Békés Megyei Népújság, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-26 / 174. szám
Zápor, zivatar s. O. S Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, keletre is átterjedő záporral, zivatarral. Az élénk, nyugati, északnyugati szél, a zivatar idején helyenként viharossá fokozódik. A meleg keleten is mérséklődik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet 13—19, legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között, az erősen felhős helyeken 20 fok körül lesz. Évforduló Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1875. július 26-án született Antonio Machado, a híres antifasiszta spanyol költő, századunk költészetének egyik legnemesebb alakja. Szinte egész életét kisvárosokban tölti el, gimnáziumi francia tanárként Költészete a polgárháború éveiben teljesedik ki. A nagy vihar egészen átalakítja: a szemlélődés, a magány, és az emlékezés költője a harc költője lesz. A Köztársaság mellett ír és agitál, megrendítő versekben bélyegzi meg a falangista merénylőket, lelkes hangú írásokban — versekben és prózában — ünnepli a Köztársaság segítségére siető Szovjetuniót. ■= ELLENÁLLÓK TALÁLKOZNAK. Az egykori egyetemi Táncsics Mihály ellenállási alakulat tagjai az egység történetének összeállítása céljából augusztus 1-én, szombaton délután 3 órakor találkoznak a Magyar Partizán Szövetség, Budapest, Szabadság tér 16 szám alatti épületében. A rendező bizottság kéri az alakulat volt tagjait, hogy az összejövetelen jelenjenek meg. — KIGYŰLTAK AZ ŐRTÜZEK. A Bakony és a Balaton- felvidék erdő menti községek határában újra kigyúltak az őrtüzek. Ezen a vidéken az érésben levő gabonát dézsmáló erdei vadaik ellen szervezetten védekeznek minden nyáron Tanácstagi fogadóóra Békéscsabán, a 17-es választókerületben, a Kulich Gyula Lakótelep II. 17. „B” IV. 10 szám alatt július 27-én 17—18 óráig Knyihár Jánosné tanácstag tart fogadóórát. A 38-as választókerületben Bankó Tamás július 28-án 17— 19 óráig a Béke út 1 szám alatt, a 93-as kerületben Kukukk Mihály tanácstag 18—19 óráig a Tanya 1881 szám alatt tart fogadóórát. Július 24-én megjelent Igen kicsim, holnap is... című írásunkra panaszos levél érkezett. Nem a cikket bírálták a gerlai szülők, közel sem a Vilim utcai óvodát. Fájdalmuk — ha való — mégis jogos. Az ottani Egy pillanatra j Sok hír jön a Balatonról, Íme, most ez az új dolog: Szaporodnak partja mellett £ Üjabban a vadtáborok. Vajon, akinek nincs más hely, £ S e táborban éjszakáznak, Még, ha volt is esküvőjük, 5 Azok a vadházastársak? Mai névnap: Anna Az Anna név az Erzsébet és Mária mellett a legelterjedtebb női nevünk. Héber eredetű név, melyben a „Hannah”: „kegyelmet” jelent. Az „Anna- bálok” divatja a balatoni fürdőzéssel együtt a szabadságharc utáni években kezdődött és elsősorban Balatonfüredhez kapcso. lódik. Elterjedésében annak is része volt, hogy az elnyomó Bach-korszakban ez a távoleső hely megfelelő volt az osztrák kopók előli rejtőzésre is. Ennyire sürgős? Pénteken reggel fél 8 óra után néhány perccel munkahelyemre sietve, a Kazinczy úti zebrán jöttem keresztül az II- lésházi útra. Nagyjából ismerve a KRESZ szabályait, tudom, hogy itt a gyalogosnak van elsőbbségi joga. Szerencsém volt azonban, hogy a zebra közepén megálltam, mert most már nem lennék az élők sorában. Az történt, hogy az AC 85—01-es rendszámú gépkocsi 70—75 kilométeres sebességgel száguldott el mellettem a zebrán, tőlem alig 10 centiméterre. Alig volt annyi időm, hogy lélegzetet vegyék és gyorsan a rendszám után nézzek. Hát ennyire sürgős volt a gépkocsivezetőnek? — G-né — — IRÁNY: DEBRECEN. Július 28-án a kétsopronyi Rákóczi Termelőszövetkezet 33 nődolgozója Debrecen—Hajdúszoboszló, ra látogat el. Debrecenben városnézésen vesznek részt, majd Hajdúszoboszlóra mennek, s a gyógyüdülőben fürdéssel fejezik be kirándulásukat. óvodában ugyanis egészen más a helyzet. Rendszertelen a kosztolás és mint levélírónk közli, „vannak kiválasztott gyerekek”* kedvencek. Az óvodásokra nem ügyéinek eléggé. Amikor este a szülő gyereke elé megy, azzal fogadja a kicsi: „Hányat kell még aludni vasárnapig?” Nem mintha a vasárnap valamiféle különleges világnap lenne! De azon a napon zárva a gerlai óvoda ajataja s nem hallatszik gyereksírás sem. Szinte hihetetlen, hogy előfordulhat ilyesmi. Mégis van megoldás. A szülőknek őszintén meg kellene beszélniük a problémát az óvoda vezetőjével és természetesen az óvónőkkel is. Meggyőződésünk, ha a valóságnak megfelel, amit a gerlai mamák leírtak, akkor a helyi szervek is felfigyelnek. Zs. J. Községvezetők találkozása Űjkígyós és Vésztő nagyközségek vezetői hoszabb idő óta felkeresik egymást, hogy kölcsönösen megbeszéljék, megvitassák községeik életének irányítását, fejlődését A legközelebbi találkozóra Vésztőn kerül sor július 29-én s ennek különös hangsúlyt ad az a körülmény, hogy mindkét község ez év július 1-ével nagyközségi rangot kapott. Az új közigazgatási terület problémái a községek vezetőinek találkozóit az eddigieknél még indokoltabbá teszik* — SZOCIÁLIS OTTHON FELÚJÍTÁSA. Dévaványán, a járási szociális otthon ebédlőjét, irodahelyiségét, a mosdót és zuhanyozót 187 ezer forintos költséggel újítják fél. Napirenden a kommunális és költségvetési munkák A Szeghalmi Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén megtárgyalta az 1969. évi költségvetési munkák végrehajtását és az 1970-es községfejlesztési teendőket. Az ülés második napirendi pontjaként az álandó bizottság elnöke a község kommunális ellátottságának munkájáról és községfejlesztési tevékenységéről számolt be a vég. rehajtó bizottságnak. — Igazán olyan szeszélyes vagy! öt perce még egészen jó kedved volt.., (A Weltwoche karikatúrája) — ELŐKERÜLT A PECSÉTNYOMÓ. Nemesvámoson házbontás közben, nemrég ritka leletre bukkanták. Előkerült a veszprémi molnárok 1663-ban készített pecsétnyomója. Az értékes leletet a veszprémi Bakonyi Múzeumba szállították. — ARANYLAKODALOM. Kertészszigeten július 24-én tartotta bensőséges családi ünnep keretében aranylakodalmát Bere János és neje Kis Eszter. A kis ünnepség sikerét emelte, hogy a Hazafias Népfront és a községi tanács aktivistái is megjelentek és ajándékokat adtak át az idős házaspárnak. i— KERTÉSZETI SZAKKÖR. Július 27-én, hétfőn délután 18 órai kezdettel a Megyei Művelődési Központ kertészeti szakkörének tapasztalatcserével egybekötött előadást tart Arató István kutatómérnök Békéscsabán, a Bessenyei utca 66 szám alatti kertben. — BARÁTI TALÁLKOZÓ. Július 26-án, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel a Természetbarát Szövetség Vörös Meteor Sportegyesületének természet- barát szakosztálya Szigetmonostoron baráti találkozót tart A MEGVADULT MOTORKERÉKPÁR Békésen a Petőfi utcában Kátai Sándor 17 éves békési lakos műszaki hiba miatt maga mellett tolta motorkerékpárját amikor az hirtelen beindult, s a fiatalembert egy őt előző motorkerékpáros elé rántotta, ösz- szeütköztek. A baleset követ- keztében Kerényi Zoltán és Vaszkó Dorottya békéscsabai lakosok könnyű, míg Kátai Sándor súlyos sérülést szenvedett. hArman egy motoron Eleken a Kétegyházi úton Botás Dávid eleki lakos erősen ittas állapotban vezetői engedély nélkül ült fel bátyja motorkerékpárjára és maga mögé ültette két barátját. így indultak el motorozni. Nem messzire jutották, mert az úttest mellett levő kőbuckán a motorkerékpár megcsúszott és felborult. A motorkerékpáron tartózkodó Süveges Ferenc a baleset következtében súlyos sérülést szenvedett. községben. Többek között számlájukra írható az ÁFÉSZ cukrászdájában, a dohányboltban és az iparcikk-boltban elkövetett lopások, melyek kárértéke több ezer forintot tesz ki. A rendőrség a vizsgálatot tovább folytatja a betörők ügyében. GYERMEK G ÄZOLÄS ENDRÖDÖN Szombaton délelőtt Endrőd belterületén a Lenin út és a Napkelet utca sarkán Dogi Gyöngyi 4 éves leánygyermek átlós irányban átszaladt az úttesten és féktávolságon belül a Szegény Gábor által vezetett motorkerékpár elé került. A baleset következtében a kislány előreláthatóan 3 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. BEKEj Hmm------A DDIG JÁR A BETÖRŐ A BOLTBA... A mezőkovácsházi járási rendőrkapitányság előzetes letartóztatás mellett indított eljárást társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt Hammer György 18 éves, Farkas Antal 18 éves és B. J. 17 éves nagykamarási lakosok ellen. A nyomozás eddigi adatai alapján a három fiatalember a múlt évben és ez évben több betöréses lopást követett el a Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17. III. emelet. Telelőn: 12—196, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, n., Tanácsköztársaság útja 5 Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál* és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Index: 25 051 Ideiében Most még nagy választékból vásárolhat vegye meg! iskolai cikkekei a Centrum Áruházban Iskolaköpeny Aktatáska Iskolatáska 113,— Ft-tól 188,— Ft-ig 98,— Ft-tól 300,— Ft-ig 70,—Ft-tól 165,— Ft-ig „Praktilon” iskolaköpeny csak nálunk kapható 120,— Ft-tól 256,— Ft-ig 161805