Békés Megyei Népújság, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-26 / 174. szám

Kglfgrllis politikánk néhány kérdése

A Kossuth Kiadó megjelentette Aczél Györgynek, az MSZMP KB titkárának, ideológiai életűnk vezető pártmunkásai előtt 1969-ben megtartott konzultációs előadását „Kulturális politikánk néhány kérdése" címmel. A kiadvány részletesen tájékoztat kulturális, valamint értelmiségi politikánk alapelveiről, a művelődé* terén elért eredményekről és a további fejlődést gátló fogyatékosságokról. Az előadás befejező róizében Aczél György elvtáre sokoldalúan elemzi a marxista ideológia hazai és nemzetközi vonatkozású kérdéseit.

Megbeszélés a senki földjén

A dombegyházi Petőfi Termelőszövetkezet és a szomszédos romániai Nagyiratosi Kollektíva dolgozói baráti találkozókat terveznek.

Ezeknek a találkozóknak a részletes programját beszélték meg július 24-én, pénteken a két határ közötti semleges területen, Varjasnál, az Aradi úton — a két község vezetői. A megbeszélésen jelen volt a Gyulai Járási Tanács részéről Fülöp Mihály elnökhelyettes. Tapasztó István, a Dombegyházi Községi Tanács Végrehajtó Bizottság elnöke, Fülöp Sándor, a községi pártszervezet cSúcsvezetőségé- nek titkára és Kerék István, a

dombegyházi Petőfi Tsz elnöke. Román részről a nagyiratosi tanács elnöke, valamint a község párttitkára és a kollektíva elnöke, az aradi körzeti határőrség parancsnok-helyettese vett részt a találkozón.

A senki földjén tartott megbeszélésen megállapodtak a két község vezetői abban, hogy augusztus 20-án a Petőfi Termelő- szövetkezet csportköre és kultúr- csoportja látogat él romániai szomszédjaihoz, a Nagyiratosi Kollektíva dolgozói pedig szeptember 5—6-án visszanozzák a látogatást.

vonaton nagy magyar—olasz barátkozás kezdődött A diplomáciai nyelv; a kéz, láb volt, — a mutogatást időnként kiegészítettük egy-egy a szótárból kivakart szóval. Már majdnem aláírtuk a nemzetközi barátsági egyezményt is, amikor gyanútlanul megkínáltuk olasz útitársainkat valódi, jóféle csabai kolbásszal. Valamiért egymás után hagyták el a fülkét, és amikor visszajöttek, üveg volt a kezükben, és beszéd helyett ásványvízzel hűtő- gették a szájukat **•

Keresztülrobogtunk az Amo folyón is, amelyre nagyon kíváncsi voltam a firenzei árvíz óta. Hát kérem: a mi Kettős- Kőrösünknek olyan másoduno- kaöccse lehetne. Nagy szerényen úgy folydogál medrében, mintha az akkori felmérhetetlen károkhoz semmi köze nem lenne. *•«

Róma, Termini pályaudvar. Órási méretek, elképesztő autótenger hömpölyög. És amit soha nem hittem volna: hihetetlen mennyiségű — főleg papír — hulladék mindenfelé. Jámborul azon tűnődtem, hogyan tüntetik el reggelre ezt a papírőzönt. A mi Budapestünk Rómához képest kristálytisztaságú! Az is eszembe jutott, hogy a békési MÉH-telep vezetője, Liszai Jóska barátunk ennyi papír begyűjtéséért még talán Állami-díjas is lenne.

•**

Reggelre még inkább nőtt, mint fogyott a papíróceán.

Példaképek - tanulságok

Egyszerre van szükség okos, szorgalommal dolgozó

Újjáépítették a leégett családi házat

Fecske ebben az esetben nem a mi kedves madarunkat jelenti. Fecske Jenő neve egy iskolai közvéleménykutató íven fordult elő, mellette a megjelölés: az Édesapám. S az ív kitöltője felelt pedig e névvel arra a kérdésre: „Ki a példaképed, akihez hasonlóvá szeretnél válni ?” Harmincegy tízennégy- esztendős kislegény töltötte ki az íveket — a kérdések megszövegezője, a válaszok rendszere- zője egy diák volt, amolyan amatőr riporter, az osztály tanulója. Ilyen kérdések is előfordultak az íven: kedvenc zeneszerződ? kedvenc íród? kedvenc sportembered ? kedvenc színészed? Berkesi, Pele (sok íven Albert Flórián), Mikulski (de jónéhány íven Latinovits Zoltán, vagy csak a Tenkea kapitánya) szerepeltek a népszerűségi rangsorok élén. A színész, a sportfenomén, a beat-sztár izgatja a tizennégy éves embernek való képzeletét — nálunk éppúgy, akárcsak Bécs, Szófia vagy San Francisco iskoláinak udvarain.

De a példaképek után érdeklődő kérdésekre nem egy gyermek felelt az édesapja vagy az édesanyja nevével. Volt, aki Barnard professzorhoz szeretne hasonlóvá lenni, van aki Gaga- rinhoz. Egy fiú a Holdat járt Neil Armstrong nevét írta be. Ketten a helyi irodalmi színpad vezetőjét, aki már a tv-ben is szerepelt. Volt, aki Ludas Matyit tekinti példaképének, „mert ő háromszor visszavert, ha igaz- talanul bántották". Valaki a község tsz-ének gépészét ajándékozta meg rajongásával, mert ő mindig kitalál valamit, amivel a tsz-nek használ, ő meg az újításból tornyos házat épített" Megrökönyödésre alkalmat adó választ mindössze két gyermek vetett papírra. Az egyik ezt: „Az én példám Gubacsi Ferenc bátyám, ő negyvennyolcezret nyert a lottón, nem is dolgozik egy éve”. A másik hasonló válasz: „Én Onassishoz szeretnék hasonlítani, aki szegény liftesfiú létére (jaj, mikor volt az!? — a szerk. megjegyzése) felesé-1

Egyetlen olyan teherautót; láttam, amelyre két ember feldobált a papírhulladék vastagából, de ez csak annyit ért, mintha a tengerből pohárral méregetnék a vizet.

Térképpel, útikönyvvel felszerelve nyakunkba szedtük az Örök Várost, de nem messzire jutottunk. Rómát is elérte a sztrájkhullám, a tüntetésre gyű. lekező dolgozók miatt óriási forgalmi dugó keletkezett. Minden irányból özönlött a nép a Termini-pályaudvar közeiében levő szép szökőkutas térre, a Piazza del Cinquecentp-ra. Rengeteg feliratos tábla alatt, szájukban fütyülővei, éktelen sípolással vonultak a sztrájko- lók, rá sem hederítve a kivezényelt karhatalomra. Órákig nem lehetett hallani semmit a fütyüléstől.

Kerestünk magunknak egy csendesebb helyet: a városi köztemetőbe mentünk. Sehol egy maréknyi föld, az utak aszfaltozva, minden egyéb csupa márvány. Nem hiszem, hogy van a világon még egy olyan hely, ahol a carrarai márvány olyan tömegben volna jelen, mint itt. Szobrok, síremlékek, kripták, de csak márványból. Csupa véletlenségből Garibaldi tábornok nemesen egyszerű síremléke is elébünk került és tisztelettel adózhattunk a nagy olasz szabadsághős emlékének.

(Folytatjuk)

O. Kovács István

milliókra és titánokra

gül vette az elesett elnök özvegyét".

Engem csodálatba ejt, hogy falusi gyerekek milyen bámulni valóan jó ösztönnel választják szét azt, amit mi újságírók évtizedek óta minduntalan ösz- szekeverünk.

Ne tagadjuk, azt hittük: sikerül olyan közgondolkodást kialakítanunk, amelyben az ország legjobb traktorosainak, az újítás mestereinek a nevét jobban ismerik majd a milliók, mint a legnevesebb slágerénekesét vagy a magyar labdarúgóválo- gatott kapitányáét. Eredt ez az óhajtásunk abból a helyes alap- gondolatból, hogy társadalmunk a munka társadalma.

Így aztán sikeresen összekevertük az ismertség és a megbecsültség fogalmait. Nem gondoltuk végig következetesen, hogy a színész, aki évente három-négy új darabban alakít főszerepet, akit havonta új filmben látunk, aki hetente szerepel a rádióban, minduntalan új és színes beszédtémát kínál az érdeklődőknek. Hogyan táplálja hasonló szenzációkkal a személye iránti érdeklődést az a. traktoros ,aki „mindössze” évről évre kitűnően dolgozik, de tevékenysége nélkülözi a drámai fordulatokat?

Azt mondanák az eddigiek, hogy a táncdal és a munka mérkőzéséből a táncdal került ki győztesen?... Szó eines róla! Ilyen mérkőzés a valóságban sohasem volt. Mint ahogy a sasok és a mélytengeri halak sem mérik össze tudásukat. Egyszerűen az történt, hogy sok minden a helyére került. Közismert tény, hogy fiatalok \ százezrei rajonganak például az OMEGA-együttesért. Ám ezeknek a fiataloknak csak elenyésző töredéke szeretne az együttes tagjává lenni. És aligha tévedek, ha azt mondán, hogy ezer OMEGA-hívó közül legföl- lebb, ha egy akad, aki példaképének tekinti Lauxot, a doboet, vagy Benkőt, a trombitást. Ha példaképet keres a fiatal — fölmérések tucatjai vallanak er- | ről — az élet fontosabb területeinek szereplői közül szemeli ki a maga emberét. És ha úgy cselekszik, mint Fecske Jenő kisfia, akkor a mindennapi munkában, gondokban is helytállni képes emberség példája előtt tiszteleg.

Lemondás volna ez »

színes egyéniségű hősökről? Nevetséges! Melyik beat-csillag élete volt olyan érdekes és hősi, mint az embereknek új szivet adó Barnard professzoré,

!

■ vagy a világűr kolombuszáé, Gagariné volt?

■ Korunk — egyebek között —

I

' azért gyönyörű, mert tömegével mutatja föl az alkotó hősiességnek olyan példáit, amelyekhez ■ hasonlókért azelőtt a régi századokba kellett visszafordulniuk a példaképet kereső fiataloknak. Kortársaink sokasága nőtt szinte mitológiai méretű nagysággá, s a tömegkommunikációs eszközök rögtön gondoskodnak is arról, hogy teljesítményeikről az egész világ tudjon. És jól van ez így, mert az emberiség legmerészebb álmainak megvalósításához egyszerre van szükség fegyelmezett, okos szorgalommal dolgozó embermilliókra — és tl- » ténokra, akik a kollektív alko- ! tásnak utat törnek a mindenna- ! pok sűrűjébe. Hogy a legdiva- • tosabb példánál maradjak: száz- j ezrek munkája, leleménye, ta- ! pasztalata testesül meg egy I óriás repülőgépben, amely egy j kisebb falu lakosságának meg- • felelő utastömeget szállít egyik • világrészből a másikba. De kell ; az ELSŐ pilóta is, aki kimond- • ja: „Bízom a konstrukcióban, j kész vagyok repülni vele’,.

Sok mindenben tévedtünk az ; idők folyamán. Olykor úgy tűnt,

3 hogy az események alakulása * megfricskáz bennünket, mondván — lassabban az álmokkal. De az az álmunk, hogy a munkának, a dolgos életnek, a közösség jó szolgálatának becsülete legyen végre — ez az álmunk teljesült,

Lehet ugyan, hogy

Aradszky Lászlót, Dunai III-at, vagy egyik-másik jazzdobost többen ismerik név szerint, mint a penicillin főltalálóját, az Er- zsébet-híd tervezőjét, vagy az idei sikeres árvízvédelem legfőbb irányítóját. De ez nem jelenti, hogy társadalmunk ne tudná, mi a különbség a divat, a szórakozás és népünk alapvető érdekei között. Ezt mondja számomra a Fecske Jenőre eső vallomáaszámba menő „szavazat", amely arra késztet engem is, hogy tisztelettel meghajoljak teljesítménye előtt. Mert ki tagadhatja meg tiszteletét olyan embertől, áld tizennégy • év naponta megújuló vizsgái után ia példakép maradt egy olyan fiatal számára, aki naponta hall a látványos hősiesség világraszóló megnyilvánulásairól!

Bajor Nagy Ernő

(Tudósítónktól)

Ez év májusában egy lappangó kéménytűz következtében Szeghalmon, a Szeleskert 54 szám alatt leégett egy kis nád- fedeles ház. A benne lakó Fa- ránkj Imre négy kiskorú gyermekével és beteg feleségével úgyszólván hajléktalan maradt. Nem tudta, mitévő legyen. Gya_ ráki László tanácstag látva az alkalmi munkából élő Faránki Imre nehéz helyzetét, felkereste a helyi párt- és tanácsi szerveket, beszámolt a hajlék nélkül maradt család helyzetéről. S a község vezetői intézkedtek, szerveztek. Ennek kttszöhető hogy a TÖVAL, A KISZ-fiatalok, a községi tanács költségvetési üzem dolgozói és Kiss Imre villanyszerelő díjmentesen lakhatóvá tették a leégett családi há. zat.

A társadalmi összefogás eredményeként ma már Faránki Imre négy kiskorú gyermekének biztos fedél van a feje fölött.

Nátor János

írjuk a kánikula számlájára?

Az ember, ugye, lehetőleg türelemmel és jóindulattal magyarázza meg embertársa tévedését, és ne indulatoskod Jón,

ha pedig úgy érzi, hogy önmaga tévedett, vallja lse szépen, de ne formálisan, „önkritikus" módon, hanem tiszta szívéből és őszintén. Nem tudom, ezúttal melyik variációra lenne szükség, de azt hiszem, mindkettőre.

ír ugyanis a Magyar Nemzet

július 24-i, pénteki számában kolleginánk, Kovács Judit Edzés Szarvason című glosszájá- ban a társastánc-pedagógusok II. Nemzetközi Edzőtáboráról (mely úgy látszik, csemege lett a magyar sajtó uborkaszezonjában) a következőképpen: „Milyen edzés folyhat a táborban? Bizonyára súlyemelés, hiszen rock and roll-ban az ifjú átdobja hölgyét a feje felett. Tornázniuk is kellene a pedagógusoknak, mert a guggoló gyakorlatok és a békaügetés igen alkalmassá teszi az embert a hosszú távú twistelésre. A híd pedig extázis esetén elengedhetetlen...” stb.

És ezek után van szükség jó adag türelemre, és főként illő szerénységre, hiszen ráadásul kollegina az, aki képzeletére bízva a dolgot, megvlllogtatta felháborodása Izzó pallosát, és ekként mennydörgött: „Milyen edzés folyhat a táborban?” És leírja, hogy milyen. Már ahogy elképzeli. Bár egyszer megérinti valami lelkiismeret-féle, hogy azért mégse lehet elvetni azt a sulykot ennyire, mert megjegyzi még: „Ideje azonban visszafogni a képzeletet. Minderről szó sem lehet Szarvason. Azt gyanítom, hogy a társastánc-pedagógusok meg akarják szelídíteni a vad táncokat... stb.” Üjra csak: „azt gyanítom”.

Nem akarok emlékeztetni olyan időkre, és a párhuzam is paradox, amikor ha bizonyos helyeken valakiről „azt gyanították”, akkor az éppen elég volt ahhoz, hogy bizonyítás nélkül is bebizonyítsák: a gyanú nem is gyanú, hanem valóság. Persze, hogy az-e, arról senki sem győződött meg, de nem is akart meggyőződni. Namár- most. Ez a szarvasi edzőtábor (ha a meghatározása talán nem is szerencsés) kemény munka színhelye, A tánc érzelmeiket

kifejező és nemesítő erejéről beszélni azt hiszem, felesleges. A társastáncklubok életét ismertetni is az, bízva abban, hogy .mindenki tudja, korántsem a beatőrület színhelye egy- egy ilyen klub. Tagjai kemény munkával — külföldön így is mondják: tréninggel — készülnek a különböző versenyekre. Itt, Szarvason, negyven külföldi és magyar táncoktató tanul a világhírű drezdai Graf-házaspártól, és az osztrák Hans Peter és Inge Fischer párostól. Hogy mit tanulnak? Kedvem lenne azt mondani: akit érdekel, utazzon el Szarvasra és nézze meg. De a lap feladata a tájékoztatás is, ugyebár. Szóval a különböző társastáncok (rumba, cha-cha- cha, samba, bécsi keringő, angolkeringő, tangó stb.) legújabb figurációlt, variánsait, hogy majd hazatérve városaikba, klubjaikba, versenytáncosaik felkészültségét az újabb figu- rációkkal is gazdagíthassák.

Láttam, mit csinálnak. Igaz, hogy súlyemelés, tornázás, békaügetés nincs, de reggel nyolctól délután négyig — ebédszünettel lazítva — megállás nélkül tanulják-gyakorolják a táncok új variánsait. Sokan közülük ötvenen felül, mert úgy érzik, tudnak még újítani és sok évtizedes táncoktatói tapasztalataikkal szolgálni tudják még a magyar társastánc ügyét, és egyáltalán: a táncoktatást. Amiből persze — élnek is. Ez csak nem baj?!

Végül: ha tévedtem, és ezentúl nem kell hinnem a szememnek, akkor őszintén megbánom, hogy ezzel a néhány sorral igyekeztem megvédeni egy olyan kezdeményezést, amiért Szarvas városa csak dicsérhető és amivel némi nemzetközi hírt is kivívott nemcsak magának, hazánknak is — társastánc-ügyben.

Viszont ha nem tévedtem, és ha a glosszaíró a népmesékre hivatkozva megkockáztatta a harmadik kérdést, hogy „kell er. re pénzt költeni?” — én megkockáztatom a negyediket, mint ráadást: „Szabad-e úgy írni, hogy az ember nem tájékozódik, miről is van szó?”

Vagy túl nagy volt a kánikula és Szarvas messze van a fővárostól?

Sass Ervin