Békés Megyei Népújság, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-21 / 169. szám

DUKON FERENC: Semmivel sem vagyunk képzetlenebbek, mint ellenfeleink Hol játszhatnak a főiskolát végzett és leszerelt futballisták? Határozat a labdarúgók kedvezményes átigazolásáról Imri végiglátssza az új bajnoki szezont — Zahorán és Németh rendelkezésre ál| — Pillér Sándor nyilatkozata a felkészülésről csapatjáték fejlődése, a több munkához való egészséges, egy­séges hozzáállása.-r- CH— Az MTS OT fontos határoza­tot hozott a kedvezményesen át. igazolt labdarúgók játékjogcsult- ságának időszakos korlátozásá­ról. A felsőfokú Intézmények nap­pali tagozatára felvett hallgatók közül azok, akik kedvezményes Mérlegen a megyei labdarúgó-bajnokság II kiállított és fegyelmi elé került játékosok száma a vártnál sokkal magasabb volt A Magyar Labdarúgó Szövet­ségben második éve képviseli Dukon Ferenc, a Bcs. Előre szak­osztályát. Minden héten ott van a ligaüléseken, ahol sok érde­kes, új hír hangzik el. A fővá­rosi képviselő ezentúl minden ligaülés után jelentkezik lapuink hasábjain, hogy tájékoztassa a lila-fehérek népes szurkolótábo­rát. — Az NB I/B sorsolása után a csapatok képviselői megegyezitek az első négy mérkőzés kezdési időpontjában — mondotta Du­kon Ferenc, majd így folytatta: — A hagyományoktól eltérően, csapatunk idegenben, méghozzá Székesfehérvárott kezd. Egy si­keres kezdés nem jönne rosszul! Ehhez azonban nagyon kemé­nyen és fegyelmezetten kell dol­gozniuk a fiúknak! — A csapat képviselője milyen véleménnyel van az együttesről? — Figyelemmel kísértem az Előre vidéki és pesti mérkőzéseit. Elmondhatom, hogy semmivel sem vagyunk képzetlenebbek, mint ellenfeleink, sőt általában a második félidőben szoktunk a mezőnyben feljönni, jobb kon­díciónk révén. Erőnlétünket kell fokoznunk, hátsó sorainkat szer­vezettebbé tenni, meghonosítani a tudatos védekezést ahhoz, hogy ne kapjunk annyi gólt, mint a tavaszi szezonban. — És elöl? —1 Ki kell használnunk egyes játékosok gyorsaságát, szemfü- lességét. irányítókészségét. Ha ez meg lesz, rájövünk arra, hogy idegenben is „ki lehet focizni” az ellenfelet. S a várt eredmény nem maradhat él! — Az NB I/B-s mérkőzések nem ütköznek majd a tv-közve- títésekkel? — Erről annyit mondhatok, hogy a tv augusztus végéig — előreláthatólag mind a négy al­kalommal — közvetít első osztá­lyú mérkőzést. A programot az előkészítő bizottság úgy rendezi el, hogy a közvetítések időpontja ne ütközzön a komolyabb NB 1/B-s mérkőzések, rangadók kez­dési idejével! Biztosra veszem, a csabaiak nyugodtan szurkol­hatnak a képernyő előtt — s kedvenc csapatuknak a Kórház utcai pálya lelátóin! — fejezte be nyilatkozatát a lila-fehérek fővárosi képviselője Vasárnap az SBTC alien látszunk — Két hét óta folynak az ed­zések és három hét van még a bajnoki rajtig! Érzésem szerint kellő alapossággal fel tudunk készülni a nyitányra, mert sze­retnénk jobb rajtot venni, mint az elmúlt év őszén! — kezdte a beszélgetést Pillér Sándor, a csabai NB I/B-s csapat edzője, amikor az előkészületekről ér­deklődtünk. Kikre számít a szakvezetés, kikre nem. — Kezdjük a „legrázósabb” témával. Imri István Tatabányá­ra távozott, de az 1970—71. évi bajnokságban az FSőrében sze­repel, tekintve, hogy csak a jövő év júliusában igazolható át. Két­ségtelen, ez nem teljes mérték­ben egészséges állapot, mégis szükséges, mert jelenleg a csa­0 BBS® mwjszi 1970. JÜLIUS 21. Zahorán György, aki visszatért régi csapatához. (Sági István rajza) pat eredményes szereplése ezt megköveteli. Németh Lajos Békéscsabán marad, Zahorán leáfeerelt a csa­pat rendelkezésére áll. Kvasz viszont — katonai szolgálatra vonult be. — Mi a véleménye Imri távo­zásával, illetve a „távozási gon­dolatokkal” kapcsolatban? — Amíg a Bcs. Előre nem a legjobbak között szerepel, addig mindig lesznek — ez egyébként egészséges törekvés, — akik az élvonalba akarnak eljutni. Ezt a törekvést aláhúzza az élvonal nagyobb anyagi lehetősége is. Az élet más területén is így van ez! Ha egy munkásnak az egyik gyárban 8, a másikban 12 fo-' rintos órabért ígérnek, akkor — a legtöbb esetben — az utóbbit fogja választani. A sport, első­sorban a labdarúgás mai hely­zetében, nagyon hasonlít ehhez! A személyi érdek mellett viszont sokkal nagyobb mértékben kel­lene védelmezni — az egyesületi érdekeket! Nálunk nincs meg a személyi és az egyesületi érdek összhangja! — És a dolog erkölcsi oldala? — Erről annyit, hogy a szabá­lyoknak, az egyesületeik kezébe adott lehetőségeknek olyanoknak kellene lenniük, hogy erkölcs­telen cselekedetekre ne adjanak lehetőségeket! A magyar labdarúgásban az azonos osztályokban szereplő csapatok között is óriási a kü­lönbség! Nem a közönség szá­ma döntő, hanem az, hogy mi­lyen gazdasági bázis áll az egye­sület mögött. Furcsa, s vajon ki­nek használ, hogy ott van élvo­nalbeli labdarúgás, ahol a közön­ség száma igen alacsony?! Amíg a „rejtett” lehetőségeket rende­letekkel. szabályokkal nem szá­mol iák föl addig mindig lesznek ellentmondások, amelyek bonyo­dalmat szülnek! — Beszéltek ezekről a kérdé­sekről? — A távozás gondolatával fog­lalkozó játékosok egyenesen, őszintén mondták el indokaikat. Alapvetően nem őket kell elma­rasztalni, hanem a fennálló kö­rülményeket! — Most arról szeretnénk hal­lani, mi a csapat programja? — Vasárnap a Salgótarján, egy hét múlva a Proletár Zren- janin ellen játszunk előkészületi mérkőzést. E két találkozó jól fogja szolgálni felkészülésünket. Ügy érzem, az új bajnokságban a csapatrészek mindegyike ki­egyensúlyozott lesz. Remény van arra. hogy a z utóbbi évek leg­jobb csapatát láthatja majd kö- zönségtink. Erre alapot ad a fiúk rm gnövekedett tudásszintje, a Nemrégiben a Békés megyei Labdarúgó Szakszövetség Fe­gyelmi Bizottságának elnökével, Aszódi Pállal beszélgettünk a felfordulás bajnokság tapaszta­latairól. — A tavaszi szezon tulajdon­képpen felkészülést jelentett az 1970—71. évi küzdelemre. Éppen ezért megdöbbentő, hogy a kiál­lított és fegyelmi elé került já­tékosok száma a vártnál jóval magasabb volt! — mondotta be­vezetőül. — Megállapításom szerint lab­darúgó-osapatainknál nincs meg a megfelelő nevelőmunka a já­tékosok magatartására vonatko­zólag! Labdarúgásunk fejlődéséhez három fő dolog szükséges. Ezek: 1. Eredményes nevelőmunka. 2. A sportfegyelem megszilárdítása 3. Pályarendszabályok maradék, tálán betartása. Ezeket a szempontokat a sportkörön belül kell végrehaj­tani — hangsúlyozta az elnök. — Mindezek megvalósítása érdekében igen nagy feladat vár a szakosztályok vezetőire, az edzőkre. Legnagyobb részben az ő munkájuktól függ, hogy az új bajnokságban élőre tudunk-e lépni a fegyelmi helyzet megja­vítása terén? Az egyidényes bajnokság so­rán 87 játékos került a fegyel­mi bizottság elé. A kiállítás oka a legtöbb esetben durváskodás és a játékvezető megsértése volt. Hat esetben tettleges bántalma­zás is előfordult. Egy alkalom­mal a magáról megfeledkezett játékos tettleg bántalmazta a já­tékvezetőt! Magukról megfeledkezett já­tékosok , ügyében .a következő határozatok születtek: Szigorú dorgálásban részesült 14 játékos. A mérkőzésektől 9 labdarúgót egy hétre, húszat 2 hétre, tízet 3 hétre huszonegyet 4 hétre, hármat 6 hétre, hármat 2 hó­napra, ötöt 3 hónapra, egy ját- tékost 4 hónapra, egyet pedig örökre tiltottak el! A legtöbb kiállítás a Sarkadi MEDOSZ-nál és a Gádorosi TSZSK-nál fordult elő. A pályarendszabályok meg­szegése miatt a Vésztői FSK-tól egy. a Gádorostól két mérkőzés, re kellett a pályaválasztó-jogot megvonni. — Flhelyütt felhívjuk sport­Dr. Sümeghy Csaba, a Bcs. Vízmű SC edzője. Hetedszer került megrendezésre Bálatonbog1 áron a Balaton Kupa kézilabda torna. Az NB ( Il-es Gamma SE és a meghívott Buda­pest I. osztályú csapatok mellett megyénket a lis­tavezető Bcs. Víz­mű SC képviselte — ragyogóan! A sorozatmérkőzésre jól fel­készített Furák, Szelcsányi, Sü­köreink figyelmét arra, hogy az új idényre minden tekintet­ben készüljenek fel neveljék, oktassák játékosaikat a sport­szerű magatartásra és a pálya­választók biztosítsák a pálya­rendszabályok maradéktalan be­tartását, hogy ezzel is elősegít­sék a megye labdarúgó-sportjá­nak fejlődését — zárta a tájé­koztatóját Aszódi Pál. * Az alábbiakban azokat a fe­gyelmi határozatokat közöljük, amelyeket a bajnokság befeje­zőijének időpontjában hozott a megyei LSZ Fegyelmi Bizottság Az Endródi Spartac us—M e zö. berényi Spartacus ifimérkőzés két pontját az Endrőd javára igazolták, mivel a mezőberé- nyiek sportorvosi igazolása le­járt. Hasonló ok miatt kapta meg a Békési Spartacus a Vo­lán SC elleni mérkőzés két pont. ját.. Kovács István (Mezőhegyasi MEDOSZ) 3 hónapos eltiltást kapott, mivel ellenfelét meg­ütötte. Az Oh. Kinizsi ifjúsági csapata kapta a Bcs. VTSK el­leni mérkőzés két pontját azért, mert a VTSK sportorvosija nem volt rendben. Mivel a Szarvasi MEDOSZ ificsapata késve érkezett meg Gyulaváriba, a helyosztó mér­kőzés két pontját a Gyulavári­nak ítélték. Figyelmeztetésben részesült Pösze Imre (Békési Vasas ifi) sportszerűtlen visel­kedésért. Hasonló büntetést ka. pott Szabó György (Kétsopronv). A Kaszaper—Szabadkígyós ifi mérkőzés két pontját Szabadkí­gyósnak ítélték, mivel az ellen­fél játékosainak sportorvosi iga­zolása lejárt. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Glemboczki János (Szarvasi Előre) — miként azt megírtuk, 1969. augusztus 29-én a labda­rúgástól örökre el lett tiltva —, fellebbezett. Kérelmét a Békés megyei LSZ Elnöksége elutasí­totta. s a kiszabott büntetést tel. jes egészében fenntartja. Bácsi Imre (Oh. Vörcc Csil­lag TSZSK) kérelmét — aki 1968. október 30-án kétéves el­tiltást kapott — elfogadta, s hátralevő büntetését . egyévi próbaidőre felfüggesztette. Miar. kó János (Oh. Kinizsi) felleb­bezését elutasította. Eszerint a korábban kiszabott 3 havi bün­tetést le kell töltenie. dy dr„ Zsilák, Tóth I, Gálik, Schustek. Gyebnár, Bielik, Bet- kó, Egeresi, Szécsi, Hajdú. Fo­dor összetételű csapat meg­nyerte a tornát! Jóleső érzéssel értesültünk arról, hogy a szép győzelem mellett az együttes sportszerű­ségével is kitűnt s elnyerte „A torna legsportszerűbb csapata” címet. A szép fegyvertényhez mél­tán gratuláltak az MKSZ je­len levő képviselői. Ehhez a magunk részéről csatlakozunk és további sikereket kívánunk a fiatal sportegyesület erőtelje­sen fejlődő szakosztályának. átigazolással NB I-es vagy NB I/B-s osztályú egyetemi, vagy főiskolai egyesületbe kerültek, az 1970—71-es bajnokságban csak a tartalékegyüttesben játszhatnak. Az NB II és ennél alacsonyabb bajnoki osztályban szereplő egyesülethez kedvez­ményesén igazolt labdarúgók közül az első csapatban annyian szerepelhetnek, ahányan az egyetemi, főiskolai klubból a kedvezményes átigazolás kap­csán eltávoztak. A többiek csak a tartalékban juthatnak szóhoz. A fegyeveres erőkhöz sorka­tonai szolgálatra bevonult já­tékosokra ugyanaz a szabály vo_ natkozik, mint az egyetemi és a főiskolai sportkörökre. És mi a helyzet az egyetemet végzett labdarúgókkal? Azonnal igazolhatók bárhová, de 1970—71-ben csakis a tarta­lékok között játszhatnak! A leszerelt katonák azonnal igazolhatók abba a sportegyesü­letbe, ahonnan bevonultak, s ott bármelyik csapatban játszhat­nak. Azok. akik más egyesületbe mennek, és kiadták őket, s azok is, akiknek fél évet várniuk kell. a most következő őszi—tavaszi idényben csakis a tartalékcsa­patban játszhatnak! Hírek, érdekességek A Hétfői Hírekben olvastuk:, Szepesi György tollából: — Az egymásnak ellentmondó hírek miatt beszéltem dr. Helmuth Käser FIFA-főtitkárral Varga Zoltán ügyéről. A sajté számá­ra mindig előzékeny svájci lab­darúgó-vezető — akinek még az 1954-es világbajnokságon szövő­dött tartós barátsága a magya­rokkal — sajnálkozva, de ka­tegorikusan kijelentette: „Ezt az ügyet a Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség lezárta. Októ­ber 12-vel lejár a kétéves el­tiltás és mi bármelyik egye­sület számára, amely a labda­rúgót szerződteti, megadjuk a játékengedélyt.” Arra hivatkozom, hogy az MLSZ-től a Hertha még nem kérte ki a játékost. „Erre nincs is szükség’’ — hangzik a válasz — „mert a hivatalos eltiltás le­teltével, amelyet a FIFA is el­fogad, bármelyik ország játéko­sa automatikusan igazolható .más esetben is.” Még néhány udvarias szó arról, hogy Käser szívesen jönne Budapestre („ahol már régen jártam, pe­dig nagyon szeretem a magyar fővárost”) — s arról, hogy a magyar válogatottat örömmel várják a svájciak az őszi ba­rátságos mérkőzésre, aztán vé­ge a rövid beszélgetésnek... *** Röplabda. A nemzetközi tor­na második napján Magyaror­szág—Csehszlovákia 3:0. Len­gyelország—Románia 3:0, Szov­jetunió—Lengyel ifjúsági válo­gatott 3:0. *** Lengyel győzelem a szegedi maratonin! Szegeden vasárnap tartották meg a hagyományos maratóni futóversenyt, ötven­hat sportoló indult. Az első három: 1. Kortec (lengyel) 2:24:35,6, 2. Kurylowicz (len­gyel) 2:24:50, 3. Tóth Gyula (Ózd) 2;24:06.4 másodperc. ♦ ♦♦ Merckx nyerte a Tour de France-ot. „Merckx jegyében” zajlott az idei Tour de France! A legyőzhetetlen belga Eddy Metckx végig dominált a 4350 kilométeres távon s végered­ményben 13 perccel előzte meg a holland Hoetemelket. Vasárnap az utolsó szakaszon (Versailles—Párizs 54 km, 1 ó. 09:39) is Merckx szerepelt a legjobban. Bsilfilon-Kupái nyert a Bes. Vízmű SC

Next

/
Thumbnails
Contents