Békés Megyei Népújság, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-05 / 156. szám

Frantisek Gajdos festménye a Kultúra és Pihenés Parkjának előcsarnokában. Találkozásaini Frantisek Gajdossal seggel iS különleges tech­nikával készült falképe alatt, valahogy úgy, mint aki maga sem hiszi, hogy mindezt ő csinálta. Azután megint az úton Pozsony fe­lé. késéi este van, fél kezé­vel szájharmonikáján csal­ja elő azokat a dallamokat, melyek fájdalmas feszült­sége vagy éppen vidám pattogása képeinek, moza­ikjának alaphangját adják. Minket még szállásunkra visz, s bár éjfél is elmúlt, fáradtság jele sincs rajta. Reggel korán kel, újra munkához lát. így formálódik hi­hetetlen akarással fáradha­tatlanul Gajdos művészete. Képeit mái- ismerik Moszk­vában, Leningrádban, Bu­dapesten s legutóbb a csa­bai tárlatlátogatók is meg­ismerkedhettek vele, ami­kor a Zivot-csoport tagjai közt állított ki. 1970 őszén csoportúk nagy reprezen­tatív tárlatra készül, me­lyet Budapest után Békés­csabára is szeretnének le­hozni, és akkor ismét ta­lálkozhatunk vele; Ezüst György 1958 nyarán érkez­tem először Pozsonyba ha­jón Becsből, a béke és ba­rátság híveinek egy kis nemzetközi csoportjával A fogadtatás után az akkor épült Kultúra és Pihenés Parkjába mentünk, ahol a nagy előcsarnokban baráti hangulatú nemzetközi ta­lálkozó alakult ki. A hatal­mas terembe lépve szemben egy egész falat betöltő fest­mény ragadta meg a fi­gyelmemet, a képen szlo­vák népviseletbe öltözött ünneplők vidám, táncos örö­mét, a szlovák táj szerete- tét festette meg a művész, rendkívüli tudással. A fes­tő neve: Franttsek Gajdos. Néhány év múlva vona­ton utaztunk át Pozsonyon. A nemzetközi gyors néhány percet időzött. Leszálltam körülnézni. Az állomás csarnokát egy hatalmas fal­festmény uralta, szimboli­zálva a felszabadulást, az új munka örömét. Középen egy kislány galambokkal, a béke megfogalmazásának finom, lírai szépségű re­mekműveként. A falkép de­koratív felépítésű, a te­rembe épülő szürke szí­nekkel festve, aláírása: Frantisek Gajdos. Miközben a két képet el­raktároztam magamban, al­kotójuk neve elkallódott bennem és amikor 1969 nyarán pozsonyi festők ki­állítását nyitottuk Csabán, a városi tanács dísztermé­ben, nem is gondoltam ar­ra, hogy az ott megjelent Frantisek Gajdos, akivel rövid idő alatt szoros ba­rátságot kötöttem. két nagyméretű festménye ál­tal, számomra már régtől fogva ismerős. Az itt bemutatott képei sem utaltak erre, mivel ezek az újszerű megfogal­mazású falképtervek az ember és a kozmikus világ Madách-i értelmű kifejezé­seit jelenítették meg, cso­dálatos lehetőséget adva az ember világának czimbo- lisztikus kifejezésére. Aztán ismét eltelt egy év. Most, hogy a Gorkij ut­cai remek termükben meg­nyílt a kiállításuk, egy he­tet tartózkodtam Frantisek Gajdos társaságában, meg­hívására. Sokat tudtam meg róla és a szlovák fes­tészetről. Ez inspirált arra, hogy bemutassam őt, a szlo­vák képzőművészet egyik reprezentását. Frantisek Gajdos 1921- ben ijszületett Budatinban. A bécsi képzőművészeti főiskolán Dachauer és Fah- ringer tanítványa, majd a pozsonyi műszaki főiskolán festészetet tanul Mudroch tanártól. A Zivot nevű képzőmű­vészeti csoport vezetője. Ez a csoport, a Szlovák Kép­zőművészek Szövetsége ke­retében 1962-ben azért ala­kult, hogy magába foglalja mindazokat a festőket és szobrászokat, akiknek tö­rekvései a modem realiz­must tükrözik, magatartá­suk, emberközelségük az élettel való szoros kapcso­latukat friss reagálásukkal tartalmazza. A szlovák kép­zőművészet áramlataiban a avantgarde törekvések, a nonfiguratio lényegesen erősebb sodrást jelentettek az utóbbi évtizedekben, mint nálunk. A festészet­nek ez az öncélú, zártkörű világa nemcsak a közönség, hanem még a vájtfülűek passzivitását, megcsömörlé- sét is eredményezte. Ä Zivot-csoport az Intergenerácia csoporttal együtt — mely a színmű­vészet, opera, illetve a zene kiválóságait gyűjti össze — közös talajon áll. A szlovák klasszikus nem­zeti kultúrát, annak kitű­nő műveit tolmácsolja, for­radalmi eredményeit fel­használja, újrateremti. Ez a tartalmi hovatarto­zás közös rendezvényeiken is megnyilvánul. A tárlato­kon jeles előadóművészek mutatják be a közelmúlt és ma szépirodalmát, zenéjét. E minden misztifikációtól mentes csoport emberi ma­gatartása is nemes, egysze­rű, mély érzelmekben nyil­vánul meg. Tagjai nemzedéki prob­lémákból mentesek, hiszen a szlovák képzőművészet élenjárói mint Benka, Alexy, Fulla, azután a há­ború előtti avanígardeok Bednár, Bendik, Draskovic, Cemádky, Kudlac, Lehocky, Pribis, Studeni, Szabó, Weiner-Kral már nem fia­talok, mégis remek össz­hangban lépnek együtt a középkorú Báláz, Bélán, Gajdos, Kéllemberger, Sturdik-ka! vagy a legfia- talabbakkal. Ez az inspiráló összhang kemény viták, játékos csip­kelődések, baráti eszmecse­rék eredménye. Erre ad le­hetőséget kiállítótermük, ahol a tárlatok megnyitása után — mint például a mi­énkben is — hosszú órá­kat töltenek, együtt, vagy a remek ízléssel berende­zett barátságos klub, ahol pezsgő élet folyik. Gajdos első képei brilli- áns felkészültségről tanús­kodnak. Realizmusuk re­mek drapériarészletekben, karakterábrázolásokban és rendkívül érzékenyen fes­tett kéz. és arcmásokban nyilvánulnak meg. Mint a már említett Kultúra és Pihenés Parkjának előcsar­nokképén vagy a pozsonyi Hviezdoslav színház vas­függönyén. Későbbi nagy falképei már redukáltabb, kúbiszítikusabb skálára hangoltak, mint a pozsonyi kis és nagy pályaudvar csarnokaiban készültek, vagy a Tmavad színház vasfüggönye. Majd kialakul benne az a sajátos megfo­galmazás, mely jól alkal­mazkodik a nagy falfelüle­ték méreteihez és korunk kitágult világának filozó­fiai ábrázolásához. Az em­ber ezeken a képeken már nemcsak a Földön él, ha­nem uralja a kozmoszt is. Gajdos rendkívül termé­keny, tíz év alatt több mint egy tucat nagymé­retű falképet festett (ez négyzetméterben több az ezernél). Számtalan vázlat­variánsa, rendkívül gondos makettképei, melyek a műhelytitkokat rejtik, igé­nyes művészre utalnak. Szép, dallamos beszéde nyugodtan fo­lyik otthon, családja köré­ben éppúgy, mint vitázás közben. Az ember azt hin­ÍSTÁJ KULTURÁLIS melléklet né, maga a megkövesült nyugalom. Pedig minket is úgy ragadott magával sod­rása Duddncében, ahol leg­újabb mozaikjait készíti, mint az áradat. Szép bari­tonjával szlovák népdalo­kat énekelt, míg figyelte maga előtt az országutat. A dimbes-dombos felvidék számára kedves, gyönyörű táj, érezni tekintetéből és öntudatos magatartásából, ha erről beszél. Üj mozaikján a szlovák népi hímzés mint technikai elem, formahatározó lett. Tiszta csengésű hangvétele nagyszerűen illeszkedik a dudincei fürdőmedencék fehér kockáihoz. Még meg sem száradt a moza ikrakők munkája, máris rohan to­vább, hogy később ismét visszatérjen. Estefelé még megmutat­ja moravai művésztelepü­ket, mely egy reneszánsz kastélyban működik. Mag­nóliában a társalgóban Gajdos hallatlan szerény­Zsadányi Lajos versei: Variáció Most, hogy megfogom a kezed érzem béke van. Most, hogy simítom az arcod énekelnek a fák Fölöttünk megáll a madár a levegőben és a füvek zöld hangszeréből száll a dal a szívedre. NVÁR Kisütött újra a nap, ugrál a fűben a fény. Csipogó csibe szalad Meleget hoz már a szél. Leguggol kölök-bokor, játszani társat keres. Vén csiga elbandukol a darázs prédára les. Gyönyörű szitakötők Villanó, pici kések.- Tenyerem napba tartom Nem látod...? Elek, élek. Nemzetközi audiovizuális konferencia Egerben Jelenlegi korunkra a hi­hetetlen fejlődés a jellem­ző s erre már a megszo­kott szó nem is elóg, több­nyire a robbanás jelzőt használják. Ha az emberi­ség történelmének, kultú­rájának, tudományának fejlődését nézzük, akkor valóban találó ez a hason­lítás. A változásból, a fej­lődésből a pedagógia sem akar kimaradni, lépést akar tartani a korral, erre bizonyíték a június 23-tól június 28-ig tartó Nemzet­közi Audiovizuális Konfe­rencia, amelyet Egerben rendeztek. A konferencia megnyitó beszédében — amelyet Pé­ter Ernő, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitká­ra tartott — hangsúlyozták a haladás fontosságát, a konzervativizmus para- doxonát. Ma már csak a régmúlt idők metszetein látható a kódexért hajoló középkori szerzetes, aki a saját idejében a kultúra hordozója és továbbadója volt. Ugyanígy ma elkép­zelhetetlen az a pedagógus, aki nem vesz tudomást az új technikai eszközökről, a tömegkommunikációs esz­közök információszerzési és nevelési hatásairól, aki to. vábbra is predikativ mó­don — középkori módszer­rel — tanít ma, a modem hírközlő eszközök korában. Ez legalább olyan para­doxon, mint a középkori szerzetes, hiszen egy bo­nyolultabb biológiai vagy fizikai összefüggés oktató­film vetítése nélkül, csak ábrák és magyarázatok se­gítségével nem is lehetne megértetni. A konferencia öt napján neves hazai és külföldi professzorok tartottak elő­adásokat a korszerű audio­vizuális eszközök alkalma­zásáról. Mivel a tavalyi, Siófokon megrendezett is­kolatelevíziós konferencián elsősorban az oktatási ol­dalát tárgyalták e témának, ezért az idén a nevelési tényezők kerültek az elő­térbe. A tudományos tech­nikai forradalom és a ne­velés címmel dr. Erdey- Gruz Tibor tartott előadást. Dr. Kelemen László Akti­vitásra és szellemi önálló­ságra nevelés iskolateleví­zió, rádió, film segítségé­vel címmel tartott igen. ér­dekes és gondolatgazdag előadást. Ugyanígy a ne­velési aspektusok vizsgála­ta szerint készültek az elő. adásokra Kelemen Endre, a Magyar Iskola tele ví zió ve­zetője, dr. Huszár Tibomé, a Magyar Iskolarádió ve­zetője, Buti Ernő, a TAN­ÉRT igazgatója, dr. Nagy Sándor egyetemi tanár, a pedagógiai tudományok doktora. Kár, hogy a bemu­tatásra került oktatófilmek nem voltak ilyen egyértel­műen nevelésközpontúak. Igaz, hogy ez talán abból adódik, hogy a nevelés el­sősorban közvetlenül a pél­daadó tanár által interper­szonális módon lejátszódó folyamat, a technikai esz­közök jelenléte inkább az oktatásban nélkülözhetet­len. Ennek ellenére mégis láthattunk a témához ki­tűnően illő filmeket. Ilyen volt a Magyar Iskolatele­vízió által készített film — a „Zsó”-sorozat —, amely­nek a Nyugat-Németor- szágban első díjjal kitün-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents