Békés Megyei Népújság, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-18 / 167. szám
Ifjú hősöket kerestünk Szabolcsban, s helyettük hősi munkát végző bakancsos, fütyörésző diákokat találtunk. Iszonyatosain tűz a nap. A házak, fák, .emberék árnyéka szinte ráég a homokra. Finom por szállong, lebeg a levegőben, amelyet nem a szél, hanem a végeláthatatlan sorban haladó gépkocsik, dömperek kereke kavar. Fehérgyarmat alatt egy terméskövet szállító szombathelyi GAZ-tábor vezetőjét kérdezzük: — Jól megyünk a tábor felé? — Attól függ. Hét tábor van a megyében. — A jánkmajtisit keressük. — Menjenek be Gyarmatra, aztán forduljanak jobbra Zsaro- lyán felé. . A tunyogmatolcsi, fehérgyarmati forgalom után szokatlan a csend Zsarclyán. Végig az út mellett kanyargó házak között a némaság az úr. Földig rontott vályogház, magas kőalapra emelt épület és utána újra törmelékhalmaz következik. Szinte kihaltnak látszik a falu, de a romok beszédesen jelzik a pusztító árvíz nyomát. Az árok partján már fű zöldül s amott gágogó libák trappolnak a porban. Néhány még mészszagú, vakolatlan, tetőtlen házon lobogó bokrétafák hirdetik: épül az új, a biztonságot adó otthon. A hosszú rúdra kötött konyharuhák versenyt szállnak a madarakkal. Vajon mikor kerül fel a bokrétafa Joó Márton házára? Bokiétaíák Szabolcsban Békés megyeiek a jánkmajtisi úton. A néni egy kosár cseresznyét adott. A napbarnított arcú férfi föltolja homlokán a kalapot és a csákányozó, lapátoló fiatalokra mutat. — Ha így haladunk, novemberben beköltözhetünk. Jelenleg egy víkendházban lakunk. A szerszámokat a Komárom megyei Építőipari Vállalat szakBékés, Győr-Soprom, Pest, Somogy és Zala megyéből. Fő munkaterületük Jánkmajtis, Zsarolyán és Nagyszekeres. A koszt jó, a lelkesedés példás, a munkakedv töretlen, ám az építőanyag és a munka — bármilyen furcsán is hangzik — kémért újabb brigádokat kell szólítani, hogy gyülekezzenek a téren, indulásra kész a gépkocsi. A sátor bejáratánál bozontos, szakállas fej jelenik meg, aztán egy kéz (szó sincs krimiről), amely aztán becsúsztat egy levelet a kartondobozból házilag készített „postaládába”. A napi levélforgalom meghaladja a százat. Bakancsos, ' vászonnadrágos srác rohan a fák között és már messziről integet. Most jött a munkából, de még ebéd előtt szeretné elkérni az asztali focit délutánra, nehogy valaki lestoppolja. Az asztali focin kívül a szabad időben a diákok rendelkezésére áll még a ping-pong- asztal, tucatnyi újság és folyóirat és öt darab sakktábla, amely ugyan nem használható, mert elfelejtettek hozzá figurákat mellékelni. Veszprémi Laci, a mezőhegyes! iparitanuló-intézet másodéves géplakatos tanulója a 4-es számú sátor előtt brigádjával eligazításra vár. Indulás előtt beszélgetünk. — Mi voltunk a tábor első lakói. Június 27-én este érkeztünk. Mondanom sem kell, hogy holtfáradtak voltunk. Egész nap vonatoztunk, ötször szálltunk át. Amikor megérkeztünk, lepakoltunk, megkaptuk a tábori felszerelést és seprűt, lapátot fogtunk. Kicsit rendbe tettük a tábor környékét. A mezőhegyest brigád az egyik legnagyobb létszámú és egyike a legjobbaknak is. Ezt nem tőlük, hanem a táborvezetőtől tudom meg. — Nem dicsekvésképpen, de ha mi 15-ein nekiugrunk egy romháznak, egy nap alatt eltakarítjuk. Eleinte volt egy kis izomlázunk de most már meg sem kottyan a hatórás meló — tárja szét bőrkeményedéssel, hólyagokkal díszített tenyerét Kapus Laci. — Csak az a baj — fogja sut- togóra a hangját a brigádvezető —, hogy a velünk egy sátorban lakó nagykanizsaiak nagyon lezserek. Cigarettáznak a sátorban, nem vetik be rendesen az ágyukat, széthagyják a holmijukat. Most már hiába is szólnánk. Holnap hazautaznak. A hangosbemondó a mezőhe- gyesieket szólítja. Irány Jánkmajtis, Ady utca. Alapot ásnak majd. A 16—17 éves, barna arcú legények katonás rendben lépkedve porzanak el a falu felé. A kapunál most a mezőkovácsháziak az ügyeletesek. Az árnyékot adó ponyva alól felel- getnek. — Meleg most a bakancs. És nehéz. Az inglet meg örülök, ha nem kell felvenni. Lassan két hete hordom már. Egész nap félmeztelenül vagyok. Éjszaka is. Még szerencse, hogy a szúnyo. gok mind elpusztultak. Vállukon törülközővel gyomai, tótkomlósi fiúk jönnek a fürdő felől. — Nagyszekeresen voltunk. A falu 160 háza közül 110 tönkre ment. Egy idős házaspár portáján segédkeztünk. Nem hordtuk el a vályogot, hanem összetörtük és elegyengettük. így magasabbra kerül majd az új ház. A néni pityergett, amikor ledöntöttük a csupasz falakat, de aztán hozott egy kosár cseresznyét. Meg sem bírtuk enni. Erre teletömködte a zsebünket. Hazafelé egész úton majszoltuk a cseresznyét. Hogy fogunk most ebédelni? A konyha előtt hosszú sor kanyarog. A tálcára kerül a menü: borsóleves, rizses hús, őszibarack. Aztán már csak a kanálcsörgés hallatszik. Mesélik, hogy egyik fiút három sült csirkével engedett csak el az anyja otthonról, nehogy éhezzen az a szegény gyerek. A jobb sorsra érdemes baromfiak mondani sem kell, hogy hová kerültek. Az estébe hajló délután semmi változást nem hoz a szüntelen forrongó, kavargó táborban. Gépkocsi jön, gépkocsi megy, egyik csapat le, a másik föl, a bakancsos lábak trappolása hallik s a tévésátor előtt szép számú közönség gyűlik ösz- sze. Tegnap fiatal budapesti művészek szórakoztatták a tá_ borlakókat, hetenként kétszer van filmvetítés, a ma esti program: tv-nézés lesz. Egyik sátorban megpendül a gitár s a zeneszó elkeveredik a készülő vacsora illatával. Amikorra ezek a sorok megjelennek az úttörők, a szabolcsi táborok első lakói már hazatértek és helyüket mások foglalták el. Ám azoknak, akikről ez a riport is szól, nemcsak az elsőknek kijáró tisztelettel adózunk, hanem egy rövid, szabolcsi keltezésű hírrel is, mely minden dicséretnél többet mond: Az első turnusban dolgozó fiatalok munkájával mind a lakosság, mind a kivitelezők elégedettek voltak. A 2400 diák több mint egymillió forint értékű munkát végzett. Brackó István Romeltakarítás. Hamarosan új ház épül a régi helyett. embereinek irányítása mellett az orosházi legényeik forgatják. A Táncsics gimnázium diákjai. Ök is, akárcsak 550 társuk, a jánkmajtisi ifjúsági építőtábor lakói. A tábor dr. Münnich Ferenc nevét viseli. A kapunál szolgálatot teljesítő őrök egy deszka- alkotmányra szerelt sátorlap alatt hasalnak. Csak szemhu- nyorítással nyugtázzák az idegenek érkezését. Megszokták már. Minden napra legalább tíz látogató jut. A nagy fák erdejében sátrak erdeje. Szollár János táborparancsnok (kék overállban, kanárisárga garbóban) a kemencemeleg „vezéri’’ sátorban vála- szolgat kérdéseinkre. Jó riportalany, hiszen itt tartózkodásának tízegynéhány napja alatt sokszor faggatták már. Távirati stílusban a helyzetjelentés a következő: A jánkmajtisi tábor turnusonként átlagban 500 diákot fogad vés. Legalábbis kezdetben. Az első napokban valósággal gondot jelentett hogy mit csináljanak a diákok. A szervezési hibák, pontosabban a szervezetlenség miatt sok volt a kihasználatlan idő. Ráadásul Jánk- majtison a fiataloknak csak egy nagyon kis része dolgozik. A szomszéd községekbe való szállítás pedig az amúgy is kevés gépkocsi miatt, nem kis gondot jelenít. Hogyan vélekednek a táboréletről a diákok? Kurucsó Béla, a Békéscsabai Híradótechnikai Vállalat ipari tanulója a sátorváros hangosbeszélőjének kezelője, bemondó, ja, a zenés műsorok összeállítója, a postaosztó és játékfelelős egyszál fürdőnadrágban szauná- zik a sátorban. — Nem nyaralni, hanem dolgozni jöttünk ide. Az utánunk jövőknek már bizonyára köny- nyebb lesz. Ezzel véget is ér az interjú, A táborélet egyik legmozgalmasabb eseménye az ebédosztás. (Fotó: Hammel Józísef)
