkeleten is csökkenő felhőzet, máshol kevés nappali felhőképződés. A keleti megyékben egy-két helyen még kevés eső. Az élénk észak- nyugati szél éjszakára mérséklődik, napközben mérsékelt, változó irányú szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. Építkezések Szeghalmon (Tudósítónktól) A szeghalmi járásban hat költségvetési üzem működik és évről évre nő a kapacitásuk. Több nagyobb beruházást kezd— REPÜLÖKARAMBOIi. A kanadai Saskatchewan állambeli légitámaszpont fölött hétfőn összeütközött két gyakorló repülést végző egyszemélyes gép. Az egyik pilóta, a kanadai légierő 30 éves századosa életét vesztette, a másiknak viszont (az olasz Beloreto hadnagynak) sikerült idejében katapultálnia — REKORD-TERMÉS FÜGÉBŐL. A Mecsek alján a szabadban legalább 300 fügecserje virul, amelyek most — hála a páradús meleg időjárásnak — rekordterméssel örvendeztették meg gazdáikat. S nemcsak a piacon árusító őstermelők, hanem Pécs nagy csemegeüzlete is árul fügét; kilónként 20 forintért. Évforduló Százkilencven évvel ezelőtt, 1780. augusztus 19-én született Pierre Jean de Béranger francia költő. A hatvanhét éves korában elhunyt költő ifjú korában nyomdászinas. Első kötete 1815-ben jelenik meg. Óriási népszerűsége a restauráció idején alakul ki, amikor dalai bátran bírálják a fenálló rendszert. Hatása Európa-szerte és Ma. gyarországon is igen nagy. Petőfi nagy költőként és példaképeként tiszteli s maga is négy Béranger-verset fordít magyarra. Egy pillanatra Meztelen nők részére volt Az USA-ban szépségverseny, S most e csodás eseményről Emlékezik csöppnyi versem. Bármixernő lett a győztes, Ezer dollárt adtak neki, És a zsűri az eredményt Meztelenül hirdette ki? —O— '■■■■■■■■■«■■■■■■■■■■■■»■■■■■■■■■■■■■■■a — MERÉNYLET HAMBURGBAN. Egy ismeretlen merénylő hétfőn este súlyosan megsebesítette Velimir Slana-t, Jugoszlávia hamburgi alkonzulját. A golyó a csípő tájékán érte a jugoszláv diplomatát, akit azonnal kórházba szállítottak. — NEM TANULNAK, NEM DOLGOZNAK. Szarvason azok közül a fiatalok közül, akik az idén végeztek el az általános iskolát, kilencen nem tanulnák tovább és munkát sem vállaltak. Közülük hatan laknak a város belterülétén. — BANKTITOK? Svájc ugyan elutasította a hagyományos banktitok mérséklését, amerikai tisztviselők azonban esetleg betekinthetnek olyan bankszámlákba, amelyek „szervezett bűnözéssel” gyanúsítható személyek birtokában vannak. Az Egyesült Államokban ugyanis gyakran fordul elő, hogy a be nem vallott jövedelmeket svájci bankszámlákra tették át. — TIZENHÁROM NYOMOZÁS. Az idén tíz bűntett esetében nyomozott Vésztőn a rendőrség. További három súlyosabb esetben a felsőbb rendőrségi hatóságok végeztek vizsgálatot. — GYARAPSZIK A TSZ. Az építkezéseken kívül gépi beruházásokat is végrehajtanak a gyomai Dózsa Tsz-ben. A beruházott vagyon ugyanis egy év alatt több mint 4 millió volt, a tiszta vagyon ugyanakkor 3,5 millióval növekedett. Hortobágyi ttídivásár Gazdag programmal jelentkezik augusztus 19-én és 20-án a Hortobágyi Hidivásár. A kétnapos kirakodóvásáron tájjellegű ajándéktárgyakat, népművészeti és ruházati cikkeket, játékokat árusítanak. A csárda kertjében ökörsütés lesz. Ezen a pompás hangulatú napon nyílik meg a körszínben a háziipari szövetkezet kiállítása. A részletes programban szerepel még a Pásztormúzeum kiállításának megnyitása és bemutatása. Egésznapos pásztor- találkozó mellett a mátai lovas, pályán lovasparádét is rendeznek. A viziszínpadon a Püspökladányi Népi Együttes lép fel. Segédmunkás munkakörbe férfiakat felvesz a SZOLNOKI CUKORGYÁR a gyártási időszakra (szeptember elejétől december végéig). Bérezés a kollektív szerződés szerint. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a munkaügyi csoportnál. * SZOLNOKI CUKORGYÁR 119447 tek él az idén is a járási székhelyen. Befejezték a 10 munkahelyes rendelőintézet alapozási munkáit, az átadás a jövő nyárra várható. Beindult a mentőállomás építése is, s előreláthatóan még az idén elkészül. Ugyanakkor a nemrég megkezdett ravatalozó átadásának tervezett időpontja: jövő május. — JOGI TANÁCSADÁS. Augusztus 22-én, szombaton délelőtt 9 órától ingyenes jogi tanácsadást tart a Népújság jogtanácsosa a szerkesztőségben, (Békéscsaba, Szabadság tér 17. III. em. 12.) — TOVÁBBRA IS TANTEREMHIÁNY. Még mindig nem lehetett megszüntetni a váltott tanítást a békési járásban. Az alsó tagozat még sok helyen délelőtt—délután jár iskolába. A tanteremhiány miatt a tanulószoba-igényeket sem mindig tudják kielégíteni. — j,ATOMOK A BÉKÉÉRT” Hét szocialista állam (Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió) vesz részt az augusztus 30 és szeptember 13 között a lipcsei őszi vásár keretében megrendezésre kerülő „Atomok a bekéért” elnevezésű harmadik KGST- kiállításon. — MEGNYÍLIK a kertmozi. Holnap este 8 órakor nyitják meg a gyulai kertmozit. Az első előadáson az Egri csillagok című látványos magyar filmet vetítik. Mai névnap: Huba Ősi magyar név, a Szemere- nemzetség ősét hívták így. Etimológiai magyarázata a „hupá”- val függ össze, ami kidudoro- dást és a „hepe-hupa” vonatkozásában lankás vidéket jelent. A múlt század derekától jött újra használatba és az ellenforradalmi korszakban karolták fel. A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár békési gyára azonnali belépésre keres nagy gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónöt Fizetés szerint. megegyezés Jelentkezni lehet a gyár személyzeti előadójánál. 111216 Ha késett is az idén a dinnye, végül csak persze a nagy halomból nehéz a választás. megérkezett. És Fotó: Béla Ottó ^gyelefesriporferíính FÁNAK VÁGÓDOTT A MOTOR A hét elején ismét előfordult néhány súlyos baleset a közutakon. Szentetomya határában Csiszár Antal 36 éves gádorosi lakos Pannonig motorkerékpárjával egy útmenti fának vágódott. Csiszár életveszélyes sérülésekkel szállították a békéscsabai kórházba. FIGYELMETLEN KISLEÁNY Tótkomlós és Békéssámson között egy álló tehergépjármű elől K. M. 14 éves békéssámsoni lakos körültekintés nélkül lépett az úttestre és a 8-as AKÖV tehergépkocsija elütötte. A kocsit Győri Zoltán 21 éves mezőberényi sofőr vezette. A kislány nyílt lábtörést, valamint arcán és kezefején horzsolásokat szenvedett, állapota nem életveszélyes. — FELHÍVÁS! A Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága felhívja a gyümölcs- és egyéb fával rendelkező tulajdonosok (használók kezelők) figyelmét, hogy az amerikai fehér szövőlepke-lárvák elleni kötelező védekezést augusztus 17-től augusztus 24-ig kell végrehajtani. Amennyiben ezen időpont után is észlelhető újabb fertőzés, ezt is fel kell számolni. Aki az amerikai fehér szövőlepke II. nemzedéke elleni kötelező védekezést elmulasztja, a 11— 1968. (IV. 14.). Korm. sz. rendelet 83. paragrafusa szerint szabálysértést követ el, és 3000,— Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, egyidejűleg a közérdekű védekezés elrendelése iránt is intézkedés történik. Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, Békéscsaba. x Felvételre keresünk 2 íö védőgázas és 6 lő normál hegesztő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat Kiemelt órabér 10—12 Ft. Minden második héten szabad szombat Útiköltséget térítünk Jelentkezni lehet: Gyula, Blanár L. u. 3. vasipari szövetkezet ÁROKBAN A WARTBURG Békés és Mezőberény között Kelemen Sándor 34 éves debreceni lakos szabálytalan előzés miatt Wartburg személygépkocsijával az árokba borult A baleset következtében két utasa: Zagyva Imre 68 éves és Da- róczi Mátyás 75 éves püspökladányi lakosok súlyosan, Kelemen könnyebben megsérült. Az anyagi kár háromezer forint MÁSFÉL ÉVES KISFIÚ GYÓGYSZERMÉRGEZÉSE Seben András másfél éves kisgyermek nagymennyiségű gyógyszert fogyasztott A gyógyszert szülei lakásán hozzáférhető helyen találta; egyébként az orvos által éppen a kisfiúnak kiírt gyógyszerről volt szó. A kisgyermek rosszul lett, majd elvesztette eszméletét. Kórházba szállították, ahol a napokban meghalt. Az ügyben rendőri vizsgálat indult. ÖNGYILKOSSÁGI KÍSÉRLET AZ ÁLLOMÁSON Békéscsabán a MÁV állomáson Sz. L.-né békéscsabai lakos az egyik szei-elvény elé ugrott. Olyan súlyos lábsérülést szenvedett, hogy az egyik lábát amputálni kellett. Sz. L.-né öngyilkossági kísérletét családi okok miatt követte el. ZETORT LOPTAK DOMBIRATOSON A dombiratasi Béke Tsz gépparkjából ismeretlen tettes elvitt egy Zetort és ismeretlen helyre távozott vele. Egy nap múlva a Zetort megtalálták. A mezőkovácsházi járási rendőr- kapitányság nyomozást folytat a tettes, illetve a tettesek kézre- kerítésére. BÉKÉS HECYB^n Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő; Cserei Pál. Szerkesztőség; Békéscsaba. Szabadság tér 17. III. emeLet. Telefon; 12—196. 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, II.j Tanácsköztársaság útja 5 Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó; Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. index; 25 051